Kétrészes Predator képregény, amit a Dark Horse Comics adott ki az antológiás kiadásukban, a Dark Horse Comics #20-21 számában 1994 április és május között. Terry LaBan írta, Howard Cobb rajzolta, Lea Hernandez színezte, Vickie Williams végezte a szöveget és John Weeks szerkesztette. A #20 füzet borítóján Brom műve látható. A képregény a közvetlen folytatása a Predator: Nagy Játszma cselekményének, de ugyanakkor egy előzmény is.
A Predator képregények sorában a Blood on Two-Witch Mesa előtt jelent meg a Predator: Hunted City, egy időben jött ki, mint a Predator: Bad Blood és utánuk jött a Predator: Invaders from the Fourth Dimension.
Történet
1994 áprilisa, Új-Mexikó, Cibola megye. Enoch Nakai az eset óta rémálmokkal küzd, a humanoid vadász vagy egymás után végez bajtársaival, vagy eleve egyedül néz vele szembe, akárhogy is, Nakai sose tud elmenekülni, amíg sikoltva fel nem ébred. Az álmok csak rosszabbak, nagyapja szerint a lény megátkozta, de Nakai tudja, hogy a gyógyszerek, vagy a rituálék se segítenének, neki válaszok kellenek, hogy megnyugodjon. A szörnyeteg megölése után a US Army kihallgatja és bár köszönik, hogy segített végezni a bestiával, de nem hunyhatnak szemet Nakai tettei felett. A tizedes folyamatosan megszegte a parancsokat, behatolt lezárt területre, elhagyta a posztját és talán nem egy ember miatta halt meg. Büntetés helyett csak leszerelik, persze azzal a kikötéssel, hogy nem árulhatja el az igazságot.
Nakai egy benzinkútnál dolgozik, de elég szétszórt, munkatársai nem tudják mi van vele, még a vevőket se veszi észre. Még az is kiment a fejéből, hogy Alda várja őt ebédre, a munkatársa szól neki. Az ebédlőben Alda hiába beszél, Nakai nem figyel rá. A nő tudni akarja mi jár a párja fejében, de Nakai elmondja, hogy úgy se értené. Barátnője megfenyegeti, hogy akkor felesleges itt lennie, jobb ha elmegy, de garantálja, hogy jó ideig nem is fognak találkozni. Enoch beadja a derekát, nem is az zaklatta fel, hogy egy űrből jött szörny elpusztított egy egész katonai bázist, hanem az, hogy a kormány milyen egyszerűen eltusolta az ügyet, mintha ez lenne a legnagyobb veszély és nem az, hogy valahol kint egy egész faj ilyen lény van és bármikor feltűnhetnek. Ráadásul egy szupertitkos helyen hallgatták őt ki, mintha egy bűnöző lenne, majd hátba veregették és még egy normális állást se adtak neki. Azt még feltudja dolgozni, hogy mit tettek vele, de tudni akarja, hogy a kormány mit tud, miket titkolnak még előle is. Az indián pár nem sejti, de poloska van az asztaluk alatt, egy vendég pedig mindent pontosan hallott.
Este Nakai a sátor előtt sörözik, mikor nagyapja meglepi valamivel. Egy furcsa fémes dartsszerű lőszerrel, amit a szörnyeteg is használt. A nagyapa pont ettől félt, unokája felismerte ezt. Ez a fémes tárgy nem mostanában lett használva, hanem még Nakai dédapja idejéből. Enoch tudni akarja, hogy eddig miért nem hallott erről, miért kellett eddig titkolni? Nagyapja elmondja, hogy az ő apja anno megeskette: sose mondja el ezt senkinek, meg amúgy is, nem akarta felzaklatni unokáját, hogy elmondja ezt a történetet, mert lehet két különböző szörnyről van szó. Most, hogy látja, unokájára jó hatással lesz a megvilágosodás, így elmondja ezt a rejtélyt, ami eddig titok volt.
