Building better worlds (Jobb világot építünk)
- Céges mottó
A Weyland Corporation, vagy rövidítve Weyland Corp (néha Weyland Industries, de nem összekeverendő a másik ilyen nevű vállalattal!) egy brit multinacionális vállalat, amit 2012-ben alapít Sir Peter Weyland. A cég sok téren jelen van, a hologramok, gyarmatosítás, FTL (fénynél gyorsabb) utazás, kibernetika, szállítás és egészségügy terén forradalmi találmányokat és fejlesztéseket eszközöl. A cég központja a kaliforniai San Francisco városában található. 2099-ben a cég a Yutani Corporation összeolvadásával megteremti a Weyland-Yutanit.
Alapítás
Sir Peter Weyland 2012 október 11-én alapítja meg a céget, ami a történelem során az első vállalat lesz, ami 5 éven belül 100 billiárd $ bevételt szerez, hiszen rendkívül sikeresek a technológiai fejlesztéseik. 2015 március 27-én megindítják az első ipari mértékű űrmissziójukat, hogy napenergia tömböket telepítsenek a Föld orbitális pályájára, ezzel állandó napsütést biztosítva. A megújuló energiát begyűjtve a következő hónapokban Peter eléri az első $ milliárdját. Június 30-án a siker hatására a cég három erőteljes vállalattól kap támogatást. 2016 február 2-án a leendő atmoszféra átalakítók elődjét feltalálva és használva, Weyland képes mesterséges atmoszférát generálni a sarki jégsapkák felé, ezzel lényegében véget vetve a globális felmelegedésnek. Június 17-én Weyland a legfiatalabb ember lesz, akit lovaggá neveznek, ekkor 26 éves.
2017 december 10-én megkapja a tudományos Nobel-díjat, amiért kivételes atmoszféra munkája működött a jégsapkák felett. December 19-én a 2015-ös sikert kiaknázva Weyland megszerzi a jogokat a NASA innovatív, de alig pénzelt Project Prometheus felett. A Weyland Corp által bőségesen adott támogatással a JIMO valóság lesz és sikerül egyszerű létformákat találni az Európa hold óceánjában. 2022 június 1-jén az Egészségügyi Részleg tudósai azonosítják a génláncot a rákok 98%-ánál. Genetikailag módosított sejtekkel és Földön kívülről származó elemekkel Weyland képes effektív gyógymódot találni szinte mindenféle rákra. 2023 február 4-én Weyland orvosi Nobel-díjat kap eme munkájáért. Február 28-án pedig a legendássá váló TED konferenciáján leszögezi vízióját a cégét illetően, ezzel lerakva az alapokat az elkövetkező 50 évre, hogy Jobb Világokat Építsen.
A Weyland éra

Peter Weyland a 2023-as TED konferencián.
2023 augusztus 5-én a cég a Method és Apparatus terén a 8 128 899. számot jegyzi be, amiért a kibernetikus személyeket tudományos és ipari környezetben használják. 2024 május 10-én a Weyland katonai mérnökök megteszik az első jelentős fejlesztést a karabélyok terén a 19. század óta, megtriplázva a sebességet és megduplázva a pontosságot a lövedéknek. A részletek egyelőre titkosítva maradnak. Szeptember 6-án a cég betör a luxustermékek piacára a holografikus Környezetszimulátorral, ez az első, ami pontosan tudja rekreálni az esztétikáját, hangját és hangulatát bármely helynek a világon és élő videóadást fogadni bármely kalibrált személytől. Szeptember 10-én a cég bemutatja az első gépkarabélyt, ami képes követni a célpontokat 500 klikk távolságból, továbbá meghatározni a célpont egészégügyi állapotát, fizikumát és hogy kilőhetőek-e.
