Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Peter Chase bátyja. 12 éves korában (ekkor Peter 8 éves) anyjuk meghal, az apjuk pedig keményen inni kezd, ugyan még nem kezdi őket verni de napirenden vannak a hangos kiabálások és szidalmak. A két gyerek számára pokollá válik az élet, Thomas reggelente próbálja nyugtatni a síró öccsét (jómaga csak este ont könnyeket, mikor senki se hallja, bár pár hét alatt leszokik erről). A két fiú idővel férfivá érik és míg Thomas mintapolgár lesz, saját lakással, egy kutyával és időnként egy barátnővel, addig öccse belemerül az alvilágba és majd magával rántja bátyját.

Pete ugyanis elkezdett drogfutár lenni és egy ideig jól is ment a vállalkozás, csakhogy egy alkalommal nem tud barátaival leszállítani egy adag folyékony plethiumot Adrian Msomi embereinek, a "barátok" szépen feldobják Petert. Azért, hogy Pete ne halljon meg, Thomas bevállal egyszeri alakommal egy pilóta szerepet, hogy drogot és embereket vigyen egy megadott helyre. Mindezt csak és azért teszi meg, mert Pete az öccse, máskülönben nem avatkozna közbe (Peter persze számtalanszor mondta mennyire sajnálja, hogy mibe keveredtek meg az untig ismert szöveggel jön, hogy Istenre esküszik, hogy ezután jó útra fog térni, mintha Tommy ezt nem hallotta volna számos alkalommal az elmúlt sok-sok évben).

Üdv a Fantázián

Egy keddi napon ébred fel a 11 hetes útból, amit egy regisztrálatlan ipari hajóval (egy automata szállítóhajó hasában, aminek szintén nincs engedélye) tettek meg. Bár Thomas a pilóta, a kryoból előbb Moby és Lee ébred fel előbb (Tommy tudja jól, hogy nem ajánlott neki okoskodnia vagy keménykednie, mert ezek reggelire megeszik, kettejük közül Leetől tart inkább). A kapszulából való kiszálláskor némi komplikáció adódik, mert nem akar felnyílni a teteje, egy kis időre Tommyra rátör a klausztrofóbia és már abba is rossz belegondolnia, hogy mi lett volna ha a két bűnöző kapszulája nem nyílik fel, ergo nem lett volna aki felébressze a többieket.

A két verőlegény kiolvasztja a többieket, miközben elvárják, hogy Thomas 10 perc alatt végezzen el egy olyan landolást, amit amúgy legalább 30 percig tartana, miközben semmit se tud a célhelyről, milyenek a körülmények, egyszóval Thomas számára minden adott, hogy olyan hibát vétsen, ami mindenki életébe kerül (az előző pilóta, Mullin nem éppen természetes úton távozott a túlvilágra, maga után hagyva egy olyan üresedést, amit most Thomas tölt be).

A fedélzeten van továbbá pár másik ember is, akik szerencsére nem kóstolgatják Tommyt: M-Cat, Yen, Allen, Ri és Simon, akik a Fantasy-ra akarnak jutni. Thomas ébredés után gyorsan a pilótafülkébe megy. Rendkívül ideges, mert neki kell egymaga letennie a gépet egy számára vadidegen környezetben (miközben Moby mellette ül és a jelenléte nem éppen oldja a feszültséget), ugyanakkor izgatott attól, hogy valódi alieneket láthat, amik a bolygón amolyan vérebekként vannak tartva, hogy védjék a drogtelepet. Ugyan a robotpilóta és a betáplált adatok sokat segítenek, de ha egy kis hibát is vét, az katasztrófához vezethet. Kireppennek a szállítóhajóból és haladnak a bolygó felé.

Advertisement