FANDOM


Kevés olyan cég van mint a Planetus, ugyanis a Planetus betartja a törvényeket és teljesen felelősségteljes, nincsenek vállalati vezérelveik, helyette a józan eszükre hallgatnak. Az Alien-Föld háború után jön létre és felvásárolja az Omni Tech nevű feltörekvő céget.

A C-3 L/M megszerzése

A 23. század második felében a cég megvásárolja a C-3 L/M bolygót, jobban mondva annak csak a felét, mert nem volt már több pénzük. Mire meglett volna az összeg, a Weyland-Yutani már megszerezte a másik felét. Már az első pillanatoktól kezdve ellentét alakul ki a két cég között, megpróbálnak egymásról tudomást sem venni. A két vállalat létrehoz egy-egy települést és néhány külső állomást, ám az űrkikötőn közösen osztozkodnak.

Megszűnés

5 év telik el, az ellentétek kiéleződnek mikor a W-Y a határvonalon egy titokzatos állomást hoz létre. A Planetus két kémet küld oda (LaFargue és Tobin A. Marshall), hogy megtudják mik történnek ott. Pár nap múlva jön csak meg róluk a hír: meghaltak, ahogy az állomáson levő többi ember is, a W-Y elmondásai szerint alien támadás történt, amit alátámaszt egy felvétel is.

A Planetus kiolvasztja a 30 éve hibernált Anders Kramm alien szakértőt, akit a telepre küldenek vizsgálódni. Bár a bizonyítékok nagy része valóban xeno támadásról tanúskodik, ám Kramm tudja, hogy ez nem igaz. A szakértő megerősíti a hírt, miszerint idegenek voltak itt, ám titkos észrevételeit (illetve a két kém anyagát, amiből kiderül, hogy a W-Y megrendezte a mészárlást) megosztja a Planetus egyik fő emberével, Matthew Darbyval. Ekkor már késő van, a W-Y elérte amit akart: a xeno támadás hallatán a Planetus részvényei zuhanni kezdtek és a Társaság vette meg, miközben fegyveresekkel elfoglalják a Planetus anyahajóját.

Kramm és társai, akik kicsúsztak párszor a W-Y kezéből, nem tudják elvinni a bizonyítékokat a bírósághoz, hiszen a Társaság végül csak elnémítja őket.

Gyártott eszközök

  • Egy kis fekete doboz, ami csúcstechnológiájú adatrögzítő és tároló berendezés. Hang és képanyagokat tárol, amelyeket egy mikropontos kamerától, vagy egy egyszerű mikrofontól kap, ezek pedig ipari kémeknél szoktak lenni, vagyis a fekete dobozzal csak el kell menni az adott kém mellett és a doboz magában eltárolja annak adatait. Ráadásul a doboz a műszerek számára láthatatlan, nem tartalmaz fémet, nincs elektromágneses sugárzása és még a röntgen sem látja.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.