Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

A Tejútrendszer az a galaxis, amiben a Naprendszer, így a Föld is található. Becslések szerint 100-400 milliárd csillag található meg benne, átmérője 97 800 fényév. Nagyjából 100 milliárd bolygója számos értelmes, űrjáró fajnak ad otthont.

Galaxist érintő események

A galaxis emberi felfogás szerint

Térkép

Csillagtérkép. A számok az ugrásokat jelölik, 1 ugrás 5 fényév, 2 már 10 fényév. A térképen az Acheron rosszul van jelölve, 39 fényévre kellene lennie a Földtől, itt mégis 120 fényévre van.

Az emberiség az űrbe való kirajzással számos kolóniát létesít. Csak 2179-re már 300 kolonizált bolygó van (2159-ben pedig már több száz felfedezett naprendszerről tudnak, amiknek száma nyilván tovább növekszik a következő időszakban) és bár az Alien-Föld háború miatt jó pár gyarmat pusztulásnak indul, de utána további két évszázadig megy a terjeszkedés, majd a Nagy Törlődés megint keresztbe tesz. Ami az utána következő századokban történik az egy hatalmas területi robbanás. A bolygók, holdak, űrállomások hovatartozása elégé érdekes, ugyanis vannak független gyarmatok, ahogy céges, illetve országok vezette kolóniák is. Az emberi szférát nagyjából az ICC lefedi, elvétve vannak önálló szektorok, rendszerek. Az űr felparcellázása során létrehoznak rendszereket és szektorokat. Egy rendszerben több égitest található, több rendszer ad ki egy szektort, nincs meghatározott mérték, így előfordulhat, hogy egyes szektorok többszörösei egy másiknak. A szektorok élén egy szektor kormányzó áll, akik feltételezhetően az ICC választottai. Létrejön a Külső és Belső Peremvidék, illetve a Magrendszer avagy Magterritórium, aminek kiterjedése (2179-ben) egy 30 fényév átmérőjű kört fed le. Értelemszerűen a központi hatalom a Földhöz közeleső területeken érezteti hatását, a 30 fényéves körön kívül az USCM például meggondolja megéri-e egy-egy missziót levezényelni, hiszen költséges az utazás, piti ügyek miatt nem vonulnak terepre.

Az ICC felügyeli az emberiséget érintő ügyeket, nekik köszönhető, hogy említésre méltó nagy kiterjedésű konfliktusok nem törnek ki, ugyan vannak azért háborúk mondjuk egy bolygóért, vagy az űr egy adott szegletéért, de százezrek, vagy milliók helyett csupán ezrek esnek el. Közös fizetőeszköz születik a kredit formájában, amit mindenhol elfogadnak. Az emberiség közös hadereje a CMC lesz. Az ő feladatuk az űrben történő járőrözés, bajbajutott gyarmatok megsegítése, vagy bármi egyéb, amit az ICC parancsba ad nekik.

