Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Lara egy vörös hajú nő, aki a katonai pályát választja, majd beáll a Berserkerek közé, hogy segítsen megtisztítani a világot az idegenektől. A Weyland-Yutani számos ilyen alakulatot alkalmaz arra, hogy az idegeneket kipurgálják. Lara alhadnagy lesz a USS Nemesis hajón, összesen 6 bevetést teljesít a hajón (ebből 6 a Hunter/Killer Nemesis megszokott csapatával). Előtte a Strike csapatban szolgált, ahol 5 alkalommal indította be a MAX egységet. Lara szerint a Nemesis emberei jó csapatot alkotnak, problémát az első bevetésen Mannings okoz, mert ő nemierőszakolóként valahogy mégis Berserker lett. Szerencsére a férfi megöleti magát, helyét Wesley Acchord Teape veszi át. Teape, Martin Jess és Anton Pulaski ugyan sokat beszél a nőkről és szexről, de egyikük se kezd ki Laránál. Az alhadnagy megszokja ezt, anyja szavával élve "fiúsodni" kezdett és megszokta az ilyen témákat. Ugyan kezdetben tartott az akciósoktól, de kiismeri őket és megkedveli őket.

Gondot a parancsnok, Eric Izzard okoz. A férfi a tekintetével eltudja érni, hogy az emberektől megkapja, amit akar. Például azt, hogy LAra többször is lefeküdjön vele. A nő megbánja ezt, ostobának érzi magát, hogy hagyta magát elcsábítani. Ugyan jól esett, hogy így oldhatta a feszültséget, amit a hosszú összezártság okozott, de Eric számára ez több alkalmi viszonynál, ő szerelmes a beosztottjába. Lara képtelen levakarni magáról a fickót. Atyus jó főnök, kiváló parancsnok és embereivel is jól bánik, de ami sok az sok. Lara már várja az akciókat, mert minden egyes bevetéssel előbb jön el az a nap, hogy Eric leszerel és megszabadulhat így a férfitől.

A traoni bevetés

Martin Jess, Wesley Acchord Teape és Anton Pulaski (Cukrosbácsi) jól összeszokott veterán önkéntesek. Lara alhadnagy afféle másodparancsnok és kommunikációs tiszt. A csapat új tagja Brian Ellis, MAX technikus. A félénk, kocka kölyök egyszerűen irritálja Atyust. Parancsnokként számos durva misszión van túl, emberei is kemény harcosok, erre a Társaság egy nyápic koloncot küldenek a nyakára. A cég minden egységbe egy-egy technikust ágyaz, hogy kezeljék a MAX-et, hogy azok bármikor bevethetőek legyenek. Eric egyedül csak a technikussal viselkedik ellenségesen és érezteti is vele, hogy csupán megtűrt személyiség. Lara kávézás közben párszor elbeszélget a sráccal, Lara a H/K etikettről beszél, Ellis a MAX-ról mond részleteket. Nem rossz srác, de olyan, mint egy félénk kiskölyök.

Lara0

A Traon nevű bolygón egy Deep-4 bánya kerül bajba, az alienek valahogy ott is feltűntek. A legközelebbi alakulat a Nemesis, így ők kapják a feladatot, hogy kipurgálják az infesztációt (ez Lara 7. bevetése). 3 nap alatt megteszik a távolságot és a Nemesis landol a bányánál. Colin Sturges igazgató jön elébük, az ideges férfit Izzard a fedélzetre kíséri. Egy kávé mellett elbeszélget vele, hogy mi is lesz és kedvesen beszél hozzá, hogy megnyugtassa az igazgatót. Az eligazításon kiderül, hogy a xenomorfok a Proteus bázis egy exkavátorával tűntek fel, két drone volt, de azóta fészket hoztak létre. Időben sikerült a bányajáratokat lezárni, így a fertőzés csak egy bizonyos ponton történt be, 31 ember rekedt, mert a kábelek a sav miatt tönkrementek, így nem sikerült értesíteni őket a veszélyről. Az Egyes Akna liftje is meghibásodott, mindez már 8 napja volt. Az alakulat tagjai tudják, hogy ennyi idő után már nincsenek túlélők. Lara sajnálja Sturgest és az embereit, de megtanulta, hogy ne érezzen rokonszenvet, mert ez felőrli az embert, ez ilyen meló, megszokott a halál és gyász.

