Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

2012-es amerikai-brit fantasztikus-tudományos horror film, Ridley Scott rendezésében. A történetet John Spaitz és Damon Lindelof írta, a zenéjét Marac Treitenfeld szerezte, a producerei Ridley Scott, Tony Scott, David Giller és Walter Hill. A film egy Alien előzmény, amit már a 2000-es évek elején elkezdtek kidolgozni, de az AvP filmek bukása miatt egy időre parkolópályára tettek egészen 2009-ig. A Prometheus bár címében nem használja az Alien szót, de abban a világban játszódik és az Alien filmek előtt pár évtizeddel mutatja be cselekményét.

A film megjelenése előtt kisfilmek kerültek bemutatásra, ahol bizonyos karaktereket és a Prometheus Misszió hátteréről vannak információk. Továbbá egy külön weboldat hoznak létre, ahol az univerzum hátteréről (bolygók, eszközök, események) lehet bőven utána olvasni (azóta a weboldal megszűnt). A 2012 június 1-jén megjelenő (Egyesült Királyság) film a maga idején megosztóra sikerül, története nyitott maradt és ellentmondásokat okozott. Már a forgatás során Ridley Scott elveti a Weyland Industries létét, hiszen az AvP filmben szerepelt, amit ő nem fogad el kánonnak, így a Weyland Corp egy külön cég más háttérrel. További gondot okoz, hogy a filmben szereplő Tervezők sokak szerint azonos a Űrzsoké fajjal. Azóta a többi ellentmondással együtt ezeket sikerült feloldani, képregényes formátumban a Tűz és Kő, illetve Élet és Halál folytatják valamennyire. Kimodnott folytatása pedig majd csak 2017-ben, az Alien: Covenant (film) képében lesz.

Történet

A történelem előtti időkben a Földön a humanoid Mérnök faj itt is elveti az értelmes élet magvait. Az űrhajójukkal egy főt hoznak eme planétára, ami bár életre alkalmas, de még nincs értelmes faj rajta. Az áldozati Mérnök magát felhasználva veti el az élet csíráját. kinyitja a nála lévő tégelyt, amiben valami fekete folyadék van és megissza. Miközben az űrhajó távozik a vízesés közeléből, úgy a Mérnök teste is kezd átalakulni. Az anyag rohamos gyorsasággal bontja le a testét, míg már talpon se bír maradni, hiszen a lába eltörik és belezuhan a vízesésbe. A magas humanoid lény teste szétporlad a vízben, ezzel szétszórva DNS-ét, ami elkezd átalakulni, ezzel megteremtve a lehetőséget, hogy egy nap egy Mérnökhöz hasonló faj szülessen meg.

2089, Skócia, Skye sziget. Egy csoport régész feltárást végez, mikor Elizabeth Shaw doktor az egyik barlangban váratlan leletet talál. Azonnal szól párjának, Charlie Holloway-nek, aki kint tartózkodik a többiekkel. Barlangrajzokra sikerült bukkanni, koruk 35 ezer év, vagy akár több is. Ám a leginkább döbbenetes felfedezés az a rajz, amin egy magas humanoid alak 6 gömb felé mutat. Ez vagy ezer évvel idősebb a többi rajznál és a motívum már nem egy korábbi lelettel egyezik meg a világ különböző pontjairól. Egyértelmű, hogy a humanoid faj azt akarta, hogy az emberiség egy nap keresse meg őket és a rajzok csillagtérképként funkcionálnak. Shaw és Holloway összeborulva nézik felfedezésüket, nem sejtve, hogy egy nap ők maguk fognak a megadott koordináta helyén állni.

2093 december 21-én a USCSS Prometheus nevű felfedezőhajó a 17 fős legénységével megközelíti az LV-223 kódjelű holdat. Csupán egyetlen alak van ébren, David a David modell egy szintetikusa, aki immár 2 év, 4 hónap és 19 napja utazik. Mivel mindenki hiperálomban van, így ő az egyetlen személy, aki a hajón magányosan mozog és ellenőrzi a rendszereket. A rengeteg szabadidejét önképzéssel tölti, ősi nyelveket tanul, filmeket néz és próbálja magát emberibbé tenni. A Prometheus megközelíti a célterületet, a küldetés a Weyland Corp nagyszabású expedíciója, célját csak kevesen ismerik. Meredith Vickers, a küldetés parancsnoka ébred elsőnek, aki azonnal testedzésbe kezd, hogy elűzze a hibernáció okozta mellékhatásokat. David fekvőtámaszozás során talál rá és miután lejelenti mennyi ideig utaztak, illetve hogy nincs veszteség emberéletben, Vickers elrendeli az ébresztőt. A legénység magához tér, köztük van Shaw doktor, akit megviselt az utazás és kiokádja gyomra tartalmát, miközben David gondozza. A nő párja, Holloway bár maga is megviselt, de örül, hogy megcsinálták és végre terepen lesznek.

