FANDOM


Egy öreg, radioaktív, hideg és sötét bolygó cirka 11 hétnyi útra a Földtől. A 23. század közepe környékén fedezi fel egy mély űri szonda, valahogy a hírhedt bűnvezér, Adrian Msomi veszi titokban birtokba, 8 évvel a felfedezést követően már egy droglabor épül ki rajta és alsó hangon ezer alien van a felszínen házőrzőként tartva (egyes itt élők Bogársziklának nevezik a bolygót, vagy hasonló jelzőt aggatnak rá). Msomi még a Weyland-Yutani vagy BioTech egyik emberétől szerzett be féltucat tojást, amiért cserébe MX7-tel fizetett. Több kamera van elhelyezve a planétán, hogy lehessen a xenokat figyelni hogyan szaporodnak, vagy táplálkoznak, igaz, számos kamerát fészeknyálkával takarnak le az idegenek és a fészekben lévő se éppen jó szögben sugározza az adást.

A gravitáció kisebb mint a Földön, de annyira jelentéktelen a különbség, hogy észre se vehető. A planétán (ami fele akkora mint a Föld) elhelyeztek pár magrudat, amik folyamatos mesterséges gravitációt gerjesztenek. Jelentős vízfelület nem létezik, flóra és fauna nincs, már ha nem számítjuk a zuzmót és az atmoszféra generátorok algatelepeit (ezek tartják meg a kevéske levegőt). A felszín alacsony dombokból áll, néhol éles szélű szakadékokkal, illetve jelentős földalatti barlangrendszerek vannak a föld alatt. Naponta 4 órán át van világosság, bár ez a szó csalóka, a szatellitpanelekkel felerősített fény ugyanis félhomályos földi alkonyt biztosít csak. Az átlagos hőmérséklet 8 Celsius fok körül van. Levegő ugyan van, de a koncentrációja alig megy a tengerszinten mért földi viszonyok egyharmada fölé. Van ugyan egy vékonyka ózonpajzs, de a kőzet radonszintje átlagosan 7 pikocurie körül van literenként. Egyszóval egy barátságtalan hely, ahol az ember megfelelő öltözék nélkül perceken belül átfázik és oxigénhiányban kezd szenvedni, de jó ideig még nem fagy/fullad meg.

A drogtelep

A létesítményt egy már létező barlangrendszerbe építik, kihasználva a védelmét és szigetelését. Számos zsákutcafolyosó lesz létrehozva, amik csak 1-2 helyiséghez vezetnek el. A falakon jelölve vannak a mellékfolyosók, illetve zölddel jelezve van a főfolyosó, ami végigmegy az egész telepen, kezdve a dokktól a lakóhelyiségekig. Északon van a raktár, ahol a feldolgozatlan vegyszereket tárolják, illetve a kész termékek is ide kerülnek, hogy majd elszállítsák őket. Főleg MX7 kerül előállításra, de kisebb mértékben készül szkriccs, meta, illetve rudak.

A dokktól nyugatra van a garázs, ahol két kopott katonai tankelhárítót és két röppencset tartanak. A két tankelhárító teljesen automatizált, a műveleti teremben irányítják, mikor a "karámfutam" ideje eljön. Csak az egyiket használják, a másikat ugyanis telepakolják karbantartó felszereléssel. A biztosítók feladata (ezt egyszerre 1-2 ember tölti be), hogy a röppencsek, vagy tankelhárítók érkezésekkor, vagy távozásakor vész esetén manuálisan zárják le a zsilipajtókat, nehogy az idegenek bejussanak.

