Kétrészes Predator képregény, amit a Dark Horse Comics adott ki 1992 februárban és márciusban. Dan Barry és Mike Richardson írta, Barry rajzolta, a tusrajzot Chris Warner készítette, a színezést Gail Beckett végezte. A szöveg beírását Beckett végezte, míg a borítókat Barry és Warner csinálta.
A Predator képregények sorában a The Bloody Sand of Time-ot a Predator: Rite of Passage követte. A képregényt 2007 augusztusában újra kiadják a Predator Omnibus: Volume 1 részeként.
Történet
1992, Nicaragua éjjel. A CIA és a DEA közös akciót indít Mendares, a drogbáró levadászására. Az akciót Martin Dworkin vezeti (DEA), míg a CIA megbízásából Joe Bob Cantrell van itt, aki egy veterán katona. A célpont egy faluban van, mélyen a dzsungel mélyén, az emberei fogva tartják a helyieket. Cantrell lenapalmoztatná a helyet, ám Dworkin a behatolás mellett dönt.
A féltucat fegyveres az éjszaka leple alatt behatol a településbe, ahol egy őrszem kivételével mindenki alszik. Cantrell elvágja az egyetlen ébren lévő őr torkát, miközben Dworkin eléri azt az épületet, ahol a célpont lehet, ám ekkor az ajtón keresztül többször is eltalálják. Ha ezt a faluban lévő fegyveresek nem hallották volna meg, akkor a Joe által a házba dobott gránátok robbanását már biztosan igen. A kibontakozó tűzharcban Joe üldözőbe veszi a drogbárót, ám egy lövedék eltalálja a bal karján, a vérveszteség miatt kezdi elveszíteni eszméletét, de még látja, ahogy egy predator lefejezi Mendarest. A CIA emberét végül egy robbanás juttatja az eszméletlenségbe, mint később kiderül, ez menti meg az életét (a yautja számára nem lenne dicső, ha megölné).
Cantrell arra ébred, hogy az amerikai hadsereg több katonája is körülveszi, illetve egy tábornok közli vele, hogy ezúttal elvetette a sulykot, tettéért felelnie kell. Cantrell nem érti az egészet, aztán meglátja a falut, ahol fellógatott és lefejezett emberek vannak. Hadbíróság elé állítják, mindezt titokban. Minden jel arra utal, hogy elítélik, hiszen még a CIA is ellene fordult, mindenképpen el akarják hallgattatni, hiszen tudják mit látott. A bíróságot vezető ezredes szerint érthető miért mészárolt le mindenkit, annyi év kemény szolgálat végül kikezdte az idegeit, történt már ilyen, nem szégyen bevallani. Bob a saját káromkodós stílusában ellenkezik, még be is int a bíróságnak, hogy hova is dugják fel az ítéletüket.
Ügyvédje, Griggs Irving (ő is a CIA-nál dolgozott) hisz a védencének, bármi is legyen az igazság, a CIA mindenképpen elakarja tusolni az ügyet, így az ügyvéd csak azért is végigolvassa és hallgatja a sci-fi történetet a földönkívüli vadászról. Akármennyire hihetetlen is legyen a történet, de mintha már foglalkozott volna egy ilyen üggyel, vagy legalábbis hallott róla.
Irving a tárgyalás után hazarepül feleségéhez, aki egy szerelmi aktus után emlékezteti férjét, hogy volt már hasonló eset, csak Vietnamban. Griggs feleleveníti az esetet, akkoriban összekötő volt a CIA és a dél-vietnami hadsereg között, ekkor hall egy olyan dél-vietnami tisztről, aki egy egész Viet Cong falut pusztít el, lefejezve és megnyúzva a gerillákat (a tisztnek nem hisznek, ő valami szellemalakokról zagyvál). A tiszt Saigon eleste után a CIA jóvoltából az USA-ba kerül, ez remek hír Griggs számára, mert személyesen felkeresheti.
Az ügyvéd Kentucky államba repül és hiába keresné fel az ex katonát, aki lótenyészéssel foglalkozott, egy fiútól tudja meg, hogy két évvel ezelőtt egy rendszámtábla nélküli autó elütötte lovaglás közben. Úgy tűnik a nyomozása zsákutcába jutott, a CIA eltüntette az egyetlen nyomot is. Griggs megint elgondolkodik azon, hogy kilépjen, de akkor a CIA véreskezű embereit senki se tudná kordában tartani. A mostani ügy se Bobról szól, hanem a célért, hogy a CIA visszavegyen a mentalitásából, nem dönthetik el ki éljen és ki haljon meg, mi legyen publikus és mi titkos.
