FANDOM


Schaefer3

Faj:

Ember

Nem:

Férfi

Nemzetiség:

Amerikai

Munkahely:

Rang:

Nyomozó

Nincsen családja, közeli barátai sem. Pennsylvaniában nő fel, már fiatal korábban kiderül, hogy remek nyelvérzéke van, folyékonyan megtanul oroszul és franciául (később ragad rá némi német és spanyol nyelv is, mikor rendőrként tevékenykedik). A hadseregben és az ügyvédek közt szerez pár havert. Öccse Alan "Dutch" Schaefer, mindketten szarvasvadásznak készülnek kiskorukban. Hasonlítanak egymásra, mindketten nagyok és izomtól duzzadnak, bár Schaefer hangja mélyebb, de ugyan olyan akcentussal beszél mint Dutch, kettejük között Dutch a szelídebb természetű. Amíg Dutch néha tud lazítani és mosolyogni, addig Schaefer mindig fapofát vág. Schaefer jelleme csökönyös és hajlíthatatlan. New Yorkban egyedül él a lakásában, a falak mocskosak, az ablakok betörve és a vékony falakon áthallatszódnak a szomszédok hangjai. Ellenben az ágy katonásan van megvetve, a padló ragyog és a ruhák szépen összehajtva a szekrényben. Még a kávéscsészék fülei is egy irányba néznek. Schaefert nagyon nem érdekli a pénz, azt sem tudni miért hagyta ott a hadsereget. Az előírásokat mindig betartja, még a kánikulában is viseli az előírásos ruhákat.

Rendőrként

Nyomozónak áll be New York Cityben ('78-ban lesz rendőr, '86-ra már nyomozó), Rasche nyomozóval 6 éven át sikeres párost alkotnak (ő lesz a legközelebbi barátja), egyik nagy sikerük, hogy elkapják a híres narkóneppert, Errol G.-t. Amíg ő sok mindent megtud társáról, addig ő alig oszt meg valamit magáról. Rasche kedveli társát, hiszen egy igazi akcióhős, akire számíthat a bajban és a papírmunkákban. Schaefer úgy tekint a városra mint amit neki kell megvédenie a bűnözőktől.

1989 perzselő nyarán elintéznek egy sátánista szektát, egy hónap múlva meg kilógatja a Cali-Cartell egyik kerületi főnökét egy lakóház tetőpárkányáról (le akarta volna őket fizetni), utána ki is dobja. Szerencsére a bűnöző kezében ott marad a rugós kés, bár az összes ujja eltörik. A NYPD fejeseinek ez elég, hogy ne rúgják ki őt a testületből (Schaefer a jelentésében azt írja, hogy a férfi véletlenül esett ki a tetőről). McComb áthelyezteti őt és Rasche nyomozót a gyilkosságiakhoz, mert ha továbbra is a terepen dolgoznának, akkor a kolumbiaiak előbb-utóbb megölnék őket. Schaefer mint mindig, most sem fűz ehhez véleményt, hogy átkerülnek a gyilkosságiakhoz.

Különös gyilkosságok

Schaefer
Hetek vannak hátra az eddig mért legmelegebb nyárból, Al Napolitano megöli feleségét. Rasche és Schaefer kimennek a helyszínre, bár ő maga bent marad a kocsiban, mert felesleges bemennie a tett helyszínére. A gyilkost elviszik a rendőrök, a páros pedig elmegy kávézni. Amíg Rasche az italt veszi, addig ő lövöldözés zajára lesz figyelmes. Társa nem hisz neki, de reccsen a rádió, miszerint a 6 háztömbnyire levő Beekman és a Water sarkán tűzharc alakult ki. Amennyire a forgalmi dugó engedi, a helyszínre mennek, itt már rendőrök várják őket. McComb kapitány érkezéséig senki sem mehet be, egy kizuhanó bandatag (aki egy járőrautón landol) és egy sor lövés elég indokot ad Schaefernek, hogy saját kezébe vegye az ügyet. Ő és Rasche felmennek az öt emeletes ház legfelsőbb szintjére, az utolsó lépcsőfordulónál már halálhörgést is hallanak.

