Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

A Weyland Corp alapítója és vezérigazgatója egészen haláláig. 1990 október 1-jén születik az indiai Mumbaiban és az emberiség egyik legnagyobb elméje lesz, akinek munkássága egy új korszakba repíti az embert. Lánya Meredith Vickers, de nem foglalkozik vele és elégé elhidegülnek, viszont David, a szintetikus számára olyan, mintha fia lenne. A David név direkt lett adva, mert ha fia született volna, így nevezte volna.

Egy milliárdos felemelkedése

Sir Peter Weyland 2012 október 11-én alapítja meg a céget, ami a történelem során az első vállalat lesz, ami 5 éven belül 100 billiárd $ bevételt szerez, hiszen rendkívül sikeresek a technológiai fejlesztéseik. Prométeusz titán mondája nagy ihletforrásnak bizonyul Peter számára, sőt, sokan párhuzamot vonnak a milliárdos és a mitológiai alak köré. Weyland is a semmiből teremt alakokat (androidokat) és találmányaival megadja a "tüzet".

2015 március 27-én megindítják az első ipari mértékű űrmissziójukat, hogy napenergia tömböket telepítsenek a Föld orbitális pályájára, ezzel állandó napsütést biztosítva. A megújuló energiát begyűjtve a következő hónapokban Peter eléri az első $ milliárdját. Június 30-án a siker hatására a cég három erőteljes vállalattól kap támogatást. 2016 február 2-án a leendő atmoszféra átalakítók elődjét feltalálva és használva, Weyland képes mesterséges atmoszférát generálni a sarki jégsapkák felé, ezzel lényegében véget vetve a globális felmelegedésnek. Június 17-én Weyland a legfiatalabb ember lesz, akit lovaggá neveznek, ekkor 26 éves.

2017 december 10-én megkapja a tudományos Nobel-díjat, amiért kivételes atmoszféra munkája működött a jégsapkák felett. December 19-én a 2015-ös sikert kiaknázva Weyland megszerzi a jogokat a NASA innovatív, de alig pénzelt Project Prometheus felett. A Weyland Corp által bőségesen adott támogatással a JIMO valóság lesz és sikerül egyszerű létformákat találni az Európa hold óceánjában. 2022 június 1-jén az Egészségügyi Részleg tudósai azonosítják a génláncot a rákok 98%-ánál. Genetikailag módosított sejtekkel és Földön kívülről származó elemekkel Weyland képes effektív gyógymódot találni szinte mindenféle rákra. 2023 február 4-én Weyland orvosi Nobel-díjat kap eme munkájáért. Február 28-án pedig a legendássá váló TED konferenciáján leszögezi vízióját a cégét illetően, ezzel lerakva az alapokat az elkövetkező 50 évre, hogy Jobb Világokat Építsen.

2025 január 7-én Weyland legyártja az első fejlett android prototípus modellt. Weyland szeretetteljesen csak Davidnak nevezi, mert ezt akarta adni a fiának is, ha született volna. Cége folyamatan produkál forradalmi találmányokat, például a hologramokat, a leendő Weyland Storm Riflet, vagy a szintetikusokhoz szükséges fejlesztéseket. November 18-án Weyland privatizálja a NASA híres Kepler misszióját, 10-szeresen növeli a támogatását és egy éven belül 6546 újabb biokompatibilis bolygót fedeznek fel. 2028 január 1-jén Weyland jelentős fejlesztést visz végbe a David android prototípusban, ami megkönnyíti David első interakcióját az emberekkel. A kezdeti találkozások rendkívül biztatóak. Még ebben az évben sikerül rájönni hogyan lehet hiperálomba küldeni és felkelteni az embereket, ami majd az űr meghódításához elengedhetetlen lesz. A következő évben pedig már a terraformáláshoz szükséges atmoszféra átalakító elődje jön létre, Weyland híres kijelentése, miszerint "Vannak más világok is, mint ez és ha nincs rajta levegő amit beszívhatunk, akkor egyszerűen létrehozzuk" valóság lesz. Szeptember 18-án a Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire (European Organization for Nuclear Research) kifogy a kormánytámogatásból, Weyland megszerzi a szervezetet és a Large Hadron Collider-t, illetve egyéb létesítményeket. December 12-én több évnyi pereskedést követően Weyland megnyeri a David szabadalom jogait a japán Yutani Corporation-nel szemben, effektív megvédve a befektetést a Weyland Corp és befektetők számára.

