Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Bjorn Heyward felesége, akivel a tengerészgyalogságban ismerkedik meg és együtt lesznek később a Planetus biztonsági őrei a C-3 L/M bolygón. 5-6 éven át nagy boldogságban élnek együtt, majd eljön az a nap, amikor életük veszélybe kerül.

Halállistán

Ő és férje adják a Planetus részéről a biztonsági őrséget a Weyland-Yutani határtelepén lévő vizsgálatkor, amit elvben alienek támadtak meg. Anders Kramm kijelenti, hogy valóban idegenek gyilkoltak, a W-Y nem kis örömére, mert így tervük a következő fázisba léphet: elhíresztelik a támadást, amitől a Planetus részvényei zuhanni kezdenek, amiket természetesen a Társaság vásárol fel, hogy bekebelezze őket. Csupán a szemtanúkat kell likvidálni, ám ezt nem sikerül tervszerűen elintézni, mert Kramm és Frances Stauff túlélik a kísérletet és figyelmeztetik a két őrt, hogy szedjék össze a veszélyben lévő embereket és találkozzanak a megadott helyen.

Ez végbemegy, bár három W-Y fegyverest kell megölniük (Jolena egyet öl meg, mégpedig megfojtja). A találkozópontul szolgáló háznál Francesék "landolnak" és felszedik az embereket, csupán a Planetus három napra lévő anyahajóját kell elérniük, ami soha nem történik meg.

Soulages

A W-Y átprogramozta a hajót, ami a Soulages felé száguld, Kramm emiatt ébreszti fel a többieket egy nappal korábban. A bolygóra való út 5 napig tart, az ételmennyiség ellenben nem tud eddig kitartani, de nem is feküdhetnek vissza a kapszulákba, mert fennáll a veszély, hogy halálra fagynak (a Társaság majdnem halálra fagyasztotta a svéd óriást mikor felébredt). A negyedik napon kapnak hívást a Planetus anyahajójáról, amiből kiderül: a W-Y győzött, a cég nem létezik többé és ők jelenleg egy alienek által lakott bolygóra tartanak.

A landolás után ő, Bjorn és Kelly átnézik a közelben lévő két hajóroncsot és három házat (légzőmaszkban, mert a levegő ritkás), de egy hullán kívül nem találnak semmit. Visszatérnek a hajóra, ahol Anders javaslatát fogadják el, miszerint menjenek be a kolóniára, ahol találhatnak olyan berendezést, amit beszerelhetnek a hajóba (felülírva a W-Y programját) és üzenhetnek is a külvilágnak. A főbejárat közelében 10-12 aszott ember felnyílt mellkasa emlékezteti őket, hogy bent mikkel is kerülhetnek összetűzésbe. Kramm kézlenyomatával bejutnak, de kimenni már nem tudnak, mert a zsilip lezárul, kénytelenek a fészeknyálkával és emberi hullákkal benőtt folyosókon menni.

Egy lövés, egy alien

Két warriorral kerülnek szembe, amik a sötétben követték őket. A második majdnem elrabolta Duncant és csak Jolena pontos lövésének hála ereszti őt el a magasból (Bjorn elfogja a férfit, míg Kramm kivégzi a lényt). További gond nélkül érik el a volt szállóépületet, ahol kamerákon és egy hullán kívül ételt is találnak. Az este folyamán a xenok elhurcolják az őrségben lévő Kellyt és Duncant, akiket Frances, Bjorn és Kramm megpróbál kiszabadítani, de elkésnek (nem mehettek a kráter szélénél tovább, mert ott már alienek tucatjai vannak).

A szálló másik kijáratán keresztül távoznak, a kráter szélén találkoznak a megtépett kinézetű Kellyvel, aki elvezeti őket Duncan felé. Mivel a tojások mocorogni kezdtek, Bjorn gyújtógránátot dob közéjük, ezzel felkeltve az idegenek figyelmét. Az arctámadók hullámai után kifejlett alienek indulnak rohamra, de Bjorn lekaszálja őket, miközben Jolena halálos pontossággal osztja a lövéseket. A harc alatt Kramm kivégzi a már fertőzött Kellyt és Duncant (emiatt Frances komolyan fontolóra veszi, hogy végezzen az idegen szakértővel).

Egy folyosószakasznál az idegenek két oldalról is támadást intéznek, ám kísérletük meghiúsul, a halomba lőtt alienek tetemei szabályosan eltorlaszolják a folyosót, se előre, se hátra nem lehet menni. A harc közben Jolena a térdére és kezére savmarásokat szerez (emiatt a járás nehezére esik, amikor nincsen harc, akkor Bjorn viszi), amiket Kramm kezel le, illetve egy ideig eszméletlen állapotba kerül (Bjorn nem kis aggodalmára). Anders utasítására a falba egy lyukat ütnek, hogy átkerüljenek egy másik járatba, ez beválik és elérik a királynő volt termét (a W-Y elszállította az úrnőt, nehogy kárt okozzanak benne).

Cél az űrhajó

Gavin személyiségére fény derül, ő egy szintetikus, aki behatol a tenyésztelep rendszerébe és felhívja a liftet, ami elvezeti a csapatot az irányítóterembe. A gond az, hogy a berendezések elvannak pusztítva, Gavin behatol a rendszerbe és az így szerzett ismereteket megosztja a többiekkel, egy űrhajó van a dokkban, amivel elérhetik a közeli holdat, ahol a W-Y tudósai vannak (5-10 fő), a térképet a monitorra hívja, többet már nem tehet, mert vírust kap el, amitől elpusztul.

Jolena feltöri az útjukba kerülő ajtót, ami mögött ismét fészeknyálka van és sötétség. Két idegennel végeznek (az egyiket Frances, a másikat - ami Kramm életére tört - Jolene lövi le) mire elérnek egy kereszteződést, ahol az idegenek újabb nagy támadást indítanak. Bjorn mint eddig is, most is szinte egymaga gyilkolja le a lényeket, még ha a végén már csak feszítővassal hadakozik. A dokkhoz vezető út egy fentebb lévő járatban van, Kramm segít felmászni a sérült nőnek, de egy warrior kiragadja Jolenát a férfi kezéből. Anders siet a biztonsági segítségére, de elkésik, Jolena már egymaga lelőtte elrablóját.

Az idegenek meghátrálnak, Kramm segít lemászni a járatból, ám Jolena nem lefelé zuhan, hanem felfelé, ugyanis egy warrior farka átüti a hasát és magához húzza. Bjorn a dühtől vezérelve lerántja az idegent és feszítővassal addig üti, amíg mozog, majd a dühét hatalmas gyász váltja fel.

Felszerelés

  • Plazmapisztoly

Előfordulás

Advertisement