Csalódottan tér haza feleségéhez, már este van, mikor autójával hazaér és meglát egy alakot sebesen kifutni a házából. Irving pisztollyal a kezében rohan az alak felé, aki autóba pattan és elhajt. Az ügyvéd elvágódik, már a kezében volt a kocsi kilincse. Ezt követően aggódva fut be a házba, azt hiszi, hogy a titokzatos alak megölte Gwent, de nem, helyette beleütközik a feleségébe és mindketten felborulnak. Mint kiderül, a reszelős hangú alak az ügyvédet kereste és itt hagyott egy csomagot.
Egy jó adag régi papír lett itt hagyva, Gwen segít férjének lefordítani az anyagot, amiből kiderül, hogy egy Jean Brunaud nevű francia katona írta, aki harcolt a világháborúban.
1916 június 18-a, Jean már négy hónapja van itt, elege van a háborúból. Szabadidejében naplót ír, ebben összefoglalja mi is történt 1914 óta, nem kicsit éreztetve ellenszenvét a tábornokokkal és politikusokkal szemben. Elvégre 22 hónap alatt 2 millió ember halt már meg, a németeket semmi se állíthatta meg, "furcsa mód" még most se működik a briliáns taktika, miszerint újabb embereket küldjenek a darálóba. Hamarosan valóban csak a tábornokok és politikusok lesznek csak életben, mert az egyszerű katonák mind elpusztulnak.
Verdunnél hiába van nyár, Jean a nedves lövészárokban él, ahol elviselhetetlen a latrinák és oszló tetemek bűze. Naplójában ír bizonyos szellemekről, amiket a katonák véltek látni a harcmezőkön. Volt egy Belgium erődjeinél, legalábbis ami maradt az erődökből a német bombázások után. A Marne folyónál a franciák háromszoros túlerőben rohannak a német géppuska állasokra, a végeredmény akkora vérfürdő, ami után az elesettek szellemei észlelhetőek, ahogy a csatateret járják.
A naplóírásból az új hadnagy viselkedése rázza fel. A zöldfülű tiszt a tüzérség zajára azonnal a pocsolyába veti magát, Brunaud megjegyzi, hogy akkor kell fedezékbe húzódni, mikor hallani, ahogy száll a lövedék, nem akkor, amikor már becsapódik, akkor már mindegy. A hadnagy azzal honorálja eme segítséget, hogy beosztja őt és barátját, Claude Disnét a most induló őrjáratába.
Egy német géppuskaállást vesznek észre, amit az őrmester egy gránátlövéssel kiiktat. A hadnagy kiküldi, hogy biztos ami biztos alapon nézze meg és intézze el a túlélőket, ám az altisztet szinte azonnal eltalálja egy puskalövedék. A hadnagy elveszi Jean puskáját és leköti az ellenséget, amíg a többiek behúzzák az őrmestert. A tiszt félelmet nem ismerve rohanja le a német lövészárkot, egy főt fejbe lőve, kettőt pedig szuronnyal kivégezve. A hadnagy több sebből is vérzik, de nem ez végez vele.
Az 5 főből álló őrjárat eléri az őrmester testét, de már halott. Ekkor csapódik be néhány bomba, az alegység a tisztjükhöz rohan, ám rémisztő látványt találnak: vezetőjük koponyája és gerince hiányzik. A tüzérség nem tehette ezt, mert a német testek épségben vannak. Ekkor meghallják a hadnagyuk eltorzult hangját és a semmiből feltűnő szörnyeteget, amit egy villámlás világít meg. A lény karmai között pedig egy koponya és gerinc, jelezve, hogy ki is végzett a hadnaggyal. A villámlás végével a kreatúra eltűnik.
Az 5 katona visszatér a saját vonalaikhoz, beszámolnak a századosuknak a látottakról, aki persze nem hisz nekik. A két órás pihenőre küldi el Jeant, akit mint a többieket, bizonyára túlságosan kimerített már a szolgálat, már hallucinálnak is. Brunaud a társaival ellentétben nem gondolja azt hogy képzelődött, tudja mit látott és naplójába feljegyzi azokat a helyeket, ahol már láttak ilyen lényeket.
Claudé hiszi, hogy nem volt valós, amit láttak, bizonyára csak képzelődtek, ám Jean hiába is érvel, barátja nem akarja hallani ezeket. Brunaud inkább elkezdi naplójába jegyezni a hasonló eseteket, hallott már szellemekről, de nem hitt bennük, egészen eddig. Párizs bombázásánál a romok felett szellemeket láttak, a britek az ypres-i gáztámadás során véltek kísérteteket mozogni. De a Marne folyónál véghez ment mészárlás is előcsalta a szörnyeket. Brunaud tudja, hogy ezek létező, valós szörnyek, nem az agy szülte szellemek, hiszen míg a többiek ezzel álltatják magukat, hogy megnyugodjanak, ő az igazat akarja tudni.