Atyus vázolja a tervet egy kivetített térképen. Eszerint Jess majd egy atomaknát helyez az Egyes Akna A oldalfolyosóján. Ezután megjavítja a liftet, Teape, a csaliember (ő is elhelyez egy aknát) pedig lemegy és hagyja magát elfogni. Az igazgató ellenkezik, az itt bányászott silurium nagyon értékes, nem robbanthatják fel csak úgy az egész helyet. Atyus kijavítja, elvégre ő is a Weyland-Yutanitól kapja a parancsokat, márpedig ez rutin eljárás és engedélye van rá. Amúgy is, a robbanás csak az utolsó megoldás, ha az akciósok fűbe harapnának, de az úgy se fog megtörténni. Túlélők úgy se lesznek a bányában, így nem kerül emberi élet veszélybe. Atyus elvezeti Sturgest a MAX-hez, ami deaktivált állapotban fekszik. A gép belsejében lévő ember öntudatlanul gubbaszt valahol bent, amitől Sturges undorral néz a gyilkológépre.

A művelet megkezdődik, az akciósok egy terepjáróval indulnak a bányába. Az igazgató ezalatt a bányán lévő embereket biztonságos helyre küldi. Atyus a saját konzolján figyeli az eseményeket, Lara szintén a fedélzeten nézi az akciósok kameraképeit, életjeleit, stb., míg Ellis várja, hogy aktiválja majd a MAX-et. Az önkéntesek nem észlelnek mozgást, Lara utasítására egy relét helyeznek el, hogy a kommunikáció tiszta maradjon. Atyus utasítja embereit, hogy kapcsolják be a váll-lámpákat, mert amint lemennek majd a lifttel, csak vészvilágítás lesz ott. Félúton a teherlifttel megállnak és elhelyezik az aknákat, majd Teape tovább halad le (a MAX a két akcióssal várakozik deaktivált módban). Egyelőre csak egy elkóborolt arctámadó került elő, amit likvidálnak. Sturges ledöbben azon, hogy valaki önként elfogassa magát az idegenekkel, de Atyus elmagyarázza, hogy ez a Berserker egységek szokása, a csaliember a felderítő, ő az, akit a lények elfognak és a fészekbe visznek, utána a jeladó révén a MAX utána megy és mindent kiirt. A csaliember sikeresen elfogatja magát, Eric pedig elmagyarázza Sturgesnek, hogy az idegenek szaporodni akarnak, így minden gazdatestet elvisznek, a csaliember amíg nem ellenkezik, addig biztonságban van, ezért nincs nála fegyver és nem mozog. Teape amint beért a fészekbe (a sisakkamera és kommunikátor közli a látottakat és a férfi beszédét mindenkinek), jelez a csapatnak. Lara parancsot ad Ellisnek, hogy szüntesse meg a MAX nyugtató adagját és majd készüljön az ébresztésre. Jess és Pulaski beszáll a liftbe, betolják a kocsin lévő gépet és maguk is alászállnak a pokolba. Sturges döbbenten látja, hogy egykori kollégái a fészekfalba vannak ágyazva és mind halottak.

Az akciósok leérnek, Atyus parancsot ad MAX felébresztésére, Ellis pedig beadagolja az adrenalint. A pusztító gép talpra áll és azonnal megkezdi feladatát: kiirtani az alieneket. Ezzel lényegében a küldetés máris befejeződött, a halálosztó masina játszi könnyedséggel pusztítja el a galaxis legveszélyesebb lényeit. Sturges összeszed annyi jelenlétet, hogy rákérdezzen: a csaliembert miért nem trafálja el egy lövedék, miközben a gép már a bolyban lövöldöz? Atyus megválaszolja a kérdést: a férfinál van egy implant, amit a MAX érzékel és semmilyen körülmények között nem tud az irányába lőni. Teape arcára egy arcölelő kerül, de a sisak kitart, Lara elszörnyed, a láttán.. Akármilyen bűnt követett is el, ilyet senki se érdemel, mint munkát.

Ezalatt a robot monstrum mindennel végez, a fészekben az utolsó három drone is szétfröccsenve végzi, a trónoló királynő tojócsöve pedig cafatokra lesz lőve. Az úrnő harcba lendül, ám csak azért él egy picit tovább, mert Teape és a MAX között volt, amint kikerül az útból, 4 gránát és egy adag acélmagvas sorozat már a levegőben széttépi a bestiát, ami ugorva készült leteperni ellenfelét. A misszió sikeres, az infesztáció az utolsó tojásig felszámolva, továbbá mint ahogy várható volt, nincsenek túlélő emberek.