A nyomozópáros behatol a szobába, ahol fellógatott és megnyúzott bandatagokat találnak, sikerül felismerniük, hogy néhányuk Lamb embere volt, sőt, Lamb is megnyúzva van. A másik frakció pedig Carr emberei voltak. A lehullt tető törmelék alól előjön Carr, aki azt hiszi, hogy ők a gyilkosok. Felvesz egy lefűrészelt csövű sörétest és annak két töltényét a nyomozókra zúdítja. A két férfit nem találja el, Schaefer a 9 mm-es pisztolyából kilő három lövedéket, de szándékosan mellé céloz. Carr a tűzlépcsőn keresztül elmenekül. Léptekre lesznek figyelmesek, de felismerik ezeket a csizmákat: rendőrök. McComb érkezik meg pár emberrel és jól leszidja a párost, amiért ő előtte mertek bejönni. A nyomozópáros sejti, hogy a kapitány valamit titkol.

Schaefer és Rasche el vannak tiltva a nyomozástól, ráadásul alig tudnak információkat szerezni, de mint kiderül, az FBI vette át az ügyet. A gyilkosságot követő napon három Missouriból érkező turista rossz kompra száll és a Liberty Island helyett Staten Islandre kerülnek. A turisták dühükben három ingázót túszul ejtenek, de az egyik túsz megkéseli a másikat. Rasche és Schaefer lesz kiküldve, hogy takarítsák fel a mocskot. Amíg Rasche egész éjszaka az ügyvédek vitáját hallgatja, addig Schaefer telefonon felkeresi a turisták családtagjait, egy seregre való nagybácsit és unokatestvért találva.

Másnap a jamaicai drogkereskedők, a szerb terroristák és a szomáliai fegyvercsempészek üzlete fajul el. A jamaicaiak ugyanis úgy döntenek, hogy megtartják az összes területüket és véres háborút robbantanak ki. A hullák és sebesültek elszállítása után Schaefer egy teherautónyi elkobzott fegyvert (automaták, gránátvetők és modern fegyverek, közel három tonna arzenál) szállít a West Twentiethen levő rendőrségi raktárba további vizsgálatokra. Schaefer távozni kényszerül, mert McComb nem szeretné, hogy ekkora arzenál közelében legyen, hanem inkább menjen és a túlélőket faggassa az esetről. Az éjjel folyamán Lamb bandájából két ember megpróbálja lelőni Schaefert, az első lövés mellé megy, a másodikra nincs esélyük. Az egyik tag a börtönbe kerül, a másik pedig egy hónapnyi kórházi kezelése után mehet csak a rácsok mögé.

Másnap értesül arról, hogy a West Twentiethen levő rendőrakadémiát megtámadták. Már esteledik mikor megérkezik társához, aki vele megy. A helyszínre érve egy hadnagy próbálja visszatartani őket, sikertelenül. Schaefer és Rasche körülnéz, de a kiérkező McComb elzavarja őket, ekkor érkezik meg Homer Phillips tábornok, aki egy bárba invitálja őket. Itt a tábornok elmondja, hogy ő volt Dutch főnöke mikor eltűnt 1987-ben Val Verde után. Schaefer tudni akarja hol az öccse, de a tábornok nem mondja meg, csak annyit mond el, hogy maradjanak távol a gyilkosságoktól, de annyit még elárul, hogy a tettesek a meleget kedvelik és sportból ölnek.

Találkozás a gyilkossal

Schaefer az első gyilkosság helyére megy. Társát kint hagyja, amíg ő felmegy az emeletre. Vizsgálni kezdi a gyilkos által ütött nyomokat, amiből megállapítja, hogy nem normális fegyver okozta. Rossz érzése támad, körbenéz és meglátja a predatort. Nem tudja elég gyorsan előhúzni a pisztolyát, a verekedésben esélye sincs. A földön fekvő Schaefer nyakába a yautja egy nyomkövetőt ültet be. A férfi nem hagyja magát, sikeresen leveszi az ellenfele sisakját és a félhomályban meglátja a vadász arcát. Próbálna menekülni, de megbotlik az elejtett pisztolyában és kizuhan az ötödik emeletről, zuhanását tudja lassítani és a nyomozótársa által odahelyezett két szemeteszsákra esik. Schaefer átadja a sisakot társának mielőtt a mentők elvinnék.