1919-ben, pár évvel a nagyapa születése előtt a kormány elkezdte a jogokat bérbe adni, hogy olajat lehessen fúrni a rezervátumban. A cégek pedig szépen elkezdtek aláírásokat gyűjteni, hogy még inkább terjeszkedjenek. Távolabb élő navajo indiánokat sikerül rávenni, hogy írják alá, sőt, néha még meg is fizették őket. A dédapa egy nap, mikor bárányokat terelgetett, észreveszi, hogy fehér férfiak építenek egy kerítést Two-Witch Mesa-nál. A kíváncsi navajo odamegy megkérdezni mi zajlik itt, az egyik munkás némileg beszélve a nyelvet, elmondja, hogy ideje elmennie innen, amit a dédapa megfogad, már csak azért is, mert a fehéreknek volt lőfegyvere. Másnap az indián elvágtat a közeli kereskedőállomáshoz megtudni mi is történik. A pultos elmagyarázza, hogy valaki a navajo törzs nevében aláírt egy szerződést, az olajtársaság legálisan birtokolja azt a területet. A férfi ledöbben, Two-Witch Mesa egy szent hely, ahol ősi épületek vannak, a fehér emberek munkája rontást fog hozni a térségre.
A dédapa a következő napokban körbelovagol és mindenkinek szól, hogy miféle szentségtörés fog bekövetkezni, ha hagyják. Mivel tisztelt yataali, vagyis gyógyító volt, így összeül egy tanács, ahol elhatározzák: pár indián elmegy és megbeszélik az ügyet a fehér emberekkel, hiszen naiv módon hittek ebben, elvégre az olajtársaság munkásai bizonyára nem akarják megzavarni az ősök szellemét. A dédapa a csillagokat kezdi fürkészni, mindenki rég nyugovóra tért, de ő még marad, így láthatja, hogy valami különös dolog történik. Mintha egy hullócsillag jött volna, ami Two Witch Mesa felett lebeg, majd leszáll. Az indiánt ez megrémíti, bár nem tudja miért, rossz jelnek véli, de nem beszél erről a többieknek.
Másnap néhány navajo lovagol az építkezési helyhez, ám sokkal több munkást látnak ott, illetve teherautókat és munkagépeket egyaránt. A munkások dühösen jönnek elő és bár a dédapa próbál szót érteni, de a fehérek szószólója angolul dühösen ordít neki. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem akart tárgyalni, ezt nyomatékosítva a munkások elkezdenek lőni, bár direkt az indiánok feje felé célozva. A elmenekülő navajok a közelben táboroznak le és este tanácskoznak, a fiatalabbak harcolni akarnak, de a dédapa bölcsebb, talán Window Rockhoz kellene menni, ott beszélni az olajtársasággal. A dédapa azon az estén különös szagot érzett, veszély illata lengte be a tájat. Az építkezés felől nevetés és lövöldözés száll ide, mint később kiderül, a munkások piáltak és poénból céllövészetet tartottak a régi rajzokon.
A dédapa érzi a felbőszült szellemeket, látja, hogy a levegő fodrozódik és mozog, soha életében nem félt még ennyire. Bár talán nem is a szellemek voltak, elvégre azok nem lehetnek ennyire kegyetlenek. A 7 mulatozó fegyverest kitépett koponyával és gerinccel, fellógatva (páran még meg is nyúzva) találják meg a többiek másnap reggel. A dédapa sajnálja őket, senki se érdemel ilyen halált, még ha meggyalázták az ősök helyét is. Az indiánok nem is tudva, hogy egy mészárlás történt a közelben, éppen összepakolnak, hogy távozzanak, ám a munkások rájuk lőnek. Egy indián meghal, a dédapa (bal vállon) és egy másik pedig megsérül, a többiek mivel fegyvertelenek, magukra hagyják a sérülteket. A munkások elfogják a sebesülteket és a táborba viszik, ahol megmutatják nekik a fára lógatott testeket. A dédapa döbbenten látja ezt elhányja magát és immár érti, miért támadták meg őket. Csakhogy nem tudta elmagyarázni, hogy félreértésről van szó, csak navajo nyelven tudott, a fehérek meg angolul, de nem is akartak csevegni, elverik a foglyokat és egy fához kötözik őket, amíg nem kerül elő a seriff.
