Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Fiatal fekete orvos férfi, aki korához képest túlságosan komoly és komor. A Földön végzi el tanulmányait, az Idegen-Föld Háború miatt ő is jelen van az elméleti fegyveroktatásokon, de egyszer sem lő. 2195 júliusában már a Gateway állomáson él, ahol az álmai miatt felkeresik. Jones ugyanis álmában fogja az anyakirálynő üzeneteit, Ellen Ripley, Davey Arthur Wilks, Leslie Elliot és Billie pedig pont ilyen alakokat keresnek. Jones nem csak segít behatárolni az úrnő helyzetét a többi önkéntessel, de hajlandó részt venni az expedícióban is. A csapat a napok során bővül, így kerül be Ana Moto, Keith Dunston, Eric D. McQuade, Dylan Brewster, Carvey és maga Jones is. Falk és Charlene Adcox csupán a 10-V katonai csatornán látottak győzik meg: a véletlenül leadott élő adás a Földön zajlott mostani katonai mentőakciót közvetítette, ahol a tengerészgyalogosokat lerohanták. Charlane anno harcolt a Földön, azóta rettegett, de most bosszúvágyat érez, míg Falk a frissen elhunyt feleségét gyászolja, aki a hivatalos közlemény szerint "hajó balesetben" hunyt el.

Wilks hiába beszél Peters tábornokkal, hogy az expedíciónak egy hajót szerezzen, ám a férfi tipikus szűk látókörű katona, aki nem is akar foglalkozni a bajkeverő Wilkssel, főleg nem adna engedélyt egy ilyen ostoba misszióra. Másnap Dunston dojojában lemegy egy eligazítás, Ripley közli, hogy a legális út eleve csak a B terv volt. Vagyis bár hivatalosan nincs felhatalmazásuk, de akkor is elmennek az anyakirálynőt elrabolni és a Földre vinni. 08:00-kor Ripley megtartja a beszédjét, jelzi, hogy aki akar, még most kiléphet, mert ez egy nem hivatalos küldetés lesz, ahol hajót fognak ellopni, ami miatt bizonyára akkor is felelni fognak, ha sikerrel járnak. Senki sem hátrál meg, a felállás nem is rossz, Leslie (aki majd az állomáson marad), Jones és Dunston kivételével mindenkinek van katonai és harci tapasztalata.

Indulás

A következő napokban végbemegy a felkészülés, felszerelés, élelmiszer lopása, illetve a megfelelő hajó kiválasztása. Erre a USS Kurtz lesz kiválasztva, hiszen a hajót veszélyes vegyi anyagok szállítására tervezték, falai elég vastagok, hogy az anyakirálynő ne tudja áttörni. 10 évnyi élelem, 20 főnyi hely és egy APC van benne. Leslie megszerzi a szükséges kódokat, így egyrészt egy fegyverraktárból elég lőfegyvert és muníciót szereznek be, másrészt a Kurtz kulcsa mondhatni a kezükben van. Jones és Billie dolga az élelemgyűjtés, de szerencsére a Kurtz eleve tele van ezekkel.

Egy reggeli napon indulnak el, összesen három zsilipkaput kell feltörniük, őrökkel nem kellene számítaniuk az adatok szerint. McQuade százados mivel pilótaengedéllyel bír, így a hangmintája bent van a rendszerben, elég lesz majd bemondania a Leslie által megszerzett kódot, hogy kinyíljon a Kurtz zsilipkapuja. A csapat két részre van szakadva: Wilks, Ripley, Falk, Dunston és Tully halad elől, ők nyitják fel a kapukat (pontosabban csak Maria a kódtörőjével), a többiek csak ezután fognak majd jönni. A lopás során kisebb komplikáció akad, nem sikerül elsőre feltörni az ajtót, ráadásul pár munkás a térségben tartózkodott, amiből egyet kénytelenek leütni. A Kirkland hajó tudni akarja, hogy a Kurtz hova készül, hiszen semmi adat nincs erről. McQuade ügyesen kihazudja magát a helyzetből, mondván Peters tábornok egy küldetését végzik, ennek utána lehet nézni, de akkor a Kirkland seggét fogja szétrúgni, amiért kotnyeleskedett.