A nyomkövetőt nem tudják kiszedni belőle, mert akkor elvérezne. A zuhanás közben arca megsérült, egy bordája pedig el is tört, de nem marad bent a kórházban, hanem megszökik és taxiba ülve érkezik meg Rasche házához. Itt elmondja mi is történt vele az emeleten, illetve itt lábadozik még egy napig. Másnap bemennek a rendőrségre, ahol McComb már várta őket. Schaefer bemegy a kapitány hangszigetelt irodájába, ahol faggatja, hogyan lehetne elérni a tábornokot. McComb nem hajlandó segíteni, tagadja, hogy létezne Phillips. A kapitány már a telefonkagylót venné fel és hívna embereket, hogy kidobják innen Schaefert, de a nyomozó egyszerűen szétzúzza a telefont és felkapja McCombot, akit a könyvespolchoz szorít. Ez elégnek bizonyul (Schaefer még most is nyugodt, nem dühös) és McComb bevallja, hogy ő sem tudja már elérni a tábornokot. Schaefer távozik, de még hallja, ahogy kirúgják a rendőség kötelékéből. Társával kimegy a Kennedy reptérre, ahol egy gépre száll fel, ami Kolumbiába tart. Meghagyja társának, hogy jobb ha ő és családja eltűnnének a városból.

Val Verde

Schaefer2
Schaefer Panama Citybe ér, innen útnak indul a Val Verde határához közel eső Riosucio településbe. Régi ismerősétől, Hansotól kap fegyvereket és pénzt. A településen talál egy idegenvezetőt, aki elviszi őt. Négy és fél nap múlva (felszerelésüket két öszvér viszi) elérnek egy szétrombolt tábort, ahol anno Dutch és csapata felszámolta a lázadókat. Az ötödik nap elérnek egy nagy kráterhez, ahol a helyiek szerint éjjel felkelt a nap. Schaefer keresni kezd, hátha talál valamit, de csalódnia kell, most már nincs egyetlen nyom se amin elindulhatna. Az estét itt várják meg, az éj nem telik békésen, ugyanis a nyomozó érzi, hogy egy predator van a közelben (a nyomkövető elkezd fájni). Fogja a géppisztolyát, gépkarabélyát, gránátjait, késeit és elindul a yautja vélt helyéhez (ha közel van, erősebb lesz a fájdalom).

A yaujta plazma lövedékkel szórja meg, Schaefer géppisztoly tűzzel válaszol. Egy eldobott gránáttal megsebzi a lényt, illetve kiiktatja annak álcáját. A yautja ennek ellenére is kiüti a termetes férfit, aki arra kényszerül, hogy kést szúrjon a vadász bordáiba. Schaefer fegyvertelenül menekülni kezd, de egy sziklaperemhez jut, ráadásul a predator is beérte. Schaefer sikeresen elmozdítja ellenfele sisakját, egy nagy faággal pedig elkezdi ütni a lény fejét, még jobban elmozdítva a sisakot. Mindeközben a megvakult vadász egyre közelebb ér a szakadékhoz, Schaefer eldobja az ágat, amitől a yautja a mélybe zuhan. Schaefer várja, hogy a lény visszamásszon, de ez nem történik meg, lenéz és látja ellenfelét, ahogy holtan fekszik, testét átszúrta az ág.

Visszatér az idegenvezetőhöz, aki annyira megdöbben, hogy már nem is játssza tovább magát, bevallja, hogy ő a tábornok egyik ügynöke. Felhívja a tábornokot, aki szintén megdöbben a hír hallatán és elindul a dzsungelbe egy helikopterrel. Reggel az ügynök és Schaefer megnézik a hullát, megbizonyosodva, hogy tényleg halott. Az ügynök ezt rossz előjelnek tekinti, hiszen a yautják akár bosszúból emberek millióit is megölhetik, a nyomozó ezzel nagyon nem ért egyet. Annyit legalább megtud a férfitől, hogy Dutch él és ő is megölt egy vadászt. Elindulnak a találkozási pont felé, Schaefernek nincs választása, muszáj mennie.

Fogságban

Schaefer4
Az út során négy Cali-Cartell tag támad rájuk. Az ügynököt gyorsan likvidálják, ellenben Schaefer el tud bújni. Sikerül leütnie egy fegyverest és elvennie tőle a MAC-10-est. Eléri az életben maradt öszvért, ahol a fegyverei vannak, de ekkor kést szegeznek a torkához és leütik.

