Az 1. világháború 1914. július 28. ás 1918. november 11. között vívott világméretű háború, amiben közel 10 millió ember hal meg és ugyanennyi kerül ki sérülten. A háború végére az évszázados történettel bíró birodalmak megbuknak és a világ arcképe teljesen átrajzolódik. A konfliktus során számos modern fegyver, illetve taktika és stratégia kerül bevetésre. A fő hadszíntér Európa lesz, ahol az antant és központi hatalmak ütköznek meg, de a harcok kiterjednek Ázsiára, Afrikára és az óceánokra is.
Az első év
A casus belit Ferenc Ferdinánd halála jelenti, akit Szarejevóban gyilkolnak meg. Az osztrák-magyar trónörökös halála nem jelentett sorszszerűen világháborút, ám a monarchia késlekedése megadja az egy hónapnyi időt, hogy minden fél mozgósítsa hadseregét és ez öngerjesztő folyamattá válik. Minden félnek kész haditervei vannak és nem kockáztathatják meg, hogy túl későn reagáljanak, így előbb kell lecsapniuk. A monarchia törekedik a békés rendezésre, ám Szerbia elutasítja ezt (orosz biztatásra), így marad a katonai beavatkozás, ami megindítja a világháborút. A német hadsereg a Schlieffen-terv alapján nyomulnak francia területre. Az elképzelés szerint 40 nap alatt sikerül [Párizs]]t bevenni és az brit-francia erőket szétverni, majd gyorsan keletre csoportosítva megverni a felvonuló orosz sereget. Addig a monarchia a Kárpátokban védekezik, illetve délen megveri a szerbeket. Ez megvalósíthatatlan terv, hiszen Schlieffen élete végéig dolgozott a terven, aminek kivitelezése paradoxot okozott: a győzelemhez annyi katonára van szükség, amit logisztikailag nem lehet egyszerűen felvonultatni, ráadásul az orosz sereg is gyorsabban mozgósított és a monarchia se bír a szerbekkel.
A német sereg a semleges Belgiumon át vonul, ahol hatalmas presztízsveszteséget szenvednek. Barbár kegyetlenségük részben azt eredményezi, hogy az Amerikai Egyesült Államok majd ellenük lép fel, illetve a világ számára a központi hatalmak tűnnek a civilizáció elpusztítóivá, míg az antant a civilizáció védelmezőivé. Az úgynevezett "határmenti csatákban" a francia sereg komoly vereséget szenved, a haditervük összeomlik. Sambre folyónál a jóval kevesebb, de találékonyabb német egységek megverik a sokszoros túlerőben lévő franciákat, ezzel szemben a brit hadsereg a Monsnál ássa be magát. Az angolok a gyarmati háborúk harcedzett veteránjai és mind hivatásos katona. Létszámuk kicsi, hiszen Anglia mindig is a flottájára épített és a szárazföldi hadereje ehhez képest kicsi. A britek nagyon jó céllövők, így irdatlan veszteségeket okoznak az ellenségnek. Ugyan német sikerről szokás beszélni, de a veszteségek nem ezt mutatják, a brit haderő csak azért vonul vissza, mert szövetségeseik, a franciák komoly veszteségeket szenvedtek és meghátráltak, így a britek elkerülendő egy bekerítést és megsemmisülést szintén meghátrálnak.
A franciáknál Joseph Jacques Césaire Joffre lesz a katonai vezető, akinek terve Franciaország belsejébe csalni az ellenséget, hogy ott kifárassza őket és egy új offenzívában megverje őket. Erőltetett visszavonulás megy le, de Joffre kézben tartja a helyzetet. A franciák és britek hadtápja rövidül, erősítéseket kapnak és képesek védelmet kiépíteni, hogy lassítsák az ellenséget. A németek esetében a helyzet fordítva van, az erősítés egyre lassabban érkezik be és a hadtápvonal is egyre hosszabb. Ennek ellenére a manrnei csata hiába diktált volna német vereséget, mégis nyernek és tovább nyomulnak.