A 949-es állomás felderítése

Hk nemesis

Még 24 óra se telik el, mikor váratlan dolog történik. Az alakulat egy hét szabadságot kell, hogy kapjon, de Lara egy hívást fogad. Maga Alan Grigson az, a Berserkerek egy irányítója, a cég nagykutyája. A nő azonnal szól felettesének erről, Eric pedig fogadja a hívást. A csapat haladéktalanul új feladatot kapott, a 949-es állomásra kell menniük egy esetleges infesztációt feltárni. Lara elindul, hogy szóljon a többieknek a rossz hírről. Várható módon Jess és Pulaski nem repes az örömtől, Ellis ugyan igen, de nem mutatja ki (elvégre újra bevetheti MAX-et). A technikus kap egy kis lebaszást Larától, mert nem jelentett egy minimális eltérést, de látva a fiú lehangolt arcát, gyorsan megnyugtatja, hogy talán az a kis adateltérés bizonyára tényleg semmiség volt.

Grigson parancsa után 48 órával már a helyszínen vannak. Ellis szól Larának, hogy valami probléma van a MAX pilótájával, a nő rossz előérzettel fut a laborhoz, hogy megtudja mi is az. Ellis már elintézte, egy kis időre a rendszerek megbolondultak, de azóta semmi, talán tényleg csak a gépek bolondultak be. Lara úgy dönt, hogy az akció után mindenképpen ki kell cserélni a pilótát. A beszélgetés során Ellis kifakad, hogy a nő hogyan beszélhet MAX-ról úgy, mintha tárgy lenne, holott egy érző, élő ember van a mélyén. A nő bocsánatot kér, de ő már hozzászokott ahhoz, hogy a pilóta mintha nem is létezne, mert semmit se tudni róla és nem lehet vele kommunikálni. Mindenesetre a technikus álomvilága megrontódik annak hallatán, hogy a Társaság esetleg belekényszerít embereket a gépbe, elvégre sose derülne ez ki. A srác mikor magára marad, elgondolkozik ezen, elvégre a Weyland-Yutani csak nem lehet ilyen mocskos, hogy emberekkel szórakozzon, hiszen az botrány lenne.

Az egység a kamerával végignézik az objektumot, a biodómnál pedig megkapják a bizonyítékot: csak egy másodpercre, de egy xeno tűnt fel. Eric tájékoztatja a csapatot: az állomás már két hete néma, 9 napja egy hajó jelezte ezt, illetve hogy a dokkokat eltorlaszolták, de ők mégis bedokkoltak, azóta ők is elnémultak. Az űrállomáson 400 fő dolgozott, ugyanennyi embernek van még hely, illetve ha a hajókat is nézik, akkor olyan 1000 fő lehetett itt maximum, vagyis egy óriási infesztációval van dolguk. Jess tudja, hogy ez túl nagy falat, ezért erősítés kellene, de a parancsnok leinti, hiszen előbb információt kell gyűjteni. Kate prezentálja a tervet: egy relét fognak elhelyezni a vezérlőközpontban, ami nincs messze az egyik dokktól, lényegében jönnek és mennek, utána majd eldől mi legyen a következő lépés. Mivel ő a kommunikációs tiszt, ezért ő is megy, bár Atyus először nem engedné, ezzel mindenki előtt nyilvánvalóvá téve, hogy viszonyuk van (illetve volt, de ezt Eric nem akarja tudomásul venni). A folyosón az alhadnagy kérdőre vonja felettesét, hogy miért kellett így beégetnie mindenki előtt. A férfi nem győz bocsánatot kérni, ami talán igaz, de talán nem, Lara mindenképpen megfogadja, hogy átfogja magát helyeztetni.

Pulaski a hangárban azon viccelődik, hogy a két főnök egymással szerelmeskedik. Még akkor is ezt mondja, mikor Lara feltűnik, de a nő érti a poént és ő is így vág vissza, ami mindenkit nevetésre késztet. A sikló átmegy az állomásra. A dokk tiszta, Lara letesz egy relét, hogy a kommunikációs vonal tiszta maradjon. A folyosón találnak egy embert, már ami maradt az erősen csonkított testéből. A nő szíve erősen verni kezd már a dokknál, a hulla láttán pedig a torka is kiszárad. Papírforma szerint neki kéne vezetni az egységet, de rábízza ezt Jessre.