2030 július 27-én a 12 004 556-os szabadalom alatt találni azt a szerkezetet, ami elkezdi, ellenőrzi és felfüggeszti a hiperálmot. Ezzel az űrutazás forradalmasítva lesz, lehetővé vált a hosszabb, bonyolultabb missziók kivitelezése és példátlan felfedezések történnek. 2031 augusztus 10-én megkezdődik a Luna terraformálása, tervben van több település létrehozása. 2032 április 3-án Weyland megszerzi a Northrop Grumman, Boeing, BAE Systems és Lockheed Martin cégeket. Eme nagy beruházások nagyban megnövelik a nemzetközi védelmi, biztonsági és légitechnológia vagyonrészeket. Május 20-án a Weyland Corp tudósai felfedezik az inverzív kapcsolatot a sebesség és idő eltelte között, ezzel felfedezve a rég várt koncepciót a fénysebességnél gyorsabb utazáshoz. A gyakorlatba való átültetés megkezdődik.

2033 júlis 4-én Weyland létrehozza az 5.56 milliméteres lőszert, ami a Gliese 581 körül keringő élhető planétákról bányászott fémekből készült és ezért képes bármilyen atmoszférában maximum sebességgel haladni bármilyen távon. 2034 január 17-én a cég bemutatja a világnak az első FTL-képes (fénysebességnél gyorsabb) SEV-et (space exploration vehicle, űrfelfedező jármű). 2035 július 21-én a Weyland Corp több irodát nyit meg világszerte, növelve a cég jelenlétét Görögországban, az Antarktiszon, El Salvadorban és Dél-Afrikában, hogy néhányat említsünk. 2036 augusztus 25-én a Weyland Corp elindítja az Explorers Academy-t, egy alternatív diplomás iskolát hátrányos helyzetű főiskolás tanulóknak, akik érdeklődnek a biotechnológia, nanotechnológia, kibernetika és terraformálás terén. A legjobb végzősöknek a program pozíciót biztosít a cégen belül.

2037 december 21-én a Weyland csillagászok felfedeznek egy űrszegmenst, ami ércekben és egyéb természetes nyersanyagban bővelkedik. Weyland úgy tervezi, hogy egy évszázadon belül sikerül ide eljutni. 2038 július 4-én a Weyland Corp válik az ázsiai konfliktus veteránok legfőbb munkáltatója, 35%-ukat stabil munkával látva el. Március 2-án a 13 345 075-ös szabadalmi szám alatt a Weyland Storm Rifle egy kiegészítőt kap, amivel képes kompenzálni az összetételt, sűrűséget, nyomást és fénytörést bármely atmoszférában. Május 14-én a Weyland csillagászok több holdat fedeznek fel és egy gyűrűs bolygót kicsivel a Zeta 2 Reticuli rendszernél, ami valószínűleg képes életet fenntartani. Weyland elvárja, hogy az évszázadon belül sikerüljön eljutni. Május 28-án a Weyland atmoszféra feldolgozóval sikerül az első lélegezhető atmoszférát létrehozni a GJ-667Cc bolygón, megnyitva az utat a további terraformáló aktivitásoknak a bolygón.

