FANDOM


Az emberek kedves szervezetnek tartják a MedTechet, hiszen 2175-ben egész New York városát kihúzzák a gazdasági csődből, ugyanakkor 50 évre sikerül a cégnek kibérelnie a Central Parkot, amit a polgároknak ajándékoznak. A gond az, hogy este kész életveszély ide járni, de a következő év január 1-jén, 12:01-kor már biztonságossá válik. Ez a Medtech Special Security Service érdeme, ami lézerkerítéseket húz fel és több ezer Guardtech robotot helyez szolgálatba. A cég főépülete is a Parkban található. A főépületben az Alien-Föld háború után alienek vannak, összesen három warrior és több tojás (legalábbis ennyiről tudni), ellenőrzött körülmények között.

A Grant Corp. ellen

2213-ban a cég vezetője Lardner Foxnall. A cég egyik legfőbb riválisa ekkor a Grant Corporation, aminek vezetője Daniel Grant. A két gyógyszerészeti cég között erős a rivalizálás, egymástól veszik el a tehetséges alkalmazottakat. A MedTech felbérel egy Lars Henrikson nevű zsoldost (aki tengerészgyalogos tizedes), hogy szabotálja Grant akcióját a xenok bolygóján és ölje meg Grantet (ez esetben a Grant Corp. vezér nélkül marad, a Neo-Pharm legjobb tudósait a MedTech már egy ideje lefizette, így azok automatikusan átmentek volna a MedTech-hez). Ez nem sikerül és Henrikson meghal, Grant viszont 100 évre elég anyakirálynő pempőt szerez.

Megerősödés

Egy ex katona, aki harcolt az alienek ellen, sok pénzt hoz a cégnek azzal, hogy kifejleszti a xenokra a hevedert, így kordában tartva a lényt és kopóként használva (Rice lesz a biztonsági egység vezére). A cég leginkább az orvosi gyógyszerekkel, oltásokkal, stb. foglalkozik és jó híre van amiért gondoskodik az alkalmazottakról, de állítólag mutáns komputer vírusokat is fejlesztenek. Továbbá a cég termékei közé tartozik a csodadiéta, ami nevéből adódóan fogyókúrás szer. Másik nagy terméke a surgealyn módosított változata, ami egy kifejlett xenot is kiüt (ez is Rice ötlete).

Egy ellopott tojás

2224-re Manhattanben egy atmo sterilizálója van a cégnek, ami tisztítja a levegőt, de a Synsound Corporation mesterlemezeit tönkreteszi. 6 éven át ellenségeskednek és végül a megoldás szerint a Medtech kifizeti a károkat. 2223-ban (szenteste után, az első órákban) néhány nindzsa betör oda és megölik a warriorokat és két biztonságit, illetve ellopnak egy tojást, ezért három nindzsa veszti életét. Az ügy hetekkel később ér véget a Presley Hallban, ahol sikerül likvidálni a kifejlett lényt. A MedTech végzi el az ügy eltusolását, egyszerűen csak a csatornában levő alien populációra fogják, még ha ez hazugság is, hiszen nincsenek alienek ott. A Medtech tudja jól, hogy a Synsound okolható az egész ügyért, a tojás ellopásától a Hallban történt alien elszabadulásig és Summer elrablásáért.

Piszkos ügyletek

A cég biztosítja az Anyakirálynő templomok szuperpempő ellátását, ebben nagy haszon rejlik, hiszen nem csak szuperpempőt, de más szereket is adnak a fogyasztóknak. Így sikerül a leendő gyógyszereket tökéletesíteni, vagy az új drogokat létrehozni. Aki belehal a procedúrába, az senkinek sem fog hiányozni, előbb-utóbb úgy is meghalt volna másban. Mindenesetre több ezer templom működik, ahol egy-egy hamis prédikátor osztja ki naponta a függők között a drogot.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.