A célterület pár szinttel felettük lesz, gyorsabb lenne lifttel menni, Teape mozgásérzékelője úgy is több kisebb testet mutat ki. Lara lehívja a liftet, amiből több tucatnyi arctámadó ront ki. A nő becsukja a liftajtót, miközben számolatlanul lövik ki a lényeket, az M41 pulzárfegyverek és Pulaski M56 Smartgunja szakadatlanul lő, míg végül az utolsó lény is elpusztul. Úgy tűnik megúszták a csapdát, Lara éppen jelent Atyusnak, mikor egy arctámadó felfedi magát és a nő felé ugrik. Az alhadnagy még a szája elé tudja tenni a kezét, így gátolva a parazitát, miközben Jess és Teape odarohan hozzá, hogy segítsenek. A csaliember elkezdi a nő nyakáról leszedni a farkat, míg Jess a lény felső lábait tördeli, amíg elégé nem enyhül a szorítás és eltudja dobni a Pulaski által jelzett irányba, ahol az M56 kivégzi a bestiát. Martin előveszi a savközömbösítő tégelyét és leönti Lara sisakját (ami ugyan saválló, de ha tovább folyik le, szétmarja a nő arcát).

Station 949 part3

Az alhadnagy bár sápadt, de semmi más jele nincs, hogy majdnem meghalt (az utolsó pillanatokban vették le róla, majdnem elájult), azonnal összeszedi magát, amit mindenki lenyűgözőnek tart. Pulaski halad ezentúl előre, a mozgásérzékelős M56-ja a lépcsőházban mutat mozgást, a benga férfi pedig kellemetlenül veszi tudomásul, hogy csak egyetlen drone került puskacsővégre, többre számított ettől az állomástól, a legnagyobb bulinak kellene lennie, de pár nyamvadt arctámadó és a magányos xeno a vicc kategória nála. A vezérlőközpont előtti térnél megáll és bevárja a többieket, az ott lévő halál még neki is sok.

A vezérlőterem valójában több részleg, amik egy nagy előtérben érhetőek el. A kissé megtépázott bútorok mellett egy igazi mészárszék várja az embereket, Teape gyomrának sok, majdnem elhányja magát és Jess is ledöbben a látottakon. 8-9 ember teste van itt jó pár darabban és csak egyetlen halott drone. A látvány még a kamerákon át nézelődő atyusnak is sok. A kommunikációs terem valamivel jobb állapotban van, ugyan komoly károk vannak itt, de a konzol sértetlen, illetve itt csak egyetlen holttest van, a férfi egy pisztollyal vetett véget az életének.

Lara4

Lara elhelyezi a relét, amivel a Nemesis hozzáférhet az állomás rendszereihez. A monitorok behozzák a kamerák képeit, de mindenhol halál, szörnyek és pusztítás van. A nő fején átsuhan egy gondolat: a helyet nem rohanhatták olyan gyorsan le a lények, hogy ne lett volna idő figyelmeztetni, akár napok telhettek el, képtelenség, hogy a Társaság ne vett volna legalább egy vészjelzést. Pulaski közben a mélyhűtőnél talál egy üveg pezsgőt, ám sajnos nem viheti magával, ezért visszahelyezi. Az ajtóban őrködő Teape mozgást érzékel, a jel a teremből jön és apró. A szellőző felől érkezik, a csaliember kész kilőni az arctámadót, de Jess hagyná, hiszen úgy se jönnek vissza. A lépcsőházban elhaladnak a Pulaski által kilőtt drone mellett, a lény pedig megmozdul, karjával elkapja Teape lábát, aki rémületében elzuhan és a fegyver is kiesik a kezéből. Lara kilövi a dögöt, Cukrosbácsi pedig bocsánatot kér, ő azt hitte tényleg halott. Teape még kimondja, hogy jól érzi magát, mielőtt az idegei felmondják a szolgálatot és elájul.