Érkezés

Három nappal a bolygóra való érkezés előtt mindenki felébred. A rémálmok csak Ripleyt nem gyötörték, ami fura, hiszen még Wilks is rémálmokat látott. Az ebédlőben a csipkelődés után betér Ripley és megkér mindenkit, hogy majd az éjjel mindenki koncentráljon, hogy pontosabban betudják határolni az anyakirálynőt. Másnap reggel Wilks és Ripley kivételével mindenki alaposan lehangolva ébred, de legalább sikerül még több adatot megtudni és majd ezt összevetni a bolygó letapogatásával.

Tully és Wilks elemezik a bolygó adatait, majd leszűkítik a helyet, hogy hol is lehet az anyakirálynő. Másnap megindul az akció, de elővigyázatosságból egyelőre csak felderíteni mennek le az APC-vel. Moto ugyan javasolja, hogy robotokat küldjenek le, de a Kurtzon csak gyatra minőségűek vannak és nagyobb eséllyel vallanak kudarcot, mint sikerrel. Ripley önkénteseket kér a felderítéshez, Jones (mivel orvos), Brewster és McQuade (pilóták) illetve Tully (mert a gépek zsenije) mindenképp a Kurtzon kell, hogy maradjon (Tully megkönnyebbül, míg Brewster nem örül annak, hogy kimarad). Billie és Ana is maradni kényszerül, ők majd egy esetleges második csapatba kerülnek, de Billie kiharcolja, hogy ő is menjen most. McQuade ezután elmagyarázza hogyan működik a négy exopáncél (amit két Caterpillar P-5000 Work Loaderből alakítottak ki), majd Ripley tart előadást Orona bombáiról. A terv szerint az anyakirálynőt ezekre az atomtöltetekre fogják letenni, odahívja a "gyermekeit", így az időzített bombák minddel végezhetnek a Földön.

A bevetés sikerrel zárul, bár erre ráment az APC, illetve Dunston, Carvey és Adcox élete. A csapat nem fekszik azonnal a kryóba, kell némi idő, hogy megemésszék mit tettek és hogy feldolgozzák a többiek halálát. Váratlanul megszólal a riasztó, úgy tűnhet az anyakirálynő kiszabadult, de Ripley volt az, Ana talál rá az eszméletlen nőre és beviszi Joneshoz. Ellen magához tér, kell némi idő, mire helyre zökkennek a gondolatai és emlékei. Jones szerint kimerült és a feje anno bizonyára sérülést szenvedhetett. Persze azért majd a Gateway állomáson jobb, ha kivizsgáltatja magát, ő ugyanis nem ért a fajtájához. Az orvos megjegyzi, hogy azért szólhatott volna a kis titkáról, elvégre ha mondjuk vérátömlesztés kellett volna, akkor gondba kerül volna. Ripley, aki minél előbb akart elhúzni innen (hiszen irtózik az orvosoktól) dühbe gurul, hogy ne tréfálkozzanak már vele. Jones meglepődik és elkezd bocsánatot kérni, ő nem tudta, hogy Ripley eddig nem is sejtette, hogy micsoda is. A nő dühe elpárolog, ezek szerint nem valami rossz tréfáról van szó, ő nem az igazi Ripley, csupán egy istenverte szintetikus.

Ripley titka megmarad. Jones nem árulja el, Ellen pedig csak Wilksnak (ő pedig Billienek) mondja meg, mikor átadja a parancsnokságot, hiszen ki tudja miféle programjai vannak, amikről ő maga se tud.

A Földön

Az ébredés után Wilks utasít mindenkit, hogy maradjanak a szobában, senki se menjen sehova (Ripley nem hallgat rá, meg is mondja, hogy ő nem képes álmodni). Az ebédlőben mindenki bevallja, hogy álmodott az anyakirálynőről, ami ki akart szabadulni, de senki se tett ennek eleget. A következő téma maga Ripley, aki elvonult a saját szobájába. Billie elmondja a legénység többi tagjának, hogy a főnök valójában micsoda is. Tully, Falk és McQuade ellenszenvessé válik, hiszen egy gépet követtek. Billie letorkolja őket, hogy nélküle eddig se jutottak volna, sőt, Ripley maga se tudta, hogy egy android, most azzal ártanának a legtöbbet, ha bizalmatlanok lesznek vele szemben. Falk és Tully bocsánatot kér, de McQuade tovább forrong. Abban mindenesetre konszenzus vagy, hogy Ellen jó parancsnok és továbbra is ő kell, mert hamarosan elérik a Gateway állomást, ami a következő akadály lesz.