A létesítmény komolyan megvan erősítve. Beomlott alagutak övezik a saválló vaskos acélfalakat, ha valahol lyuk keletkezne, akkor a páncélajtók lezárulnak, izolálva a helyet (a bunkernek nevezett helyről minden ilyen ajtó külön irányítható). Abban az esetben, ha valami baj történne (külső támadás, a falak kilyukadnak), mindenkinek a bunkerbe kell mennie az északkeleti részhez, itt a jól zárható helyen pedig kivárhatják az erősítés érkezését. Néhány hetente vannak próbariadók, így ha beüt az igazi vész, akkor mindenki tudja mit kell tennie. Ha az alienek törnének be, akkor lehetséges a bunkerben lévő fegyverarzenállal visszaverni őket a belépési pontjukig (miközben a bunkerben ügyesen nyitják-zárják az ajtókat, terelve a lényeket), ha meg emberek ütnek rajta a telepen, akkor a bunker védelmében lévő emberek kinyitnak minden ajtót, az alieneket beengedve, hogy ők végezzenek az ellenséggel. Akármilyen baj is történik, azonnal szólni kell Msominak, aki válaszul erősítést küld, bár ez közel három hónapos utat jelent.

A létesítményben senki sem henyél. Van vegyszerszállítás, csomagolás, konyhai és labor feladatok. Az unalmasabb feladatoknál gyakrabban van váltás, mint például a mosodában. A telep csak azért lehet életképes, mert mindenki kiveszi a részét a működtetésből Aki nem végzi a kirótt feladatát, annak megvonják a fizetést, drogadagját, vagy egyéb juttatását, amíg újra aktív dolgozó nem lesz. Kikapcsolódásra bőven van lehetőség, vannak rekreációs szobák konditeremmel és holojátékokkal. Aki a drog vagy pia rabja nincs elveszve, bőven jut mindkettőből, de csak ha ez nem megy a termelés kárára. Aki pedig pornóra éhezik, annak egy komplett videókönyvtár áll rendelkezésére, vagy ott vannak a vágymunkások, akikkel a szűkös hálóhelyiségek privátságában ápolhatnak nagyon is közeli kapcsolatot, ha pedig valaki egyszerre több emberrel akar enyelegni, annak külön kell kérvényeznie egy nagyobb szobát. Fontos, hogy az illető végig tisztelettel bánjon a vágymunkással, máskülönben maga Trace gondoskodik a büntetésről. A szűkös magánszobákban egy priccs, egy szék, egy asztal (számítógéppel) és egy mellékhelyiség található. Berdella mivel igazgató, ezért neki jár az egyedüli luxuslakosztály (a szobái a telep legdélebbi részén vannak). A lakosztályban van magán fürdő, bútorai is előkelők, van karosszék, dohányzóasztal és egy dívány is. A fürdő és nappali mellett van egy olyan hálószobája is, ahol a bolygón lévő legnagyobb ágy van, hogy egyszerre több nővel is együtt legyen.

A Fantázián létrejövő kapcsolatok rendkívül felszínesek, még a több éve ott élők között is. Negyedévente jön csak egy hajó, hogy utánpótlást hozzon, illetve elvigye a kész termékeket (Msomi vagy féltucat automatizált nagyobb hajót keringet a Föld és a Fantasia között, hogy ebbe bedokkoljanak az ellátmányos hajók), a hajók általában egy napig a bolygón vesztegelnek, hogy átnézzék, javításokat eszközöljenek, majd berakodjanak. Ekkor jönnek új emberek, illetve mehetnek haza azok, akiknek letelt az itt töltött ideje. Általában véve kialakul valami bajtársias kötelék a bolygón lévő bűnözők között. Egy-egy halál (a megemlékezés megszervezése is az igazgató feladata) nem is inkább a gyászt hozza magával, mintsem hogy több munka szakad a többiekre. Az emberek azért jönnek ide, hogy majd idővel új identitást kapjanak, majd új életet kezdjenek a Földön. Elég kevesen, de vannak olyanok is, akik nem a múltjuk elől menekültek, hanem a pénz miatt vannak jelen.

