Los Angelesi lány és Paul Collins húga, aki 14 éves, mikor Paul megszületik. A szülők gyakran veszekednek, amit idővel Maryt nem érinti, mert kollégiumban lakik. Egy nap a rendőrök értesítik a lányt, aki hazautazik, hiszen a 8 éves Paul véletlenül lelőtte az egymást bántalmazó szülőket. A lány tudta, hogy valamit tennie kellett volna, de úgy volt vele, hogy amint kijárta a főiskolát majd lép, hogy a toxikus családi légkörből kimentse öccsét. Ám a főiskola után se tesz semmit, miközben elkezdi tanárnői karrierjét egy iskolában a Redondo Beachen.
Paul és Mary
Az eset után pszichológushoz viszi Pault, akit sokkolt, hogy mit tett. 1 évvel a tragédia után csoda történik, Paul úgy hiszi, hogy a szülők egy autó balesetben haltak meg a Harbor autópályán. Dr. Frankel elmondása szerint a fiú agya egyszerűen elzárta a tényt és kreált egy hazugságot magának, talán egy nap megtudja emészteni a történteket, de lehet, hogy élete végéig a hazugságban fog hinni. Marynek ez megfelel, sőt, olyan saját maga is elhiszi, hogy az autó baleset volt az igaz. Mary felneveli öccsét, boldogan megvannak és Paul se lesz zűrös gyerek. A szülők életbiztosításából futja, hogy Paul főiskolára menjen és ne meglepő módon a biológia érdekli. Paul már gyerekként is álmodozó volt, 6 éves korában, mikor egy akváriumot néztek meg, akkor folyton kérdezett és még Maryt, a középsulist is képes volt lázba hozni. Aztán 10 éves korában Paul monoklival a szeme alatt jön haza, egy nagyobb gyerek bántott egy kutyát, amit Paul nem hagyott. Bár elégé megverték őt, de a kutya legalább megmenekült, Mary ekkor rendkívül büszke volt rá.
Paul nem tudja mi akar lenni, csak azt, hogy távol akar lenni a városoktól és állatokkal akar foglalkozni. Mary bár a 30-as évei elején van, de öregnek érzi magát, elvégre felnevelt egy gyereket, aki sose került börtönbe és drogokból se használta a kemény verziókat. Mary összes barátnője már házas, de a tanárnőnek még pasija sincs, mert leköti őt a karrierje. Paul megismerkedik természetvédő mentalitású emberekkel, akik között akad zűrösebb is, egy esetben Mary összevessz az egyikkel, aki erőszakos módon akarja felhívni a környezetvédelemre a figyelmet. Aztán Paul a második évben otthagyja az iskolát, hogy egy oregoni fa tetejére költözzön a barátaival, hogy megmentse a pettyes baglyokat. Bár Mary szeretné, ha öccse végre találna egy normális munkát, de Paul rendkívül boldog a keveset fizető, de természettel foglalkozó alkalmi munkákkal. Végül Alaszkában köt ki, ahol nagyon jó képeket és videókat készít a grizzly medvékről.
Mary nem aggódik öccse miatt, mert leköti őt a munka és amúgy is megismerkedett egy férfival és talán végre lehet gyereke. A heti telefonbeszélgetések elmaradnak Paullal, már havi szinten, később csak alkalmanként beszélnek. Öccse már egyedül túrázik az alaszkai vadonban, bár Mary szól neki, hogy vigyázzon, de nem igen figyel oda Paulra, mert ekkor bomlik fel házassága férjével és egy teljes szemesztert dolgozik végig, illetve elkezd vízi aerobikra járni. Aztán 2008 márciusában jön a szörnyű hír: Pault széttépte egy grizzly medve.
Út Alaszkába
A magas, vékony, rövid barna hajjal és aranykeretes szemüveggel bíró Mary ekkor 40-45 éves, de fiatalnak néz ki, nem kifejezetten szép, de jól néz ki és tipikus tanárnőnek látszódik. Paul temetése szerényen megy le Los Angelesben, a maradványokat már Alaszkában hamvasztották, az urnát pedig majd Forest Lawnban, a szülők közé helyezik el. Mary úgy érzi köteles megnézni azt a helyet, ahol Paul meghalt, maga se tudja mit akar. Paul halála után érlelődött az utazás gondolata, de nem hagyhatta ott a diákokat. Így kivárja a nyári vakációt. A tanárnő utánanéz az interneten, hogy mik kellenek majd az alaszkai vadonba: rovarriasztó, naptej, túrabakancs, zokni, továbbá utánanéz a parknak, medvéknek és helyi állatoknak, így elégé felkészült. Los Angalesből Seattlebe repül, utána Fairbanksbe, onnan Juneauba, itt Dietz veszi fel, aki a Cessna gépével elviszi a parkba.
A hely a semmi közepén van, csupán repülővel közlekednek itt, máskülönben egy hétnyi gyalogutat kellene a hegyvidéki erdős terepen megtenni. A park igazgatója, Pollack engedélyezi a látogatást, csupán az a gond, hogy a rádió valamiért nem működik így nem tudják értesíteni a térség egyetlen emberét, Bill Sloane vadőrt, hogy majd gondoskodjon a tanárnőről. De semmi gond, majd Dietz szóban adja át az utasítást. A leszállópályán Sloane megkapja az eligazítást, csupán 1 hétig kell megtűrnie a nőt, utána Dietz visszatér és felveszi Maryt. A vadőr elkíséri vendégét a vadőrállomásra, míg Mary lepakol, addig Sloane kávét készít, utána sor kerül a beszélgetésre. Mary állva (hiszen eleget ült már a repülőgépeken) faggatja a vén Vietnamot megjárt ex mesterlövészt. Érzi, hogy nem kedveli őt, sőt Pault se. Sloane nem kertel: nem a nővel van baja, csupán megszokta a magányt, az öccse, Paul viszont idióta volt és azt kapta, amit megérdemelt. Ez nem Disneyland, itt a grizzly medvéket nem lehet simogatni és hülye ötlet sátort verni a folyóparton, ahol esznek és még hülyébb ötlet velük barátkozni. Talán túl keményen fogalmaz, de ez az igazság, a hülye Paul magának köszönheti a halált, viszont a medvét sajnálja, mert le kellett aztán lőni, mert a politikusok nem szeretnék, ha emberölő medve mászkáljon a parkban, mert lehet rászokott az emberhúsra. Mary elsápad, hogy ez a szívtelen vénember hogy mondhat ilyet, elvégre mindenki szokott hibázni. A vadőr kijavítja: mindenki szokott, de ekkora őrültséget nem szokás elkövetni, akárhogy is, másnap kora hajnalban kiviszi a nőt a halál helyéhez. Elég távol van, ezért a hajnali indulás, a vadőr elmegy pár órára, Mary az egyik szobában kipakol és próbál nem sírni miközben Paulra gondol. Az állatbarát öccse volt az egyetlen családtagja, mióta a szüleik autó balesetben meghaltak, ő nevelte őt és csak azért nem jött ide korábban, mert az iskolában még tanítás folyt, így kivárta a nyári vakációt. Nem tudja, hogy miért jött ide, csak azt, hogy itt kell lennie, talán jelentése lesz Paul halálának, aki imádta a medvéket. Nem akar sírni, mert a vén szívtelen vadőr úgy se értené meg, pláne nem segítene neki megnyugodni. Lezuhanyzik, fogat mos, majd elkezd egy könyvet olvasni, de hamar elalszik.