Besorolások

  • Főbb világok: 2179-re 5 ilyen bolygón telepednek meg az emberek. Eme világok a Földhöz hasonlóak, éppen ezért ideális helyek a gyarmatizálásra. A főbb világok szinte teljesen önfenntartók, hiszen számos ipar képviselteti magát, bár még mindig rászorulnak a Földről, vagy más gyarmatokról behozott cikkekre. Egyenlőre az ilyen bolygók lakossága 2-50 millió ember között van. Az ICC és lényegében minden jelentősebb cég képviselteti magát itt. Az árak zömében megegyeznek a Földön lévőkkel, bár ez csak az alapvető dolgokra vonatkozik (étel, fegyverek, űrhajók), az úgymond luxuscikkek akár dupla annyiba is kerülhetnek, mint földi társaik.
  • Gyarmatok: olyan bolygók és holdak, amiket terraformálni kellett, hogy az emberek élhessenek rajta. A gyarmatok lakossága változó, van ahol pár száz fő él, máshol milliók. A technológia szintén változó, van ahol csak az alap iparok vannak (például élelmiszeripar), máshol meg nehézipar működik. Abban majdnem minden gyarmat megegyezik, hogy önfenntartók. Fejlettségtől függ, hogy mennyi mindent tudnak előállítani és miből szorulnak behozatalra. Az alapvető dolgok, illetve a kolónián gyártott cikkek ára a földiével egyezik, de más termékekért akár háromszoros árat kérnek el.
  • Bánya és terreformálás alatt álló világok: itt a legkisebb és legalapabb települések találhatóak meg, amik nem önellátóak és (egyenlőre) nem alkalmasak arra, hogy ember éljen rajtuk. A terraformálás olyan bolygókat/holdakat érint, amikben megvan a potenciál, hogy gyarmat legyen, de addig még hosszú évtizedeknek kell leperegnie. A bányavilágok olyan bolygók/holdak, ahol bányászat folyik, bár ez takarja a sima bányászaton kívül azt is, hogy állatokat tenyésztenek. A bánya-, illetve terraformálás alatt álló világok nemigen termelnek (leszámítva azt, ami kell, például egy bányabolygón a szükséges eszközöket), gyakran még azt sem tudják elérni, hogy az egyes cikkekből a bolygóra hozassanak. Az árak eme világokon négyszeresére rúgnak, ráadásul űrhajók esetén csak a legfontosabb javításokat tudják eszközölni.
  • Őrhely rendszer: olyan rendszerek, ahol bár egyáltalán nincs lakott bolygó/hold, de megvan erődítve, hogy egy esetleges támadást meglehessen állítani. A rendszer tele van mély űri szenzorokkal, hogy az ellenséges hajókat jó előre lehessen észlelni, amiket majd a rendszerben állomásozó hadihajók fognak visszaverni. Az őrhely rendszerekben találhatóak a katonai támaszpontok, illetve néha titkos katonai és kutató telepek, nem beszélve a szökésbiztos börtönökről. Mivel a rendszerben csak tudósok és katonák élnek, ezért itt szoktak lezajlani a fegyvertesztek és titkos kutatások. Természetesen ha egy sérült űrhajó érkezik ide javításra, azt a megfelelő pénz ellenében megjavítják. A szövetséges űrhajók esetében teljes körű javítást eszközölnek, nem csak felületes munkát végeznek.
  • Ugró rendszer: gyéren, vagy egyáltalán nem lakott rendszerek, ezekből számos akad a lakott rendszerek között. Az ugrórendszerek azért vannak, hogy az ugró hajtóművet használó hajók itt közlekedjenek.
  • Űrtelep: ez igazából egy gyűjtőnév, ami takar mindenféle űrállomást. Léteznek börtönök, lakóállomások, kutatóállomások, katonai telepek, stb. Mindenféle méretben és kivitelezésben találhatóak. Nem létezik két egyforma még ha elméletben ugyanaz a kaliberük. Alább két gyakori állomás típus olvasható.
  • Kiszolgálóállomás: Lényegében minden felfedezett rendszerben van egy, többnyire olyan helyeken, ahol a hajók kijönnek az ugrásból. Ezek a legegyszerűbb űrtelepek, ahol csak egyszerűbb javításokat lehet eszközölni. Amikor egy hajó nem tudja elérni a sérülései miatt a telepet, csupán abban reménykedhetnek, hogy az adott állomáson vannak emberek és azok képesek elérni őket. Ellenkező esetben a hajó legénysége egy karnyújtásnyira a megváltástól pusztul el. A telepeken létfenntartó berendezések funkcionálnak, vagyis ha a legénység idáig eljut, akkor kihúzhatja a segítség kiérkezéséig. Ha szerencséjük van, találnak a javításhoz szükséges eszközöket, ha meg nem, akkor lehetséges még élelem sincs. Hogy mi van az állomáson az függ az előtte itt járt emberek nagylelkűségétől. Ebből eredően az állomások zömében csak egy dokkal, illetve élőhellyel rendelkeznek pár hétnyi élelemforrással. Egy-kettőben akadhat már-már kényelmet bútorzat, szerszámok és egy működő kommunikátor (bár ha ez nincs, akkor sincs gond, mert mindig van egy vészjelző, aminek jelét a közelben lévő hajók azonnal észlelnek). Az istenháta mögötti állomások nagyobb ételmennyiséggel vannak ellátva és beszerelt kryo kapszulákkal is rendelkeznek (ha utóbbi nincs, vagy nem működik, akkor az ide tévedt emberek kénytelenek hosszú hónapokig várni és beosztani az élelmet a zárt térben).
  • Kiszolgáló bázis: cégek vagy a tengerészgyalogság tulajdonában van, esetleg közösen birtokolják. Ezek általában a rendszer leginkább lakott bolygója közelében vannak. Itt lehet hajókat javítani, ha nincsenek meg a megfelelő eszközök, akkor azt majd egy hajó hozza be akár hónapok múlva, ráadásul a szállítás költsége a javításba beleszámít. Ha meg valaki nagyon peches, akkor más rendszerekből kell a komponenseket behozni, ami nagyon költséges. A bázis felszereltsége függ attól, hogy milyen a közeli kolónia, gyarmat.