A legénység az étkezőben kezd hozzá az evéshez. A kifogástalanul kinéző és androidokra hajazó merevséggel Vickers nem tudja nem észrevenni, hogy Idris Janek kapitány egy kisebb karácsonyfát díszített fel. A nő hidegen közli, hogy hamarosan eligazítást tart, jó lenne ha a kapitány is méltóztatna ezen részt venni. Rafe Millburn biológus az ebédlőben próbál barátokra szert tenni, de Sean Fifield geológus enyhén szólva nincs jó hangulatban és nem barátokat akar keresni, hanem pénzt. Az eligazítóteremben (ami igazából a sportterem) a két pilóta, Benedict Ravel és Emun Chance fogadást köt, utóbbi szerint 100 kreditbe fogad, hogy valami terraformálást fognak majd végezni. Holloway és Shaw régészek pedig rendkívül boldogok, hogy végre itt lehetnek, utóbbi szinte majd kiugrik a bőréből.

Vickers bemutatkozik a társaságnak, hiszen nem mindenkivel volt módja találkozni. Ezt követi az eligazítás, ahol az idős Peter Weyland holografikus üzenete kerül lejátszásra. A 2091 júniusában, a Marson rögzített hologram szerint ha ezt látják, akkor a hajó célba ért, ő pedig már halott. Elmondja, hogy a legénység között van David, akit fiaként ismer el, bár mivel szintetikus, így nem tudja értékelni mekkora ajándék az, hogy nem öregedik, ergo nem tud meghalni se. Petert foglalkoztatta az emberiség eredete, ezt most Holloway és Show doktor (akik a hologram kérésére felállnak) lehetővé tették, ők a küldetésben Vickerssel egyenrangú személyek. Prométeusz az embert az istenek szintjére akarta felhozni, de tette miatt száműzték, ám most visszatér a küldetés képében. Weyland át is adja a két régésznek a szót, miközben a hologram kikapcsolódik. Holloway aktiválja saját moduláris komputer szerkezetét, ami kivetít jó pár leletet. Mind ősi civilizációktól származnak, amik semmiféle módon nem érintkezhettek, ám a leleteken van egy közös pont: az ábrázolt emberek óriás humanoidokat istenítenek, akik az ég felé, néhány gömbre mutatnak. Ezeket a csillagtérképre helyezve pedig kiderül, hogy egy létező helyet jelölnek, ergo a humanoidok azt akarták, hogy az emberiség felkeresse őket. Az ősi civilizációk még véletlenül se ismerhették az ábrázolt rendszert, mert túl messze van, hogy akárhogyan is vizsgálhatták volna. A modern technológiának hála most ismert, hogy ez a bizonyos rendszer olyan, mint a Naprendszer, az egyik bolygónak pedig van egy LV-223 kódjelű holdja, amin kialakulhatott az élet.

Fifield elég szkeptikus, hogy az egész misszió egy pár rajz miatt jött ide, de amúgy is mit kellene itt keresni. Shaw átveszi a szót társától és közli, hogy a Tervezőknek nevezett faj a holdon van és ők azok, akik az egész emberi fajt megalkották. Fifield nincs éppen meggyőzve, Millburn pedig egyenesen nevetni kezd, hiszen így a Darwinizmus lett a kukába söpörve. Tények egyenlőre nincsenek, de Shaw hiszi, hogy lent megtalálják a válaszokat. Az eligazítás után David megkéri a két régészt, hogy kövessék őt, mert Vickers beszélne velük. A nő lakrésze egy mentőbakin, hiszen Vickers nem szeret kockáztatni. Shaw lenyűgözve nézi meg az itt tárolt Pauling MedPod 720i-t, amiből összesen egy tucat van a világon. Miközben David italt tölt mindenkinek és Vickers is rászól a doktornőre, hogy ne tapizza a drága műszert, a nő rátér a mondandójára. Ő nem hisz abban, hogy lent találnak akármit is, de ha a Tervezők több barlanglakók falra festett rajzainál, akkor a két tudós nem érintkezhet velük, hanem visszajönnek neki jelentést tenni. Az expedíció költségeit a cég fizette, márpedig a Weyland Corp képviselője itt Vickers, ergo ő itt a főnök is. Weylandet talán rátudták szedni, de ő nem hisz az elméletben, eleve Shaw csak azért lehet a hajón, mert keresztény hívő és ez jó ómen volt az öreg szerint.

A hídon a két régész Daviddel van, aki ismét tanul. Az utazás alatt több ősi nyelvet megtanult, így elméletben szót tudna érteni a Tervezőkkel. Ezalatt a kapitány utasítást ad a két pilótának a landolásra. Janek mindenkit figyelmeztet, hogy kössék be magukat, majd megkezdi az ereszkedést. Az eddigi hívásokra semmi válasz nem jött, a műszerek szerint a levegő elégé mérgező, sisak nélkül az ember két percig húzza. A planéta felett átröppenve Holloway észrevesz valamit, kicsatolja magát és rámutat egy völgyben lévő objektumra. A természetben nincsenek egyenesek, az ott mesterséges kell, hogy legyen. A hajó nem messze egy fallal körbevett dombnál landol, Holloway azonnal parancsot ad a kutatócsapat kiküldésére. A kapitány figyelmezteti, hogy 6 óra múlva beáll a sötétség, ráér holnap kimenni, de a régész nem tud várni, úgy is karácsony van, ez pedig az ő ajándéka.

A csapat beöltözik a szkafanderekbe, Shaw észreveszi, hogy B. Jackson tizedes egy lángszórót is vinne, de lebeszéli róla, hiszen úgy se lesz rá szükség. Holloway pedig megérdeklődi Davidtől, hogy minek vesz fel szkafandert, hiszen androidként nem lélegzik. David megmagyarázza, hogy a programozása miatt adnia kell a látszatra, márpedig ha ő sisak nélkül menne ki, azzal rombolná az illúziót.

