Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Az Észak-Kambodzsában élő Aan törzs egyik szülötte, 10 éves korában khmer vörös katonák viszik el az árvaházból, amit nyugati misszionáriusok vezettek. AK-47-est adnak a kezébe, hogy öljön meg egy kulturális ellenséget: egy orvost. Sok szörnyűségen megy át és lát (egy alkalommal három napig csöndben vár a sárban, hogy az őt kutató fegyvereseket lerázza), de végül lopott pénzen megalapítja saját vadászszigetét, mikor leszerel, ezredesi rangban van. 2004-ben veszi meg egy kövér thai admirálistól a szigetet és azóta évi egy vadászat erejéig fogadja a vendégeket. A sziget védelmére 180 katona és számos fegyver áll rendelkezésre, még egy tank is, illetve egy orvgyilkos (aki Rath parancsára már 100 embert ölt meg). Szükség is van ezekre, hiszen egyszer a Shady Lady legénysége ki is rabolja a szigetet.

Gondok

2008 március 21-én egy veterán predator érkezik a szigetre. A kamerák kezdenek sorban kimenni és a kerítések is megrongálódnak. Rath a villa titkos monitorszobájában ül és látja ahogy két plazmalövedék széttép egy rinocéroszt. Nem esik pánikba, pedig a külvilággal való kapcsolat is kezd megszűnni. Utasítja Aryt, hogy egy csapattal menjenek ki, hozzák vissza a vendégek által otthagyott fegyvereket és vizsgálják meg az állatot. Később Kosal hadnagyot küldi a mocsárhoz, ahol vélhetőleg a yautja űrhajója is van, hogy likvidálják a vadászt.

Nathan Colquhoun, Jimmy Tau, Horia Ursu és John Gustat megérkezik és beszámolnak a többieknek a látottakról. Rath egy hazugsággal áll elő, miszerint az ő emberei gyakorlatoztak. A vendégek Gustat kivételével leisszák magukat az este.

Vissza a katonaéletbe

Másnap Rath nyugtalan lesz, hiszen többször is látja a monitorokon ahogy a yautja gyilkolja az állatokat, illetve végez Benjamin Peakekel (akit Rath személyesen vett fel munkásnak). Az ex ezredes tudja jól, hogy így akarja őt megrémíteni. Utasítja Kosalt, hogy hagyja a mocsarat és embereivel végezzék be az erődítéseket a templombunkernél.

Időközben megérkeznek a vendégek is, akik faggatni kezdik Rathot, de ő nem válaszol, csupán annyit mond, hogy tökéletesen el vannak már vágva a külvilágtól. Nagy robbanás hallatszik, a megérkező Ary jelenti, hogy oda a lőszerdepónak. Rath és Ary dzsipbe ülnek, de velük tart Gustat, Tessa Marikova és Nyikolaj Bazkuhov (utóbbi kettőről Rath sejti, hogy titkos ügynökök). Ekkor már kezdi sajnálni, hogy engedte jönni őket, de már nem küldheti el őket. Ary gyorsan vezet a depó felé, de útközben a járműre ugrik a predator. A jármű felborul, senki sem sérül meg komolyabban. A depónál csak romokat, pár hullát és egy rakat fegyvert találnak.

A villában Gustatot sikerül rávenni, hogy mondjon el mindent, amit tud (Rath később érkezik meg, mert Nyikolaj arcsebét kezeli Aryval). Történetéből kiderül, hogy mivel is állnak szemben. Rath el is szégyenli magát amiért démonnak hitte az űrből jött vadászt. Az ex ezredes a katonáit a villa köré hívja vissza. Az éjszaka, mikor minden vendég alszik, elkezdi feldíszíteni a helyet húsvétre, utána AK-47-tel a karjaiban alszik el a kanapén.

Nincs menekvés

Másnap arra ébred, hogy Maxim Barnes ócsárolja a díszítést, emiatt Rath legszívesebben megölné a rockstart. Csak Horia és a két orosz érdeklődik a húsvét iránt. Rath beszél róla, de úgy érzi, mintha magáról adna ki bizalmas infót. Sorshúzást indít, hiszen csak két ember mehet el a két nap múlva érkező repülővel. Gustat hamar kijelenti, hogy ő és Rath mindenképpen maradnak, Maximnak távoznia kell. Rath kissé meglepődik, hogy maradnia kell.

