
A Weyland Industries zsoldosai.
A zsoldosok olyan fegyveresek, akik pénzért harcolnak. Ők nem egy eszméért vagy egy országért küzdenek, hanem a pénzért. Éppen ezért szokták őket megvetni, gyűlölni, hiszen a járulékos károk őket nem érdeklik és könnyen lehet, hogy egyik napról a másikra az ellenség oldalán harcolnak. Léteznek olyan zsoldos alakulatok, amik alkalmiak, mindenféle-fajta fegyverforgató gyűlik össze egy misszióra, ami után feloszlanak és mindenki járja tovább az útját, mint szabadúszó. A zsoldosok feladatai nemigen térnek el a CMC-s feladatoktól, csupán annyival más a helyzet, hogy a zsoldosokra lehet piszkos dolgokat is bízni. Fontos megemlíteni, hogy a PMC-k (Private Military Company), bár hasonlóságot mutatnak a zsoldosokkal (pénzért harcolnak bárkiért), de őket szabályok kötik, állandó munkahelyük van, lényegében ország nélküli hadsereg.
Új aranykor
A cégek a 20. század végére jócskán megerősödtek, ez a rá következő évszázadban is folytatódott, egyes cégek akkora hatalomra tettek szert, hogy az államokkal is dacolhatnak. A cégek háromféleképpen tudnak fegyvereseket kiállítani harcok esetére: a már meglévő fegyvereseket (ezek lehetnek zsoldosok, akik egy évre leszerződtek a céggel, vagy azon PMC-sek, akiket maga a cég irányít, mint a Weyland-Yutani esetén a saját PMC-s alakulata), céges katonákat alkalmaznak, vagy felbérelnek szabadúszókat, esetleg a PMC-k révén szereznek embereket és felszerelést. A szabadúszók, zsoldosok és PMC-k ideje a 22. században aranykorát éli, eme foglalkozások bár veszélyesek és sokan erkölcstelennek tartják, de biztos hasznot hoz. Szinte követelménynek számít az antiszociális viselkedés, hiszen az érzelmek csak hátráltatják a zsoldosokat.
Nem csak cégek tudják őket alkalmazni, az országok, vagy gyarmatok is felbérelhetik őket, így nem meglepő, hogy egy adott zsoldos alakulat az egykori megbízói ellen fordul. A zsoldosokat bőségesen megfizetik, ebben benne van az elvesztett felszerelés költségei (ez lehet a lőszertől kezdve egy járműig bármi), a szállítás (oda és vissza), illetve az orvosi költségek és a munka díjazása. Ha a zsoldosok kárt okoznának a megbízó tulajdonában (például a fegyveresek azt a feladatot kapják, hogy őrizzenek egy objektumot, de azt saját maguk tönkreteszik), akkor azt levonják a fizetésből. Elég gyakori, hogy egyes zsoldos alakulatok nem a saját járműveikkel vonulnak ki, ezeket a misszió ideje alatt úgy kezelhetik, mintha a sajátjuk lenne, de ha kár keletkezik bennük, azt ki kell fizetni, így előfordulhat, hogy egy sikeres küldetés után még a zsoldosok tartoznak a megbízóiknak, így kénytelenek belemenni egy újabb megbízatásba, ha tetszik, ha nem. Nem ritka, hogy a zsoldosok mellett céges képviselők, vagy szintén felbérelt szakemberek vannak, akik megtervezik a terepre jutást, kidolgozzák a terveket és a kijuttatási módszert, a zsoldosok feladata csupán lőni és követni az instrukciókat.

Zsoldosok Afrikában.
A zsoldoséletnek vannak hátrányai, ugyanis ha akció közben egy zsoldost elfognak, akkor a megbízó nem feltétlen fog érte váltságdíjat fizetni, vagy ha igen, akkor eme összeget a zsoldos kénytelen visszafizetni, ami jelentheti azt, hogy kénytelen egy újabb megbízást elvállalni. A másik opció esetén a zsoldost idővel szabadon engedik, ha nem jelent veszélyt, rosszabb esetben szimplán kivégzik, a harmadik opció pedig a szökés. Egy menekülő zsoldos túlélési esélyei csekélyek, mert nem számíthat senkire, jó esetben a megbízó megpróbálhatja kimenteni. A hátrányok közé tartozik még az is, hogy a megbízó elárulhatja a zsoldosokat, akik bár elvégezték a feladatot, ám jobb esetben nem fizették ki őket, rosszabb esetben hátrahagyták őket meghalni. Az ilyen cselekedet kétélű kard, mert bár a megbízó megússza a fizetést, de így ellenségeket szerez magának az esetleges életben maradt zsoldosok közül, vagy azok ismerősei személyében. Ezért lehetséges, hogy az ICC és cégek által renegátnak nevezett csapatok körében nem csak dezertőr katonák, egykori céges fegyveresek, de zsoldosok is vannak, akiket elárultak.