A wikián a különböző égitestek osztályozása kicsivel másabb, több kategória van, amik jobban lefedik az adott égitestet (egy-egy bolygóra így akár több is alkalmazható).

  • Gyarmat: olyan bolygók, amiken már megtelepedtek az emberek. Lehet, hogy élhetetlen a hely és csak pár kolónia található rajta és nincs tervben a terraformálás. A leggyakoribb besorolási osztály, mert egy bányavilág és egy földszerű planéta is egyaránt gyarmatnak számít.
  • Földszerű: a bolygó nagyban hasonlít a Földre, van atmoszféra, élőlények, víztest, növényzet, stb. (nem feltétlen teljesül minden követelmény) . Ide tartoznak azok a planéták, amik eleve így kerültek az emberiség birtokába, vagy hosszas terraformálás során sikerült átalakítani a felszínt.
  • Bányavilág: nevéből eredően bányászattal foglalkoznak itt, más nem található rajta
  • Sivatag/jég/dzsungel/óceán/erőd/börtönvilág: a bolygó teljes egésze, vagy javát a nevében szereplő látvány fedi le.
  • Terraformálás alatt: olyan planéták, amiknek átalakítása már megkezdődött és még nem ért véget. Lehet ahol csak állatokat kell betelepíteni, növényzetet kialakítani, de van ahol egy komplett sziklagolyót kell élővé varázsolni belélegezhető atmoszférával egyetemben.

Ismert rendszerek és szektorok

Doradus rendszer

A galaxis nagy kiterjedése miatt nem ritkák az éveken át tartó utazások, a kereskedelmi utak mentén viszonylag gyakoriak a lakott bolygók, vagy űrállomások. Nem ritka, hogy egy adott rendszerben csak egy jelentéktelen űrállomás üzemel, a legközelebbi emberlakta terület pedig fényévek sokaságára van. Komplett rendszerek és szektorok vannak lakatlanul hagyva, mert vagy nem éri megy itt terraformálni, vagy egyáltalán nem is lehet.

Alább az ismert rendszerek és szektorok listája található.