Arra ébred, hogy egy székhez van kötözve és Eschevera fogadja. A bandavezér itt hagyja Paolo nevű kínzóját, hogy vegye kezelésbe a nyomozót. Schaefer nagy nyugodtan feláll a székkel, Paolo térdkalácsát beverve a szék lábával. A nyomozó nekitaszítja a kínzót a falnak és a dróttal lekötözött kezével belevág Paolo hasába, a bandatag eszméletlenül rogy a földre. Schaefer a bekapcsolt láncfűrész fele megy, amivel szétvagdossa a széket. Bár a kínzást elkerülte, még mindig ellenséges területen van. Berúgja az ajtót, ami mögött egy AK-47-est szorongató őr van, ő is eszméletét veszti.

Egyetlen karabéllyal megy ki a szabadba, ahol meglátja, hogy egy táborban van, a bandatagok pedig ráfogják a fegyvereket, Eschevera is itt van, aki ezúttal végezne ellenfelével. Schaefer újra érezni kezdi a fájdalmat a nyakában, a predatorok itt vannak. Négy yautja kezdi szétszedni a fegyvereseket, mindezt a nyomozó kihasználja és elmenekül. A táborból jövő harc zaja idővel elül, csak néha hallatszik egy-egy halálordítás.

Valaki fejen vágja, olyan erővel, hogy földre esik. Hátára fordul és szerencsére nem egy predator, hanem egy bandatag van itt, aki azt hiszi, hogy a hadsereg vagy a rendőrök gyilkolásznak. Schaefer ágyékon rúgja, majd egy ütéssel a földre küldi a fegyverest. A mellényénél fogva rángatja, miközben próbálja megértetni vele, hogy űrből jött vadászok vannak itt és nem az ő rendőr társai. Elengedi a férfit és elindul felvenni az AK-47-est. Mikor hátat fordít a bűnözőnek, a nyomozó már tudja is, hogy fatális hibát vétett, a bandatag ugyanis felkapja saját fegyverét és már készül lőni. Fegyverropogás hallatszik, a bűnöző pedig holtan terül el hála Phillips tábornoknak. Schaefer követi őt a nem messze levő helikopterhez, amivel elhagyják a dzsungelt.

Újra fogságban

Newarkba érnek, ahol egy VIP helikopterre szállnak fel, a cél New York City. Végig úgy bánnak vele, mintha egy fontos ember lenne, de ez idegesíti őt. A VIP helikopteren kezd el beszélni a tábornokkal, mint kiderül, a kormány ki akarja őt szolgáltatni a predatoroknak, az emberiség jóakarataként, hiszen megölt egy predatort. Schaefer hiába mondja, hogy ha őt kiadják, akkor még nagyobb gondot okoznak, elrontják a vadászok szórakozását. A helikopter lassan eléri a MetLife kórház tetejét, a nagydarab férfi pedig megteszi az első lépést a szabadulás felé: leüti a tábornokot, a pilótát nem bántja, ellenben a kórháznál levő féltucat ügynököt igen. Megvárja, hogy az egyik ügynök közel jöjjön a helihez, utána gyorsan megragadja és túszként használja őt fel. Lefegyverzi a többieket és ekkor jelenik meg Rasche, aki azért érkezett, hogy őt szabadítsa ki, csak hát Schaefer már kiszabadította magát. Lekötözik az ügynököket (az egyiktől Schaefer elveszi az M16-ost) és bepattannak Rasche bérelt autójába, aminek hátulján egy kisebb arzenál van.

Leszámolás a ragadozókkal

Rendőrség
Schaefer utasítására Carr egyik vélt tartózkodási helye felé hajtanak, útközben Rasche elmondja, hogy egy rakás űrhajó van a város felett és csak a sisakkal lehet őket látni. A szőke óriás egyedül megy be a romos épületbe, ahol Carr majdnem lelövi őt a lefűrészelt sörétessel. Schaefer könnyedén földre küldi a bűnözőt, miközben próbálja meggyőzni, hogy nem ő az ellenség. A nyomkövető megint fájni kezd, a nyomozó ennek nagyon nem örül és leskelődni kezd. Carr újra fegyverhez nyúl és lőne, de valami hátulról felemeli. Schaefer meglátja a ragadozót, akinek álcáját a lecsorgó víz kiiktatta. A yautja már Carr gerincét törné szét, de ezt Schaefer nem hagyja és az M16-ossal fejen üti a lényt. Ezzel csak annyit ér el, hogy a predator most őt akarja megölni, az M16-os csöve meg elferdült. A vadász párbajt akarna kezdeményezni, ez elől Schaefer már nem menekülhet el. Szerencsére az ajtón betorpan Rasche egy páncélököllel és telibe találja a vadászt.

