Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Az egyik leggyakoribb xenomorph (a dronek mellett), általában ha valaki az "alien/idegen/xeno" szót használja, akkor az emberből született warriorra gondol. Nevükből eredően (egyéb elnevezés a soldier, illetve hunter) ők a fészek harcosai, amiknek feladata semlegesíteni az ellenséget, gazdatestek/élelem gyűjtése, illetve a fészek karbantartása és bővítése. 213-243 cm magasak és akár 425-487 cm hosszúak ha négykézláb mennek (farkukat is beleszámítva), súlyuk 136-170 kg között van. Ahhoz, hogy egy warrior jöjjön a világra, a gazdatestnek legalább 13 kg súlyúnak kell lennie (amikor a fészek háborús helyzetben van és égető szükség van idegenre, akkor a 13 kg-onként születik egy warrior, tehát ha a gazdatest 26 kg, akkor két harcosnak adhat életet és így tovább, bár 4-5 példánynál több nem szokott egyetlen gazdatestből megszületni). Továbbá ha egy királynő növekszik egy élőlényben, de valamiért meghal a gazdatest, akkor királynő helyett warrior fejlődik ki.

A warriorok feje jellegzetes, ellentétben a drone társaikkal, nekik nem sima a banánfejforma, hanem bordázott. Fontos megjegyezni, hogy a fiatal harcosok ugyan sima fejjel rendelkeznek, de idővel elnyerik a végleges formájukat.

Tulajdonságaik és kinézetük

Születésük tojásból történik, majd az arctámadó elkapja áldozatát és mellkasrobbantóként próbál felnőni. Ahogy fejlődnek, metamorfózis során levedlik bőrüket (a kifejlett testhez háromszor vedlenek), a külső váz keményebb és sötétebb lesz, a koponya megnyúlik. Nem feltétlen kell nekik táplálkozniuk, mert többször is előfordul, hogy maguktól megnőnek. Az idegenek teste sejttömörülésből áll, amiből majdnem teljesen hiányzik a folyadék. A táplálkozáskor eme sejtekbe folyadék kerül és tágulni és osztódni kezdenek, magyarán az evéstől az alien elkezd drasztikusan nőni. Mint minden alien testén, úgy az övéken is van némi pempő, amit be lehet takarítani. Az exoskeleton kitinvázuk, mint ahogy a tojások héja, polarizált szilikátból épül fel, ami a fészekfalban is fellelhető (minél fejlettebb, idősebb a harcos, annál keményebb a kitinpáncélja).

A kifejlett idegeneknek, így a harcosoknak is van egy szekunder "nyelve", amin szintén fogak találhatóak (habár kisebbek mint az idegen tűhegyes fogai). Elég veszélyes, mert az alien olyan erővel tudja kilökni, hogy ember vagy yautja koponyát könnyedén átüt, még ha azok sisakban is vannak. A warrioroknak éles karmaik is vannak, amivel akár a páncélokat is felszaggathatják. A hosszú farkukat szúrásra használják, illetve méreg befecskendezésére (a méreg részben függ milyen variánsú a xeno). Farkukon alapjáraton 18 penge található, amelyek egyenként 5 cm hosszúak és tartalmaznak némi méreganyagot (bénító, kábító, cisztás tumort és görcsös hányingert okozó, ebből halálosnak számít az utóbbi kettő). A méreganyag egy nap alatt újratermelődik, ha használják. Ezt főként nagyon veszélyes ellenfeleknél alkalmazzák, mikor nem cél a megölése, vagy csak meg kell gyengíteni a végső csapáshoz.

Xeno fej

Tudnak falon mászni és roppant nagyokat ugrani, fejük jellegzetes banánformájú, testük színe fekete vagy egyéb sötét színű. Testüket nyálka borítja (fészeknyálka), szaguk nem igazán nevezhető kellemesnek. A végtagvesztés nem igazán okoz nekik halált, ha kell, a célpontjuk felé vonszolják magukat. Gyenge pontjuk a fej és a hajlatok, testre nem igazán ajánlott lőni, mert a sav képes 15 méterig kirepülni belőlük. A tüzet nem igazán bírják.

