FANDOM


Észak-Kambodzsai származású, hordó mellkasú férfi, aki szolgál a khmer Vörös Hadseregben. Itt Kosal párszor megmenti az életét. Később mindkét férfi Rath Preap magánseregébe áll, mint hadnagyok. Szokása, hogy a legkisebb provokációra is ökölbe szorított kézzel káromkodik. Bivalyerős és jó ösztönű hadnagy, aki a vendégek előtt grillszakácsként tevékenykedik.

Idegen ellenség

2008 március 21-én a vadászszigetre egy tapasztalt predator érkezik. Rath az X Bázishoz rendeli a hadnagyot az embereivel együtt. A Bázis előtt a yautja által leölt állatok tetemei rohadnak, magában az épületben pedig emberi trófeák (fegyverek, eszközök, később majd emberi hullák). Narith aknákat telepít a csontok közé, abban a reményben, hogy meglepi a predatort. A katonáinak sikerül elküldenie az ide érkező John Gustatékat.

Még ezen a napon (március 22) felrobban a fegyverdepó, amihez Narith is kimegy. Március 26-án az ő emberei látják el a leszállópálya védelmét. A nagy tűzerő ellenére a predator sikeresen megsemmisíti a landoló gépet.

Ostrom

Rath a katonáit áttelepíti a templombunkerba, Narith hadnagy lesz a nyugati torony vezetője. Az este meglátja, hogy Racharyt a yautja ledobja a magasból. Narith az embereivel odalövet, de ezt Rachary emberei úgy veszik, hogy őket akarják megölni. A két torony közötti harcot Rath állítja le. Rachary emberei a yautja elleni harc közben teljesen szétszóródnak, őket próbálja felkutatni. Kosal három aknavetőst küld neki erősítésnek, később Kosal maga megy embereivel felmenteni Narithot és embereit. Csak Narith levágott fejét és katonáinak hulláját találják meg.

Felszerelés

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.