Igazából nem haragszik Sloanera, kemény vadember, aki annyira lazán és könnyedén tartja a fegyvereit, hogy látszik rég hozzájuk szokott, meg a magányhoz és hogy elfelejtette hogyan kell bánni más emberekkel. Sloanee nem érti meg az embereket, most is a medvét sajnálja, ami megölte Pault, az állatot és nem a embert sajnálja! Az viszont igazságtalan, hogy Paul halott, az a Paul, akivel annyit játszott és mindig nevetett, aki kedves férfivá vált és imádta a szabadságot, végül az imádott természete végzett vele. Úgy érzi, hogy Pault cserbenhagyta, nem volt itt megvédeni, de hát Mary eleve nem szereti a fegyvereket, így Paul tudására kellett volna úgy is támaszkodni, ami nem volt elég és meghalt.
A halál helye
Sloane hajnal 5-kor ébred és elkezd kávét főzni, vendége szintén ébren van, ráadásul Mary túrához tökéletes ruhában tűnik fel, aki kész menni a kávézás után. Az út 2 óra, legalábbis a vadőrnek, de inkább 3 órával számol, hiszen nem egyedül megy. Szokásos módon viszi a túlélőcsomagját és két fegyverét. Mary Los Angelesben rendszeresen járt sétálni, de úgy érzi, hogy közel sem olyan fitt, mint az idős vadőr, de nem mutatja ki a fáradságát. A parkban 5-8 mérföldeket sikerült legyalogolni, de mégis egy vén ember itt könnyedén lealázza. Egyszer járt egy pasival, aki rendszeresen futott és elmondta, hogy nem tudna annyit futni Alaszkában, mint a városban, mert a levegő túl tiszta a tüdejének, talán vele is ez van most. A táj valóban csodálatos, ahogy Paul lefestette, ám az út kegyetlen, inkább elájulna, mintsem megkérje a vadembert, hogy lassítsanak le, ezzel kimutatva gyengeségét. Az út során pár szót váltanak, majd megállnak inni. Szóba elegyednek, Sloane elismeri, hogy a nő jól bírja az ütemet, mire az válaszol, hogy otthon szokott a parkba járni. A vadőr maga is volt a Griffith Parkban, mikor 6 hetet töltött Los Angelesben, miközben várta, hogy visszaküldjék Vietnamba, mint tengerészgyalogost. Mary 7 vagy 8 éve járt egy szintén tengerészgyalogos férfival, ő is ugyanolyan kemény és durva volt, akivel nem jött ki jól, Slonane is hasonló, árad belőle a passzív agresszivitás. A kis pihenő után megindulnak, Sloane elismeri, hogy hamarabb fognak elérni a helyre, aminek Mary örül, hiszen sikerült megmutatnia, hogy bírja ő is a tempót.
Elérve a halál helyét semmi jele annak, hogy bármi történt itt. Anno Sloane is csak egy héttel a halál után jött ide ki. A nyomok arról árulkodtak, hogy egy barna hím támadott Paulra, aki menekülni próbált, de ezt is hülye módon. Ugyanis a férfi a sátrába futott és magára cipzározta, mintha ez megvédené őt. Az állat feltépi a sátrat és kirángatja a férfit, aki még eltud futni 20-30 lépést erősen vérezve, majd ott a grizzly végez vele. Nem evett sokat az emberből, nem volt éhes, bizonyára Paul csinált valamit, amivel felingerelte a jóllakott állatot. Aztán jöttek a dögevők és 100 méteres körzetben széthordják a darabokat. Mary tudni akarja, hogy Paul szenvedett-e, de Sloane szerint nem, gyors és fájdalommentes halála volt, bár maga se tudja, hogy miért hazudik a nőnek, elvégre Paul iszonyú borzalmasan pusztult el. A nő rákérdez, hogy a vadőr hisz-e istenben, ha ez a hely itt isten országa. Sloane nem hisz a keresztény irgalmas istenben, de az Odin vagy Siva kaliberű vérszomjasakban igen, hiszen elég sok durva dolgot látott már, hogy csak ezekben higgyen. Mary kész távozni, ennyi elég volt, látni akarta azt a helyet, ahol öccse meghalt (elmondja, hogy mióta a szüleik autó balesetben meghaltak, ő nevelte őt) és tudni akarta, hogy mi volt az a táj, ami miatt Paul az életét adta. Most hogy látta, eltudja mondani, hogy nagyon nem érte meg ezért meghalni. A vadőr nem tud mit mondani, inkább elnézést kér, amiért korábban ennyire durva volt, nem szokása ilyennek lenni.
Visszafelé mennek, mikor Sloane érez valamit. Közli a nővel, hogy valakik figyelik őket, nem medvék, azok idejönnének, sokkal inkább az orvvadászok. Mary megdöbben ezen, miközben a vadőr csendre inti. Ha egy medve figyelné őket, az előjött volna, mert rosszul látnak és közel merészkednek. Csak egy ember lehet a fák között, de nem mutatja magát. Sloane kerülőutat tesz, a veszélyérzete elmúlt, de jobb biztosra menni, puskája lövésre kész, ha valaki támadna rájuk. A folyóparton járnak, mikor két emberre lelnek, legalábbis ami maradt a két férfiból.