Tully titkosított adást küld át az állomásra (amitől biztonságos távra vannak, nehogy letapogassák őket a szenzorok), amire Leslie válaszol. A nő örül, hogy sikerült az akció és gyászolja az elesetteket. Az állomáson Peters tábornok seggét nem hivatalosan szétrúgták, a komplett csapat ellen pedig körözés van, mivel őrülteknek hiszik őket, ezért nem börtönbe, "csak" a diliházba fognak majd kerülni. A Gateway másfél hónap múlva várja az érkezésüket, mert a kutatás során megtalálták a csillagtérképet, amin bejelölt bolygó volt, ám a valóságban nem mentek el olyan messzire, szóval most senki se számít arra, hogy itt vannak. A Földön pedig valami történik, az elmúlt időszakban abszolút semmit se tudtak meg, valami miatt a bolygó árnyékolva van, a szatellitekre fellőtt adásokat néha fognak, de azok mind régiek, bár mostanra már bizonyára mindenki halott odalent (Billie azért elkéri az elmúlt napok adásait).

Wilks szeretné, ha Ripley visszatérne, mert most kellene az ő zsenije. Egy kis időre ugyan, de az állomás fegyverrendszerének hatótávján kell repülniük, ha elakarnak jutni Orona bombáihoz (az USA északnyugati részén), ugyan nem fogják őket kilőni, mert bizonyára a Kurtzot épségben akarják visszaszerezni, de sok módja van annak hogyan fogjanak el egy űrhajót.

McQuade és Wilks átszól a Gateway állomásra, hogy jelezzék: nem fognak semmi olyat tenni, ami veszélybe sodorná az űrállomást, az anyakirálynőt sikeresen befogták és most a Földre mennek. Stone őrnagy lassan, tagoltan, de tekintélyparancsolóan (mintha gyerekekkel, vagy őrültekkel beszélne) adja a tudomásukra, hogy haladéktalanul nyissák meg a kontroll modemüket és hagyják, hogy bevontassák őket a Gatewayre. Ennyit a békés módszerről, mivel a csapat nem akar az állomásra menni, így Stone is bekeményít, így vagy úgy, de foglyok lesznek, ezt tehetik civilizált módon, vagy a kiküldött elfogógép által.

A Kurtz fegyvertelen és pajzsa sincs, a kiküldött Adams egy óra múlva eléri őket. Tully szerint egy EMP-vel fogják a Kurtzot lebénítani, majd utána bevontatják őket, talán a Gatewayen kimagyarázhatják magukat és majd a hivatalos katonák fejezik be a küldetést, talán. A legénység le van törve, a nagy küldetés kudarcot vallott, feleslegesen haltak meg mások, ám Billie ötlettel áll elő. Ha az Adams EMP-t fog kilőni, mi lenne, ha már előtte lekapcsolnának mindent, így a lövés nem iktat ki semmit? Hsu parancsnok jelentkezik be az Adamsről, kedvesen kéri McQuade-et, hogy működjenek együtt, ám a százados direkt eljátssza az őrült fanatikust, aki hiszi, hogy halhatatlanok és legyőzhetetlenek. A várt EMP lövés megérkezik, de a kommunikáción és világításon kívül már így is lekapcsoltak mindent. Jól érezhetően vontatósugárba kerülnek, pont ahogy Billie is számolt ezzel. McQuade maxra járatja a hajtóművet és nekiütközik az Adamsnak, tönkretéve annak meghajtását (így nem tudja őket üldözőbe venni, új hajót pedig már nem tudnak kiküldeni, hiszen addigra a Kurtz már a Földön lesz). Moto és Tully a gépházban parancsra lekapcsolják ismét az összes rendszert, így egy újabb EMP találat nem iktathatja őket ki, de az Adams nem lő, majd ki is kerülnek a lőtávjából, miközben a vontatósugár is elpattan. Billienek köszönhetően a csapat a Földre mehet bevégezni a küldetést.

