FANDOM


Az 1950-es években a nagy horror író, Horace Payne Loveless műveiben megírja, hogy hol található R'lek elveszett városa. Eme hely nem a Földön, hanem egy távoli bolygón található. 2099-ben a művei alapján létrejött szekta, az Esoteric Brotherhood Of Tulitu Lumley atya vezetésével a Mira Ceti 4 bolygón rálelnek az egyik Ősi Isten, Tulitu városára, R'lekre. Az 52 ember gyorsan kiássa a mélyen a föld alatt lévő építményt, amibe behatolva több tucat alien tojást találnak. Fanatizmusukban megfertőzik magukat, hiszen hitük szerint így átalakulhatnak Tulitu szolgáivá, ami ebben az esetben az idegeneket jelenti. A szekta az éj leple alatt visszatér a kolóniára, amit szintén megfertőz, az 532 főt számláló Omni Tech kolónia lakosai hamar elpusztulnak, többségüket álmában érte a végzet. 4,5 év után egy hajó jön a bolygóra, ám a legénységnek fogalma sincs mi történhetett a virágzó kolóniával, nyugtalanítja őket, hogy a telepesek testének csak a töredéke került elő, a többi mintha eltűnt volna. Az Omni Tech új kolóniát hoz létre, miközben a réginek a történetét titokban tartják, hiszen nem tudnak logikus választ adni rá.

Megjegyzés

Az Aliens: Elder Gods rövid képregény története nagyban merít a Lovecrafti világból, nem nehéz kitalálni, hogy Loveless = Lovecraft (aki képregényes énjével ellentétben nem élt az '50-es évekig), Lumley = Brian Lumley, Tulitu = Cthulhu, R'lek = R'lyeh. A történet egy fontos pontra nem tér ki, Loveless hogyan tudta halálpontosan megadni egy általa nem ismert bolygó egy föld alá temetett épületének koordinátáit. Puszta véletlen lenne, vagy tudott valamit? Nagy valószínűséggel ő is olyan álmokban szenvedett, mint majd Duncan Fields fog, a lidércnyomást pedig papírra vetette és népszerű horror íróvá vált.

A két eset rendkívül emlékeztet Lovecaft egy novellájára, a Cthulhu hívására. Ennek története szerint 1925-ben tömeghisztéria és üldözési mánia lesz úrrá néhány emberen, akik ugyanazt az álmot látják újra és újra. Ebben sötét fellegekbe nyúló monolitokat látnak, amiknek ismeretlen hieroglifáit zöld nyálka lepi el, miközben a mélyből olyan földöntúli hangok szállnak, amik az ember agyába vájnak, a levegőben pedig gigászi teremtmény bontakozik ki, Cthulhu. Február 28 és Április 1 között főleg írók, festők, művészek veszik eme álmot, illetve néhány okkultista csoport. Többen öngyilkosok lesznek, a babonás népek lázadoznak, az okkultista páholyok pedig ünnepelnek. Az álmok előtt szeizmikus aktivitást észleltek, ami a felszínre löki majd R'lyeh városát a Csendes-óceánon.

Magának Cthulhunak számos követője van, eme szekták a világ minden pontján tevékenykednek és bár nem feltétlen tudnak egymás létezéséről, ám pontosan ugyanazokat a dogmákat követik, rituáléik véresek, gyakran hangzik el a "R'lyeh házában álmodva vár ránk a halott Cthulhu" (persze nem emberi nyelven), ráadásul minden hívő úgy véli, hogy segíteniük kell Cthulhu eljövetelét, aki leigázza a világot a megfelelő csillagálláskor.

A Cthulhu kultuszt anno egyetlen ember alapította, akivel néhány Ősi Isten beszélt, mielőtt elvonultak volna aludni. Eme Nagy Öregek már akkor uralkodtak a Föld felett, mikor ember még nem is létezett. Képesek az űrutazásra is és telepatikusan kommunikálnak. Egy nap felébrednek álmukból és elhozzák a világvégét. Ha beleakarjuk magyarázni, akkor ezek a Nagy Öregek elégé hasonlítanak az AvP ismert fajára, a Mala’kak-ra, vagy ismertebb nevükön: űrutasokra. A roppant testméretű, telepatikusan kommunikáló űrutasok még évmilliárdokkal ezelőtt uralták a Földet. Ebből kiindulva nem-e lehet lehetséges, hogy Loveless és Duncan az álmaikat egy-egy űrutastól kapta?

Nem ez lenne az első alkalom, hogy Lovecrafti történetelemek lettek felhasználva egy-egy AvP témájú történetben. Talán a legismertebb ilyen eset a Prometheus kapcsán van, ami Az őrület hegyei-t ötvözi az Aliens: Apocalypse képregénnyel.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.