Az összedőlő házból mindhárman kifutnak, a sisakot felhasználva látják, ahogy egy predator hajó közeleg. A hajó csak a házat löveti darabokra, nem hagyva nyomokat. Schaefer alkut ajánl Carrnak: hozza ide a bandáját és ő odaadja a fegyvereket. Carr benne van, elkezdi felhívni a bűnözőket (Rasche kártyáját terhelve a hívásával, Schaefer tudja, hogy így majd meglesznek a bűnözők telefonszámai, ami jól jön ha újra rendőr lesz), mindeközben Rasche és Schaefer elbeszélgetnek egy pultnál, hogy mi történt velük, amíg külön voltak.

Éjfélre mennek az egyik parkolóházba, ahol ott van a féltucat főt számláló banda. Mind benne vannak, hogy az űrlényekkel vegyék fel a harcot, illetve egy főt leszámítva, aki rabolna a fegyverekkel. Őt Schaefer könnyedén a földre küldi, utána egyből más belátásra tér. Reggelig várnak a támadással, kiürítenek egy utcát, utána Schaefer célba veszi a páncélököllel az egyik űrhajót (Rasche tartja a sisakot, hogy lássa őket, a hajót nem sikerül megsemmisíteni, csak a figyelmét felkelteni, de ez nem baj, ez volt a cél). McComb vezetésével a rendőrök is megérkeznek, hogy lecsukják a bűnözőket.

Az egyik yautja hajó lőni kezdi a rendőrautókat, utána a vadászok kiszállnak, hogy gyilkolhassanak. A rendőrök és bűnözők dolga nehéz, láthatatlan ellenféllel kell küzdeniük. Schaefer előtt egy yautja jelenik meg, aki elveszi tőle a sisakot, de többre nem futja, egy rakás lövedék pusztítja el a lényt. Az emberek esélyei nőnek, mikor a tábornok katonái (egy osztag, ráadásul harci helikopterek is láthatóak a távolban) is megérkeznek. A nyomozónak támad egy ötlete, az egyik tűzcsapot megnyitja, láthatóvá téve pár vadászt. Carr is átveszi ezt az ötletet, de ő szétlövi a csapokat. Az egyik yautja sarokba szorítja Schafert, de nem öli meg, az eső elered, a vadászidénynek vége. Megjelöli lézerrel Schaefer mellkasát, utána kiveszi a nyakából a nyomkövetőt. A predatorok magukkal viszik a halott társaikat és elhagyják a Földet. Schaefer tudja, hogy majd visszatérnek, valamikor, valahol.

Némi beszélgetést folytat le a tábornokkal (hogyan tusolják el az ügyet), de előtte beszél nyomozótársával is, aki váll sérülést szenvedett. Schaefer ekkor mosolyodik el a legőszintébben, mikor társa kijelenti, hogy inkább valami veszélyes városba megy, minthogy továbbra is itt maradjon. Schaefer elsétál a helyszínről, újra munkába állhat, hiszen McComb meghalt a harcban.

Az OWLF nem enged

Schaefer5
1990 márciusa. Rasche betartotta ígéretét és valóban elköltözött, bár többször hívta volna barátját Bluecreekbe seriffhelyettesnek, de Schaefer nem akart menni. A nyomozót egy Smithers nevű OWLF ügynök keresi fel az irodájában és nem is titkolózik miért jött: a yautják újra a Földön vannak és kellene a segítsége. Schaefer miközben civil ruhát ölt magára és bedrótozza magát, többször is nemet mond az akcióra, mert ugyan érdekelné, de nem akar az OWLF szolgája lenni, ő akarja megszabni a feltételeket és megakarja tudni mi történt Dutch-csal. No meg jelenleg rendőrségi bevetése lesz, amin már több hónapja dolgozott és most jött el az alkalom, hogy elegendő bizonyítékot szerezzen Baby ellen.