Sloane megvizsgálja a testeket, Maryt hátrahagyná pisztollyal, de a nő nemcsak elutasítja a fegyvert, de az őrrel is tart, bár a látványtól így is elhányja magát. A levegőben főtt hús szaga terjeng, ráadásul nem csak a fejük, de a gerincoszlopuk is hiányzik. Mary nézi a férfit, aki pár perc után végez. Úgy tűnik megvannak az orvvadászok, de nem tudni mi vagy ki végzett velük. Egy állat esetén érthető, ha trófeaként elviszik a fejüket, de ki vinne el emberi koponyákat és ha csak nem egy megkattant CIA ügynök rohangál erre egy halálsugárral, akkor is kérdéses, hogy miféle fegyverrel lőtték őket le, mert ilyen lyukat és égésnyomot normál fegyver nem okoz. Továbbá a tettes egy hatalmas méretű bakancsot hordott, bizonyára hogy elrejtse az igazi lábméretét. A személyi igazolványok nincsenek meg, de a két halott fegyverének sorozatszáma igen, így ez alapján belehet őket azonosítani, vagyis irány vissza az állomásra. Mary nem akarja a testeket csak úgy itt hagyni, de Sloane jelzi: elvinni nem tudják őket, eltemetni meg szintén nem, mert nincs náluk eszköz, a sekély sírt a dögevők úgy is feltúrják, köveket idehordani meg soká tartana. A vadőr elmondja, hogy az állomáson jelenti az esetet rádión, legrosszabb esetben Dietz úgy is 6 nap múlva érkezik. Mary a terv szerint az épületben marad, addig a vadőr egymaga kimegy és végez a gyilkossal, elvégre ezért fizetik.
Mary tudja, hogyhiba volt eljönni Los Angelesből, az öccse itt halt meg kint, a hely semmit se árult el, nem lett jobb tőle a kedve. Erre most valami gyilkos sci-fi fegyverrel kint rohangál, bizonyára valami kísérleti fegyvert tesztelnek. Az egyetlen védelme egy vadember, akinek most is az az első reakciója, hogy fegyvert ránt és Rambo módra kiosztaná az ellenséget. Ezalatt ő meg 6 napig rejtőzzön a házban, ami nem jó, ráadásul a két hullától most is hányingere van. Legalább Sloane nem beszélget a visszaúton, neki sincs hozzá kedve, elvégre ez egy vadember, a világ nem veszítene sokat, ha meghalna az erdőben.
Sloane azon agyal, hogy ki lehetett a gyilkos. A medvénél, amit ma fedezett fel nem volt nyom, de a két férfinél viszont talált. Sőt, a két embert valami különös fegyverrel ölték meg, de a medvét nem ezzel terítették le. Eleve a fegyver léte nagy kérdés, ugyan a seregnél vannak olyan dolgok, amik ezt okozták, de azok energiaegysége túl nagy és egy ember nem mozoghat vele, mindenképpen jármű kellene, de ilyen nyomok nincsenek. Mary megjegyzi, hogy Sloane tipikus férfi módra gondolkodik, most is alig várja, hogy kimenjen és gyilkoljon, döngetve a mellét, hogy mennyire kemény. A vadőrnek tetszik a hölgy, elvégre szókimondó, de ettől függetlenül ugyanúgy azt tervezi, hogy kimegy és elkapja a vadorzókat (akikből bizonyára még vannak) és a titokzatos gyilkost. Elvégre Sloane az erdőben előnyben van, ez az ő terepe, míg ha a házban várna, akkor ott elveszítene minden előnyt. Mary tudni akarja, hogy mi lesz, ha rábukkan a keresett emberekre, a vadőr szerint ez attól függ mit tesznek: ha megadják magukat, akkor elfogja és bezárja őket az egyik raktárba. Ha viszont fegyvert fognak, akkor nincs ellenére a harc.
Várakozás a vadőrházban
Az állomáson a rádió nem működik, így tényleg magukra vannak utalva. Sloane nem bánja, anno Vietnamban nem egyszer hatolt be a dzsungelbe egyedül. Mary továbbra is ellenzi azt, hogy kimenjen, elvégre mi van, ha az ismeretlen alakok akkor jönnek meg, mikor Sloane elmegy. A vadőr kész fegyvert hagyni itt, de a tanárnő határozottan közli: a két halottnál is volt fegyver, mégis ráfáztak, pedig ők profik voltak, ő amúgy se tudna lőni akkor se, ha az élete múlna rajta. Sloane ezt nem érti, elvégre ő már a bevonulása előtt is úgy gondolkodott, hogy habozás nélkül végezni kell azzal, aki az életére pályázik. A nő belül poénosnak tartja, hogy Sloane ezt Desiderata-ból való idézettel mondja el, úgy tűnik mégse olyan vadember, mint látszik. A vadőr elmondja, hogy holnapra visszatér, magával viszi a kisebb rádiót, talán majd tudnak beszélni, bár nem valószínű. Addig is Mary próbálkozhat a nagyobb rádióval, hátha sikerül valakit elérni. Ha pedig Sloane nem térne vissza, akkor is rengeteg kaja van a házban, vész esetén meg jobb ha a vadonba menekül. A tanárnő túl fáradt, a túrázás és a látvány mellett a félelem is kimerítette, magában még megjegyzi lefekvés előtt, hogy ha meghalnak, akkor csak a macskáit hagyná maga után, de azok úgy is megvannak a szomszédjával, vagyis senkinek se hiányozna.