Naponta van étkezés az önkiszolgáló kajáldában, alapból szójaproteinből van minden, de néha jut zöldség és gyümölcs is, amit a telep déli oldalán végigfutó hidroponikus kertben termesztenek. Fegyvert csak azok hordhatnak, akik kimennek a bogárfutamra, esetleg Trace külön megengedte nekik, hiszen az itt élők mind nem éppen törvénytisztelő alak és senkinek nem hiányzik ha a nézeteltéréseket tűzharcban egyengetnék. A bunkerben van egy fegyvertár, ahol többek között féltucat ipari lángszóró, .357-es Magnum revolverek, puskák, kézi ágyúk, három gránátvető és az ezekhez való muníció kap helyet.

Az egész üzem kopottasnak és használtnak tűnik és a fertőtlenítőszerek ellenére is érezhető az emberek mocskos teste és a füst szagának elegye. Csakhogy a látszat néha csal, mert egyes berendezések csúcs szuper kategóriában vannak és a zuhanyzók is egyszemélyesek. Hetente van kötelező tusolás kedden, ezt egyetlen ember miatt hozzák be: "Stinky" John miatt.

A vegyészek (általában 3-4 fő) különleges státuszban vannak. Mivel ők állítják elő a drogokat, ezért mentesülnek a bogárfutam alól, illetve csak a labort kell karbantartaniuk, a vegyi anyagokat felügyelni, semmi más munkát nem végeznek. Csupán az igazgatónak tartoznak elszámolással, senki mással. Ha valaki bántalmazza az egyik mérnököt, az súlyos megrovásban részesül.

Bogárfutam

A "bogárfutam" során a műveleti helyiség igazán megtelik. A standard berendezés (monitorok, kommunikációs rendszer és készenléti tartalék, három teljesen feltöltött számítógépállomás) az ajtó köré van felhalmozva, hogy minél több helyet tegyenek szabaddá. A helyiséget így sikerül átalakítani egy széles társalgóvá, ahol kis asztalkák, párnázott díványok és karosszékek vannak. Az egyik sarokban egy automata italmixer kap helyet, de van külön bár is. A terem keleti részén egy nagy monitor uralja a látványt, ami élőben közvetíti a futamot. Pár ember végzi a kameraképek összevágását és a hangok kezelését, miközben a többi ember italozva, drogozva drukkolhatnak és köthetnek fogadásokat. A futam nem más mint a pár hetente kötelezően elvégzendő munka, ami során egy pár egy elnyűtt tankelhárítóval kimegy a felszínre, ahol hemzsegnek az idegenek, majd próbálják elérni a külön barlangrendszerben lévő tehenek karámját, hogy egy párat kidobjanak a xenoknak élelemnek, vagy gazdatestnek, az egész műveletet a számos kamera pedig közvetíti a nézőknek. Persze előfordulnak "balesetek", mikor egyes nem kívánt alakok "tragikus" módon halnak meg valami "hiba" miatt (így jár többek között a Mullin előtt pilótaként szolgáló pasas és maga az első igazgató, Big Mike is). A futam előtt a páros fegyvereket vesz magához, illetve védőöltözetet kapnak. Nem feltétlen kell vezetniük, a műveleti teremből ugyanis automatikusan lehet irányítani a tankelhárítót, illetve innen kezelik még a zsilipeknél lévő lángszórókat is (amivel az odagyűlt alieneket zavarják el, nehogy tucatjával szabaduljanak be).

A karám

Nem messze található a drogteleptől. Ha az ember a földön akarja megközelíteni, akkor egy zsilipen kell átmennie, míg ha a levegőből, akkor az álcaburkolattal lefedett landolózónánál. Az idegenek ide nem tudnak felmászni, a teljesen függőleges fal kifog rajtuk. A marhákat nem itt tenyésztik, hanem egy hajóval hozzák. A külön barlangrendszerben lévő karámoknál félhomály uralkodik, nincs értelme teljesen bevilágítani, mert itt nem dolgoznak emberek. Fűtés szintén nincs és levegő is csak a marháknál van, így a hajóval, vagy röppenccsel érkező embereknek lélegeztető maszkot kell hordaniuk.