A hajóból három jármű száguld ki, egy RT osztályú csapatszállító és két ATV NR6. Az objektum hatalmas, Fifield már innen is megtudja mondani, hogy mindenképpen üreges a központi, gömb alakú struktúra. Az emberek (féltucat fő, a többiek kint maradnak) behatolnak a létesítménybe, a sisakkamerák pedig mindent közvetítenek a hajón lévő kapitánynak, két pilótának és Vickersnek. Holloway utasítja Fifieldet, hogy térképezze fel a helyet, a férfi pedig előveszi spektrográfjait, amik azonnal elreppennek a folyosókon. A Prometheuson folyamatosan vázolódik a 3D-s térkép, ami alapján elmondható, hogy a hely gigászi. Fifield vezetésével elérnek egy termet, ahol eső folyik be, Holloway boldogan konstatálja, hogy bár kint a levegő mérgező, de itt ember számára kellemes atmoszféra jött létre. Shaw és a többiek hiába ellenkeznek, a régész leveszi a sisakot, bizonyítva igazát, hogy itt terraformálás folyik. Példáját a többiek is követik, a Prometheus pedig átvált a testkamerák képeire. A hajón Chance örül a nyereményének, hiszen valami itt terraformál, márpedig ő erre fogadott, Ravel ellenkezik, hogy a 100 kreditet akkor kellene fizetnie, ha társa ősi idegenekre voksolt volna. Chance poénosan megjegyzi, hogy adja csak a pénzt, majd befizeti pilótatársát egy körre Vickersnél.

A kutatók tovább haladnak, -12 fok van bent, de a víz itt mégsem szilárdult jéggé. Áttörő felfedezést okoz az, hogy sikerül férgeket találni, az emberiség eddig csak baktériumokat talált, mint földönkívüli élet. Rafe boldogan fog megy egyet és teszi el későbbi tanulmányozásra. David lemarad, mert egy írásjelekkel televésett táblát talál, amin valami ragadós, zöld anyag van. Az android leüt bizonyos szimbólumokat, ezzel aktiválva egy hologramot. A kutatók döbbenten nézik, ahogy szemcsés, óriási, bioöltözetű ormányos humanoidok rohannak valami elől. Az emberek utánuk sietnek hogy meglássak merre mentek, így akadnak rá egy lezárt ajtóra, ami anno lenyakazott egy lényt. Az expedíció nem volt hiába, hiszen kézzelfogható bizonyítékot találtak egy Tervezőre. A hajón még Vickers is meglepődik, hogy a régészeknek igazuk volt. Fifield besokkal, azonnal visszamenne a hajóra, neki ez túl sok, az ő szakterülete a geológia és nem az óriási hullák. Millburn vele tart, hiszen mint biológus, alapjaiban kérdőjeleződött meg a tudásba vetett hite.

David egy létrát vesz elő és mászik fel az írásjelekhez, amit talán eltud olvasni. A két régész pedig a testet vizsgálják, a műszer szerint nagyjából 2000 éve halott a lény, miközben Kate Ford, a medikus nézi őket. David leüti a megfelelő formákat, így felnyílik az ajtó, ami mögött nem csak a humanoid levágott feje van (tökéletes állapotban), de egy nagyobb terem is, ahol egy óriási emberszerű fejszobor van, de több tucat tárolóedény és egy freskó is. David hozzáérne az egyik amforához, de Shaw megállítja és figyelmeztet mindenkit, hogy semmihez se nyúljanak. Holloway egy domborműre világít, ami egy másik lényt ábrázol, ami óriási bionikus rovarnak néz ki. Ezalatt David egy szivárgó amforához megy, aminek tetején mozgó fekete folyadék van, hozzáér és megállapítja, hogy ez szerves. Shaw figyelmes rá, hogy a freskók rohamos tempóban pusztulnak el, Ford szerint megváltozott a terem atmoszférája, a jól konzerválódott helyiség ezért pusztul. Elizabeth a fejhez rohan, hogy Forddal becsomagolják, mielőtt túlságosan károsulna.

A kutatásnak egy elektromos vihar vet véget. Chance figyelmezteti a kapitányt a veszélyre, aki ezt továbbítja a felderítőknek, hogy azonnal jöjjenek vissza, mert a vihar élve megsütné őket. Vickers közli, hogy 15 percük van visszaérni, különben a lezárt hajón kívül maradnak. A két nő elteszi a fejet, miközben David titokban magával visz egy amforát. A csapat sietve pattan a járgányokba és hajtanak a Prometheusra, ám nem messze a hajótól Shaw elejti a fejet tartalmazó táskát. A nő nem akarja kint hagyni a felbecsülhetetlen értékű leletet, ezért visszarohan érte, de így a beérkező vihar könnyedén felkapja és a hajó egyik lábához vágja. Charlie visszafordul érte, de a vihar olyan erős, hogy az ATV-t is elsodorja, amiből a tudós kiugrik. David magát biztosítókábelre kötve kimegy és kimenti a két embert a szorult helyzetből, így nem történik halálos tragédia. Charlie haragos barátnőjére, amiért ennyire meggondolatlan volt, ám van egy nagyobb gond: Fifield és Millburn nincs a hajón. A kapitány felveszi velük a kapcsolatot, a két eltévedt alak így szembesülhet vele, hogy reggelig kint lesznek, mert nem tudják őket kihozni és jobb, ha felveszik a sisakokat, mert a hőmérséklet csökkenni kezd. Fifield csak két szót szeretne átadni a tudósoknak, ami nem éppen szívélyes megjegyzés az anyjukra nézve.