A vadőr később visszatér és hihetetlen történetet mesél, Mary nem hiszi el, hogy mit hall: űrlények vannak az erdőben. Sloane biztosítja, hogy nem hallucinált (direkt megnézte később a medvét és nyomokat is talált, biztos nem képzelte) ráadásul sose drogozott. Persze nem is érdekli, hogy a nő hisz-e neki, miközben a fegyverszekrényből előkeresi a megfelelő fegyvert. Mary határozottan ellenzi, hogy Sloane csak úgy lelője a két idegent, elvégre ezek űrlények, egy értelmes faj tagjai, történelmi pillanat jött el, mindenképpen fel kell velük venni a kapcsolatot! Sloane közli, hogyha ezek békések lennének, akkor eleve nem a semmi középére jöttek volna, ahol legalább két embert és két medvét öltek meg elég kegyetlenül és trófeaként elvitték a fejeket. A nő azzal érvvel, hogy bizonyára csak önvédelemből öltek, de a vadőr ezt is könnyen cáfolja: a két orrvadász még lőni se tudott, ráadásul nem a pacifizmusra utal a legyőzött ellenség koponyájának eltétele, ezek ragadozók, tudja, ő maga is az és ő felismeri a fajtáját. Sloane összeszereli a Chey-Tac M-200 Intervention mesterlövész puskát, ami nem olcsó modell és még a seregben vagy zsaruknál is elvétve van belőle. Ezzel 2000 méterről simán meglehet lőni bármit, egy egyszerű lövész is 1 km-ről 100-ból 95 M-40-es acélmagvas lövedéket tud bevinni, márpedig Sloane profi mesterlövész, neki elég egyszer eltalálnia az űrlényt, hogy az többet ne mozogjon. Mary tudni akarja, hogy egyáltalán ez elég lesz, elvégre a medve ütése be se horpasztotta a lények páncélját. A vadőr elmondja, hogy ez a 14 kg-os fegyver (amin még nincs is ott a távcső és a tár) egyedül csak a tankok páncélját nem tudja átütni, márpedig a humanoidokon nem volt ekkora brutális vastagságú páncél. A nő rátér arra, hogy eleve honnan van ilyen pusztító fegyvere egy vadőrnek, Sloane pedig közli: van egy ismerőse, akitől beszerezte, persze nem volt olcsó, 14 ezer $ csak maga a fegyver és táranként 6-700$, persze itt kint amúgy se tud mire költeni és a minőséget úgy is meg kell fizetni. Persze maga se tudja, hogy anno miért vette meg, de most jól jön. Mary nem csak az űrlényektől fél, hanem immár Sloanetól is, akiből árad a hideg eltökéltség, hogy megölje a behatolókat. Tudni akarja, hogy hogyan lehet egy ember ilyen.
Sloane mesél, anno Vietnamban sok emberrel végzett, mesterlövész volt, mert azok egyedül dolgoznak. A tervezést mindig imádta, de sose élvezte az ölést, az csak a munka része volt, ráadásul nem embereket, hanem célpontokat lőtt ki. Mary a fejét rázza, elvégre hiába volt az ellenségnek is fegyvere, de őszintén: volt-e nekik esélye? Sloane szerint csak akkor volt esélyük, ha valamit elcseszett, így ügyelt rá, hogy sose rontson el semmit és megmaradjon az előnye. Ezek a humanoidok is ilyenek, Mary hiába érvel azzal, hogy ezeknek hajóik vannak, civilizációjuk és bizonyára valakik hazavárják ezeket. A vadőr ismét elmagyarázza, hogy ezek nem békés lények, embereket, még ha vadorzókat gyilkoltak meg, idejöttek az ő erdejébe és gyilkolnak, ez megengedhetetlen. A nő rámutat: hát ezért ilyen dühös, a kis birodalmába mások behatoltak és ez neki nem tetszik, de Sloane kiigazítja: azt se tűrné, ha valaki az ő házában szétdobálná a cuccait, márpedig itt most gyilkosság történt. Felőle lehetnek akármilyen fejlettek, ezek akkor is vadászok, itt kint a vadonban pedig vagy az űrlények gyilkolják meg őket, vagy fordítva, a békéről szó se lehet, mert ezek vadászni jöttek ide, nem tárgyalni. Szóval igen, habozás nélkül végezni fog velük, mielőtt ők végeznek vele. Mary feladja az érvelést, elvégre Sloane csak a gyilkolás útját érti, márpedig az erőszak sose hoz megoldást és a fegyverek mind veszélyesek. Valakinek el kellene kezdeni végre békésen tárgyalni és megoldódna minden gond, de ahogy Sloane mondja: talán ez így lesz egy napon, de hogy nem ma és nem ő fogja letenni a fegyvert, az biztos. A férfi elrakja a cserkelő ruháját, hogy a terepen álcázva legyen, bizonyos mértékig még az infra elől is véd. A humanoidok bár láthatatlanok tudnak lenni, de akkor is két lábon járnak és nem ügyelnek arra, hogy elrejtsék a nyomukat, amit Sloane könnyedén megtalál és követni tudja.
A magára maradt nő fél, nem is az űrlényektől, hanem a vadőrtől, akiből olyan hideg eltökéltség árad, hogy legszívesebben elbújna előle. Sloane megakarja büntetni a lényeket, lepuffantani mindet dühből, amiért behatoltak a birodalmába. Mitől lehet egy ember ilyen? Talán a fegyvertől, hiszen minden fegyver nagyon gonosz és rossz eszköz. De lehet, hogy Sloane igazat mond, talán tényleg koponyákat tesznek el trófeának a lények. Ha a két vadorzó lőtt volna, akkor érvelhetne azzal, hogy a humanoidok csak önvédelemből lőttek vissza. Mary óránként leül a rádióhoz próbálkozni, de semmi eredmény. A számítógép se jó, az internet nem elérhető van. Az űrlények bizonyára okkal blokkolnak, elvégre nem akarják felfedni magukat, mert az emberek gonoszak, mint Sloane, aki egyből legyilkolná szegényeket. Bár mi van ha a vadőrnek van igaza és ezek már napok, hetek óta kint vannak, vagy régebb óta, vajon miért rejtőznének ilyen sokáig? Sőt, mióta járnak ezek a földre?
A tanárnő lefürdik, éppen jön ki a fürdőből, mikor kiáltást hall, az ablakon kitekintve egy fiatal férfit lát fegyverrel, aki segítséget kér, mert van egy sérültje. A nő tudja, hogy ez csak az egyik vadorzó lehet, akit nem fog megállítani egy ajtó. Hányingere támad és retteg, hiszen nem tudja mit tegyen, kifuthat hátul, de mi van ha ott is vannak? A kinti férfi lő egyet, majd fedezékbe vonul, a jelre az ablakokon át a többi vadorzó tör be, de Mary már messze jár, felkap egy túlélőtáskát és rohan ki a hátsó ajtón a vadonba. Futás közben több kisebb sebet szerez a fáktól, gallyaktól és egyéb dolgoktól. Ráadásul már megint fegyveres férfiak miatt van bajban és az egyetlen reménye egy szintén erőszakos fegyveres férfi.