Schaefer egy tányér és étkészleti boltba megy be, hogy drogot vásároljon Babytől, miközben rendőrtásai egy furgonban ülnek és hallgatóznak. Kintről lövöldözés hallatszik, a bűnözők tudtak a zsarukról és mind a négyet likvidálták, Schaefer egyedül maradt, ráadásul Baby egy .45-ös revolvert fog a fejéhez, miközben egy nagydarab férfi egy sörétest szegez rá. Baby szétszedi a nyomozó lehallgatóját és arcon is vágja. Kintről gépfegyverropogás hallatszik, majd a harmadik bűnöző teteme szó szerint berepül a kirakaton keresztül. A sörétes férfi tekintete a hullára vetül, Schaefer csak erre várt és ráveti magát ellenfelére. A kigyúrt fazon nem adja könnyen magát és fojtogatni kezdi a nyomozót, aki csak egy serpenyővel képes eszméletlenre verni őt. Időközben visszatér Baby, kezében egy M16-ost szorongat, amiből egy egész tárat lő ki a nyomozóra, aki a polcok között talál fedezékre.

Schaefer eljut a pultig, ahol zajt csap, odacsalva a nőt, akire ráborítja az egész pultot. A lefegyverzést követően Smithers és még három ügynök lép az üzletbe, hogy együttműködésre bírják őt a predatorok ellen. Schaefer kitér rá, hogy ha akarna is, akkor sem tudna menni, mert most a bűnözőkkel kell bajlódnia (bevinni őket a rendőrségre, kihallgatások, stb.). Smithersnek csak egy intésébe kerül, és a két bűnözőt kivégzik, ami nem kis dühöt vált ki a nyomozóból, hiszen hónapok munkája ment tönkre (ha sikerült volna infókat kiszedni belőlük, eljutottak volna a nagyobb halakig). Az ügynökök felkészültek arra, hogy erőszakot is alkalmazzanak, így nyugtatóval kiütik és elviszik Schaefert.

Kényszerített együttműködés

Schaefer6
A nyomozó egy helikopterben, pontosabban egy hordágyon tér magához. Mellette pár katonai orvos és Phillips tábornok van, aki elmondja mit is kellene csinálnia. Schaefert nem kicsit lepi meg, hogy a yautják Szibériában vannak (ő Washingtonra tippelt volna, mellesleg kezdetben nem is hiszi, hogy valóban Szibériában vannak) és meg kellene szerezni az űrhajójukat, vagy legalábbis megakadályozni a ruszkikat ugyanebben. Schaefert azonban mindezek nagyon nem érdeklik, felőle az oroszok megkaphatják a technológiát és csak azért tart a tábornokkal, mert talán infókat kap az öccséről (nem mellesleg nincs is választása).

A helikopterrel az OWLF egy katonai táboránál landolnak, ahol olyan katonákat edzenek, akiknek majd a predatorokkal kellene megütköznie. A lőtéren négy katona lőgyakorlatot tart életnagyságú predator célokon, amiknek kinézetét illetően Schaefer magában megjegyzi, hogy nagyon hasonlítanak az igaziakra. Azonban a katonák nagyképűsége nagyon nem tetszik neki, főleg az, amit Wilcox produkál, a férfi ugyanis a célban nem okozott halálos sebet, de nagyképűsködik a bajtársai előtt. Schaefer meglengeti a célpontot, ami így a kezével megüti a katonát, mérgében hátulról támad a nyomozóra, aki erre számított és állon öklözi a férfit, aki félig eszméletlenül terül el.

Az eligazítóteremben megtörténik az eligazítás, itt Lynch százados elmondja Schaefernek, hogy az akció alatt ne legyen láb alatt, majd ők mindent elintéznek (a nyomozó a századost is felhúzza, csak ő tartja a hidegvérét). Ezután egy Lassen nevű katona mutatja meg a nyomozónak a bevetésre vitt felszereléseket (fegyverek, ruhák, stb.), de Schaefer hamar otthagyja és elmondja a közlegénynek, hogy ezek mind francot sem fognak érni a vadászok ellen.

Üdv Szibériában

A katonák (Schaefer, Phillips és még 5 fő) egy átalakított B-2-esből ugranak ki a célterületre az éjszaka folyamán. A földet érés után Lassen nekimenne Schaefernek, mert beszólt Wilcoxnak, de nem kerül sor verekedésre, mert Lynch lefogja a közlegényt. A fegyveresek Phillips vezetésével elérnek egy olajfinomítót, aminek sérült kapujáról a nyomozó azonnal megítéli, hogy itt yautják jártak. Igaza is van, mert miután behatoltak, megtalálják a lemészárolt munkások fellógatott tetemeit.

