Az alienek életciklusának egyik fontos szakasza, az arctámadó (egyéb elnevezése arcölelő, arcmászó és csontkéz) a tojásban kezdi életét, mint egy önjáró nemi szerv, ami nem is tekinthető élőlénynek (annyira, hogy úgymond elméje, tudata sincs, viszont magukban hordozzák az életet), a tojástól függ, hogy normál, királynő vagy praetorian arctámadó van benne (továbbá léteznek röpképes arctámadók, amiket a Weyland-Yutani hoz létre). Hibrid szilikon karbon sejtkonstrukciójú lények. Hosszuk a farkukkal együtt eléri a 60-90 cm-t is. Mikor a tojás gazdatestet érez maga körül, az arctámadó ösztönei életbe lépnek, ez nem más mint a megtermékenyítés, ez az egyetlen célja. A tojás észleli a gazdatestet, ha a lény (ezt úgy állapítja meg a tojás, hogy érzékeli a szívritmust, légzést, a test mozgását) több mint 30 font (13,6 kg), akkor előbújik, ekkor a tojásból olyan gáz tör elő, ami nagyjából 1 percig megakadályozza a többi tojás kikelését, megelőzve, hogy egy gazdatest miatt több tucat arctámadó jöjjön elő (bár eme mechanizmus nem mindig lép életbe). Persze mindez csak akkor esik meg, ha a leendő gazdatest elégé életerős, hogy túlélje a procedúrát (egy haldokló préda esetében nem történik meg a megtermékenyítés).
Előfordul, hogy az arctámadó nem várja meg, hogy a gazdatest jöjjön hozzá, hanem egymaga, vagy csapatba verődve kezdi el járni a területet. A csoportban lévő lények között tökéletes az összhang, szűk helyeken nem feltétlen kezdenek tömörülni, továbbá akadály esetén nem lassítanak le, hanem megmásszak a terepakadályokat, falakat. Még ha csak 1-2 gazdatest van, az arctámadó akkor is együttműködik, nem kezdik akadályozni egymást.
A tojáson kívül lenni veszélyes, ugyanis az arctámadó a tojáson kívül nem él sokáig, beléjük van kódolva, hogy amint levegő éri a testüket, azonnal elkapjanak egy gazdatestet. Gyorsaságuk és kis testük miatt nem egyszerű eltalálni őket, pláne mikor rejtőzködve közelítik meg a célpontot, ekkor csak pillanatok maradnak az illetőnek, hogy reagáljon.
A gazdatest elkapása
Felmerül a kérdés, hogy az arctámadó honnan tudja azt, hogy a gazdatestnek hol van az arca, így a szája. Ugyan az arcölelő vak, de nincs is szüksége szemekre. Mint ahogy a tojás, ezek is érzékelik a szívverést, a légzést, a célpont mozgását (a három pontból elég egynek jelen lennie, hogy bemérje a prédát). Fontos, hogy a test elég erős legyen, hogy kibírja a mellkasrobbantó növekedését (a szintetikusok eleve nem jöhetnek szóba, hiszen azok nem élőlények, hanem gépek).
Az arcölelő a fejet véve célba veti rá magát a szerencsétlenül járt lényre. A lény érzékeli, hogy hol vannak az apróbb mélyedések (szemek) és a nagyobb (száj), így tudja meghatározni hol van az arc. Az arctámadó ereje hatalmas, akár képes a farkával eltörni egy ember kezét is, ezt a farkat használja arra, hogy az áldozat nyaka köré tekerje magát, ezt a szorítást az esetek többségében nem lehet fellazítani, kivéve, ha több ember erejét nekifeszítve próbálják leszedni, de elég egy izomkolosszus is ha le kell szedni az arctámadót. Az áldozat a szorítás miatt levegőért kezd el kapkodni, az arctámadó a szívónyílását ekkor kezdi el lenyomni az áldozat torkán (ha mondjuk sisak van az útjában, azt az arctámadó némi kiválasztott savval átmarja), miközben a nyolc, csontos pókkéznek kinéző ujjával átkarolja a fejet. Hogy az áldozat ne tudja leharapni a probiszkusz csövet (amivel beülteti a leendő mellkasrobbantót), az arcölelő kiereszti saját testéből csontos taréjíveit, kiékelve vele a célpont alsó és felső állkapcsát.