2025 január 7-én Weyland legyártja az első fejlett android prototípus modellt. Weyland szeretetteljesen csak Davidnak nevezi, mert ezt akarta adni a fiának is, ha született volna. 2026 március 26-án a cég a 9 158 239-es szám alatt szabadalmaztat egy kémiai összetételt titkosított tulajdonságokkal, ami képes szinte teljes tökéletességgel utánozni az emberi bőr kinézetét és biológiai tulajdonságait. Június 3-án a 10 445 075 szám alatt a cég szabadalmaztatja az önigazító célkeresztet, ami automatikusan feldolgozza a légsúrlódást, röppályát és a Coriolis hatást, stb., ezzel feleslegessé téve a spottereket (a mesterlövész társa) és a matematikai számításokat a lövés leadásához. Szeptember 30-án a Weyland Corp megszerzi a Genentech-et, jelentősen növelve a cég biotech tulajdonait. November 18-án Weyland privatizálja a NASA híres Kepler misszióját, 10-szeresen növeli a támogatását és egy éven belül 6546 újabb biokompatibilis bolygót fedeznek fel.
2028 január 1-jén Weyland jelentős fejlesztést visz végbe a David android prototípusban, ami megkönnyíti David első interakcióját az emberekkel. A kezdeti találkozások rendkívül biztatóak. Március 31-én a Weyland Corp lesz az első cég a történelemben, ami 100 billió $-os vagyont ért el 5 éven belül. Május 20-án San Franciscoban a Weyland laborok felfedezik a test képességét a hiperálomra. Az emberi test működését képesek megszüntetni, majd a sztázis megszüntetésével újraindítani. A gyakorlati felhasználásba való átültetés megkezdődik.
2029 augusztus 9-én a 11 280 599-es szabadalmi szám alatt megtalálható egy szerkezet, ami a földönkívüli környezet átalakításában tud segíteni, hogy fenntartható élet legyen ott. Ez effektív az első teljesen automatizált atmoszféra feldolgozó. Weyland híres kijelentése, miszerint "Vannak más világok is, mint ez és ha nincs rajta levegő amit beszívhatunk, akkor egyszerűen létrehozzuk." Szeptember 18-án a Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire (European Organization for Nuclear Research) kifogy a kormánytámogatásból, Weyland megszerzi a szervezetet és a Large Hadron Collider-t, illetve egyéb létesítményeket. December 12-én több évnyi pereskedést követően Weyland megnyeri a David szabadalom jogait a japán Yutani Corporation-nel szemben, effektív megvédve a befektetést a Weyland Corp és befektetők számára.
2030 július 27-én a 12 004 556-os szabadalom alatt találni azt a szerkezetet, ami elkezdi, ellenőrzi és felfüggeszti a hiperálmot. Ezzel az űrutazás forradalmasítva lesz, lehetővé vált a hosszabb, bonyolultabb missziók kivitelezése és példátlan felfedezések történnek. 2031 augusztus 10-én megkezdődik a Luna terraformálása, tervben van több település létrehozása. 2032 április 3-án Weyland megszerzi a Northrop Grumman, Boeing, BAE Systems és Lockheed Martin cégeket. Eme nagy beruházások nagyban megnövelik a nemzetközi védelmi, biztonsági és légitechnológia vagyonrészeket. Május 20-án a Weyland Corp tudósai felfedezik az inverzív kapcsolatot a sebesség és idő eltelte között, ezzel felfedezve a rég várt koncepciót a fénysebességnél gyorsabb utazáshoz. A gyakorlatba való átültetés megkezdődik.
2033 júlis 4-én Weyland létrehozza az 5.56 milliméteres lőszert, ami a Gliese 581 körül keringő élhető planétákról bányászott fémekből készült és ezért képes bármilyen atmoszférában maximum sebességgel haladni bármilyen távon. Október 4-én dr. Richard Post lesz a főstatisztikus a Elektronikai Részlegnél. 2034 január 17-én a cég bemutatja a világnak az első FTL-képes (fénysebességnél gyorsabb) SEV-et (space exploration vehicle, űrfelfedező jármű).
2035 május 11-én a National Science Foundation (NSF) elengedi a korlátozásokat a David androidok kereskedelmi használatáról. Június 30-án az android szabályozások megszűnésével a harmadgenerációs David a cégen belül használatba kerül, hogy teszteljék az emberek mennyire fogadnak el kibernetikus személyeket. Az eredmények biztatóak. Július 21-én a Weyland Corp több irodát nyit meg világszerte, növelve a cég jelenlétét Görögországban, az Antarktiszon, El Salvadorban és Dél-Afrikában, hogy néhányat említsünk.
