FANDOM


Tengerészgyalogos közlegény Roberta Benitez hadnagy osztagában. Jelen van a Grant Corp. Station 13 kipurgálásánál. A feladat szerint túlélőket kell találniuk és felszámolni az alien infesztációt.

Terepen

Amint sav marta lyukakat lelnek, megszólal Laswell mozgásérzékelője. Az idegenek megtámadják az 5 katonát számláló csapatot, akik csak Simmons önfeláldozása révén jutnak el egy laborig, ahol Percy lezárja az ajtót. Bár több idegent sikerült kilőniük, de erre ráment Laswell és Simmons élete, a fertőzés túlságosan nagy, mintsem kezelni lehetne. Miközben a hadnagy a vállára vesz egy alig élő tudóst, addig Percy egy gépen át átfutja a tervrajzokat és a fájlokat. Kideríti, hogy a Grant Corporation idomítható, békés alieneket akart volna kitenyészteni, de nem sikerült. Továbbá talál egy kijáratot innen, csakhogy ez egy királynő tojáskamráján át vezet. Percy lényegében egymaga felszámolja a helyet, lángszórójával több tojást, kifejlett idegent és egy királynőt éget el.

Lángszórója még akkor is ontja a lángokat, mikor a Dropship rámpáján vannak, a fekete áradat nem akar fogyni. Innentől kezdve az akció terhe Andersonra hárul, aki nukleáris rakétákkal küldi a pokolra a telepet egy röpképes királynővel együtt.

Felszerelés

  • Lángszóró

Galéria


Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.