FANDOM


A Zeta Doradus rendszerben található gázóriás, ami három holddal rendelkezik, illetve a 2130-as években a Seegson egy kutatóállomása is itt található. Az állomáson 12 fő dolgozik, adatokat gyűjtenek, majd idővel továbbszállítanák az állomást, mint ahogy eddig is tették, csakhogy 2137 végén egy alien infesztáció üti fel fejét, amit az Europa hoz be (az állomás tagjai legalább egy alient sikeresen elintéztek).

2138 januárjában az Europa visszatér (cirka egy hónapba telt megtennie az utat a Luna és az állomás között), immáron Zula Hendricks, Davis One és pár szintetikussal a fedélzetén, akik az infesztációt jöttek felszámolni, illetve az állomáson lévő muníciót és fegyvereket elvinni. Zula és Davis 1 átszállnak, végrehajtják amiért jöttek, elvben ugyan lenne pár túlélő a fészekben, de nem merik megkockáztatni a konfrontációt az idegenekkel. Zula robbanásveszélyes testeket hagy maga után, egy jól irányzott gránátvető lövéssel láncreakciót idéz elő, ami berobbantja az állomás folyosóit (a miniatűr fészek már korábban kapott egy gyújtógránátot Zula részéről). Az Europa fegyverrel és lőszer megrakva távozik, nem ismert, hogy az állomás mekkora károkat szenvedett, vagy hogy maradt-e még alien populáció a fedélzetén.

Galéria

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.