A fejben található a kommunikációs központ. E mellet egy vese alakú szerv található. A felületét fulleritburokba zárt hurlantium borítja. A belsejében kúp alakú kinövés látható, azokban pedig neuronok vannak. Ez az idegen lény "pszichikai vevőberendezése". A fullerit és a hurlatium felfogja az E-hullámokat, a kúpok pedig interferencia jeleket gerjesztenek az elektromágneses mezőkből. A warrior nemcsak érzékeli az agyhullámokat, hanem arra is képes, hogy a beérkező jelek alapján képet alkosson a hullámokat kibocsájtó élőlény fizikai megjelenéséről. Továbbá képes elkülöníteni az érzelmeket (félelem, agresszivitás, stb.), bár nem érti azokat (ahogy az alienek a számokat se értik, mégis használják) A zsákmány pszichikai állapotától függően cselekszik. Minél jobban fél az áldozat, annál magabiztosabb a xeno és durvábban öli meg. Viszont olyan lény, ami nem fél, sőt roppantul magabiztos (és nem a tudatlansága miatt), az idegenre furcsa módon olyan hatással van, hogy az úgynevezett harci értéke alacsonyabbá válik, nem úgy, mint egy gyáva ellenfél eseténél, sőt akár még kis időre meg is torpanhat az idegen ilyen ellenfél esetén. A fejben található még a nyomáskiegyenlítő szerv, ami lehetővé teszi a vákuumban való életben maradásukat, az űrben való megmaradást segíti még a pszeudo-hipotalamikus regulátor, ami felmelegíti az alienben levő savat, így elkerülve a halálra fagyást (mellesleg a sav csak azért nem marja át a xeno testét, mert minden idegenben van egy speciális anyag, ami ezt meggátolja).

A xenok alapjáraton nem termelnek hőt, így infravörösön nem észlelhetőek. Nincs állandó sejtaktivitásuk, mint az emlősöknél. Ők az energiát elektromosság terén kapják, amit a savas vérük termel, lényegében úgy működnek, mint egy autó akkumulátora. Ezért nincs szükségük táplálékra, csak ha nőnek, vagy fészket építenek, vagy gyógyulni akarnak. Az energiát napenergiából, folyó áramból és sztatikus áramból is kinyerhetik. De az is elég, ha közel vannak a magas feszültséghez, ebből alvás közben is kapják az energiát, éppen ezért szeretnek az emberi áramlelő helyek közelében lenni, mint az atmo generátor. Egy „lemerült” xeno 1 óra alatt „feltöltheti” magát. Súlyos sérüléseiket fél nap alatt begyógyítják, a nem komolyakat meg szinte azonnal.

Alienwarrior

Haláluk után a warriorok elég veszélyesek tudnak maradni, mert a többi alienhez hasonlóan vérük erősen savas és ha akarják, felrobbanthatják súlyos sérült testüket, belepve a környezetüket savas cafatokkal (kivéve ha lángszóróval okozzák a fatális sérülést). Úszni is tudnak (mint bármely más xeno, nem beszélve, hogy az űrben is jól megvannak). Intelligenciájuk meglepően jó ahhoz képest, hogy milyen vadak. Gyorsan alkalmazkodnak az adott szituációhoz, ha kell lesből támadnak, de gyakran használják túlerejűket, hogy megöljék az áldozataikat, vagy akár egyszerre több oldalról csapnak le. Mint a többi alien, ők is kapcsolatban vannak a királynővel (a fő összeköttetést a falkavezérek jelentik) és ha kell, élve fogják el áldozatukat. Akár feláldozzák magukat, hogy a többiek élhessenek pl. hagyják megöletni magukat a társaikkal, hogy a savas vérükkel átmarják a falat. Képesek a kommunikációs vonalakat elpusztítani és fejüket faltörő kosként is tudják használni ajtók betöréséhez. A harcosokból néha lehet, hogy royal guard/praetorian, vagy királynő lesz, a pempő ebben nagy szerepet játszik.

A háton csövek találhatóak, ezek ragacsos hálót termelnek, amik erősen az adott felületen maradnak, mintha gyanta lenne, amik elfogják a prédát mint egy pókháló. A háló elbírja a warrior súlyát, ezt 5,5 m távig lehet kilőni. Ez továbbá hasznos, hogy az idegenek másszanak rajta, hiszen a xenok ujjain kis kampók meg tüskék vannak, mint pl. a pókoknál, így tudnak mászni. A háton lévő csövek továbbá arra is alkalmasak, hogy áldozatukat oda ragasszák, így a harcos kezei szabadok maradnak a mászásnál. Szükség esetén naponta egy db. tojást tudnak lerakni, de csak ha előtte elfogyasztanak 7 kg szerves és szervetlen tápanyagot.