A visszaút akciómentes, a siklóval pedig minden gond nélkül visszamennek a Nemesisre. Atyus elküldi az üzenetet Grigsonnak, a további parancsig a térségben fognak tartózkodni. Lara miután kicsit ügyködött az állomással való kapcsolaton, átmegy Ellishez, aki már várta a híreket. A fészek bizonyára a főhangárban van, mert a kamerák mind takarva vannak a fészekfal által, túlélők talán akadnak, de azért a pár emberér nem érné meg akciósokat átküldeni, nagy eséllyel a Társaság engedélyt ad a 949-es állomás szétbombázására, mert az infesztáció túl nagy. Ezután a technikus rákérdez, hogy amúgy a Berserkerek miért is kerültek ide, ugyan a szabályzat tiltja, hogy erről szó essen de Lara megosztja: Teape egy rablás után adta fel magát, a barátja megölt egy embert, ami túl sok volt a lelkiismeretének, Jessnek nehéz gyerekkora volt, őt kettős gyilkosságért csukták le (a felesége megcsalta), Pulaski pedig esetleges bérgyilkos, akinek köze volt Linell szenátor haláláéhoz, bár sose derült ki ki húzta meg a ravaszt. Ellis nem néz más szemmel a társaira, de azért még most is rejtély, hogy ki lehetett a MAX pilótája: egy bűnöző, vagy egy ártatlan ember, akit így némítottak el?

Lara lezuhanyzik, majd betér a szobájába, de meglepetésére Eric is ott van. A férfi leakar vele feküdni, miközben az alhadnagy már rég kiábrándult belőle, régen még ment, de azóta semmi kedve hozzá. Atyus dühödten távozik, miután megkapja, hogy a kapcsolatuknak, már ha az volt mától vége. Lara előveszi apja 0.38-as revolverét (amit vész esetére mindig közel tart) és lefekszik, de sokáig nem alszik el. Valahogy meg kell úsznia, hogy a felettese megerőszakolja, a Cégnek nem tud szólni, hiszen távol vannak, az akciósoknak meg nem mer, hiszen megalázó lenne. Talán jobb, ha áthelyezteti magát. Megrémül, mikor rájön, hogy nem is tudja mikor harcolt már utoljára és ha erre kerülne a sor, Eric legyűrné.

Balszerencse balszerencse után

Másnap Atyus közli a rossz hírt: nem fogják felrobbantani az állomást, a hagyományos módon tisztítják meg, de majd bővebben erről az eligazítás során egy óra múlva. Az akciósok mind értetlenek, mert ez a parancs a biztos halált fogja jelenteni, még Pulaskinak se tetszik, aki amúgy rajong a harcért. Az eligazítás során Lara pár órával elhalasztaná az akciót, mert bár belátják az állomás zömét, de valamiféle anomália van, ami talán kockáztatja a kommunikációt és a relék se jelenthetnek kerülőutat, mert az állomás leárnyékolja ezeket. Atyus nem akar halasztani, ott vannak a sisakok kommunikátorai, amúgy is minél hamarabb indulnak el, annál hamarabb végeznek (meg ha várnak, akkor Teape talán végleg bekattan). Az eligazítás során egyik akciós se szólal meg, Teape még a monitorról se néz fel.

A sikló a biodóm körüli dokknál landol, ez van a legközelebb a főhangárhoz, ahol a fészek található, csupán pár termet, három folyosót és egy lépcsősort kell megtisztítaniuk és aktiválhatják MAX-et. Lara nem tudja kiverni a fejéből a tegnapi esetet Atyussal, egyfolytában attól tart, hogy a felettese rámászik. De talán mivel ketten vannak a hajón, Eric végig az akcióra fog koncentrál. Biztos ami biztos alapon Lara magánál tartja a revolvert, amit a ruha takar. Mielőtt a srácok átmentek volna, megkéri Jesst, hogy vigyázzon Ellisre. Az akciós megteszi ezt, de nem a kérés miatt. Bízik a fiúban, aki sokat kockáztat most, ha bepánikol és valamit elszúr, akkor mindenki meghal.