Egyedül a vadonban
Mary rémületében jó egy mérföldet rohan az erdőbe. A rádió továbbra se működik, de reméli, hogy Sloane úgy is észreveszi, hogy a ház már nem biztonságos. Két óra menekülés után teljesen kifárad és döbbenten konstatálja, hogy este 11 van, még egy óra és beáll a sötétség, addig kell keresnie valami menedéket a medvék elől. De kislány kora óta, mióta leesett egy fáról tart a famászástól, amúgy is a fenyőkre nem tud felmászni, ha mégis, akkor elég egy rossz mozdulat és álmában lezuhan a mélybe. A kisebb fák meg nem adnak védelmet, mert ott a medvék elérik. A hátizsákban túlélőcsomagot talál, a térképet nem tudja használni, a GPS meg nem kap jelet, a rádió detto kilőve. De van egy függőágy, amit felhasználhat arra, hogy két fa között kifeszítse a magasban. Legalább nem üldözik, elvégre az orvvadászok nem látták meg, ergo nem tudhatnak róla. Egy dologban legalább jobban érzi magát: mivel a túlélésre koncentrál, így már nem sanyargatja magát Paul halála miatt. Eddig magát okolta, hiszen ha odafigyelt volna, vagy máshogy csinált volna dolgokat, akkor az öccse még élne, de most a medvék, űrlények és orvvadászok között leköti őt az életben maradás. Megfogadja, hogy ezentúl ignorálja azon dolgokat, amik felett nincs hatása, hiszen felesleges ilyen triviális dolgokon aggódni.
Mary egy szakadéknál felmászik egy fára és kifeszíti ágyát, nem bíz semmit a véletlenre, így még ha valahogy álmában arrébb is fordulna, nem fog kizuhanni, mert a pántok tartják. Aludni próbál, de jó ideig vad gondolatok kínozzák, ő, egy városi nő itt van a vadonban és bujkál a medvék, vadorzók és űrlények elől, ráadásul sehogy se tudja figyelmeztetni Sloanet a veszélyre. Sikerül elaludnia, de rémálomból ébred, ahol Paul lelövi a veszekedő szüleit. Ez valóban megtörtént, csak az évek során annyira bemesélték maguknak az autó balesetet, hogy azt hitték el. Innen ered Mary fóbiája a fegyverek iránt és hogy utálja az erőszakot. Még sötét van, de két zseblámpa fénye villan és emberi hangok jutnak el hozzá. A nő átkozza magát, hogy nem tüntette el a nyomait, a kést nem tette zsebre, ami most a táskában van, ráadásul nem tért le az ösvényről, így a két férfi könnyen rálel. A tanárnő becsukja a szemét, de ő is tudja, hogy ez semmit se használ, hiszen ettől ő nem tűnt el. Gyűlöli a két vadászt, mert elégé bunkón viselkednek és utalnak rá, hogy végigmennének rajta. Mary közli, hogy nem megy le, jöjjön csak fel az egyikük, de a férfi ekkor jól hallhatóan csőre tölti a fegyverét. társa kissé parázik, elvégre élve kell a nő, de a barátja megjegyzi, hogy Regal csak az ölést tiltotta, azzal nincs gond ha rálő a hölgyre, amin mindketten nevetni kezdenek.
Mary jobban fél, mintsem szégyellje mennyire gyorsan megadja magát, ráadásul hiába turkált a zsákban, a kés alul van. Az egyik férfi rászól, hogy vegye onnan el a kezét (bár a nő amúgy se vette volna hasznát két fegyveres ellen, eleve nem tudna senkinek se ártani), majd a másik pasas felmegy a zsákért. A vonakodó férfi elindul, hogy lesegítse a nőt és leszedje a cuccait, ekkor Mary észreveszi, hogy a fickó homlokán három apró pont jelenik meg háromszög alakba formálódva. Valaki lézeres célzóval bemérte a férfit, Mary rémülten néz hátra, de sehol senki. A tájat különös hang tölti be, valami nem evilági, amitől a mászó férfi visszacsúszik a földre és előveszi fegyverét. Mary időközben megtalálja a kést, a lent lévő vadász rászól, hogy azonnal másszon le, de nem tudja befejezni a mondatot, mert fénygömb vágódik a mellkasába. Az egyedül maradt orvvadász találomra lőni kezd, egy lövedék a nő közelében csapódik be, megrázva az ágat. Mary még időben megkapaszkodik, látja, hogy a férfi mellkasát szintén egy fénygomb találja telibe, a holttest pedig nagy erővel csapódik a fának. Mary zuhanni kezd, még megfog egy ágat, de ereje fogytán és csak annyit tud elérni, hogy zuhanáskor ne a szakadékba, hanem az ösvény felé essen, ahol valami nagy lény rohant el. Tudja, hogy az űrlény az, Sloane nem hazudott, már a hang alapján tudta ezt.
Mary számára homályos az, hogy hogyan maradt életben. A mélybe zuhanáskor szerencséje volt, komolyabb baja nem lett, viszont a folyópartnál kificamítja jobb bokáját. Egy vízszintesen meredő szikla alá bújik, mert nem tudja mit tegyen, de az biztos, hogy lapulnia kell. Hamarosan fentről emberi testek potyognak le, vérrel koszolva be őt is. A fejetlen hullák láttán felsikít, amire válasz egy nem emberi torz kacaj. Addig fut, többször elesve az erdőben, míg már nem hallja, aztán lepihen aludni és kitisztul a feje. Talán mázli, hogy az esésnél elejtette a kést, mert ezek az űrlények talán tényleg vadászok, egy fegyvertelen nő bizonyára nem jelent nekik kihívást, nem éri meg vesződni vele. Semmi sincs nála, még a folyóból tud inni, de ételt nehezen tud szerezni, a TV-ben minden olyan könnyű, de a valóság más. Ráadásul nem is várhatja a mentőcsapatot és nem hagyhat nyomokat, mert akkor megtalálják és megölik őt, mentőcsapat meg nincs, mert Dietz is még 4-5 nap múlva jön és még ki tudja mennyi idő, mire meglelik őt. A vadőrnek igaza volt, Paulnak hiba volt idejönnie anno, mert ez a hely nem ilyen embereknek való, neki se kellene itt lennie. Mary fogja magát és feldagadt bokával elindul megkeresni a táskáját, elvégre jobb próbálkozva meghalni, mint várni a biztos halált.