Shaw és Ford a laborban elemezni kezdik a fejet, miközben Holloway meg David is ott van és a frissen belépő Vickers is, aki tudni akarja, hogy ezek kihaltak-e vagy sem, mert Weyland számára ez fontos kérdés volt. A fej kórokozómentes, nem károsult, a letapogatás szerint a humanoid elefántforma fej valójában egy sisak, amit David óvatosan levesz. Mindenki meglepetésére egy elégé emberi fej tárul elő, amin fekete kinövések vannak, új sejtek, amik most is változnak. Ford stimulálni kezdi az idegeket, ezzel szimulálva, mintha az agy még mindig működne. A fej arcizmai mozogni kezdenek, a szem felnyílik, de baj van. Az idegen anyag szintén elkezd keringeni, ezzel mutációt okozva, még időben sikerül elzárni a fejet, mielőtt az felrobbanna. Holloway távozik a piás üvegével, Shaw pedig utasítja a szintén döbbent Fordot, hogy vegyen mintát.

David egy telepatikus sisakban beszél valakihez, akinek jelentést tett. A folyosón Vickers tudni akarja, hogy mit mondtak neki, de mivel David közli, hogy nem kapott felhatalmazást, hogy másnak is elmondja, így nem teszi. A nő fenyegetőzni kezd, hogyha kell, elvágja az androidot működtető drótokat, amitől David közli, hogy az eddigi bizonyíték kevés. Vickers dühösen távozik, így a szintetikus elmehet vizsgálni az amforát. Felnyitja és abban ampullák vannak, amik a fekete folyadékot tartalmazzák. Az egyikből mintát vesz, bár csak egy apró cseppet, de a nagy dolgok is kicsiként kezdik. Ezalatt Ford és Shaw doktorok a humanoid DNS-ét vizsgálják és döbbenetes felfedezést tesznek: ennek a DNS-e 100%-ban egyezik az emberrel, ezek alkották az emberiséget. A régész tudni akarja, hogy mégis mi ölte meg eme lényeket itt.

Holloway a biliárdasztalnál van, David egy pohár italt hoz neki "utánpótlásnak". A régész csalódottnak látszik, elvégre azért jöttek ide, hogy találkozzanak a tervezőikkel, kérdést kapjanak a nagy válaszra, hogy mégis miért alkották őket. A szintetikus ezt teszi fel a férfinak, az emberiség miért alkotta meg a szintetikusokat, mire a válasz az, hogy azért, mert megtehették. David tudni akarja, hogy vajon örülnének-e, ha a Tervezők is ezt mondanák, azért alkották az embert, mert megtehették. Ámde mit tenne meg azért, hogy megkapja a nagy választ, Holloway pedig közli, hogy akármit feláldozna ezért. Ez a végszó, David tölt egy pohár pezsgőt, amiben ott a fekete anyag egy cseppje, ami immár a régész testébe került.

Millburn és Fifield az objektumot járják, egy nagy halom humanoid testre lelnek, egy szabályos hullarakásra, ami elég kiakasztó, de Janek kapitány hangja még inkább megrémíti őket. Az egyik kutasz pingelni kezdett, vagyis 1 km-re nyugatra valami élőlényt talált. Elég rossz ómen, hiszen a két férfi azt latolgatta, hogy bármi is irtotta ki a humanoidokat, az bizonyára már nem él. A ping megszűnik, akármi volt is ott, az nem mozgott, de lehet, hogy csak egy fantom hiba volt, akárhogy is, jobb ha lefeküdnek aludni. A két férfit elégé felzaklatja, Fifield nem akar nyugatra menni, éppen ezért Millburnnel direkt keletre mennek, hogy még véletlenül se találkozzanak az élőlénnyel.

Shaw a szobájában elemzi a felvételeket és rögzíti megfigyeléseit, szerinte a komplexumban valamiféle járvány pusztíthatott. A belépő Charlie egy rózsát mutat fel, még a pezsgővel együtt fagyasztotta le, hogy mikor miután megtalálták az emberiség alkotóit, akkor együtt ünnepeljenek. Persze ez önmagában nagy felfedezés, mert tényleg megtalálták őket, csakhogy a miértet nem tudják, miért hagyták el az emberiséget? Shaw rámászik a barátjára és megmutatja a DNS elemzést, miszerint egyezik az emberével, de ősibb, vagyis ők alkották az emberi fajt. Ez feldobja a régészt, de újabb kérdést vet fel, hiszen ha ők alkották az embert, akkor a Tervezőket meg kik? Ámde bebizonyosodott, hogy életet lehet teremteni, bárki képes rá, csak DNS és némi ész kell. Ez felzaklatja a nőt, mert ő nem tud gyereket szülni, soha nem lehet közös utódjuk. Holloway nyugtatni kezdi szerelmét és hamarosan szeretkezni kezdenek.