Szektorok

  • Barnard-234 Epszilon szektor
  • Alfa Centaur rendszer - B54C
  • Borodino szektor: a Borodino nevű cég kezdte a gyarmatizálást itt, ám a cég becsődölt. Ezután több tucat cég próbál szerencsét a szektorban, néhány csúfos véget ér, más meg megcsinálja a maga szerencséjét. Az ICC nem tud itt elég nagy benyomást tenni (2179 végére), így a cégek ott ássák alá a másikat, ahol lehet. Az ICC két legfurcsább bolygója itt található, név szerint az Acheron és Pandora.
Ismert bolygók/holdak: Nimbus, Aerodyne, Chitin, Thedus, Grandhi, SaharaPandora, Arcturus Loop, Arcturus, Arcturus IV (feltételezve) és Eyesore.
  • CSC szektor: nevét a felfedezőjéről, a Central Space Consortium cégről kapja. A legfontosabb bolygója Alexandria. A szektor a 2170-es években elszakad az ICC-től, ami következtében háború tör ki a ICC, illetve a cégek és Alexandria között. Alexandria vesztésre áll és területeket veszít, a CSC ezzel egy időben újabb gyarmatokat teremt máshol.
Ismert bolygók/holdak: Saint John, Volcus, Riesling, Starview, Dust Ball, Keystone, Stoner 1, Crysalis, Paragon, Goliath, Crestus Prime, Ventix és Alexandria.
  • Hyperdyne szektor: A Hyperdyne Systems és a Weyland-Yutani közösen összefogva gyarmatizálta a szektort, ám az ICC megalakulása idején a Hyperdyne szabotált egy sor fontos műveletet a W-Y berkein belül, próbálva teljes kontrollt szerezni a szektor felett. A Hyperdyne számára jövedelmező évek jöttek, ám a W-Y kiheverte az árulást és sikerül megvetnie a lábát. Ugyan fegyveres konfliktus nem tör ki, ám az ellentétek érezhetőek.
Ismert bolygók/holdak: Weyland-Yutani (Planet), Noble Ore, New Chicago, Atlas, Cryosphere, Stratus, Hilo, Marduk, Byal, Transept, Cyclone, Shinon.
  • Micor szektor: viszonylag békés múlttal rendelkező szektor. Az itt található gyarmatok nem önellátóak, így nem is tudnak fellázadni a Gyarmati Háborúk idején, ráadásul a Micort uraló cégek békések és önelégültek. A cégek közötti küzdelem itt ismeretlen fogalom, így a szektor rendkívül virágzó. Ám ez úgy tűnik változni fog, hiszen Micort egy olyan közösség vezeti, akik a lázadás szélén táncolnak, miközben a más szektorokban megtalálható mohó cégek itt is felütötték fejeiket.
  • Alamar rendszer: a rendszerben egy vörös óriás van, ami körül egy kutatóállomás található.
Ismert bolygók/holdak: Astyanax, Argos, West Star, Feldspar, Lobo, Summit, Byron’s Hope, Micor, Pestron és Morningstar.
  • New Eden szektor: eme szektorban találnak először Földhöz hasonló bolygót, amit New Eden néven fognak majd később ismerni. Eme felfedezés után létrejön a New Eden/JV koalíció, ami rendesen meggazdagszik és tovább folytatja a felfedezéseket. A szektor viszonylag stabil, figyelembe véve, hogy a szomszédos CSS szektorban viszály van és a Borodino szektor sem éppen kiszámítható hely.
Ismert bolygók/holdak: Grendel, Ajax, Polar Star, Honeycomb, Exeter, Atol, New Eden, Cyrus, Medusa, Panamar, Morning Glory.
  • Riger szektor: valószínűleg a Sygni szektor közelében van. A szektor részét képezi az Orion csillagkép, ami 1270 fényévre van a Földtől. Ismert bolygója: Orion Nebula.
Riger rendszer
  • Sol szektor: az emberi szféra magja, a Naprendszerben található a Föld. A szektor egy 30 fényéves kört tesz ki, melynek középpontja a Föld, a szektor végein katonai támaszpontok vannak.
  • Naprendszer: eme rendszer van a legnépesebben lakva, mondható az emberiség központjának, hiszen a Föld itt található.
Ismert bolygók/holdak: Helene 215, Linna 349, Aurore 510, GJ-667Cc, Myssa 340, Proxima Centauri, Tanburro Station és Cristóbal.
  • Sygni szektor: valószínűleg a Riger szektor közelében van.
  • Béta Cygni rendszer: névadója a Béta Cygni, ami 415 fényévre van a Földtől. Ismert bolygók: Ryushi és Kijita Világ.
  • Sygni rendszer: a Cygni közelében van, a Chigusa a Ryushi incidens után teljesen kivonul innen.
  • Tartarus szektor: Nem sok információ van róla. Névadó bolygója Tartarus, ahol az ICC a 2170-es években hatalmas krízissel kénytelen szembeszállni.
Ismert bolygók/holdak: Scorcher, Twilight, Devil’s Peak, Temple, Tartarus és Deadfall.


Rendszerek

  • Shambleau rendszer
  • Star Magnolia rendszer: a nyolcadik bolygóján alienek élnek, inkubátorként használva a helyi hüllőket.
  • Norn rendszer: messze esik a normális csillagközi tevékenységektől (legalábbis a 22. század végén), 7 bolygó és 5 hold található itt, az egyik bolygó a Blior.
  • Nodus Secundus rendszer: 100 fényévre a Földtől. Prince és klánja eme rendszerből érkezik az LV-1201-re. 2230 szeptember 22-én ment el az ős yautja üzenete, a klán pedig december 30-án ér ki a bolygóra.
  • Lambda Serpentis rendszer: semmi köze a Lambda Serpentis csillaghoz, a rendszer mindentől távol van, 100 parszekes (326 fényév) körzetben nincs más lakott világ, vész esetén 6-10 hónap mire ide kiér valaki. Itt található a Lambda Serpentis II és az LV-666.
  • Zeta Doradus rendszer: Az Europanak cirka 27 napba telt idejönne a Hold környékéről. A Seegson ténykedik itt, az LV-44-40 közelében egy 12 fős kutatóállomást. Ez 2138-ra megsemmisül egy alien infesztáció miatt.

Égitestek

  • Xenomorph Prime: Az Achilles-2 csillag körül keringő 10 bolygó közül a negyedeik.
  • Vega 4: a Lant csillagképben található
  • Soulages: Egy ismeretlen nevű rendszerben található bolygó. A rendszer mindössze egy jókora vörös napból, két kisebbfajta bolygóból és cirka 30 holdból áll (a legközelebbi bolygón egy W-Y kutatóállomás üzemel).
  • Torin Prime: A 22. század legelején a Peremvidék külső része.
  • Rim: A 2170-es években a Peremvidéken található.

Ismert értelmes fajok

Az űr veszedelmei

Űr

Roncsmező, intő jel, hogy az űr képes életeket kioltani.

Advertisement