A következő évtizedekben töretlenül haladnak a tudományos fejlesztések, amik újból és újból forradalmi vívmányok lesznek. 2065. június 23-án Washington DC-ben megalapul a Sir Peter Weyland Emlék Könyvtár. November 20-án a cég egyre inkább terjeszkedik a terraformáló és gyarmatizáló aktivitásában. Maga az amerikai kormány keresi fel a céget, hogy kezdjenek bele egy gyarmati rendfenntartó erő felállításába, amit a tengerészgyalogság képezne és töltene fel egy esetleges jövőbeli konfliktusnál. 2071 május 13-án a Weyland Corp lesz a Worldwide Olympic Partner és hivatalos "Kibernetikai Cég" az olimpiákon 2091-ig. A 7. generációs David androidok rendkívül elterjedtek a mindennapi munkában és az emberek is jól viszonyulnak hozzájuk.

Project Genesis és Project Prometheus

2078 augusztus 1-jén üzenetet kap, miszerint a Yutani Corporation nagy érdeklődést mutat Elizabeth Shaw és Charlie Holloway régészek munkássága iránt, ezért jobb lenne ha a Weyland Corp is figyelemmel követné őket. Ha a cég továbbra is az élen akar járni, úgy kifizetődőnek tűnne az, ha a két tudóssal felvennék a kapcsolatot. Ezzel veszi kezdetét a Project Genesis, pénzügyileg és eszközökkel kezdik el támogatni a régészpáros munkáját, Shaw és Holloway ősi civilizációk ereklyéi közti hasonlóságokat keres, holott térben és időben ezek távol vannak egymástól, mégis kísérteties egyezésekre sikerül rálelni. A leleteken emberek istenítenek egy óriást, aki az égre, néhány gömbre mutat.

2079 január 28-án bizonyos, hogy a különböző petroglifák, szobrok és térképek tartalmazzák a kulcsot az emberiség eredetéhez és annak alkotóihoz, Weyland növelni kezdi a támogatást. Október 28-án a két ember leszerződik a céggel, kutatásukat a gömbökre szűkítik, ugyanis ez bizonyos, hogy egy csillagtérkép és a teremtők várják az embert, hogy oda utazzon. 2080 október 24-án a Project Genesis végéhez közeledik, megindul a Project Prometheus, vagyis szakemberek toborzása és a USCSS Prometheus felkészítése az útra.

Sor kerül egy személyes beszélgetésre is, Shaw már így is sorozatban bombázta őt videó üzenetekkel. A nő teljes mértékben hiszi, hogy a csillagok között választ kaphatnak az emberiség eredetére. Weyland naivnak és igazi hívőnek találja őt, akinek buzgósága már szinte frissítőnek hat. A Genesis Project csak közepesen érdekelte az idős milliárdost, ám úgy tűnik nem volt hiábavaló a befektetés és jó irányba tart az egész. Élete végét nem azzal akarja eltölteni, hogy több trillió dollárt költ el egy misszióra, mert egy hívő nő és ősi leletek ezt mondják. Viszont a tudományos divízió is megerősíti az adatokat, a Zeta 2 Reticuli rendszerben valaminek lennie kell. Egy kiküldött szonda szinte alig fogható jeleket fogott, amik feltehetően az LV-426-ról származnak (nem tudni, mert a szonda valahogy megsemmisül). Valaminek mindenképpen lennie kell ott, éppen ezért tart majd a csapattal David is, aki tud az LV-426-os jelről, továbbá akármit leljenek majd az LV-223 felszínén, azt biztosítani fogja.

Titokban Weyland is a legénységgel tart, róla csak Kate Ford doktor, a zsoldos testőrök, David és Meredith Vickers tud. Ha az emberiség alkotói valóban a holdon vannak, akkor képesek arra, hogy megmentsék őt a haláltól.

A halhatatlanság keresése

Guy-pearce-prometheus-2012

Weyland 2091-ben.

2091 június 22-én Weyland a Marson rögzít egy holografikus üzenetet, amit majd a Prometheus legénységének vetítenek le, ha célt értek. Ebben bemutatja a résztvevőket, illetve elmondja, hogy mostanra ő már halott. Természetesen valójában a milliárdos él, még ha hibernálva is van. A Prometheus 2093 december 21-én ér az LV-223-hoz, Weyland ekkor 101 éves.