A foglyoknak nem adnak vizet vagy ételt, kint vannak a tűző napon, a sebeik pedig ellátatlanul (a másik indiánt oldalba találták, ő jobban szenved a fájdalomtól). Aznap nem jön ki a seriff, az éjszaka pedig a foglyok nem kapnak takarót a hideg elől. A dédapa keveset alszik, rossz látomások kínozzák az elkövetkezendő szörnyű dolgokról. Másnap reggel puskák sülnek el, a navajok jöttek bosszút állni és kiszabadítani a foglyokat. Az olajtársaság emberei felveszik a harcot és hamarosan mindenhol golyók fütyülnek el, a dédapa szentül hiszi, hogy itt fog meghalni egy fához kötve. Ám észrevesz egy szörnyűbb dolgot, a levegő valahol más, emberi alakja van és bár nem tudja mi az, de látja mit művel. Egy munkás mellkasát egy plazma lövedékkel üti át, majd csuklópengével hátulról ledöf egy másikat. Úgy tűnhet, hogy az ősök szelleme jött bosszút állni, de mégsem, akármennyire is dühösek a szellemek, azok sose támadnának a segítőikre, eme esetben a navajokra. A plazma lerobbantja egy indián bal karrját, egy másikat pedig szabályosan kettétép.
Iszonyú mészárlás megy le, a zűrzavarban a baráti tűz is szedi az áldozatait. Egy eltévedt lövedék pedig felfedi a szellemalakot, ami véletlenszerűen gyilkolt. A bal karon eltalált lény álcája megszűnik, felfedve egy óriási, páncélos humanoid alakot a sziklafal tetején. A távolból lövések dördülnek, a seriff és emberei megérkeztek, a szörnyeteg pedig elmenekül, lelepleződött és túl sok ember van már a térségben. A harc abbamarad, a munkások rájöttek, hogy nem a navajok az ellenség, más volt a gyilkos.
Egy héttel később az egyik megsebesült navajo felesége felkeresi a még lábadozó dédapát és átadja neki a fémes lövedéket, ami férje vállában állt meg és nem akarta megtartani, hiszen férje belehalt a sebbe. A dédapa maga is félve a tárgytól elteszi azt, később pedig válaszol egy kiérkező férfinak, aki a cég embere. Utána a történet feledésbe merül, soha senki nem beszél erről, az olajcégek pedig pár hónap alatt elhagyják a környéket és sose térnek vissza. A munkálatok nyomai is eltűnnek, mikor a helyet parkká nyilvánítják.
Nakai számára sokat segített a történet, immár tudja, hogy nem ő az egyetlen, aki volt már ilyen helyzetben, sőt, a saját dédapja is átélte ezt, az amerikai kormány pedig már 75 évvel ezelőtt is eltusolta az ügyet. Immár teljesen biztos, hogy a kormány bőven tud a lényekről, csak az a kérdés, hogy pontosan mennyit és mire használják fel az információt. A történetet a vendéglőben feltűnt alak is hallgatja, a sátor lehallgatás alatt volt. Másnap a benzinkútnál egy John Smith nevű alak mutatkozik be, felvillantva a hivatalos iratát. A Védelmi Hivataltól jött és beszélni akar Nakaival. Az immár figyelmes indián követi őt a benzinkút hátuljához, dühös, amiért megfigyelték őt, de Smith egy zsíros lehetőséget ajánl: van egy szervezet, aminek feladata olyan lényekkel foglalkozni, amivel Nakai is összefutott, sőt, állást ajánlanak neki, hogy dolgozzon újra a kormánynak. Persze ha Nakai nem fogadja el, az se gond, bizonyára boldog itt a ramaty benzinkúti állásával. Az ex tizedes átgondolja ezt, Smith egy névjegykártáyt ad át egy telefonszámmal.