Két óra vánszorgás után Mary a pánik szélére kerül, már nem is talál vissza oda, ahonnan leesett. Teljesen eltévedt, éhes, fáradt és fél, eddig olyan gyorsan történtek az események, hogy csak most tudja ezeket feldolgozni és ezek megrémítik. Kétszer bújik bokrok alá, mert hangokat hall, egy ilyen esetben elkezd sírni, nem akar itt lenni és rá kell jönnie, hogy a vadőr akármilyen rideg is, de igaza volt végig. Bezzeg Sloane nem sírna egy bokor alatt, hanem bizonyára tüzet gyújtana, ételt szerezne és tudná mit csináljon. De legalább megpróbálta, nem dermedt le a pániktól, de ez is kevésnek bizonyult. Ezt hangosan ki is mondja, egy férfi hang kérdez rá, hogy mit is próbált meg. Sloane végre feltűnt, a férfi követte a nyomokat, amik párszor keresztezik egymást, mert a tanárnő eltévedt. Nem akarja megijeszteni a hölgyet, akit hátulról közelít meg. Mary nagyon örül a hősének, akinek nem kell beszámolnia, hogy min ment keresztül, mert a vadőr elmondja ezt helyette is, hiszen jó megfigyelő. Mary örül neki, akármennyire is durva, de legalább határozott, logikus és tudja mit csinál, azon kapja magát, hogy vonzódik hozzá. Nem mennek vissza a vadőrházba, mert az veszélyes, az űrlények akár ott lehetnek, ezért jobb egy odú, ami közel van, álcázott és egy ember elfér benne.
A rejtekhelyen
Sloane egy rejtekhely felé vezeti Maryt, itt hallanak egy repülőgépet. A vadőr ismeri az erre járó összes gép hangját, így tudja, hogy ez nem Dietz. A hegygerincre feljutva egy Piper Archert látnak, amiben 4-6 ember is elfér és a leszállónál köröz. Ez nagyszerű hír, kijuthatnak az erdőből, vagyis irány a leszálló, ám még el se indulnak, mikor a fák közül egy lövedék csapódik ki és darabokra robbantja a gépet. Az űrlények nem akarnak új jövevényeket. Sloane odamegy, mert ki kell derítenie ki ült a gépen és miért jöhetett, túlélőkre úgy se számít, mert ha nem a robbanás, akkor a zuhanás végzett a gépen lévőkkel. A tanárnő rádöbben, hogy a lények valóban nem pacifista ártatlanok, hanem igazi gyilkosok, ráadásul elégé megdöbbenti, hogy a menekülési lehetőségük egy pillanat alatt tüzes ronccsá redukálódott.
Sloane elvezeti a tanárnőt az odúhoz, ahol egy időre meghúzhatják magukat. Van itt ellátmány és két hálózsák is, vagyis aludhat pár órát mielőtt kimegy és elintézi a maradék űrlényeket. Mary nem érti, hogy miért nem várnak csak itt, míg elmennek, ez lenne a legjobb megoldás. De a vadőr szemében látszik, hogy ő ölni akar, szerinte ez csak az idegenek számára lenne a legjobb megoldás, mert akkor megúsznák a tetteiket. A férfi ellátja a társa bokáját, szerencsére nem tört el a csont, aztán esznek a nem túl ízletes ételekből és beszélgetnek. Több közös van bennük, mint hitték, mindketten egyedülállóak, gyerek nincs, sőt, Sloane látja, hogy bejön a nőnek. Egy hálózsákba fekszenek, hogy testhőjükkel melegítsék egymást, a férfi nem mozdul rá a nőre, mert alig ismerik egymást, ráadásul normális körülmények között nem feküdnének egymás mellett így. Mary is fékezi magát, sőt, csak még inkább tiszteli társát, aki nem használja ki az alkalmat, hogy a bajbajutott hercegnővel legyen. A nő nem is tudja mit érez a rideg, de belül jó emberrel szemben, most jön csak rá milyen rég nem volt férfival, ráadásul a halál közelsége miatt most jobban akarja élvezni az életet, ezért szorosabban fekszik Sloane mellé. Ahogy telik az idő, Sloane arra ébred, hogy a nő keze hol is simogatja, elmondja, hogyha nem akarja, nem muszáj megtennie, de mindketten felnőttek, egy csók után a vadőr utolsó gátja is lebomlik és szeretkezni kezdenek. A vadember meglepően gyengéd a szexben, ami élvezetes is. Mary legszívesebben nem eresztené el újdonsült pasiját, Sloane se szívesen menne ki, de valakinek le kell szednie az űrlényeket. A vadőr kiköti, hogy ha 1-2 nap múlva nem térne vissza, akkor Mary kénytelen a leszálló közelébe menni, ott egy kunyhóban kivárni Dietzet és vele elhúzni, majd Anchorage-ben jelenteni az eseményeket. Egy zsák túlélőcsomag lesz itt, Sloane is elmondja hogy majd hogyan kell haladni, illetve átad egy feltekerős lámpát meg iránytűt is.