Egyelőre könnyűnek látszik az ügy, ám Ellisnél (aki várakozik, míg nem tiszta a terep) komplikáció adódik, a diagnosztika lefutott, eszerint a pilóta beteg, a hasnyálmirigyével lehet valami. Szól Larának, aki engedélyezi a beadandó anyagokat, ezzel stabilizálva a gépben ülő embert, de az biztos, hogy a következő akcióra le kell cserélniük a pilótát. Lara Izzard felé fordul és követeli a misszió visszavonását, hiszen a zavaró jel komolyan veszélyeztetheti a kommunikációt, Teape még nem kész, Ellis meg még úgy se a bevetésre, ráadásul a MAX pilóta is haldoklik, talán a mai menetet még kihúzza, de talán nem. A Nemesis parancsnoka azonban szintén parancsot követ, nem állhat le a művelet. Az alhadnagy rájön, hogy felettese valamit titkol, az állomáson van valami, ami sokat ér a Társaságnak. Míg beszéltek, az akciósok egy kisebb csoport alient irtanak ki, de a következő folyosóra fordulva több tucat lény tűnik fel, ráadásul a kommunikáció is elszáll. Izzard elsőre nem engedné Larát átmenni, de belátja, hogy nincs más választása. Valakinek ki kell iktatnia a fehér zajt, ami tönkre vágta a kommunikációt és erre csak a nő képes, akinek ez a szakterülete.

Lara a siklóval átér és gyorsan teszi meg a távot páncélzatban a komputer teremig, kifizetődött, hogy folyamatosan edzett. Tudva, hogy egy arctámadót hagytak anno hátra, előbb megvárja mit mutat a mozgásérzékelő és csak utána nyit be. Szerencsére nincs jele a lénynek, így a főkomputer alá feküdhet és sorban húzza ki a paneleket, hogy elvágja a zavarást okozót. Lézerpákával átvág egy adag vezetéket, de semmi, következő próbálkozásra már sikerrel jár, az adás visszatér, éppen állna fel, mikor érzi, hogy a lábán kis karmos lábak motoszkálnak és a hasán egy farok mozog. Az arctámadó ráugrik Lara hasára, gyomorszájon ütve őt. A nő a szája elé teszi az egyik kezét, kis időt nyerve. Az arctámadó máris a hajába kezd kapaszkodni, miközben karmai felsebzik az alhadnagy arcát. Lara a másik kezével megfogja a lézerpákát és a lény hátába mélyeszti, az arctámadó fájdalmában leesik, így a nő kimászhat a gép alól és a fegyvere felé gurul. Ám a rossz irányba tette a mozdulatot, az arctámadó pedig ismét felé tart. Sikerül a lábával arrébb rúgnia, miközben a kezével kétségbeesetten keres valami fegyvert a háta mögött (a revolvert a hajón hagyta), az ujjai aztán valami ismerősbe érnek. Az arctámadó elrugaszkodik, Lara pedig időben elfordul onnan, így a parazita a mélyhűtőben találja magát, amit a nő a mágneses zárral becsuk.

A kommunikáció ismét él, így befutnak a hírek az akciósokról. Az alienek lerohanták őket, Pulaski halott, Teape pedig a fészekbe került. A férfi sisakkamerája felfedi a titkot is, mire ment ki az egész művelet. A dokkban, avagy a fészekben a W-Y Trader van, a Társaság egy hajója hozta be a fertőzést, vagyis mindvégig tudták ezt. Izzard mondja el, hogy ő erről tudott és itt mindenki titokban fogja ezt tartani a nyilvánosság elől, a cél a hajónapló letöltése (a Társaság direkt hozta be a fertőzést, hogy dokumentálják az infesztáció terjedését és egyéb adatokat, a 949-es állomás mellett még pár másik helyen is megtették eme teszteket, de itt hiba csúszott a tervezetbe és a hajó nem tudott elmenni). Időközben Jess is fogságba kerül, az akciósoknak vége, de a MAX még megmentheti a helyzetet.

A világ szeme Ellisen van, aki elkezdi felébreszteni a bádogembert. A három adrenalinadag után a MAX feláll, majd szobormerevvé válik. Mindenki sürgeti, hogy egy 4. adagot adjon be, még ha ez meg is öli a pilótát, akinek a szíve hevesen ver. Ellis kihúzza az embert, aki csont és bőr, testéből ezernyi kábel és cső lóg ki, arca a félelem és kín egyvelege. Már halott, ami egyet jelent azzal, hogy az akciósok is megfognak halni, mert a gép nem fog működni.

Reménysugár

Ellis nem hagyja, hogy a világ legbátrabb emberei miatta haljanak meg. A MAX irányításához egy pilóta kell, akit laborkörülmények között, óvatosan helyeznek be, de lehetséges instant beülni, a meglévő implantok nélkül. Órákba telne átállítani a gépet, hogy megfelelő legyen, de ennyi idő nincs, a technikus beül és az interface átüti a koponyáját, hogy az elektródák csatlakozzanak az agyához. Lara próbálta lebeszélni a srácot, hiszen nagy eséllyel egyszerűen csak kiégeti az agyát, de Ellist nem érdekli. Az irdatlan fájdalom után úgy tűnik a gép egyszerűen megöli az embert, a MAX mintha részeg lenne, úgy viselkedik, lángot és acélmagvas lövedékeket szórva.

