FANDOM


Az UD-4L Cheyenne Dropshippel ellentétben az UD-6B nem képes APC-t szállítani (az APC-ben lévő parancsnoki központ ezért a Mohawk belsejében kap helyet, ahogy a fegyverek is) és súlya is nagyobb (ezt landoláskor ellensúlyozza a plusz leszállóláb). Az újdonságok közé tartozik a füstvető, ami landoláskor/felszálláskor nyújt segítséget az ellenséggel szemben, illetve ha vízre kell kényszer leszállni, a hátulsó részén beépített mechanikával lerobbantható a vészhelyzeti kijárat (ezzel egy időben egy mentőcsónak is kirepül, ami automatikusan felfújódik), normál helyzetben a pilóta katapultálhat (mindhárom szék egyben katapultülés).

A gép 24 katonát tud szállítani, amihez hozzájön a parancsnok, illetve a pilóta, navigátor és fegyverkezelő, illetve ha a helyzet úgy hozza, elférhet a medikai részben egy ember (maximálisan összesen 28 katona van a gépen, ha nem számoljuk a sebesültet). A hátsó részben kisebb járművek kapnak helyet (például jetski, motor, vagy kétszemélyes felderítőautó). Fegyverzet terén cirka kétszer annyi rakétát tud hordozni mint egy UD-4L, illetve megmaradt az orrban lévő golyószóró. A Dropshipet az USCM és a Weyland-Yutani egyaránt használja.













Galéria

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.