Fogságban
Később neszeket hal, már örül, hogy Sloane visszatért, de döbbenetére két pisztolyos pasas az. A vezető Regal néven mutatkozik be, majd közli, hogy motozás következik és utána elviszik innen, de ha ellenkezni próbálna, azonnal lelövik. A motozás során Regal keze a kelleténél tovább van a nő mellén és érezteti, hogy majd mire számíthat később. Fél, de nem annyira, mint korábban, tudja, hogyha életben marad, Sloane úgy is kimenti. Maryt a hányinger környékezi, ahogy fájó lábával kiviszik őt, mivel nem mondja meg azonnal a nevét, így Regal a földre löki, ahol felhorzsolja a karját. A vadorzó kérdez, hogy miért segít egy pszichopatát, aki még repülőket is lelő. Mary nem mondhatja meg az igazi választ, mert nem hinnének neki, így egy másik vadorzó csapatról beszél, akik gyilkolnak. Regal nem hisz neki, mert látta ahogy megöli Gibsont a vadőrházban és azt is hallotta, hogy a vadőrt nem érdekli, hogy a nő él-e. Mary végül elmondja, mielőtt megütnék, hogy mi az igaz, egy űrlény vadászcsoport van az erdőben, ami medvét és embert öl. Regal olyan képet vág, mintha arcon vágták volna, majd nevetni kezd, hogy mekkora baromság ez. Regalt kissé nyugtalanítja, hogy a nőn látszott, hogy a vadorzóknál hazudott, de az űrlényeknél őszintén beszélt, de ez baromság, ez is csak zakkant, mint az őrült pasija. Még hogy kis zöld marslakók idejönnek és a csúnya gonosz vadorzókat ölik le, hogy védjék a Földet és állatokat. Az is hihetetlen, hogy láthatatlanok, meg energiasugarat lőnek, ez a Sloane pasas teljesen beetette a nőt mindenféle sztorival és ebben szilárdan hisz. Meg eleve az is baromság, hogy majd egy védtelen városi nő marad életben, míg a fegyveres férfiak nem. A fáradt és fájdalommal küzdő nő is elkezd gondolkodni, elvégre tényleg nem látta ő se a támadókat, mi van ha Sloane tényleg az őrült? Habár nem, mert nem olyannak ismerte meg, illetve közösen látták a repülőt felrobbanni. Azt is furcsálja, hogy nem ismeri a pasi keresztnevét, pedig anno bulizós korszakában mindig tudta a partnereiét, legfeljebb a vezetéknevüket felejtette el akikkel lefeküdt. Reméli még él addig, hogy megkérdezze Sloane teljes nevét.
Regal megáll, hogy vizeljen, addig Martin őrzi a foglyot. A fák között meglát valamit, szólna, de nem tudja befejezni, mert egy energiagömb találja el a törzsét. Mary sikoltva rohan el, de az utolsó vadorzó beéri és ösztökéli a hegyek felé. Regal reméli, hogy az eszelős vadőr csak nem lesz annyira bolond, hogy rájuk lőjön, elvégre akkor a barátnőjét is eltalálná. A páros idővel elér egy bódét, amiben szerszámok vannak tárolva, Regal a szűk kis épületbe zárja a nőt, mert csak lelassítaná, de ígéri, hogy visszatér és vele is végezni fog. A nő lepihen aludni, majd ezután megpróbál valahogy kijutni, kivéve ha előbb nem találnak rá, bár függ hogy ki, hiszen a kimenetel lehet menekülés vagy halál.
A bódéba zárva a tanárnő iszik a poshadt vízből, szeretne lefürödni végre és aludni. Reméli nem erőszakolják meg, akkor inkább már öljék meg. Furcsállja, hogy mennyire várja Sloanet, annyira függ tőle. 13 éves korában Daisy Huffman-Jordan, az anyja nagynénje jött hozzájuk el egy hétre. Sose látta, csak hallott róla, a nagynéni már akkor a szabad szerelem hív volt, mikor az nem volt divat. A gazdag, 70 éves özvegy dáma szabad szájú és vicces, aminek a szülők nem örülnek, de Mary imádja őt. Az idős hölgy megosztja az élet bölcsességeit, egyik kedvenc mondása, hogy soha semmikor ne függjön egy férfitól, nincs herceg fehér lovon, legyen önálló. Ez az évek során feminista dogma lett Marynak, emiatt dobja férjét, Briant, akivel eljegyezték egymást, de a férfi azt akarta, hogy Mary tőle függjön. Szerették egymást, de Mary nem tudja eltűrni, hogy alárendelt feleség legyen, így szakít. Most itt kint a vadonban nem bánná, ha Sloane megmentené, elvégre talán ő mégis egy szőke herceg fehér lovon.
A nő elalszik, álmában a kaliforniai tengerparton van és egy jóképű izmos néger megy hozzá. Minden tökéletesnek tűnik, de hirtelen elkezd a homokba süllyedni és a meleg sötétben egyedül hal meg, mert senki se segítene. Ekkor ébred és jön rá, hogy a meleg kis sötét kabinban van. Elkezd inni, de tudja, hogy nem sokáig marad vize, 3-4-5 órája is itt lehet, de nem tudja pontosan. Elkezdi egy rúddal ütni az ajtót, ahol a zárnyelv is van. Egy óra próbálkozás után is csak egy apró lyukat tudott ütni, még pár óra és talán elég széles lesz, hogy onnan leüsse a lakatot, aztán szabad lehet.
Az ajtó nyílni kezd, Regal visszatért, ezért elhatározza, hogy leüti a fémrúddal és elfut. De nem a vadorzó, hanem Sloane hangja csendül fel, a tanárnő pedig nem törődve a cserkelő ruhából kiálló gallyakkal és levelekkel átöleli megmentőjét. A nő sír, de nem érdekli, mert amíg Sloane mellett van, addig biztonságban érzi magát. A vadőr megtalálta a másik vadorzó testét, Regal pedig halott. Viszont még mindig maradt legalább egy idegen, akivel nem végzett. Bizonyára teljesen dühös és beveti a hajóját. El kell tűnni innen, 20 mérföldre van egy rádiórelé, mellette egy leszállópálya. Ott tudnak talán segítséget hívni és valaki felszedi őket.
Végjáték
Visszatérnek a vadőrházhoz, mert a 3-4 napnyi úthoz nincs elég ellátmányuk. Amíg Mary ételt pakol, addig Sloane leteszi a fegyvereket (amiket a vadorzóktól szedett el, mert ezeket tőle lopták) és ad egy 38-as revolvert a tanárnőnek. Nem kell semmire lőnie, a dördülés elijeszti a medvéket, amik kint biztos, hogy feltűnnek. A nő elmondja, hogy a szülei nem balesetben haltak meg, a 8 éves Paul lőtte őket le véletlenül, azóta irtózik a fegyverektől. Sloane megérti ezt, Mary mégis átveszi a revolvert, amit a zsákjába tesz, de nem akarja használni. Javasolja, hogy eleve fegyvertelenül vágjanak neki, elvégre az idegen vele végezhetett volna többször is, de nem tette. Sloane lát benne logikát, de az utolsó lény már biztos nem így játszik, az összes társa halott, a gyilkosuk pedig még él és mozog. Ez már nem vadászat, hanem vérbosszú a lény részéről.
