Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Röviden OMEI, ami egy szórakoztatásra specializálódott vállalat. A cég nagy szerepet játszik Luna City vibráló életének kialakításában a 2120-as években, a század végére pedig a vállalat megmarad vezetőnek. Az Idegen-Föld Háború elején számos menekült érkezik a Holdra, a Föld pedig kezd végleg elnémulni. Orson Masch de facto Luna City vezetője lesz (jobbkeze Lackster), a város, ami egy látványpark volt, mondhatni felnőttekre szabott játszótér a Háború miatt megváltozik, az emberek egyszerűen bűntudatot éreznek léhűtő múltjuk miatt és senki se akar szórakozni, sőt, olyan letargia uralkodik, hogy Orson vezetői szerepbe kerül. A férfi ugyanis szórakozást tud adni a vásárlóknak, akiknek ez bőven elég, sőt, ha a helyzet nem változik, még 1-2 generációig biztosra vehető, hogy az emberiségnek bőven elég egy filmet megnézni, hogy kielégítsék kalandvágyukat. Orson megadja azt, amit az emberek akarnak (persze pénzért), a napok pedig telnek, a település szép lassan terjeszkedik, miközben senki se beszél az alienekről.

A Zsáner

Az OMEI egy bomba bizniszt fedez fel, a virtuális valóságot, bár az emberek egy kis része ettől valamiért megmagyarázhatatlanul megőrül. Ennek neve lenne a "Zsáner". A cég bőven támogatja a "Ősfélelem Klinikát", ahol dr. Kaf ténykedik és részben a virtuális valóság őrültjeit kúrálják, de nagyobbrészt a traumatikus félelemben szenvedő emberekre specializálódott (magyarán akiknek fóbiái és rémálmai vannak). Nem meglepő módon az alienek jelentik a legtöbb rémálom hátterét, amit a kezelés során próbálnak a páciensek legyőzni. Egy speciális módszert alkalmaznak: elektokémiailag stimulálják a kisagyat és a tobozmirigyet és vizuális stimulációval mesterséges hipnózist idéznek elő. Magyarán egy rémálmot generálnak, ahol az ember szagol, ízlelhet, hallgathat, láthat és érezhet miközben nem tud ebből felkelni. A páciens addig ebben a valós álomban marad, amíg az orvosok úgy akarják.

A lementett rémálmokat átadják a cég számára, ami virtuális valósságként dobja ezt piacra, a vevők befekszenek egy ágyba és rákötik őket a műszerekre. Zseniális módszerrel sikerül nagy vevőtábort szerezni: akinek nincs gyomra hozzá, ne is vegye meg, úgy se elég bátrak hozzá. Emiatt csak dacból is megveszi az is, aki nem akarta, hogy bizonyítsanak: ők bizony nem gyávák.

Eredetileg Orson 6 horror témát akart februárig berendelni, de 5 év múlva is csak alien tematikájú horrort kap. Tervben voltak egyéb műfajok, például gyerekeknek szóló kalandok, de nem tudni ebből mi valósul meg, ugyanis a Klinikában egy felkelés zajlódik le, ahol a páciensek végre szabadulhatnak a rémálmokból és dr. Kafot a saját gyógyszerével kezdik kúrálni. Mindenesetre egy dolgot elért a "Zsáner": akik nem törtek meg, azok mondhatni alien szakértők lettek, akiknek akár több évnyi tapasztalata is lehet túlélésben, ezt pedig katonaként kamatoztathatják a Föld visszahódításánál.

Galéria

Előfordulás

Advertisement