Megtermékenyítés
Az áldozat kómás állapotba kerül, az arctámadó az oldalain levő úgymond légzsákjaiból pumpálja a levegőt az áldozatnak, nehogy megfulladjon (akár olyan helyeken is, ahol az áldozat amúgy megfulladna), ugyanezzel a levegővel juttatja a mellüregbe az embriót. A probiszkusz cső parazitikus sejteket ültet be, amibe a gazdatest sejtjei elkezdenek beleolvadni, vagyis kezd létrejönni a mellkasrobbantó. A megtermékenyítés közben folyamatosan bénító anyagot fecskendez az áldozatba, így az nem tud magához térni, csak amikor az arctámadó már bevégezte a célját. Ha valakik megpróbálnák eltávolítani az arctámadót, akkor a lény még erősebben kezdi el szorítani farkával az áldozat nyakát (akár nyaktörést is előidézve), levágni sem lehet az ujjakat, mert a sav megölheti a gazdatestet, ráadásul előfordulhat, hogy halálos dózisú bénító kerül a gazdatest szervezetébe. Ha a lény egyszer már megfertőzött valakit, onnantól az egyén már halottnak számít, a mellkasrobbantó mindenképpen megfog születni, bár nagyon ritkán vannak kivételek (Emil Zorn, Xerxes, illetve ha az arctámadó le van gyengülve a fekete penésztől, no meg ha nagyon gyorsan kiműtik a mellkasrobbantót, vagy a gazdatest előbb hal meg minthogy a lény kifejlődjön). Az arcölelő a megtermékenyítéshez exadrenalint használ, a procedúra ideje változó, egy teljes naptól akár röpke órákig is eltarthat mire a megtermékenyítés végbe megy, utána az arctámadó szorítása eltűnik, mert a lény elpusztul. A megfertőzött egyén ekkor tér magához, először nem is tudva, hogy mi (vagy mik, előfordul, hogy az arctámadó egyszerre több embriót ültet be) növekszik benne, csupán torokfájást észlel.
Lehetséges "sterilizálni" az arcölelőket. Ha a farkukat és a probiszkusz csövet sikerül levágni, úgy a lény elveszti jelentőségét. Kábulttá válik, hiszen nem tudja végrehajtani egyetlen célját, a megtermékenyítést. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének veszélyesek, hiszen még így is képesek eltörni az ember csontjait, halált is okozva ezzel.
Külső és belső tulajdonságok
Ahogy minden aliennek, az arctámadók vére is savas, ami a dupla bőr között található és nagy nyomás alatt áramlik. A külső burok poliszacharid fehérjéből áll, a belső bőrszövet szövetjei folyamatosan elhalnak, ezek helyére polarizált, szerves szilikátok (a szilikát páratlan szilárd molekuláris felépítéssel bír, nagyon kemény szerves anyag) kerülnek. A szilikátos sejtek fémes kötésűek, ezért képes az arctámadó nagy mértékben ellenállni a kedvezőtlen környezeti hatásoknak, mint ahogy a többi alien is. Bár nem látszódik a szájszerv, de mégis szoktak sivító és sziszegő hangokat kiadni.
A Rosamond 6-on érdekes és (eddig) egyedi dolgot produkáltak az arctámadók. Lábujjhegyre állva elkezdtek domborítani, miközben probiszkusz csövüket az ég felé emelték és elkezdtek magukba levegőt szívni. A testük felpuffadt, a hártyák átlátszóvá váltak, majd lebegni kezdtek. A helyváltoztatás érdekében oldalsó hártyáikkal és farkukkal kezdtek csapkodni, olyan hangot hallattva, mint mikor egy kolibri repül. Ez csupán egy átmeneti állapot, ugyanis a lények csak így tudják megközelíteni a völgyben lévő gazdatesteket.
A királynő arctámadó nagyobb mint az átlagos, értelemszerűen jobban van páncélozva. A lábak között hártya feszül. A praetorian arctámadó is nagyobb az átlagnál, színe is eltér. Szintén jóval páncélozottabb az átlagnál, illetve távolabbról képes elrugaszkodni az áldozatra. Egy átlag arctámadó gyorsasága 16 mérföld/órára rúg, egy ugrással pedig képes 12 lábat (3,6 méter) megtenni.
Galéria