A táj kezd besötétedni, a vadőr magabiztosan halad, őt nem nyugtalanítják a vadon zajai, hiszen ismeri ezeket. Mary számára valóságos fóbiája a fegyver. Szerinte mind rossz, mert csak bajt okoznak. Úgy érzi a zsákjában a revolver súlya lehúzza őt (direkt könnyebb súlyt cipel, Sloane ügyelt rá, mert Mary lába bedagadt). Megkapja Sloane téli járóbotját, illetve fájdalomcsillapítót vett be. A séta közben átgondolja a dolgokat, talán a fegyverek nem is olyan gonoszak, ha nála lett volna mikor a fán elfogták, vagy mikor Regal elkapta, akkor megmenekült volna, vagy mégsem, mert nem mert volna lőni. De talán a valóság nem fekete fehér. Néha a fegyvereket lehet jóra használni, hogy másokat védjenek vele. Mint Sloane, aki persze nem fehér lovon lévő herceg, hanem rozsdás páncélú és durva, de tud gyengéd lenni, mikor kell. A vadorzók szörnyű halált haltak, de megérdemelték, mert gonosz emberek voltak.
Egy kis pihenő után újra folytatják az utat, mikor a félhomályban fürdő erdőben jellegzetes cserregés hallatszik. Az utolsó ragadozó tudatni akarja jelenlétét, Sloane pedig tudja, hogy elkerülhetetlen a harc, amiből nemigen fog élve kijönni, mert nem volt ideje felkészülni rá. Mary nem akar maradni, a vadőr hiába is akarja őt biztonságban hagyni. Végül megengedi, hogy kövesse, de ha lövést hall vagy bármit, akkor hasaljon le és várjon, az űrlény nem őt akarja és jobb, ha nem veszi elő a revolvert. Sloane keletnek rohan, Mary pedig nehézkesen próbálja követni, de hamar elveszti és csak a nyomát keresheti.
Mary mellett elrohan a predator, a nő rémülten egy ideig nem mozog, de kötelessége figyelmeztetni Sloanet, hogy felé tart a lény. Ahogy eléri a tisztás környékét, azonnal látja, hogy pontosan előtte fodrozódik a levegő és valamit tennie kellene. A vadőr a földön van, fegyvertelenül és láthatólag eltört egy bordája. A vadőr előhúzza kését és így esik az űrlénynek, amit képes megsebezni, de a harc így is esélytelen. A ragadozó a földre küldött férfi fölé tornyosul, éles pengéi pedig készek, hogy levágják a fejét. 5 lövés dördül, Mary közelről lőtt, ebből 3 eltalálja a lényt. A vadász megfordul és menne végezni az új prédával, de Sloane ezt nem hagyja, nekiront és térd tájékon ráveti magát, amitől az óriás elesik. Zuhanás közben maga alá temeti az embert, aki nem hagyja, hogy az űrlény felálljon, mert akkor Marynak annyi, hiszen még a revolvert se tudja újratölteni, bár úgy se számítana, mert ezzel nem tudná lelőni. Sloane rúg egyet, könyöknél talál, amitől a talpra kecmergő vadász megint elesik. A BMF revolver 6-7 méterre van, azzal már kilehetne lőni a bestiát, de ezt ő is tudja. Mérgében felüvölt és letépi a sisakját, egyetlen ugrással megteszi a távot és újra kiüti a fegyvert a férfi kezéből. Az ikerpengék készek a gyilkos csapásra, de ekkor egy hangos dörrenés hallatszik, a ragadozó lenéz a mellkasára, amin zöld vér kezd folyni, majd kérdőn ránéz prédájára mielőtt élettelenül eldőlne.
Mary látta a küzdelmet és amíg a revolverét ment a hajsza, ő a mesterlövész puskát vette magához és bármennyire is reszketett, de lőtt. A visszarúgás majdnem felborítja, de sikerült találnia és pontot tenni a harc végére. A pár boldogan borul egymás karjába, közösen lesegítik egymást, majd ellátják sérüléseiket. Sloane továbbra is a relé felé akar menni, mert bár a háza közelebb van, de ott vannak a halott űrlények, az anyahajón lévők biztos nem örülnek és talán egy atombombát dobnak a helyre, vagy csak begyűjtik az elesetteket. A lényeg, hogy jobb elpucolni a körzetből. Mary tudni akarja most mi lesz, az újdonsült pasija pedig megmondja: a hatóságoknak azt hazudják, hogy két vadorzó csapat irtotta ki egymást, addigra az űrlények úgy is mindent eltüntetnek, ami mást mutatna. Lehet, hogy a lények visszatérnek, de nem hinné, hogy újra a parkjába, bár megjegyzi,hogy Maryt szívesen látja ha ő visszaakarna jönni. A hölgy pedig meghívja Los Angelesbe, de az túl veszélyes környék a vadőrnek, amin mindketten nevetnek.
A pár nem siet, éjszaka a csillagokat nézik, hátha meglátják az űrhajót. Csupán másnap reggel hallanak valami különös zümmögést, majd távoli robbanást és a lökéshullámot. A vadőrnek igaza volt, a lények nem hagytak nyomot maguk után, bár nem fogják majd megmagyarázni a robbanást a hatóságnak. A vadorzókat még igen, de ezt nem, habár úgy se voltak ott, hogy lássák mi okozta, szóval mondhatják ezt is. Sloane tudja, hogy az űrlények visszatérnek, hiszen négy társuk itt halt meg, egy nap lesznek, akik visszaakarnak ide jönni, elvégre a vadászat még érdekesebb lett. Talán ideje nyugdíjba mennie, a házából úgy is bizonyára füst és hamu lett. Szerencsére Mary szívesen látja a los angelesi házában, de főleg annak nagy ágyában.
Felszerelés
- Kés
- .38-as revolver
- Chey-Tac M-200 Intervention