Mozgást észlelnek, szerencsére nem a predatorok azok, hanem "csak" egy szakasznyi frissen érkezett orosz katona. Az amerikaiakat elfogják, az oroszokat vezető hadnagy, Ligacseva maga mellé veszi a nyomozót, hiszen folyékonyan beszél oroszul (kettejük a későbbiekben többnyire oroszul kommunikál, néha angolul) és tudja mikkel állnak valójában szemben. Az oroszok visszaállítják a világítást, bár a fűtést már nem sikerül, mert valakik elvittek néhány fontos alkatrészt.

Sikerül megtalálni a telepen lévő utolsó élő munkást, igaz, dr. Sobcsak már menthetetlen, a fagy megtette a hatását. A hadnagy megkap tőle egy térképet, ami jelöli a yautja hajó helyét. Nemsokkal később a tiszt hívást kap felettesétől, Ponomarenko tábornagytól, miszerint azonnal szerezze meg az űrhajót. Ligacseva nem akarja elkapkodni a műveletet, hiszen az emberek életébe kerülne, eme magatartása miatt a főtiszt leváltja a hadnagyot és Jasin őrmestert bízza meg a feladattal. Az őrmester a katonák többségével elindul a hajóhoz, miközben a hadnagy és pár katona hátramarad a foglyok őrzésére.

Vadászok, amerikaiak és oroszok

Schaefer7
Schaefer és Ligacseva leülnek vodkázni, mindeközben megbeszélik a kialakult helyzetet. A nyomozó arra következtet, hogy a yautják lezuhantak Szibériában és az eltűnt alkatrészeket ők vitték el. Mindeközben az amerikaiak kiszabadulnak, Lynch százados lel rá a párosra, Ligacseva maga elé rántja Schaefert (aki ezt hagyja), majd futásnak ered, a nyomozó meg utána, miközben a zavarodott százados azt sem tudja, hogy akkor most a nyomozó ellenség vagy barát, inkább nem lő.

Kint ellenben eldördül egy lövés, egy orosz őrszem adta le, aki felismeri a hadnagyot és parancsára azonnal értesíti Jasin konvoját, hogy jöjjenek vissza. Az őrmester visszatér és egy rövid tűzharcban legyőzi az OWLF embereit (egyik oldal sem veszít embereket), ekkorra a Ligacseva-Schaefer páros már messze jár, elkötöttek egy lánctalpas járművet és egyenesen az űrhajó felé tartanak, tervük szerint megölik az összes predatort.

Schaefer fegyvertelen, csupán egy zsákja van, amibe még bele sem nézett (pár C-4 és tárak vannak benne), a -60 Celsius fok ellen csupán egy termál ruhája van, ami nem igen használ, illetve a feje teljesen védtelen a hideg ellen, sisakja sincs, ezért amit tud, magára teker.

Szakadék

A jármű ledöglik, de nem is gond, mert már közel vannak a célhoz, csupán le kell mászni egy szakadékba és még gyalogolni egy keveset. Mászás közben (óvatosan haladnak, Schaefer még így is megcsúszik, de még időben megkapaszkodik) a frissen kiért orosz katonák rájuk lőnek (Ligacsevát árulónak titulálták), szerencsére lent egy predator van, akinek figyelmét felkeltik a tüzelő oroszok, nem habozik és váll-lövegével telibe találja Jasint.

A féltucat ruszki kötéllel leereszkedik, hogy felvegyék a harcot az ismeretlen ellenféllel, pechjükre egy sor csapdába sétálnak bele és a vadász sem kíméli őket. Schafer kénytelen lefogni Ligacsevát, nehogy segítsen bajtársain, akik nem is olyan régen még le akarták lőni. A harc véget ér, a yautja elkezdi trófeái összegyűjtését, Schaefer ezt a pillanatot használja ki és a Ligacsevától elkért gyalogsági ásóval lepi meg a vadászt. A predatort mellkason és tenyéren sebzi, de nem használ, sőt, elveszti az ásót és a yautja kezei közé kerül. Mint fél éve, Schaefer most is a sisak után kap, amit letép ellenfeléről és azzal kezdi el ütni a vadász fejét.

A yautja földre rogy, de még él, váll-lövegével becélozza a nyomozót, aki fedezék mögé bújik (az egyik lövés leviszi a haját és fejbőrét). A predator csuklópengével akarná megölni ellenfelét, de Ligacseva időben tűnik fel és AK-100-asából egy egész tárat ürít a célpont szájába. A hulla a nőre dől, ezért Schaefer segít neki felkelni. A tetemet nem piszkálják, mert ki tudja milyen meglepetést okozhat, talán felrobbanna ha a felszereléséhez érnének.