2036 augusztus 25-én a Weyland Corp elindítja az Explorers Academy-t, egy alternatív diplomás iskolát hátrányos helyzetű főiskolás tanulóknak, akik érdeklődnek a biotechnológia, nanotechnológia, kibernetika és terraformálás terén. A legjobb végzősöknek a program pozíciót biztosít a cégen belül.
2037 december 15-én a Fortune 500 a Weyland Corpot első helyre állítja listájában a "top 10 legjobb cég, ahol dolgozhatsz" kategóriában. December 21-én a Weyland csillagászok felfedeznek egy űrszegmenst, ami ércekben és egyéb természetes nyersanyagban bővelkedik. Weyland úgy tervezi, hogy egy évszázadon belül sikerül ide eljutni.
2038 július 4-én a Weyland Corp válik az ázsiai konfliktus veteránok legfőbb munkáltatója, 35%-ukat stabil munkával látva el. Március 2-án a 13 345 075-ös szabadalmi szám alatt a Weyland Storm Rifle egy kiegészítőt kap, amivel képes kompenzálni az összetételt, sűrűséget, nyomást és fénytörést bármely atmoszférában. Május 14-én a Weyland csillagászok több holdat fedeznek fel és egy gyűrűs bolygót kicsivel a Zeta 2 Reticuli rendszernél, ami valószínűleg képes életet fenntartani. Weyland elvárja, hogy az évszázadon belül sikerüljön eljutni. Május 28-án a Weyland atmoszféra feldolgozóval sikerül az első lélegezhető atmoszférát létrehozni a GJ-667Cc bolygón, megnyitva az utat a további terraformáló aktivitásoknak a bolygón.
2042 április 1-jén a David 4 széria lesz az első a modellből, ami kereskedelmi forgalomban is kapható lesz. Az elvárás szerint a világ irodáiban és háztartásaiban kell elősegítenie a munka haladását és effektivitását. Augusztus 18-án a céget a kormány bízza meg, hogy a HD 85512b felszínén hozzon létre egy börtönt. Itt a Földről és egyéb telephelyekről átszállított rabok vannak, akik közül sokan sikeresen visszailleszkednek a társadalomba. November 20-án a cég egy 5 milliárd $-os csekket ír a Little Explorers nevű jótékonysági szervnek, aminek célja a nehéz helyzetben lévő középiskolások oktatása, akik érdeklődnek a tudomány és technológia iránt.
2051 április 19-én jelentős fejlesztést sikerül elérni a közlekedésben. Az új jármű bármilyen tereppel megbirkózik és szinte akármekkora súlyú rakományt, utasokat és eszközöket elszállít. 2052 február 14-én a 14 524 002-es szabadalmi szám jelöli az első szárazföldi járművet, ami képes vertikális felületeken is közlekedni. Ezzel a Weyland tudósok és terraformáló csapatok képesek eddig elérhetetlen célterületeket megközelíteni. Július 7-én Weyland jelentős intellektuális és érzelmi fejlesztést hoz létre a David androidoknak, ezzel növelve az emberi elfogadást irántuk.
2055 augusztus 1-jén a NAFE (National Association for Female Executives) megnevezi a céget a "Top 50 cég női igazgatóknak" listájában. 2056 január 29-én a 15 725 924-es szabadalmi szám jegyzi a gépesített exovázat, ami nehéz tárgyak emeléséhez és szállításához használnak (mint ládák és jármű fedélzeti fegyverek). 2057 május 6, a 15 999 127-es szabadalmi szám jegyzi a egyszemélyes mentőkabinokat, amik luxus berendezésűek és egy ember számára 50 évig elegendő. 2059 július 22-én Weyland bemutat egy egyedi felfedező biztonsági szerkezetet, ami képes fertőtleníteni a külső és belső környezetet. A készülék a környező levegőből vonja ki a gyúlékony elemeket, így ultrakönnyű és önfeltöltő.
