Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki

A Lucifer nevet kapó ragadozó az amerikai polgárháború során érdemli ki nevét a konföderációs és uniós katonák által. 1863 május 2-án a virginai Chancellorsville erdöjében kezd vadászni a felderítést végző katonákra, akik a nagy csata napja előtt vannak. Lucifer könnyedén becserkel egy csoport uniós katonát. Szemlencséit felvillantva jelzi nekik a jelenlétét, majd könnyűszerrel visszahúzhatós lándzsájával végez 9 fővel úgy, hogy egy puskalövés se dördül el. A fák között lévő ragadozó mind a 9 testet magához húzta. Csupán három katona tud elmenekülni egy tisztásra és Jason Ames századost leszámítva hiszik, hogy magával az ördöggel van dolguk. Lucifer közben egy másik társaságra is figyelmes lesz és kihallgatja őket, a bajtársi szekálás egy részét rögzíti és visszajátssza nekik, hogy tudassa jelenlétét.

Vadászat az erdőben

A konföderáció 6 katonája elfogja a túlélőket és kihallgatják őket. A ragadozó saját hangjával jelez, az emberek pedig a hang irányába céloznak és követelik, hogy jöjjön elő. Mivel nem történik semmi, puskákkal megsorozzák a helyet, majd egy társukat beküldik szétnézni, de mivel semmi hang nem jött, így nem valószínű, hogy eltaláltak bármit is. Lucifer a lándzsájával átüti egy férfi mellkasát, a hegy vége pedig egy fogoly koponyájába ütődik. A konföderációs csapat vezetője revolverével kivégzi szenvedő bajtársát, majd a lándzsa a testekkel rajta visszahúzódik a lombkoronák közé. A predator egy időre távozik, megnyúzza a két testet, a koponyát és gerincet eltávolítja, majd fára lógatja őket. Direkt abba az irányvonalba helyezve őket el, amerre a társaság tart, vagyis az uniós tábor felé. Lucifer megismétli a korábban rögzített szavakat, majd hálóvetővel a holttestekhez tapaszt egy katonát, akit ismét a vezető lő agyon, hogy megkegyelmezzen neki. Ez az ember maga Stonewall Jackson tábornok és követlei a támadót, hog yjöjjön elő, mert elege lett abból, hogy a saját embereire lövöldöz.

Lucifer szeme felvillan, a konföderációs katonák egyike pedig ez alapján sikeres találatot ér el. A férfira zöld vér fröccsen, az álmélkodása rövid életű, hiszen egy dobókorong metszi le a fejét. A predator távozik és kiveszi magából a golyót, amit egy hangos üvöltéssel hoz az emberek tudtára. Őket egy tisztáson, közel az uniós táborhoz ér be. A legnagyobb termetű férfi beleütközik a láthatatlan ragadozóba. A katona késsel támad rá, Lucifer megragadja az ember fejét, de közben a kés vágást ejt a vadász hasán, ami eredetileg egy kibelezés lett volna. A ragadozó egyszerűen kitöri a katona fejét, aki azonnal meghal, hiszen 180 fokos tekerést szenvedett el. Egy katona kezd lőni a lényre, de a golyók ártalmatlanul pattannak le a páncélzatról. Az utolsó lövés éppen akkor ütődik a ragadozó csuklójába, mikor a plazmavető elsül. A katona súlyos sebet kap, de nem hal meg. Maradék két társának (Ames százados és Stonewall tábornok) időt nyer azzal, hogy beáldozza magát. A férfi revolverrel három lövést tud leadni (vállon és combon találva a vadászt), mielőtt elpusztulna és a yautja diadalmasan felüvöltsön.

Párbaj a tábornokkal

A túlélőket véve célba a leendő csatatérre vezet az út. A tábornok lemaradt és egy földön lévő lámpásnál van. Lucifer beéri a férfit, Stonewall pedig előveszi második revolverét, de a lény gyilkos három vörös pontja is felizzik, ami eltalálta Gácsért is. A tábornok tudja, hogy esélye sincs így, így elejti a fegyvert és előhúzza kardját, ellenfele leveszi a váll-lövegét és a sisakját is lecsatolja, felfedve szörnyű arcát. A tábornok hátrál pár lépést a látványtól, aztán Lucifer kihívó bömbölést intéz felé. Jobb karján csuklópenge, baljában a dobókorong, Stonewall tudja, hogy egyetlen esélye, ha túljár a szörny eszén, de ezt a lény is tudja. A dobókorong elrepül, nem lehet látni a sötétben, de surrogó hangját igen, a férfi éppen időben bukik le, így a fegyver a feje felett repül el. Az ördög arra kényszeríti, hogy támadjon, különben távolról végez vele, így Stonewall támadásra indul, első döfése mellkason szúrná a szörnyet, de az lepattan az alkarvédőről, a második döfés a combba megy az artériákba.

A győzelemtől felbátorodva a férfi a vállat veszi célba, de kardja megakad, a csuklópenge két pengéje közé szorul, aztán egy csavarással az ördög széttöri a kardot, ami három darabra esik. Stonewall ráadásul valamin elesik, hátrálni kezd, miközben megtalálta revolverét. A távolból Ames hangja csendül fel, szőlőtüzet vezényelve. A tábornok rájön, hogy a lámpás okkal volt ott, az mutatja a tüzéreknek hova lőjenek, márpedig a célpont most felfedte magát. Stonewall direkt közelebb csalja a fényhez, Lucifer rájön mi folyik itt, így elmenne, de ellenfele revolverrel oldalba lövi. A dobókorong elől ismét lebukva a tábornok látja, hogy a sortűz alaposan elkapta a lényt, a feje kettéhasadt és meghalt, a test eldől, Stonewall pedig még időben kikerüli, miközben a testére bőven fröccsent a világító zöld vérből. A hullát majd kerozinnal fogják elégetni, hogy nyoma se maradjon, hiszen demoralizálná mindkét hadsereget az, ha kiderülne: maga az ördög ólálkodott és gyilkolt itt.

Felszerelés

Előfordulás