FANDOM


Az LV-426 egyetlen kolóniája, amit egyik tervezőjéről neveztek el. Még javában folyt az atmok felállítása és a telep kiépítése, mikor már egy tucat telepes ideköltözött. A kolónián rajtuk kívül az itt dolgozó emberek laktak, mindezt Al Simpson felügyelete alatt. A gyarmatizálás 2150-ben vette kezdetét és még 6 év múlva sem fejeződött be az ellenséges környezet miatt. A Weyland-Yutani és a földi kormány közös projektjeként jön létre Hadley Reménye, ami betartja az ICC szabályait. Elvben Simpson a vezető, ám valójában a W-Y tudósai irányítanak mindent, illetve egy szakasznyi tengerészgyalogos van a telep védelmére rendelve.

Áttekintés

2173-ban elkészül a rekreációs központ, ahol április 2-án ünnepséget rendeznek, bár az igazi sztár a március 15-én született Newt, aki az első kolónián született gyermek. 2179-re 158 telepes él itt, meg 21 tengerészgyalogos. A katonák azért vannak itt, hogy a telepet védjék, bár nem hivatalos kötelességük a kolónián kívül tevékenykedő telepesek védelme is. A tudósok jelenléte érdekesebb, ők hivatalosan azért vannak itt, hogy felügyeljék a gyarmatizálást, az Acheron tanulmányozása és a talaj megváltoztatása mezőgazdasági célokra. Az igazi okot csak a tudósok és a W-Y tudja, a cél meglelni az űrutas roncsot, ami valószínűleg a bolygón van valahol. A Társaság gondoskodott arról, hogy szabályba vonja azt, hogy a tudósok átvehetik a vezetést, ha idegen létformákra bukkannak, ekkor minden telepes és katona köteles azt tenni, amit dr Reese mond.

A kolónia főbb részei az adminisztrációs terem, a labor, a medikai terem, a járműgarázs, a lakhelyek, a rekreációs központ, az üvegház, az állatfarm és a mosoda. Utóbbinál pár ember (legfeljebb négy) dolgozik, a szennyes csöveken keresztül érkezik le a kosarakba, amik bekerülnek az óriási mosógépekbe, innen majd az automatikus rendszer kiveszi, kivasalja, összehajtja és arrébb teszi. A medikai és kutatólabor között egy ajtó van, ide csak három ember léphet be kulccsal, a három vezető tudós. Hogy mi is van az ajtó mögött, azt csak ők hárman tudják. A W-Y gondolt arra, hogy mi van akkor, ha a telepet ellepik az alienek és a kutatók nem tudnának elmenekülni. Erre az esetre épült egy titkos hangár, ahol egy 6 fős űrhajó van a tudósok számára, hogy kutatási anyagaikkal élve eltűnjenek a bolygóról. A Társaságot egyáltalán nem érdekli, hogy mi fog történni a telepesekkel és katonákkal egy ilyen vész esetén.

A kolóniától nem messze található az 1-es számú atmo. Ez stadion méretű és 15 emelet magas néhány földalatti emelettel. A reaktor itt található, ami a kolónia energiaellátását adja. A földalatti szintek két lifttel és egy keskeny, hosszú lépcsővel érhetőek el.

Acheroni háború

2179 június végén bekövetkezik a kolónia bukása. Mivel Ellen Ripley nemrég tért vissza az élők sorába, a kihallgatása után a Társaság egyik embere, Carter Burke pontos koordinátákat továbbít a tudósok és Simpson részére. Így történik meg az, hogy a Jorden család kimegy és rálelnek az űrutas hajóra, meg a tojásokra. A telepen még új tengerészgyalogos százados (aki szakított azzal a szokással, hogy katonák kísérik a földmérőket), Demian Brackett egy csapattal megy ki a családért, hiszen Russ Jorden bajban van.

A társaság június 22-én ér vissza és bár a százados nem engedne senkit az űrutas hajóhoz, ezt megszegik. Másnapra egy sor fertőzött katona és telepes kerül vissza, pontosan akkor, amikor Russból megszületik az első alien. Kezdetben az idegent élve akarják befogni, ám amint nyilvánvalóvá válik, hogy a lény veszélyes, kísérleteket tesznek megölésére. A fertőzött emberekből megszületnek a mellkasrobbantók, amik kifejlett harcosokká válnak.

A katonák és W-Y alkalmazottak csak pár lényt tudnak megölni, miközben egy sor ember hal meg, vagy tűnik el. A telepeseket biztonságos helyekre terelik, június 26-án hivatalosan is dr. Reese válik a kolónia vezetőjévé, bár ő fikarcnyit sem tesz a túlélés érdekében, ugyanis ő és dr. Mori készülnek a titkos hajóval elhagyni a planétát. Brackették támadást indítanak az 1-es atmo ellen, ugyanis a PDT-k révén behatárolták a fészket (a PDT-k eddig kétszer voltak a telepesek hasznára az elmúlt években, ekkor elveszettnek hitt embereket leltek meg). A támadás kudarcot vall, a katonák meghátrálnak és a későbbiekben ki-ki saját maga próbál életben maradni. A támadással egy időben az idegenek lerohanják a vezérlőteremben megbújt telepeseket.

Brackett százados, Julisa Paris hadnagy és az általuk megmentett Mori és Luisa Cantrell élve hagyják el a planétát a W-Y hajójával. Hadley's Hope lakóinak nagy része meghalt, sokukból keltető lett (ahogy a helyi állatokból is). A túlélők kisebb-nagyobb csoportjai az elkövetkező hónapban pusztulnak el. Július 6-án útnak indul a USS Sulaco, hogy kivizsgálja miért némult el a kolónia, a katonák majd csak július 27-én érnek ki a kihalt telepre.

Az utolsó 2179-es tengerészgyalogos akció az Extermination hadművelet, aminek célja, hogy az USS Diomos katonái megtisztítsák a planétát. Egyikük sem sejtette, hogy a W-Y ismét berendezkedett és restaurálta a kolóniát. A hadművelet során Hadley's Hope ismét harcok színterévé válik, majd a földalatti labor önmegsemmisítője révén a levegőbe repül.

Ismert telepesek és katonák

  • Lizzie - gyerek
  • Kembrell - gyerek
  • Joel - orvos
  • Zak Li - telepes
  • Mina Osterman - telepes
  • Mrs. Hernandez - felepes
  • Borstein - telepes, a katasztrófa idején már két hónapja egy másik rendszerben, egy új W-Y telepen dolgozott
  • Mo Whiting - egzobiológus
  • Lizzie Russo - telepes
  • Brad - telepes
  • Meznick - telepes
  • Virgil - telepes
  • Dunphy - telepes
  • Izzo - telepes
  • Generazio -telepes
  • Mrs. Bronagh Flaherty - szakács
  • Parvati Gruenwald - földmérő/felderítő
  • Vokz - betegszállító
  • Saida Warsi - telepes
  • Tressa - pilóta (az Acheronra hoz embereket, de nem a kolónián él)
  • Jimmy Valente - katona
  • Joplin Konig - katona
  • Ginzler - közlegény

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.