Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Meleg, lakatlan bolygó, amin csak végtelen homoktengerek és erős szélviharok (akár hurrikánok is) vannak. A táj óráról órára változik, ahogy új homokdűnék keletkeznek, majd tűnnek el. Az égboltja narancssárga, vörös, barna, illetve sárga árnyalatban tündököl. A bolygó mélye hatalmas kincset rejt, mert a trimonite nagyobb mennyiségben előfordul, illetve hatalmas titok is rejtőzik a mélyben, a bolygó egykori tulajdonosai és az őket lemészárló alien hordák.

Az első gyarmatizálók

Ismeretlen időpontban a drukathi faj birtokba veszi a bolygót és egy várost építenek a föld alatt (az űrhajók vélhetően egy alagúton át jöttek és mentek). Valahogyan xenok szabadulnak rá a helyre és a bolygó elnéptelenedik. Az évezredek múlásával a xenok hibernálják magukat, várva, hogy valaki leásson hozzájuk, hogy újra gyilkolásba kezdjenek. Ezek a valakik az emberek, akik bányászni kezdtek a bolygón.

A bánya

2129-ben létesül a Kelland Mining Company jóvoltából, a karbantartás sok pénzt elvisz és csak azért nem zárják be, mert a trimonit bányászás komoly pénzeket hoz, így a kiadások bőven megtérülnek. 20-20 bányász dolgozik itt, váltva egymást. További 10 ember állandó jelleggel a DSMO Marion fedélzetén van.

A felszíni komplexum egy burok alatt van, védve a viharoktól és homoktól. A kupola felső részén tartógerendák tartják a lámpákat, amik olyan hangulatot keltenek, mintha csillagos éjszaka lenne. A leszállóhelyek (három darab) külön kupolákban kapnak helyet, rövid alagutak kötik ezeket a fő kupolával össze. A komplexum épületei a raktár, a szálláshelyek és a közösségi épületek szerepét is betöltik (az egyik épületben van a kisméretű atomreaktor, ami az energiát termeli). A bányába két teherlift (egymástól 100 m-re, légvonalban) vezet le 1,5 km-es mélységig, de ezeket biztonsági okokból zárva tartják ha nem használják. A két lift 9 szint mélyre visz (2159-re), az első három szint üres (kibányásztak mindent), a négyes szinten vannak az energiacellák (3 db.) a Marionhoz és a minireaktorhoz, illetve a raktár (étel, víz, felszerelések), mert már itt is kibányásztak mindent, a leghosszabb alagút is itt található, ami három mérföld hosszú, az ötös és kilences szint között pedig a kitermelés folyik. Ha valami miatt a liftek nem működnének, akkor két vészlépcső áll az emberek rendelkezésére, amik minden szintre levezetnek.

Katasztrófa

2159-ben a bányászok a 9-es szinten rálelnek a kutyafejű faj egy lelőtt űrhajójára (ez hozta anno be a fertőzést a városba), melynek mélyén alien tojások pihentek. A kifejlett xenok terjeszkedni kezdenek, az életükért menekülő bányászok a Samson és Delilah komppal próbálják elérni a Mariont, de már mindkét kompban ott vannak az idegenek. A Samson még tud dokkolni, de a Delilah becsapódik, komoly sérüléseket okozva a hajóban, ami a bolygó felé kezd zuhanni.

A hajón maradt 8 túlélő élére Chris Hooper főmérnök áll, aki hiába küld S.O.S.-t, senki sem fogja, az-az majdnem, a Narcissus (rendszerében Ash tudatával) fogta ezt. A túlélők Ellen Ripley személyében megerősödve egy kétségbeesett tervet kezdenek kivitelezni: egy feltöltött energiacellát szereznek a bányából Ripley mentőegységébe és ha zsúfoltan is, de élve hagyják el a haldokló Mariont (így is 6 évbe telne elérni a Peremvidéket).

Az emberek komoly veszteségeket szereznek a bányában, hiszen Ash révén a teherlift nem a 4-es, hanem a 9-es szinten állt meg, hogy valaki megfertőződjön és így kerüljön vissza a Marionra. Ash jól tervezett, egy fertőzött ember kerül vissza a túlélőkkel, azonban őt már nem tudja elfogni. Chris és Ripley kivételével mindenki meghal, ők ketten még időben eltudnak menekülni, Ripley a mentőegységével (kitörölt emlékekkel és eltüntetett sebekkel, Ash tudata már nincs a gépen), míg Chris a Samsonnal. A Marion megsemmisül, a bánya sem járt jobban, Ripleyék tettek róla, hogy két másik energiacella túlhevüljön és felrobbanjon, eltüntvetve a xeno fertőzést.

Az esetről senki sem tud, Ripley emlékei ki lettek törölve, Ash a megfigyeléseit nem tudta elküldeni, illetve kérdéses, hogy egyáltalán rálelnek Hoopra, aki beszámolhat a katasztrófáról. A bánya bár megsemmisült, de nem minden járata omlott be, ráadásul a város, amire a bányászok nem leltek rá még mindig épen van, benne szunnyadó xenok ezreivel. Pár évszázad telik el, mire az emberiség újra visszatér, ezúttal kolonizálni.

Előfordulás

Advertisement