Lara szól, hogy ne próbálja meg uralni a rendszert, hanem váljon eggyé vele. Ez beválik, a botladozó lépések után MAX/Ellis átszakítja a biodóm kapuját és megindul a mészárszék felé. MAX/Ellis gyilkológépként tör előre és pusztít el minden lényt, ami elé kerül. A fészekben végez az úrnővel és sikeresen kimenti Jesst, aki megadja a kegyelemlövést a csaliembernek. Jess meg is mondja, hogy Atyus ezért még felelni fog, két ember halt meg miatta és a Társaságért. A parancsnok nyugtázza, de jobb lenne, ha előbb letöltené a Trader naplóját, majd utána vádaskodhat ellene. Lara magában szintén megfogadja, hogy ezért még Eric fizetni fog a Weyland-Yutanival együtt, addig fog beszélni, amíg meg nem hallgatja valaki.

A letöltés átmegy a Nemesisre, Izzard pedig megadja a kivonási pontot, a két férfi majd félúton felszedi a nőt és közösen szállnak fel a kiküldött siklóval. Lara nézi a monitorok által közölt képeket, eszerint az összes idegen bár zavart (a királynő elvesztése), de megindultak a fészek felé. MAX/Ellis továbbra is játszi könnyedséggel irtja a bogarakat, de Lara és Jess is látja, hogy Ellis/MAX kezd tétován lépni és a célzásával is kezd gond lenni.

Lara jelenti a parancsnoknak, hogy a fiúk mindjárt kint vannak, döbbenetére Atyus közvetlenül mögötte szólal meg. A férfi egyik kezében egy atomakna, ami az egész állomást eltudja törölni, a másikban egy 9 mm-es pisztoly, a nőre szegezi a fegyvert, miközben elveszi az asztalon lévő M41-et és kiveszi annak tárát. A férfi őszintén sajnálja, de nem tehet mást, Grigson szerint nem maradhatnak túlélők, ő is csak akkor kapta meg ezt a parancsot, mikor az akciósok átmentek a hajóra. A nő magát ostorozza: észre kellett volna vennie, hogy Atyus mit tervez és egy áruló. Azt hitte, hogy csak azért frusztrált, mert kikosarazta a férfit, de nem a szerelmi baj miatt volt ilyen, hanem mert a parancsot kapta meg.

Lara kihasználja azt a pillanatot, mikor Atyus a falra helyezi a bombát, előreveti magát, de csak azt éri el, hogy a pisztoly markolata a fején koppan és egy kiadós fejfájást szerez. Izzard elnézést kér a két férfitól, akik hiába mentek a dokkhoz, ott nincs semmiféle sikló, csupán egyre több és több gyülekező alien. A parancsnok kikapcsolja a monitorokat, felhelyezi a bombát és egy kártyával aktiválja, amit utána széttapos. 15 perc maradt hátra, hogy ő és Lara elhúzzanak innen. A nő dühe félelembe megy át: Atyus mondandójából és az arcából ítélve úgy tűnik, hogy a férfi még most is őt akarja.

Lara kihasználja a váratlan fordulatot, hogy időt nyerjen. Rákérdez, hogy miért pont őt menti ki, Grigson biztos is, hogy eleve kicsinálja őket, amint vége a küldetésnek. Atyus elmagyarázza, hogy kiharcolta Lara életét, közösen kezdhetnek egy boldog jövőt és a Társaság se fogja őket zargatni amíg náluk van a napló. A nő megjátssza, hogy beletörődik sorsába, sőt, úgy tesz, mintha beleszeretett volna a fickóba, de hirtelen elszomorodik, hiszen mögötte ott van a mélyhűtő Cukrosbácsi pezsgőjével. Talán ihatnának most a boldog új életre. Atyus belemegy, kinyitja a hűtőt és döbbenten látja meg az ott lévő arctámadót, a döbbenet még nagyobb, mikor Lara hátulról belenyomja a fejét. A parancsnok próbálja levenni a fejére tapadt lényt, de nem megy, Lara pedig még gyomorszájon is üti felettesét, aki összeesik és többet nem mozdul meg.