2060 augusztus 9-én a cég forradalmi áttörést el a nyelvek terén. Az eszköz az első, aminél nem kell semmiféle tanulás a felhasználó felől, hogy bármilyen nyelvet megértsen. 2062 szeptember 2, a 16 572 092-es szabadalmi szám jegyzi az első teljesen automata diagnosztikai és műtőállomást. Február 26-án csak az emberek 7%-a képes megkülönböztetni a 6. generációs David androidokat az emberektől. 2061 szeptember 2-án a 16 572 092-es szabadalmi számmal megjelenik az első teljesen automatikus diagnosztikai és műtőállomás. 2062 február 26-án már csak az emberek 7%-a képes megkülönbeztetni a 6. generációs Dávidokat az emberektől. 2063 december 1-jén a 17 900 353-as szabadalommal megjelenik az antigravitációs szerkezet, ami 3D élő térképeket készít az idegen tájakról. Ezzel a spektográfok forradalmasítják a terraformálás előmunkálatait.
2064 augusztus 11-én jelentős fejlesztés történik a Weyland űrruhákon, a kadium exováz, információ jelző küldetés adatokkal, életjelekkel környezeti adatokkal és sok egyébbel immár megtalálhatóak lesznek. 2065. június 23-án Washington DC-ben megalapul a Sir Peter Weyland Emlék Könyvtár. November 20-án a cég egyre inkább terjeszkedik a terraformáló és gyarmatizáló aktivitásában. Maga az amerikai kormány keresi fel a céget, hogy kezdjenek bele egy gyarmati rendfenntartó erő felállításába, amit a tengerészgyalogság képezne és töltene fel egy esetleges jövőbeli konfliktusnál. 2066 április 27-én ahogy a Dávid széria előállítási árai csökkenek, úgy a cég már képes az androidakat átlag fogyasztók számára is elérhetővé tenni, így a David széria nagyban elterjedtté válik.
2068 július 6-án a cég több ezer 7. generációs Davidet állít univerzumszerte munkába. Az emberi elfogadottság rekordot dönt, köszönhetően a cég nagyban titkosított technológiájánk, ami révén a Davidek képesek a legapróbb emberi érzelmeket utánozni és közben teljesíteni minden feladatot. 2070 június 30-án az FDA elfogadásával a Pauling MedPod 720i-ből egy tucatot sikerül előállítani, több tízezer pedig készülőben van. 2071 május 13-án a Weyland Corp lesz a Worldwide Olympic Partner és hivatalos "Kibernetikai Cég" az olimpiákon 2091-ig. 2071 augusztus 16-án a 18 364 003 szabadalmi szám alatt találni a szinapszis helyreállítót, ami képes elhunyt személyeknél átmenetileg helyrehozni az agyi aktivitást. 2072 március 9-én a Weyland Corp minden terméküket 7 csoportba állítja: egészségügy, transzportáció, energetika, elektronika, terraformálás, biztonság és kibernetika. 2073 január 1-jén a Project: Prometheus eredményt hoz, a titkosított felfedezés rámutat egy pontos koordinátára, így a cég azonnal megkezdi a misszió elkezdését.
Az évszázad végére a cég számos bolygót kolonizált, ezeken több tízmillió ember él. A tudományban elért sikerek felbecsülhetetlenek, jogosan nevezik eme korszakot a Weyland érának.
Project Genesis és Project Prometheus

A Project Genesis és Prometheus gyümölcsei: ősi leletek.