Eszébe jut a történet, amit hallott Fort Douaumontról. A német 3. hadtest egy kis egysége, a 24. Brandenburgiakból Kunze őrmester vezetésével bevette a feltörhetetlen erődöt. A történetek szerint a németek barbár módon felkoncolták a védőket, de egy német fogoly máshogy mondta: ők már lenyakazva, fellógatva leltek a védőkre.
Akárhogy is, az erőd elesett, ezzel súlyosan demoralizálva a francia hadat. Joffre marssal 100 ezer főt küld a biztos halálba, hogy visszavegyék az erődöt, de hasztalan.
1916 június 20-a, Somme, Brunaudék ide lettek átirányítva, hogy támogassák a briteket. Ha Joffre a franciák mészárosa, akkor a tommykat Douglas Haig küldi a vágóhídra, aki anno játéknak nevezte a géppuskákat, amiket nem kell rendszeresíteni. A németek most eme "játékszerekkel" kaszálták le az ő embereit, mintha céllövöldében lettek volna.
Brunaudék közelében egy angol tiszti kocsi áll meg, az idős férfi összeszidja a menetoszlopot vezető angol őrmestert, amiért ennyire viharvert állapotban vannak, ez tiszteletlenség a koronára nézve. Jean leveszi a válláról a puskáját, kivárja, amíg a kocsi elindul, majd két lövést ad le, mindkétszer pontosan fejbe lőve az egy-egy angol főtisztet. A britek ettől felvidulnak (még a sofőr is), az őrmester még cigivel is megkínálja őket.
Ez az apró öröm nem tart ki sokáig, az újra és újra rohamra induló francia és angol katonák sorra esnek el a senki földjén. Egy tüzérségi lövedék Jean és Disné közelében csapódik be, Brunaud behúzza halott társát egy lövészárokba és itt nézi végig, ahogy egy szellemalak egy brit tankra ugrik, amit váll-lövegével tett mozgásképtelenné. Egy német bomba ekkor kapja telibe a tankot, ezzel széttrancsírozva a yautját is.
Brunaud árkába begurul a feje, illetve a sisak. A francia kihányja az ebédjét, majd mivel barátja úgy is halott, kíváncsian felpróbálja a sisakot, amivel láthat egy másik lényt. Úgy hiszi, hogy valamiféle német szuper emberek lehetnek ezek, akik új technológiát használnak. A századosa nem hisz neki, bajtársai is kinevetik, hogy baromságokat beszél és csupán egy puccos gázmaszkot talált.
A német elit katonákról való elmélet június 26-án esik össze, mert itt egy magaslat elleni rohamnál (Jean végig meghúzza magát, a franciák és angolok helyette is lelövetik magukat) látja, ahogy egy szörnyetek több németet is leöl. Ezúttal a százados hagyja, hogy kitöltsön egy jelentést, ami révén a hadvezetés elé viszik.
Émile Touchard tábornok elé kerül, aki nem hallgatja meg, túlságosan lefoglalja az, hogy újabb és újabb egységeket küldjön a biztos halálba, nem volt elég, hogy semmibe vette a mustárgáz hatását (ami a francia gyalogság és brit harckocsizók soraiban nagy veszteségeket okozott), de még agyonlövéssel fenyegetőzik a sérültek között, hogy ne szimuláljanak, menjenek rohamra. Brunaud megelégeli a tábornok viselkedését és fegyvert fog rá, mondván menjen ő rohamra, lássuk mire megy. A feldühödött katonák közösen dobják ki a tábornokot a lövészárokból és néhányszor utána is lőnek, hogy menjen beljebb a sűrű füsttel övezett senki földjére. A mustárgáz nem csak az embereket gyilkolta le, hanem kihatással volt az ott vadászó predatorokra is, az egyik ilyen végez a tábornokkal.
A feljegyzések véget érnek (a katona majd egy kórházban hal meg, az egyik vezérkari tiszt lövi le árulás vádjával), a házaspár arra lesz figyelmes, hogy az ismeretlen alak visszatért és egy újabb táskát hagyott hátra az ajtónál. Ez szintén a francia katona táskája, amiben személyes holmik vannak és a predator sisak. Irvingnek így már elég bizonyítéka van, hogy a bíróság higgyen Cantrellnek. Legalábbis így történt volna, ugyanis egy levél szomorúan közli, hogy Bob "öngyilkos" lett a cellájában.