A nő azonnal átszól a fiúknak, hogy tartsanak ki, viszi a siklót és kimenekíti őket. Ellis új erőre kap, már-már a halálán van, de elég ideig kitart, hogy a sikló megérkezzen, harcolva vonul a rámpához és az utolsó pillanatig tüzel. Lara nem a Nemesis felé vezeti a gépet, mert nincs rá idő, a bomba bármikor robbanhat. A 949-es állomás rövidesen darabjaira omlik, eltörölve az infesztációt és a Társaság elleni bizonyítékot a Nemesissel együtt. Jess kiveszi a gépből Ellist, aki pocsékul néz ki és nincs magánál, de legalább él. Bár az is igaz, hogy 3 napra elegendő a levegő és csupán a Weyland-Yutani tudja, hogy itt vannak, vagy voltak, hiszen az állomás megsemmisült, hihetik akár azt is, hogy nincsenek túlélők.


A Háború eseményei a jövőben átdolgozásban részesül!



Elveszve és megtalálva

Sikerül a sikló levegőellátását némileg megbuherálni, így valamivel tovább élhetnek, nem csak három napig. Lara hiába próbálja rávenni Jesst, hogy ne hibáztassa magát a történtekért, a férfi úgy érzi kötelessége magára vállalnia Pulaskiék halálát.

A Bunda állomás beméri őket és bevontatja a siklót (Ellis 6 órán át kitartóan sugározta a segélykérést). 11 óra múlva érkeznek meg a W-Y telepére, a helyi vezető, Kevin Vincent átszól nekik, hogy nem jöhetnek ki a siklóból (fegyveres őröket állít oda). Lucas Briggs (ő utasította Kevint a várakozásra) elkezdi a túlélőket kérdezni, hogy hol van a Trader naplója (Lara már a siklóban kiagyalta azt a cselt, hogy majd megjátsszák: a naplót letöltötték és csak akkor mondják meg hova, ha már a Földön vannak), ám ez átmegy vallatásba, mert Jess szétfoszlatta az álcát és majdnem nekiment Briggsnek, csak a két testőr még időben elfogta (Briggs nem hiszi el, hogy a napló megsemmisült, ezért megy a vallatás).

Vadászok

A vallatásnak a riasztó vet véget (predatorok támadnak). Keene marad őrizni őket, Lara egy gyors mozdulattal megfojtja. Elérik a siklót, amit elkezdenek feltankolni, de egy yautja támad Jessre, a támadót Eliss üzemanyaggal locsolja le. A vadász felrobban, Lara az eszméletlen Jesst arrébb húzza a lángoktól és eloltja a férfi ruháját. Az állomás 45 fokos szögben megdől, Lara (a bokája némileg megrándul) és Jess a földön tér magához, Ellis eltűnik, ezért őt kezdik keresni.

Machiko

Egy lezuhanó ragadozó hajóból előjön Machiko Noguchi, aki segít nekik a keresésben és yautja lőfegyvereket ad nekik (illetve némi infót mond el a yautjákról, Laráék megdöbbennek azon, hogy van egy faj, ami sportból öli a xenokat). Keresés közben az idegenek fészkéhez érnek, innen elfutnak, de Kat elesik, a tőle nem messze levő dronet Jess szétlövi. Machiko elválik tőlük, hogy a predatorokat a fészekhez csalja.

Az állomás romjainál egyesülnek újra, itt a három faj harcba keveredik. Lara pár yautját és alient sikeresen kilő, predator fegyverét odadobja Noguchinak (a japán nő fegyvere kiürült) és a revolverével kezd lőni. Ellis/Max megérkezik és visszaveri az idegenek és yautják csapatait, megmentve a három ember életét.

Menekülés a Bundáról

Tovább mennek az egyik predator hajó felé, útközben Machiko és Nirasawa (csatlakozott hozzájuk, nála van Briggs teste, arctámadóval rajta) megáll megküzdeni néhány ragadozóval. A Berserker hármas a hajó előtt három yautja támadásának áldozata lesz. Max/Ellis kettőt leszed, de egy plazma lövedék fontos részen találja el a gépet (Lara és Jess közösen lövik le az utolsó ragadozót). A hajónál bevárják Machikót és végül elhagyják a bolygót.

Felszerelés

Galéria

Előfordulás

Advertisement