A hídra belép Vickers, aki a holotérképet nézné, de kissé megijeszti Janek a harmonika hangjával. A kapitány közli, hogy felesleges úgy tennie, mintha a térkép érdekelné, nyugodtan vallja be, hogy szexelni akar. A nő közli, hogyha ezt akarta volna, akkor nem utazik ide, távol a földi férfiaktól. A kapitány csak egy kérdést tesz fel, ami régóta foglalkoztatja: robot-e a nő. Vickers arckifejezése elárulja, hogy mennyire abszurd a kérdés és annyit közöl, hogy 10 perc múlva találkozzanak a szobájában. Janek harmonikán elkezd játszani, hiszen végül is sikerült célt érnie a szexel.

Fifield és Millburn belépnek abba a terembe, ahol az amforák és a szoborfej van. Fifield a sisakja alatt füvet szív, ezért némileg be van tépve. A fekete folyadékban mozgást lát, egy kígyószerűség az, amit Millburn jelent a hajóra, de a hídon senki sincs, hiszen Janek nemrég ment el, hogy a sikeres flörtölését Vickers szobájában kamatoztassa. Míg Fifeld parázik, addig Millburn szinte odavan a boldogságtól, sőt nem is egy, hanem két lény van a teremben. A tudós szórakozottan próbálja megsimogatni a kreatúrát, ami elkezd sziszegni. A baj nem várat magára és a kígyószerűség megkapja a férfi kezét, majd erősen rá is tekeredik. Fifield nem mer a lényhez nyúlni, de nincs választása, mert a szorítás csak erősödik. A biológus karja eltörik, társának ordítja, hogy vágja le a dögöt, amit Fifield meg is tesz, ám a kreatúra vére erősen savas és ez ráfröccsen a sisakjára. Amíg Fifield belerogy a fekete folyadékba a sérült sisakkal, addig Millburn sorsa is beteljesedik: a kígyószerűség feje szinte azonnal regenerálódik és bemászik a ruha alá, fel egészen a sisakig és bele a biológus szájába.

Reggel Holloway felébredve az ágyból megy megmosni magát, de a tükörben meglát valamit, ami nem normális. Közelebbről nézve döbbenten látja, hogy a szemében apró kis fekete dolog úszkál. A kapitány hangja csendül fel, amire Shaw felébred. Janek pár emberrel átmegy az objektumba, mert a vihar ugyan elvonult, de a két ott rekedt tudós nem jelentkezik. Shawék mennek, ahogy Chance is, akit a kapitány hoz magával és még pár embert, David is átmegy a templomba, hogy önként vállalva megjavítsa az egyik kutaszt, ami óránként élőlényt érzékel, de csak pár másodpercre, valami hiba lehet vele. David egy ATV-vel megy a kutasz irányába, miközben Vickers a hajóról nézi az android útját. A szerkezet egy ajtónál állt le, ami mögött feltárul több száz vagy több ezer ampulla. Vickers nem látja meg mit tartalmaz a következő terem, mert David direkt kikapcsolja a kamerát.

A többiek keresik a két eltűnt tudóst, Holloway megbotlik, Shaw pedig észreveszi, hogy partnere nincs jól, valamitől beteg lett. Chance hozzányúlna az egyik urnához, amiből fekete folyadék szivárog, de a kapitány rászól, hogy ezt nem kellene. Valahogy a teremben lévő összes kapszula szivárogtatja magából az anyagot, ami nem így volt, mikor anno a csapat erre járt a vihar előtt. Előkerül Millburn teste, amit a hátára fordítanak, így látszik a roncsolt arca és hogy valami van a nyelőcsövében. Holloway a falnak dől, nagyon nincs jól és arra kéri szerelmét, hogy vizsgálja meg, de úgy, mint egy orvos, nézzen a szemébe és mondja meg mit lát. Millburn szájából a törött sisakon át kiugrik a kígyószerűség és el is tűnik, alaposan megrémítve Ford doktort. Holloway állapota rosszabbodik, ezért a csapat kiviszi innen, Shaw jelenti a Prometheusnak, hogy készítsenek elő ápolócsapatot és egy karanténszobát. Vickers azonnal elindul beöltözni, hogy majd fogadja őket.

David a tágas teremben három hologramra lesz figyelmes, a Tervezők azok és kifigyeli, ahogy egyikük elkezd egy irányítópanelszerűségen ügyködni, ezzel behozva egy 3D-s holografikus csillagtérképet. David gyönyörködik a csodában, kezei közé veszi a Földet, majd a káprázatos jelenség megszűnik és a terem újra élettelen lesz. Akármi is volt ez, az biztos, hogy a Tervezők kijelölték anno a Földet, de akármit is akartak vele kezdeni, sose lett belőle semmi. A szintetikus szemügyre veszi az egyik nagyobb kapszulát, amiben egy test fekszik. Közelebb hajol és fülét szívdobbanások ütik meg, elmosolyodik, hiszen legalább egy Tervező még mindig él, csupán mélyálomban van.