Idegen hajón

Schaefer8
Az űrhajót további gond nélkül érik el (alattuk van egy völgyben), a hideg sem okoz gondot, mert a hajó környékén meleg van, a hó olvadozik, vagy már felolvadt. Schaefer kiszúr egy álcázott predatort, ami halott társa felé tart. Megvárják míg elmegy, majd átnézik a nyomozó zsákját, amiben egy adag C-4 és több tárnyi urániummagvas robbanólövedék van, amik kompatibilisek az AK-100-zal. A páros alatt leszakad a talaj és egyenesen a hajóra esnek, aminek felszíne éget. Bár Schaefer ruhája már így is korlátozottan működött (a melegítő folyadék egy része már kifolyt a számos szakadás egyikén), de most végképp tönkremegy. A nyomozó úgy dönt, hogy hatoljanak be az űrhajóba.

Bent meglelik az ellopott alkatrészeket, amiket javítási célokra használtak fel, Ligacseva ezen feldühödik, hiszen emiatt a pár fémért haltak meg a társai. Schaefer túl későn inti csöndre a nőt, egy predator már felfigyelt jelenlétükre.

A yautja torkon ragadja a férfit, a hezitáló hadnagyot meg félreüti. Schaefer kezével elkezd a falon valamit keresni és talál is: egy éles csövet, amivel oldalba szúrja ellenfelét. A szorítás enyhül, majd megszűnik, hiszen a yautja rongybabaként hajítja el a termetes nyomozót. Schaefer próbál a falból kirántani egy újabb csövet, de nem sikerül, ami még rosszabb, hogy már két predator van a hajóban (az, amelyiket látta álcázva, most visszatért és hozta halott társát is). Ligacseva felemelkedik a padlót borító gomolygó füstből és tüzet nyit a két vadászra, akiknek esélyük sincs túlélni a nem mindennapos lövedékeket.

Gond megoldva

A páros kimegy a hajóból, Schaefer működőképes állapotba hozza a bombákat, mire elkészül, az utolsó életben lévő yautja kijön, de nem támad. Ligacseva nem mer lőni, Schaefer ellenben nagyon is kész arra, hogy ha kell, magát is felrobbantsa. Ebben csak az akadályozza meg, hogy az OWLF fegyveresek elértek hozzá (a völgy tetején vannak), Wilcox egy lövést ad le, ami nem messze a nyomozó lábánál fúródik a talajba.

Phillips elmondja, hogy a predatornak élnie kell, mert ha meghal, az űrhajó itt marad és orosz kézbe kerül. Schaefer nagyban tesz rá, hogy kié lesz a hajó, ő megakarja ölni az űrből jött lényt, ezért a bombákkal teli táska felé ugrik, miközben Wilcox célba veszi a testét. A lövés combon találja a férfit, aki túlgurul a táskán és egy lépésre áll meg a vadásztól, aki nem tesz semmi fenyegetőt, mintha érdeklődve nézné ahogy az emberek egymással vannak elfoglalva. Wilcox újra céloz, ezúttal a nyomozó fejére és talán meg is ölte volna, ha Rasche vállon nem lövi a katonát.

Rasche nem egyedül jött, egy 20-30 fős orosz katonai egységgel ért ki. Ponomarenko Oroszországnak követeli a hajót. Rasche és Ligacseva közösen arrébb viszik a sebesült nyomozót, majd Ligacseva berúgja a táskát a hajóba, ami már kezd felszállni. Az űrhajó az égben darabokra robban, Ponomarenko nem kis haragjára. A szibériai incidenst a világ soha nem ismeri meg, mert a két kormány eltitkolja, hiszen nem lenne jó ha az emberek megtudnák, hogy a két szuperhatalom majdnem háborúba kezdett egymással egy űrhajóért, ami egy olyan faj tulajdona, ami sportból vadászik emberekre. Schaefer visszatér New Yorkba és tovább folytatja a bűn elleni küzdelmét (ami azt illeti, megkedvelte Ligacsevát), legalábbis amíg egy újabb predator nem jön a földre, pontosabban Val Verde dzsungelébe.

Felszerelés

  • M16 x2 (az egyik M16S)
  • Szolgálati 9 mm-es pisztoly
  • C-4
  • Orosz gyalogsági ásó

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.