FANDOM


Enoch Nakai testvére, aki a születés során hal meg. Lelke a túlvilágra kerül, ahol figyelemmel követi testvére életét. 1991 nyarán eljön a pillanat, amire született: az ősi navajo legenda megelevenedik. A Földre egy szörny érkezik, amit csak Nayenezgani és Tobadjishchini tud megölni. Nayenezgani szerepét Nakai tölti be, kinek a végzetes csapást kell bevinnie, míg halott testvére Tobadjishchiani feladatát kell elvégezze, vagyis elterelni a szörny figyelmét elég időre, hogy a végzetes csapás betaláljon.

A legenda beteljesülése

A halott testvér mindvégig figyelemmel kíséri Nakai és a lény tetteit. Fél attól, hogy Enoch nem tesz eleget sorsának, fél attól, hogy a pia elviszi testvérét és fél attól, hogy a kellő pillanatban nem tud Nakai segítségére lenni, ugyanis csak egyszer nyújthat segítséget akkor is, mikor a szörny és szörnyvadász egymásnak feszül. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a szellemvilág és halandók világa nem érintkezhet, legfeljebb csak az álmokban.

Miközben Nakai részeges álmát alussza, a nagyapja, a halott testvér és a szülők felkeresik őt és elmondják neki, hogy mit kell tennie. A navajo erőre kap, immár elfogadva sorsát készül beteljesíteni a legendát. A testvére mindkét kimenetelt látja: ahol Nakai győz és azt, ahol elbukik, utóbbi esetében a szörny még évekig gyilkolni fog a környéken.

A leszámolásra a Malpaisnál kerül sor. Szörny és szörnyvadász komoly sebekkel övezve esik egymásnak. A navajo felgyújtva ellenfele búvóhelyét sikeresen kicsalja, egyenesen egy csapdába, ami nem működik. A yautja a férfi felé tornyosul, kipattintja pengéit és készül lenyakazni, ámde ekkor a halott testvér rájön hogyan is terelhetné el a szörny figyelmét: az oázist elemésztő tűz körül szelet gerjeszt, így a lángok martalékává válnak Nakai tartalék tárai, amik berobbannak. A yautja a hang irányába fordul, a helyzetet Enoch kihasználja és közvetlen közelről pisztollyal végez nemezisével.

A testvér a túlvilágon büszke arra, hogy sikerült segítenie és büszke testvérére, aki nem is sejti, hogy kitől kapott segítséget és nem a véletlenen múlott élete. Egy nap majd, mikor Enoch is a túlvilágra kerül, akkor majd elmondja neki mindezt, de addig is vár.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.