Az RT csapatszállító eléri a Prometheust, de a rámpa nincs lenyitva, Janek pedig hiába parancsolja ezt meg. Holloway állapota romlik, látszik, hogy a vénáiban valami fekete anyag folyik, bőre elkezd megváltozni, a szemei is feketévé válnak. Vickers lángszóróval a kezében lép le a rámpán, nem hajlandó felhozni a fertőzött egyént, mert azzal mindenki más is elkapja ezt, bármi is legyen az. Janek és Shaw se akarja kint hagyni a férfit, de Holloway igazat ad Vickersnek, túl veszélyes a hajóra lépnie. A férfi elkezd a nő felé lépdelni, biztatva, hogy égesse el. Vickers végül megteszi és halálra égeti a fertőzött egyént, magát is meglepve, hogy képes volt megölni egy embert. Ezalatt Janek szorosan fogja Shawt, akit majd csak Ford tud kiütni nyugtatóval.

A régész arra ébred, hogy valaki a nyakához ért. David az, aki csupán a kereszt alakú nyakláncát akarta levenni, mert éppen vizsgálatot végez. Shaw azt szeretné, ha mindenkit ellenőriznének, mert bárki elkaphatta ezt a kórságot. A diagnosztika meglepő eredményt közöl: Shaw terhes, 12 hetes magzat növekszik benne, ami lehetetlen, hiszen a nemi aktusra 10 órája került sor. David közli, hogy nem éppen szokványos magzatról van szó, sőt, jobb ha nem is látja hogy néz ki. A nő felkel és nem csak látni akarja mi növekszik benne, de azt is, hogy azonnal szedjék ki belőle, bármi is az. A szintetikus közli, hogy sajnos nincs a fedélzeten ilyen műtéthez szükséges személyzet és eszközök, de hibernálhatják és majd a Földön megteszik a szükséges lépéseket. Görcsök rohanják meg Elizabeth doktort, ezért David nyugtatót ad be neki, de ne aggódjon, a hibernálás előtt egy különleges valaki fogja majd felkeresni. Bizonyára most úgy érzi az Istene elhagyta, elvégre Holloway meghalt, csakúgy mint az apja, akit az ebola vitt el. Shaw meglepődik, hiszen utóbbit nem tudhatja senki, ám az android közli: figyelte az álmait, mindent tud róla.

Később Ford doktor vegyvédelmi ruhában próbálja felébreszteni őt, de úgy tűnik a nyugtató alaposan hatott. Shaw direkt kivárt, így váratlanul megragad egy eszközt, amivel fejbevágja Fordot és az egyik legénységi tagot, majd rohanni kezd a folyosón, de hamar összeroskad a hasi fájdalmaktól. Csak egy helyen tud segítségre lelni, a Pauling MedPod 720i-ben, ám azon nem lehet császármetszést végezni, mert férfi betegekre van kalibrálva. A fájdalommal küzdve Elizabeth átállítja a berendezést, hogy olyan program fusson rajta, ami a legközelebb áll a császármetszéshez. Bead magának egy fájdalomcsillapítót, majd befekszik a MedPodba, ami megkezdi az érzéstelenítést, majd az idegen test eltávolítását. A nő beadja a második adag fájdalomcsillapítót, miközben a gépi kar kihúz a felvágott hasából egy irtózatos kreatúrát. A polipszerű kreatúra mozogni kezd, próbál szabadulni, miközben Shaw rémülten próbál szabadulni, miközben a rendszer összevarrja a sebét. A doktor kicsusszan a kapszulából, amit lezár és beindítja a fagyasztást. A kreatúra nem mozog, bizonyára halott.

Janek furcsaságot vesz észre a hídon. Fifield sisakkamerája bekapcsolt, eszerint kint van a hajó előtt. Leszól a hangárba, hogy nézzenek utána mi is ez. S. Barnes lenyitja a zsilipet, így kollégája kimehet. A gépész azonnal meglátja Fifield testét, szól J. Wallace-nak, hogy ő is nézze meg, ám ekkor a holttest megelevenedik, Fifield erősen mutálódott, egyetlen ütéssel agyoncsapja a gépészt és nekimegy a másik kettőnek. Wallace a következő áldozat, a mutáns kihajítja a hangárból, gyomor tájékon ráugrik, majd bezúzza a fejét, őt követi Barnes. Négy zsoldos veszi kézbe az ügyet, L. Taplow lángszóróval próbálja elégetni a szörnyet, de Fifield felmászik az RT csapatszállítóra és onnan ugrik a férfira, akit pillanatok alatt megöl. R. Sheppard és V. Furdik pisztollyal lövöldöznek, de ezek semmit se használnak. Sheppard azonnal életét veszti, mikor Fifield a csapatszállítóhoz vágja, Furdik pedig fejszét kap a hátába, miközben próbált a járműbe beszállni. B. Jackson tizedes beindítja a járgányt és sikeresen a kerekek alá küldi a szörnyeteget, így a frissen megérkező Janek lángszóróval égetheti el, mialatt Chance sörétessel pumpálja tele az ellenséget.