Érzékelés

Alienwarriorcarved

Az idegeneknek nincs szemük, ők másképpen látnak mint az emberek. Látják az élőlények auráját (a szintetikusoknak nincs aurájuk, de őket csak akkor támadják meg, ha fenyegetik az idegent, amúgy meg egy gépnek látják). Feromonokkal és telepatikusan kommunikálnak egymással, illetve van halló és szagló szervük (akár a vér alapján is tudják követni a prédát). A feromon rendkívül jelentős, mert a különböző életciklusoknak, illetve falkáknak és fészkeknek eltérő feromonjuk van, illetve képesek maguk utat ilyen nyomokat hagyni, amit a többi aliennek már csak követnie kell. Ez felderítésnél hasznos, hiszen a célterületen hagyják jelüket, amit a falkának majd csak követnie kell. Ez persze csak a célterületre vezeti a falkát, a "megfigyelők" feladata "jelentést" adni.

Egy elmélet szerint az idegenek úgy tájékozódnak mint a denevérek, ezért adnak ki magukból folyamatosan hangokat (vannak olyan hangok, amiket ember nem tud meghallani). Ez igaznak bizonyul, a fejben találhatóak többrétegű légkamrák, amik segítik a hangképzést. A hang lepattan a tereptárgyakról és visszakerül a az idegenhez. Így a lény képet tud alkotni a terepről, minél hangosabban sziszeg, annál nagyobb terepet "lát" (ráadásul elég ha egy alien végzi eme "felderítést", az információt telepatikusan átadja fajtársainak). Továbbá egy-egy farokcsapás, vagy a karmokkal való neszezés mind-mind valamiféle információt jelent, amit csak az idegenek értenek meg. Példának okáért: a sziszegések száma megegyezik az ellenséges erő létszámával, a szekunder nyelv csattogtatása jelzi, hogy van-e "hangos döfőjük" (lőfegyver), illetve mikor a "megfigyelő" szagnyomokat ereszt ki, az jelzi hány fajtársa esett el (ha 7 különböző szagot ereszt ki, az 7 elesett alient jelez). A királynő és afelett lévő alienek számítanak értelmesnek a többi nem mondható intelligensnek, de nem is ostobák. Ismerik a számokat, bár nem tudnak osztani vagy szorozni, továbbá szimbólumokat se társítanak melléjük, egyszerűen tudják, hogy egyes számok mit jelentenek. Továbbá az érzelmeket se tudják értelmezni, csupán a fészek és úrnő iránti feltétlen kötelességet.

Kinézetük

  • A harcosok kinézete változó, mert nagyban függ, hogy miből születtek meg, de még ha ugyan abból a lényből törtek ki, akkor is vannak eltérések. A "warrior carved" vagy "warrior ridged" (ők az AvP 2 filmben szerepelnek) fejük 40%-al jobban bírja a lövéseket mint bármely drone. Egyes emberek szerint azért más a fejük, mert ez a predalien műve.
  • A "warrior dome" (AvP 2010 játékban fordul elő) feje hasonló a drone fejéhez.
  • A "cystic infused warrior" jóval veszélyesebb mint a többi harcos, a gazdatestet mielőtt megfertőzték volna, mutagenetikus savat kapott, a megszületett harcos így jóval veszélyesebb lesz. Fején látszódó vörös csíkok vannak a koponyán.
  • Az "onslaught genome warrior" (AvP: Extinction, fejlesztett warrior) lehet egyben a fentebb sorolt kinézetű, ekkor cystic infused onslaught genome warrior-nak nevezik őket. Alapjáraton egy erősebb és strapabíróbb warriorról van szó. Erősebb karmaikkal a komolyabb páncélzatot is átütni, továbbá még akkor is harcképesek maradnak, ha a végtagjaikat elvesztik. Mivel szívósabbak az átlag harcosoknál, így jobban bírják a gyűrődést, illetve az elvesztett testrészeiket tudják regenerálni egy közeli hive nodenál.
  • Evolved warrior: Néha előfordul, hogy a fészeknek speciális harcosok kellenek. Ekkor a kiválasztott warriorok átalakulnak, külalakra nincs nagy változás. Az egyszerű ember összetéveszti őket a hagyományos warriorokkal, és mire ráeszmélne a fatális hibára, már túl késő. Eme lények tudnak savat köpni, vagy jobban beolvadnak a sötétbe, esetleg sokkal szívósabbak. A tudósok szerint ez egy evolúciós zsákutca, ugyanis ezek nem tudnak már továbbfejlődni mondjuk királynőnek, vagy praetoriannak. A fészek azért evolválja őket, mert égető szükség van a szerepkörükre. Ettől függetlenül veszélyesek és így is kell harcban bánni velük.

Ismertebb harcosok

Galéria

Advertisement