Wilks azon agyal most hogy lesz tovább, ha leszállnak, az idegenek hada fogja őket széttépni, az anyakirálynőt is necces lesz leküldeni a felszínre, a parancsnok pedig továbbra is kerüli a legénységét. Ekkor tűnik fel Ripley, aki szeretne visszatérni, Wilks örül ennek, ahogy a rövidesen feltűnő többi ember is. Ellen nem okoz csalódást: Orona bombái egy hegynél vannak, az anyakirálynőt egy izolált helyen dobják ki, az alienek pedig a terep miatt (hegyvidék és víz) lassabbak lesznek, mire elérik a bunkert, addigra ő már összeköti az atomtölteteket (a programja része). Billie mindenképpen megakarja próbálni kimenteni Amyéket, 1-2 órára élhetnek innen, Ellen nem ígér semmit, nem tudják mi fogadj majd őket, de ha van rá esély, akkor megpróbálhatják.

A Kurtz átrepül az USA felett, így a legénység elé tárul a kamerák felvételei: kihalt romvárosok, egy esetben alien imádó 4 fő, akik egy ötödik embert vonszolnak feláldozni. Később pedig egy seregnyi alien, amik követik az űrhajó útját, érzik az úrnő hívását. Tully megrémül, ekkora áradattal szemben nem lesz esélyük. Ripley megnyugtatja, miszerint mire ezek elérik őket, ők már végeznek a bombákkal, addig is, menjen tanulmányozni Észak-Kalifornia és Oregon topográfiai térképeit (elvonva Tully gondolatait a valóságról), Jones pedig a nővel tart az orvosi terembe.

Tully talál egy megfelelő helyet, ahol kitehetik az úrnőt, ami szüntelenül dühöng és csapkodja a falakat. Ha minden jól megy, a mély völgyben a lény elkezd valami barlangot keresni és elbújni, nem üldözve a hajót. A fekete hordának pedig egyenlőre semmi nyoma az erdős, hegyes terepen, ami megint jó jel. A megfelelő helynél kitennék a királynőt, de a zsilip nem nyílik fel, az úrnő saját maga torlaszolja el, nem is tudva erről. Ripley lerohan a lezárt ajtóhoz és csavarkulccsal elkezdi verni, miközben Wilks is követi. A lény a zaj felé megy, ezzel felszabadítva a külső zsilipet. Ellen ismét megcsinálta, a gyors gondolkodása megoldotta ezt a problémát.

A Kurtz reggel éri el a hegy túloldalát. Tisztának tűnik, de jobb az óvatosság, mert a kaput berobbantották. Ripley eligazítja a csapatot: Tully marad a monitoroknál, figyelni nem-e jön valami, Jones a rámpánál figyeli a táját, hátha lát valamit, ami elkerülte a nő figyelmét, a többiek pedig szépen átfésülik a helyet, Moto lesz a támadóék csúcsa. Jones egy gépkarabélyt kap Ripelytől, ugyan még sose lőtt, de elméletben tudja használni. Billie egy katonai géppel szökik el, hogy megmentse Amyt, később pedig pár ember tűnik fel, akik túlélőknek álcázták magukat, de valójában fanatikusok. A tűzharc során Falk megsérül (a támadókat mind kiiktatják), a sebet Jones kezeli le. A nap már lemenőben van, mire Ripleyék végeznek a bombák összekötésében és az időzítő beállításában, pont jókor, hiszen már az alienek kezdenek feltűnni.

Billie visszaér, Amyt nem tudta megtalálni, csupán annak "apját", Burt bácsit, de tudja hol a lány: a Coleman fedélzetén, ami az anyakirálynő közelében lesz. A fanatikusok áldozatnak vitték oda, de a hely most már nyüzsög az idegenektől, öngyilkosság lenne odamenni, de Billie és Ripley vállalja. Sikerrel járnak, bár a katonai siklójuk megsemmisül és a Colemannal is lezuhannak. Jones ellátja mindnyájukat és átnézi Amyt, hogy nem-e fertőzött, de szerencsére ez negatív. A csapat elhagyja a Földet, hátrahagyva az aktivált, fél év múlva robbanó töltetekkel.

Felszerelés

  • Impulzus gépkarabély

Előfordulás

Advertisement