FANDOM


Barna hajú és kecskeszakállú, szeplős arcú férfi, aki tekintélyének fokozására szemüveget visel. A 23. század második felében ő válik a Planetus egyik fontos emberévé, mint minden dolgozó a cégnél, ő sem bánik rosszul a többi emberrel, kifejezetten pozitív személyiség.

A cég veszélyben

Ő is jelen van a 30 évre fagyasztott Anders Kramm kiolvasztásában, illetve ő az, aki elmondja neki mi is lenne a feladata a C-3 L/M bolygón. Közösen nézik végig a bolygón készült felvételt amin néhány halott ember látható (W-Y alkalmazottak), egyikőjükből pedig megszületik egy mellkasrobbantó. Krammnak ezt kellene kivizsgálnia, hogy valóban alienek támadtak-e. Titokban átad neki egy kis dobozt, amiről nem mondja el, hogy egy csúcstechnológiájú adatrögzítő és tároló szerkezet, illetve tudomására adja, hogy melyik titkos csatornán tudja őt elérni.

Darby napokkal később kap üzenetet a titkos csatornán át, miszerint a bolygón a Weyland-Yutani egy hamis alien támadást okozott, aminek célja a Planetus részvényeinek csökkentése, amit majd ők vásárolnak fel, vagyis bekebelezik a céget. Darby utasítja Krammékat, hogy mentsék ki a cég veszélyben lévő embereit a bolygóról és menjenek egy független bíróság elé, ahol bemutatják a W-Y elleni bizonyítékokat.

A Weyland-Yutani lecsap

Kramm és Frances Stauff bár kimenekítik a bolygóról a Planetus embereit, ám hajójukat a W-Y eltéríti és a Soulagesen lévő alien tenyésztelepre kerülnek. Mindeközben a W-Y lerohanja a cég anyahajóját, Darbyt megkínozzák, hogy kiszedjenek belőle mindent amit tudni akarnak. Darby végül megtörik (összes körmét kitépték, két ujját le is vágták) és szégyelli magát ezért.

Kamera elé állítják, hogy mondja el Kramméknak, miszerint a Planetusnak vége (az adás alatt egy őr arcon vágja, amiért túlságosan fennkölten fejezi ki gondolatait). Darby további sorsa nem ismert, minden bizonyára a W-Y megöli, ám nem tudni, hogy azonnal, vagy csak évek múlva.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.