A német hadseregben profi müszaki zászlóaljak vannak jelen, amik a leendő lövészárkokat hozzák létre, ezek előrevetítik már most a háború későbbi menetét. A nagy antant offenzíva ezen akad el, de a németek se tudnak áttörni, így a front megfagy és 4 év alatt alig változik. Ekkor indul meg a "verseny a tenger felé", a két harcoló fél észak felé haladva próbál rést találni egymás védelmén. Az első ypres-i csatában a britek ismét bebizonyítják halálpontos célzásukat, a németekkel szemben csak egyetlen egy dologban mutatnak előnyt: a puskalövészetben, amivel sikerül megakasztani a német offenzívát. A tél beköszöntével a front megdermed, a lövészárkok pedig elkezdenek kiépülni. A francia fél ugyan területeket vesztett, de sikerült meggátolni, hogy az ellenség a periférián maradjon és a háborút ne az ország belsejében kelljen megvívni, mint az történt 1870-ben.
Keleten ezalatt az orosz hadsereg hatalmas túlerővel tűnik fel, ráadásul a német számításokhoz képest túl korán. Bár túlerőben vannak, de az orosz fél hadereje nem a minőségen alapul. Porosz földet fenyegetve nagyon is komoly riadalmat váltanak ki a német vezetésben, hiszen az ősi terület szimbolikával is bír. Hindenburg és Ludendorff, a németek két tehetséges tábornoka Tannenbergnél, majd a mazuri tavaknál veri meg a két részre vált orosz erőket, így egy nagy áradat helyett külön-külön sikerül az ellenséget megverni és kiiktatni a veszélyt. Ezek ugyan fényes győzelmek, de a tény akkor is az, hogy a német terv összeomlott, mostanra nyugaton már győzni kellett volna, ráadásul az orosz fő erők lassan az összeomlás szélére lökik a monarchia haderejét.
A monarchia csúnyán lebecsülte a szerbeket, barbár, gyenge népnek hitték őket, ám a valóság az, hogy a szerbek harcedzett gerillák, akik a nehezen járható hegyvidéki terepen otthonosan mozognak és fanatikusan küzdenek. Eleve a monarchia számára egy mellékhadszintér a hely, mert a fő ellenség az oroszok, így 1914-ben nem sikerül a szerbeket megverni.
A gallíciai front keleten katasztrófába kerül, az orosz túlerő megsemmisíti a monarchia legjobb alakulatainak zömét, amiket a háború későbbi szakaszában se tudnak pótolni. Egyedül német segítséggel sikerül csak az orosz gőzhengert megakasztani. Ha a németek kudarcnak könyvelték el a nyugati terv felsülését, úgy a keleti elképzelések egyenesen katasztrófát mutatnak.
1914 végére a lövészárkok kiépülnek. A franciák nem engedhetik meg maguknak, hogy várjanak. A németek pont az ipari régiókat szállták meg, így a franciáknál nincs erős lövészárokrendszer, mert támadni akarnak és nem tartós védelemre készülnek. A németek ezzel szemben azért ássák be magukat jól, mert erőket küldtek keletre, így a kieső hiányt erős védelmi rendszerrel pótolják. A franciák inkább tüzérséggel fedik le a senki földjét, abból bőven van nekik. A britek viszont aktívan támadnak, betörnek az ellenséghez és zavarják őket. Az indiaiak határvidéki csetepatéi elég tapasztalatot adtak, hogy ez kivitelezhető legyen, később a németek a rohamosztagosok képében ezt a féle stratégiát másolják le.
1914-ben a törökök belépnek a központi hatalmak oldalán. Dzsihádot hirdetnek, de elég kevés antant muszlim mozdul meg, így ebből a nagy tervből semmi se valósul meg. A törökök a szuezi csatornát próbálják bevenni, ez stratégiailag fontos vízi útvonal, de az antant még időben észleli a török sereget és sikerül megverni őket. A törökök fő ereje a Kaukázusban van, a terv szerint ezen átkelve sikerülhet a védtelen cári Oroszországot megtámadni, ráadásul a muszlim lakta régió biztosítja, hogy egy dzsihád során mindenki a törököket támogassa. Ám fordítva történik minden, a lakosság zöme muszlim révén az oroszokhoz pártol, ráadásul a Kaukázuson áttörni egy hadsereggel, főleg télen a lehetetlenséggel határos. A télen vívott hegyi háború irdatlan veszteségeket okoz a törököknek, akik ekkor követik el az örmény népirtást, mert sok örmény az oroszoknak segített.