A marhák egy nagyobb teremben vannak, középen egy folyosót alakítottak ki korlátokból, a déli oldalon pedig ott vannak a csúszdák, amiknek végén egy-egy zsilipajtó van. Az etetés automatizált etetőkön keresztül folyik, a kajában nyugtató szer van, amitől az állatok állandóan kábultak (ezért nem szaporodnak és kell a folyamatos utánpótlás űrhajóval). A nyugtató kell, hiszen máskülönben nem lehetne a jószágokat (amikből 50-60 is bőven elfér itt) a csúszdához terelni, ahol az alienek várják őket, hogy keltetőként elragadják őket. A teremben van egy komputer, amivel el lehet végezni a műveletet. A csúszdához közel lévő jószágok el lesznek szeparálva egy előkerülő, tüskével kivert fal lévén, majd a padló kezd megdőlni, a kábult állatok hiába is próbálnak nem lecsúszni. Amint a már kinyílt zsilipajtóhoz kerülnek, sűrített levegő hajtja őket tovább előre egy barlangba. Ezután a zsilip lezárul, a másik vége pedig felnyílik és az idegenek bejönnek. Ha az alienek nem óhajtanak később elkotródni, akkor a komputerrel be lehet üzemeltetni a lángszórókat, amik garantáltan kipucolják őket.

Történelem

Eredetileg Big Mike vezeti az itt folyó munkálatokat egy éven át, csakhogy Msomi fülébe jut, hogy lecsippent a termékekből, ezért odaküldi Trace Berdellat. Trace kiviszi egy "bogárfutamra" az igazgatót, aki "tragikus balesetben" életét veszti és a tehenek helyett ő lett élő inkubátor. Trace veszi át a hely vezetését.

Alkalomadtán egy-két embert "véletlen" baleset éri a karámfutamok során, vagy éppen Msomi ellenségei lesznek bogárkaja, ezeket leszámítva csak a félresikerült karámfutamok alatt halnak meg emberek. Trace jól vezeti a helyet, majd bekövetkezik egy kettős támadás egy október vagy novemberi szerdai napon. Ray Turner 7 emberével megpróbálja az elinduló droghajó tartalmát eltulajdonítani, miközben a Grant Corporation 9 embere meg a telepet akarja megsemmisíteni. Ray EMP-je kiiktatja a Grant és droghajót, csakhogy a bűnözők nem járnak sikerrel, alien keltetőként végzik, míg a céges különítmény komoly veszteségek árán bejut a droglaborba. A helyiek idő előtt eresztik be az alieneket, alig pár ember jut el a bunkerig. A John Kaye vezette alaposan megfogyatkozott csoport eléri a bunkert, minden információt letöltenek, majd a túlélőkkel elérik Ray hajóját, ami az egyetlen működőképes a bolygón. A droghajó túlélőivel (akik között némi belharc zajlott le) kiegészülve hagyják el a helyet.

Ugyan a drogtanya nem semmisült meg, de annak cirka 30-40 lakója meghal, Trace Berdella maga is az elesettek között van. A bolygót alig páran hagyják el: John Kaye, a Grant Corp. pénzében álló szakértő, Thomas Chase pilóta, akit öccse rángatott ide, egy nappal ezelőtt, illetve Trace drogos ágyasa, Deirdre Allison Weber.

Itt élők

  • Wick: egy fehérgalléros tudósféle alacsony fickó, Wick mondta még el Peter Chasenek egyszer, hogy mi megy a Fantázián. A tudós nehézsúlyú kémiai mérnök, akit Msomi szépen kihasznált. Rászokik az MX7-re és elmegy a bolygóról.
  • Dachan: valamilyen büntetés miatt minden egyes alkalommal neki kell kimennie a "futam" során. Vagy 20-szor csinálja ezt meg és soha egy karcolást sem szerez, aztán egy nap a karámzsilip ajtaja beszorul, Dachant pedig az idegenek szedik szét.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.