Shaw beadja utolsó adag fájdalomcsillapítóját, az egyik szobából ismerős hangokat hall és odabotorkál. David és pár férfi kezel egy idős férfit, Peter Weyland mégse halt meg, egész végig a hajón volt. A milliárdos bevallja, hogy eddig aludt, de így is csak napjai vannak hátra, nem akarta elmulasztani, hogy találkozzon a teremtőivel. Shaw nem érti, hiszen a Tervezők mind halottak, ezt David is tudja, ám az android kiigazítja: nem mind, talált egy élőt, ezért ébresztette fel Petert és most egyenesen a hibernált példányhoz fognak menni. Ha ők teremtették az embert, akkor azt is megtudják oldani, hogy meggyógyítsák őket, Weyland nem akar meghalni, utolsó esélye a templomban rejlik. Elizabeth elakar innen menni, ez a hely nem olyan, amilyennek képzelték és a Tervezők se azok, akiknek hitték őket, itt csak pusztulás van, Holloway is ebbe pusztult bele. Weyland felteszi a kérdést, hogy mit tenne Charlie, itt a célegyenesben vajon hátat fordítana az emberiséget izgató legnagyobb kérdés előtt? Tán csak nem vesztette most el a hitét?

Shaw a szobájában erőt gyűjt, benne van, ő is menni akar. Janek nyit rá, aki elmondja, hogy mire jött rá. Ez a hely nem a Tervezők lakhelye, ez csak egy telephely, talán a hadseregüké, amit azért dugtak így el, mert nem az otthonvilágukon akartak tömegpusztító fegyverekkel kísérletezni. Az ampullák bizonyára vegyi fegyverek, de elszabadult és kiirtotta a Tervezőket, jobb ha a Prometheus azonnal elmegy innen. De Shaw megállítja, ugyanis egy Tervező még él, hát nem kíváncsi miket mondhat? De a kapitányt hidegen hagyja ez, ő a hajót vezeti és mindent megfog tenni, hogy semmit se vigyenek magukkal a Földre (amit Shaw el is vár).

Vickers belép Weyland szobájába, az idős férfi kiküldi az embereket, hogy négyszemközt maradjanak. Az idős milliárdost meglepte, hogy Vickers itt van, elvégre anno még az ellen is tiltakozott, hogy ő a hajóval tartson. Vickers nem akart a Földön maradni, hogy vitázzon ki a vállalat főnöke, míg Weyland a csillagok között hajkurássza az álmait. Most azért jött, hogy figyelmeztesse: ha lemegy a bolygóra, bizonyos, hogy nem marad életben. Weylandet ez hidegen hagyja, ezért a nő távozik és elköszön apjától. Shaw és a többiek beöltöznek, David elismeri, hogy nem hitte volna, hogy a régész ilyen jól bírja. Szóba kerül, hogy David nem-e tart attól, hogy Weyland meghal és akkor a tervezője odavész. A szintetikust nem zavarná, legfeljebb szabad lesz, meg amúgy is, ki nem várja a szülei halálát. Ez felbosszantja a nőt, de közben megérkezik Peter Weyland, aki örül, hogy velük fog tartani.

A csapatszállító elindul és az emberek bemennek a Mérnök templomba. David szól, hogy Weyland leveheti a sisakot, de Shaw megállítaná, mert nem biztonságos, Charliet is valami megfertőzte. Az android közli, hogy nem a levegő okozta a fertőzést, de arra nem válaszol, hogy akkor mégis mi. David tovább vezeti a régészt, milliárdost, Jacksont és Fordot az úgynevezett "raktérbe", ahol több ezer amfora van. A képet látja Janek is, aki azonnal lehívja a térképet a Prometheuson. Ravel megteszi ezt és a kapitány utasítására eltávolítja a nem kellő részeket, így kirajzolódik hol is vannak a többiek. A hídon lévő kapitány, Vickers, Chance és Ravel így egy patkó alakú hajót látnak.

David elvezeti a társaságot a Mérnökök hiperálom kamráihoz, ahol anno ő már járt. Elmondása szerint ezek utazni akartak, de valami miatt ez nem sikerült. Shaw kérdéseire válaszolva a szintetikus elmondja, hogy a Földre tartottak, elvégre teremtés előtt pusztítani kell. David felébreszti az utolsó élő Tervezőt, akivel úgy hiszi, hogy képes lesz kommunikálni. Shaw (aki levette a sisakját végre) azt akarja tudni, hogy miért utálják az embereket, az a fekete anyag megölte Charliet, márpedig a hajó tele van ezzel és a Föld felé tartottak, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy fajirtást akartak okozni. Weyland utasítására Jackson a sörétessel rávág a nőre, aki összeesik. Az idős férfi utasítja Davidet, hogy beszéljen a hosszú élet titkáról, hogy tovább éljen.

Egy ősi nyelven a szintetikus ezt elmondja, de a Mérnök egyszerűen kitépi az android fejét, majd azzal agyonveri Weylandet. Jackson tüzet nyit, de a lövésnek semmi hatása, ezzel szemben a Tervező egyetlen ütéssel végez Forddal, majd egy másikkal a biztonságival. A férfi egy új lövést még letud adni, majd az ütés hatására a terem falához csapódik és gerince törik. Shaw elfut, még ha fáj is a mozgás, szerencséjére a Tervező nem veszi üldözőbe. Weyland utolsó szavával közli, hogy nincs semmi, amit David is tud, de jó utat kíván az alkotójának. Az eseményeket a Prometheusról is látták, Vickers hidegen közli, hogy lehet hazamenni. Janek kiadja Chance számára a parancsot, miszerint a Prometheus visszatérhet a Földre, ám ezt az események csúnyán áthúzzák.