A régészeknek igaza volt, David pedig talál még egy élő, de hibernált Tervezőt. Petert felébresztik, az életből napjai vannak hátra, így minél hamarabb látni akarja a Tervezőt. Shaw doktor, aki egy műtét után van és frissen vesztette el szerelmét, Hollowayt nem érti Weylandet, hiszen a Tervezők mind halottak, ezt David is tudja, ám az android kiigazítja: nem mind, talált egy élőt, ezért ébresztette fel Petert és most egyenesen a hibernált példányhoz fognak menni. Ha ők teremtették az embert, akkor azt is megtudják oldani, hogy meggyógyítsák őket, Weyland nem akar meghalni, utolsó esélye a templomban rejlik. Elizabeth elakar innen menni, ez a hely nem olyan, amilyennek képzelték és a Tervezők se azok, akiknek hitték őket, itt csak pusztulás van, Holloway is ebbe pusztult bele. Weyland felteszi a kérdést, hogy mit tenne Charlie, itt a célegyenesben vajon hátat fordítana az emberiséget izgató legnagyobb kérdés előtt? Tán csak nem vesztette most el a hitét?

LfUMQ

Később Vickers lép be Weyland szobájába, az idős férfi kiküldi az embereket, hogy négyszemközt maradjanak. Az idős milliárdost meglepte, hogy Vickers itt van, elvégre anno még az ellen is tiltakozott, hogy ő a hajóval tartson. Vickers nem akart a Földön maradni, hogy vitázzon ki a vállalat főnöke, míg Weyland a csillagok között hajkurássza az álmait. Most azért jött, hogy figyelmeztesse: ha lemegy a bolygóra, bizonyos, hogy nem marad életben. Weylandet ez hidegen hagyja, ezért a nő távozik és elköszön apjától. A Prometheus legénysége alaposan megfogyatkozott, így a templomba csupán Shaw, David, Ford, Weyland és az utolsó testőr, B. Jackson megy át, miközben Idris Janek kapitány, Emun Chance és Benedict Ravel pilóták, illetve Vickers a hídról nézi őket.

A templomban David szól, hogy Weyland leveheti a sisakot, de Shaw megállítaná, mert nem biztonságos, Charliet is valami megfertőzte. Az android közli, hogy nem a levegő okozta a fertőzést, de arra nem válaszol, hogy akkor mégis mi. David tovább vezeti a csapatot az úgynevezett "raktérbe", ahol több ezer amfora van.

David elvezeti a társaságot a Mérnökök hiperálom kamráihoz, ahol anno ő már járt. Elmondása szerint ezek utazni akartak, de valami miatt ez nem sikerült. Shaw kérdéseire válaszolva a szintetikus elmondja, hogy a Földre tartottak, elvégre teremtés előtt pusztítani kell. David felébreszti az utolsó élő Tervezőt, akivel úgy hiszi, hogy képes lesz kommunikálni. Shaw azt akarja tudni, hogy miért utálják az embereket, az a fekete anyag megölte Charliet, márpedig a hajó tele van ezzel és a Föld felé tartottak, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy fajirtást akartak okozni. Weyland utasítására Jackson a sörétessel rávág a nőre, aki összeesik. Az idős férfi utasítja Davidet, hogy beszéljen a hosszú élet titkáról, hogy tovább éljen.

Egy ősi nyelven a szintetikus ezt elmondja, de a Mérnök egyszerűen kitépi az android fejét, majd azzal agyonveri Weylandet. Jackson tüzet nyit, de a lövésnek semmi hatása, ezzel szemben a Tervező egyetlen ütéssel végez Forddal, majd egy másikkal a biztonságival. A férfi egy új lövést még letud adni, majd az ütés hatására a terem falához csapódik és gerince törik. Shaw elfut, még ha fáj is a mozgás, szerencséjére a Tervező nem veszi üldözőbe. Weyland utolsó szavával közli, hogy nincs semmi, amit David is tud, de jó utat kíván az alkotójának.

Galéria

Előfordulás

Advertisement