Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement
1ilys9

A hologram egy olyan kép, aminek tökéletes a térhatása, vagyis olyan mintha az ember egy igazi dolgot látna, bár megérinteni nem tudja és viszont. Léteznek interaktív hologramok, illetve előre felvett hologramok. A hologram a fejlett technológiával párosul, csupán az emberiség használja szórakozásra is.

Katonai felhasználás

A hologramok tökéletesek a katonák felkészítésében. Ha a bevetési helyről van elég felvétel, akkor már le lehet modellezni hologram formájában és az eligazításoknál felhasználni. Az alienek feltűnésével elkészülnek a hologram idegenek, amiknek a célja, hogy a zöldfülű katonák hozzászokjanak a látványhoz és ha majd harcra kerül a sor, akkor majd ne fagyjanak le a rémülettől. 

Civil használat

Egyes emberek hologramot készítenek magukról, hogy majd az utókor emlékezzen rájuk, ugyan ez igaz a predatorokra, csak ők még nagyobban csinálják ezt (bár náluk van több ezer éves felvétel is). Kétség kívül a holo TV a leghíresebb hologram használat az emberek között, leszámítva a hologram térképeket.

Holo TV

Az 1980-90-es években a kereskedelmi televíziók a kábeltelevízió-rendszerek szuper konduktív adó-technológiával való egyesítése során gyakorlatilag megszűnnek. Megjelennek az 500, 1000 és végül az 5000 csatornát fogó rendszerek, emiatt a hirdetők nem kezdték támogatni a reklámokat, hiszen senki sem nézi azokat (a 22. század végére talán ha 10-20 ember néz reklámot a TV-ben. A reklámok az 1990-es években cirka 5 másodpercesek voltak, egészen addig, amíg megjelent a retinakapcsoló (más néven szemdoboz) és utána már csak 2 másodperces reklámok mennek a holo TV-ben. A retinakapcsoló érzékeli a retina rezdüléseit és a néző tudat alatti testi reakcióit értékelve találomra választ csatornát. A műsorkészítőknek elő kellett állniuk egy olyan megoldással, hogy olyan programokat kell használniuk, ami meggátolja a "szemdoboz" átkapcsolását más csatornára.

Galéria

Advertisement