A Tervező előhívja a pilótaszéket, aktiválja a hajót és kijelöli az úticélt, a Földet. A több ezer évvel ezelőtt eltervezett fajirtást ő fogja végrehajtani és most. Shaw doktort a felszállás során keletkező erők a falhoz vágják, miközben a Prometheus hídján látni, hogy az objektum körül megnyílik a talaj. A régész így tud a felszínre mászni, majd a fájdalom ellenére a Prometheus felé futni, illetve átugrálva a keletkező szakadékokat. Értesíti a hidat, miszerint meg kell állítani a Mérnök hajóját, mert a Föld felé fog menni és kiirtja az emberiséget. Vickerst ez hidegen hagyja, ő haza akar menni, ám Janek tudja, hogy nem lesz hová hazamenni, ha most hagyják a Mérnököt távozni. A Prometheus nem hadihajó, nincsenek fegyverei, de lehetséges magából a hajóból fegyvert csinálni. Az ionpropulzióval a légkörben ágyúgolyót csinálhatnak a Prometheusból, Vickers kabinját kilövik, így a nő 2 évig elélhet, vagy akár maradhat most meghalni. A nő haragosan távozik, a két pilóta viszont marad a kapitánya mellett, elvégre kell a szakértelmük. Miközben Vickers beöltözik, addig Emun emlékezteti társát, hogy ettől függetlenül a fogadásuk érvényes, csak legfeljebb a túlvilágon intézik. Csupán másodpercekkel a becsapódás előtt Vickers elkészül és egy kapszulával kilövi magát a felszínre, ami nem messze Shaw doktortól ér talajt.

A Prometheus nekirepül a Tervező hajójának és felrobban, az idegen gép zuhanásba kezd a felszín felé. A két nő látja, ahogy az irdatlan űrhajó most feléjük zuhan és a patkó alakja miatt gurulni kezd feléjük. Az utolsó két ember rohanni kezd, miközben a Prometheus roncsai záporoznak a felszínre. Shaw elesik, de gyorsan oldalra gurul, így elkerüli azt a sorsot, amit hamarosan Vickerst eléri: a halálra préselődést. Az U alakban a levegőnek meredő hajó azonban tartogat meglepetést, mert most dőlni kezd, egyenesen Shaw felé, aki próbál eltűnni onnan. Hatalmas szerencséjére elégé távol volt, így megússza ezt. Két percre elegendő levegője van, de ez éppen elég, hogy elérje Vickers kabinját, ahol becsukja a légzsilipet, így nem fullad meg.

Miközben ellátmányt pakol össze, hangokat hall, valami lényét. Fejszét ragad magához és indul a sérült kabinban a hang forrása felé. A MedPod lezárt terméből jön a hang, a nő benéz az ablakon át, de hátra is hőköl, mikor csápos karok kezdik az ajtót verni. Ezután David jelentkezik be, aki közli, hogy azonnal távozzon, mert a Tervező most őt keresi. A rendszer légzsilip hibát mond be, ugyanis a tervező már a kabin ajtaját nyitja fel és rohan a nő felé. A sérült és haragtól fűtött humanoid a falnak szegezi a nőt, aki azonban ráüt a medikai termet nyitó gombokra. A trilobita kiszabadul, csápjaival pedig ráakaszkodik a meglepett Mérnökre. A humanoid küzd az ellen, hogy a rémség magához húzza, de erőfeszítései hiábavalóak és hamarosan a borzadály megtermékenyítő csöve kerül a szájába. A két rémség a padlóra zuhan és nem mozdul többet.

Shaw ezalatt kirohant, a szabad ég alatt összerogy és sírni kezd, mert már nem bírja tovább. David szól hozzá, az android már kezdett félni, hogy meghalt. A korábbi konfliktus ellenére a segítségét szeretné kérni, máskülönben örökre itt ragadnak. A nőt ezt nem érdekli, ám figyelmét annál inkább felkelti, hogy nem ez volt az egyetlen hajó, hanem még rengeteg van ebből, de David érti ezeket. Shaw egy felborult ATV-vel megy a géphez és lép be a pilótaterembe, ahol a lefejezett android van. Először is visszaveszi a szintetikustól a keresztjét, ami meglepi Davidet, hiszen ezek után is hisz Istenben. A nő rákérdez, hogy ha érti a hajóikat, akkor a térképeket is ismeri. David megerősíti, hogy egy másik hajóval eltud menni a Földre, ám Shaw nem oda akar menni, hanem ahonnan a Tervezők jöttek. Tudni akarja, hogy az alkotóik miért akarták elpusztítani az embert. David nem érti ezt, a válasz jelentéktelen, ám a régész számára nem, hiszen ő ember és tudni akarja a választ.

Shaw magával viszi David testét és annak fejét, az ATV-vel a templomhoz száguld, hogy egy új hajót találjon. Leadja a Prometheus utolsó jelentését, miszerint a hajó megsemmisült, a legénység halott, senki se jöjjön ide. Ő Elizabeth Shaw és újév napján, 2094-ben ő folytatja a válaszok után a kutatást. Az LV-223-ról egy patkó alakú hajó emelkedik fel két utassal. A holdon azonban új élet sarjad, a Tervező testéből egy fekete bőrű, banánforma fejű lény tör elő. A deacon megszületik és máris fejlődni kezd.

Advertisement