Az elkövetkező két nap nem telik eseménytelenül. Több katona is eltűnik, ráadásul alig pár kamera működik csak. Rath nyugtalan lesz, nem azért mert az egyik monitoron látja a yautja hajó belsejét, hanem mert látja saját magát (a predator úgy jött be, hogy nem is vették észre, tehát nincs ellene elég jó védelem). Március 25-én meg is érkezik a Cessna, egy nagyon erős védelem várja, de ez sem bizonyul elégnek. A yautja megsemmisíti a gépet (kitépi a kormánylapátot), Tau és Maxim nagy döbbenetére.

Irány a templombunker!

Rath már stresszel, hiszen a yautja megint bejött a villába és áthelyezte a kamerákat. Az ex ezredes szeme karikás, arca beesett és tele van dühvel. Másnap ki is adja a parancsot a villa elhagyására és a templombunkerbe való átköltözésre. Rath még szakít időt, hogy Tau, Nate és Horia térképén bejelöljön fontosabb dolgokat a dzsungelben (a trió a predator hajóhoz tart). Mire Maxim kijön a szobájából, már csak Ary és Rath van itt az utolsó szállítmánnyal. Rath még most is megölné a férfit, de nem teszi meg. A zenész bedrogozva van, ezért is nem figyel fel rá, hogy mekkora is a baj.

Sikerül a templomot megerődítenie és elűzni a páviánokat. Éppen a védelmi tervet mondja el hadnagyainak, amikor Samphy jön be, mondván, hogy valami van az ő falszakaszán. Rath védelmi pozícióba küldi embereit, Aryt a tervek tanulmányozására hagyja, Da hadnagyot pedig magával viszi. Rath megpillantja, ahogy Nyikolaj látszólag a semmivel küzd. A távcsöve segítségével az ex ezredes rájön, hogy a yautja van ott álcázva. Tüzéreivel odalövetne, de Marikova földhöz szegezi őket a lövéseivel. Rath AK-47-est ragad és megszórja a nő vélt helyét. Végül is a yautja elintézi a két oroszt, értelmetlenné válik a mozsarakkal fellőni a yautja vélt helyét (de azért megteszik).

A nap folyamán a yautja elkezdi sorban kilőni Rath mesterlövészeit a tornyokból. A katonák pánikban vannak, Rath a levegőbe lő, hogy észhez térítse őket. Azért némi elégedettséget érez, mert a támadás bizonyítja, hogy még a yautja számára is elég erős a védelem, amit csak lépésről lépésre győzhet le.

Ostrom

Este az északi toronynál felrobban egy falszakasz, de a yautja nem jön. Rath 20 embert küld oda kötszerekkel, illetve parancsba adja, hogy állítsák ott vissza a világítást és figyeljenek nagyon. A támadás nem jön, Rath rájön, hogy ez elterelés volt és délen jön be a vadász. Ez így is lesz, egy ideig aztán úgy tűnik, hogy sikerül körülfognia a yautját, de nem jön össze. Kénytelen feladni a külső falakat és az embereit a belső falra visszavonni. Az ex ezredes ekkor ideges, mozgásokat kezd hallucinálni és többször gondol a menekülésre, de ezt mindig elveti, hiszen akkor gyorsan meghalnának.

A yautja elkezd levágott fejeket dobni a belső falakra, illetve visszajátssza a megölt emberek hangjait. Ezzel nagyon is demoralizálja a katonákat. Rath lekever egyet az imát mormoló Arynak, illetve annak a katonának, aki Kosal levágott fejét hozta elé. A yautja betör, a katonák pedig egyre inkább menekülnek. Rath előveszi az AK-47-est és személyesen megy ki harcolni. Aryt egy leomló fal megöli, Rath nem gyászol, pedig egy jó emberét vesztette el.

Már hajnalodik, Rath egyedül marad a központi toronyban, a karabélya üres, csak egy pisztoly van nála. A vadászsziget felépítésére gondol, mennyire kellemes volt létrehozni. A yautja bejön, párharcra akarja hívni a férfit, de Rath inkább fogja a pisztolyt és főbe lövi magát, ekkor március 27-e van. Ettől függetlenük az ex ezredes pisztolya és koponyája a predator trófeája lesz. A yautja sem él sokkal tovább, űrhajója felrobban majd az égben Gustatnak hála.

Felszerelés

  • Pisztoly

Előfordulás

Advertisement