2078 augusztus 1-jén értesítik az idős Weylandet, hogy a Yutani Corporation érdeklődik Elizabeth Shaw és Charlie Holloway munkássága iránt, ami az emberiség eredetére fókuszál. Ha a cég továbbra is az élen akar járni, jobb, ha felveszik a két tudóssal a kapcsolatot. Augusztus 13-án a Project Genesis Outreach kezdetét veszi, a Weyland Corp egy képviselője Peruban felkeresi a régészeket és ajánlatot tesz nekik, amit majd elfogadnak. 2079 január 28-án megindul a következő fázis, a régészek technikai és pénzügyi segítséggel tovább kutakodnak. A cég képviselője is segít nekik, szerinte a különböző petroglifák, szobrok és térképek tartalmazzák a kulcsot az emberiség eredetéhez és annak alkotóihoz. 2079 október 28-án egy csillagrendszerre sikerül szűkíteni a leletek által mutatott csillagtérképet. A következő év október 24-én a Project Genesis a végéhez közeledik, a ét tudós leszerződött a céggel és hajlandóak egy expedíciót vezetni a Zeta 2 Reticuli rendszerbe. A célra a USCSS Prometheus hajó lesz kiszemelve, a Project Prometheus életbe lép, ami rendkívül nagy prioritást élvez és természetesen titkos.
2090-ben Weyland rábólint az expedícióra. A lelkes Shaw leletei arra mutatnak, hogy a világűrben vannak az emberiség alkotói. Ám a cég fizikai bizonyítékot is szerez, egy szatellitet küldtek ki, ami alig érzékelhetően, de adást fogott az LV-223 vagy LV-426 felszínéről. Valami értelmes van ott kint a Zeta 2 Reticuli rendszerben, így a csapatba helyezik Davidet, akinek titkos feladata, hogy akármit is találjanak majd, azt a cég mindenképpen megszerezze.

Az expedíció vége: roncsok és holtak.
2093 december 21-én a USCSS Prometheus eléri az LV-223-at. A legénység megtudja a küldetés célját, amit a két régész vezet, de mivel Meredith Vickers is jelen van, így ő az igazi főnök. A felszínen egy objektumot találnak, ami bizonyítja az értelmes faj létezését. Halálesetek következnek be, majd túl későn jönnek rá, hogy a Tervezők bár az emberiség alkotói, de megbánták ezt és már 2000 évvel ezelőtt kiirtották volna az embereket. A fekete patogén anno kiirtotta a komplexum személyzetét, így a fajirtás elmaradt, de a David által felébresztett utolsó Mérnök most hozzálát ehhez. A Prometheus feláldozza magát, hogy meggátolják ezt, az egyetlen túlélő Elizabeth Shaw és David. Titokban Weyland is a csapattal tartott, hogy az emberség alkotói meggyógyítsák, hiszen fél lábbal a sírban van, de még nem halhat meg, még annyi mindent kell tennie. Maga a Tervező öli meg, a Weyland Corp és az emberiség elveszti a lángelmét, akinek annyit köszönhettek. Vickers halála szintén komoly csapás, mert a cég elveszti a leendő utódot.
Végső évek
A Monastic Order of Arceon kezdetben csak egy kultusz a 2100-as években, a rend hamarosan veszélyessé válik, mikor egy fejlett komputer vírust, a New Plague-et eresztenek szabadjára a Földön, ami irdatlan mennyiségű adatot semmisít meg. A hitelszövetkezetek csődbe mennek, ahogy a csillagközi cégek is. A szekta még alacsony hatósugarú atombombákat is felrobbant kulcsfontosságú nagyvárosi szektorokban, kihasználva az elektromágneses pulzust. Ezzel az embereket arra kényszerítik, hogy váljanak meg a technológiától, ha nem akarnak felrobbanni. Ahogy egyre több és több ember csatlakozik a szektához, úgy elérkezett az idő, hogy végre a világ akcióba lépjen. A Three World Empire és a United Americas közös különítményei sorra tartóztatják le a tagokat. A végső ítélet elmarad, a Weyland Corp megvásárolja a bírókat. A szerzeteseket végül a Weyland-Yutani toborzott rabjaivá válnak és az Arceonra szállítják őket. Mindezért cserébe a szekta vezére, Saint Tomas, a komputer géniusz, aki a vírust létrehozta a Társaság szolgálatába áll.
Előfordulás
- Prometheus (film)
- Quiet Eye: Elizabeth Shaw
- Project Genesis
- Aliens: Életre Halál - A riporter
- Alien: The Roleplaying Game