Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

A Weyland Corp-nak dolgozó férfi, aki a USCSS Prometheus nevű modern felfedezőhajó egyik pilótája. Ő és a másik pilóta, Benedict Ravel mellett Idris Janek a kapitány, aki az utasításokat adja. A Prometheushoz való csatlakozás előtt egy FTL-képesített (fénysebességnél gyorsabb) amerikai légierő pilótája, aki hőssé válik a 2078-ban zajló Z11-es konfliktusban. Ezt követően leszerelik 2081-ben és a Weyland Corpnál 9 éven át a Prometheus kapitánya lesz, amíg Idris Janek fel nem váltja.

2191-ben a 17 fős legénység elindul titkos küldetése felé, amit majd két év után érnek el. Addig is mindenki hiperálomban van, egyedül a szintetikus David marad ébren.

Ébredés és eligazítás

2093 december 21-én a legénység felébred, a célterület, az LV-223 kódjelű hold immár a közelben van. Az ébredést követően a csapat az ebédlőben gyűlik össze, majd eligazításra a sportteremben. Ravel és Chance fogadást köt, utóbbi szerint 100 kreditbe fogad, hogy valami terraformálást fognak majd végezni. Társa állja a fogadást.

Vickers előbb mindenkinek bemutatkozik, hiszen nem mindenkivel volt alkalma találkozni. Ezután rátér a tárgyra, holografikusan kivetül az idős Peter Weyland, aki 2091 júniusában rögzítette ezt. A milliárdos szerint ha ezt látják, akkor a hajó célba ért, ő pedig már halott. Szól Davidről, a szintetikusról, akit fiaként ismer el, csak sajnos mivel gép, nem tudja értékelni mekkora ajándék az, hogy örökké fiatal tud maradni és nem hal meg. A cég vezetőjét foglalkoztatta a nagy kérdés, az emberiség eredete. Erre a kérdésre a két régész, Elizabeth Shaw és Charlie Holloway (akik felállnak a hologram kérésére) talán megfejtette, ezért a küldetésben Vickers személyével egyenrangúak. Ezt követi egy rövid ismertetés Prométeusz titánról, aki az emberiséget az istenek szintjére akarta emelni, de emiatt száműzték, ám most a küldetés képében visszatért. A hologram át is adja a szót a két régésznek, hogy ismertessék a küldetés célját.

Holloway doktor előveszi moduláris komputerét, így több kép is kivetül. Ezek ősi civilizációk leleteit ábrázolják, abszolút nem ismerhették egymást, mert időben és térben is távol voltak. Mégis akad egy közös elemük: az emberek óriási alakokat imádnak, amik az ég felé mutatnak 7 gömbre. A csillagtérképre helyezve a gömbök létező helyet adnak meg, az ősi civilizációk pedig ezt nem tudhatták. Vagyis a humanoid óriások léteztek és azt akarták, hogy az emberiség egy nap meglátogassa őket. A modern technológiának hála most ismert, hogy ez a bizonyos rendszer olyan, mint a Naprendszer, az egyik bolygónak pedig van egy LV-223 kódjelű holdja, amin kialakulhatott az élet. A küldetés célja ez a hely, ahol találkozhatnak az emberiség alkotóival. Shaw doktor veszi át a szót, ő Tervezőnek hívja a fajt, ők az emberiség alkotói. Egyelőre tények nincsenek, de lent bizonyos, hogy válaszokra lelhetnek.

Az eligazítást követően majd a két pilóta és Janek a hídra megy, hogy landoljanak. A hídon van David és a két régész is, akik éppen azt beszélték, hogy David az ősi nyelvek tanulmányozásával talán szót tud majd érteni a humanoidokkal. Janek mindenkit figyelmeztet, hogy kössék be magukat, majd megkezdi az ereszkedést. Az eddigi hívásokra semmi válasz nem jött, a műszerek szerint a levegő elégé mérgező, sisak nélkül az ember két percig húzza. A planéta felett átröppenve Holloway észrevesz valamit, kicsatolja magát és rámutat egy völgyben lévő objektumra. A természetben nincsenek egyenesek, az ott mesterséges kell, hogy legyen. A hajó nem messze egy fallal körbevett dombnál landol, Holloway azonnal parancsot ad a kutatócsapat kiküldésére. A kapitány figyelmezteti, hogy 6 óra múlva beáll a sötétség, ráér holnap kimenni, de a régész nem tud várni, úgy is karácsony van, ez pedig az ő ajándéka.

A felfedezés

A két pilóta és Janek a hídon marad, innen nézik a felfedezők kamerái által küldött képeket, illetve Sean Fifield spektogárfjai által folyamatosan bővülő 3D térképet. Vickers is a hídon nézi a kibontakozó fejleményeket, először is az objektum tényleg egy épület, ráadásul óriási kiterjedésű. Az is kiderül, hogy bent van ember számára lélegezhető atmoszféra, vagyis valamiféle terraformálás van itt. A hajón Chance örül a nyereményének, hiszen valami itt terraformál, márpedig ő erre fogadott, Ravel ellenkezik, hogy a 100 kreditet akkor kellene fizetnie, ha társa ősi idegenekre voksolt volna. Chance poénosan megjegyzi, hogy adja csak a pénzt, majd befizeti pilótatársát egy körre Vickersnél.

-12 fokos bent a hideg, de a víz mégis folyékony, nagy dolog az is, hogy sikerül egy férget találni, ami jelzi, hogy az élt valóban kialakult itt. David aktivál egy konzolt, így lejátszódik egy hologram. Szemcsés, óriási humanoid alakok menekülnek valami elől. A társaság ezeket követi, így elérnek egy lezárt ajtóhoz, ami anno lenyakazott egy lényt. Mindenki meglepődik, még az amúgy érzelemmentes Vickers is, hiszen a régészeknek igaza lett: kézzel fogható a bizonyíték a humanoidok létezésére.

A régészek szerint 2000 éves a tetem, ezt követően David kinyitja az ajtót, ami mögött egy óriási emberszerű fejszobor van, de több tucat tárolóedény is és egy freskó is. David megállapítja, hogy az edényekben lévő fekete anyag szerves. A további vizsgálódásnak a természet vet véget, Chance a műszereken látja, hogy elektromos vihar közeledik. Janek visszahívja a kutatókat, máskülönben ott rekednének reggelig, ha pedig kimennének a felszínre, akkor ropogósra sülnek. A társaság visszatér, ám Rafe Millburn és Fifield sehol sincs. Janek veszi fel velük a kapcsolatot, a két férfi ugyanis az ajtó kinyitása előtt inkább visszamentek volna a hajóhoz (sokkolta őket a felfedezés), ám eltévedtek. A kapitány közli, hogy reggelig maradjanak ott, illetve jobb ha felveszik a sisakot, mert hideg lesz az éjjel. Fifield csak két szót szeretne átadni a tudósoknak, ami nem éppen szívélyes megjegyzés az anyjukra nézve.

Halálesetek

Chance

Másnap reggel a vihar elmúlik, ám a két tudós nem jelentkezik. Janek szól a legénységnek, hogy ő és pár ember átmegy megnézni mi lehet a gond. A kapitány magával viszi Chancet, de jön David, a két régész és még pár ember. Az android az egyik kutaszt megy majd megnézni, mert óránként élőlényt jelez, de csak pár másodpercre, valami hiba lehet vele. Addig a többiek megkeresik a két eltűnt embert.

Az amforákat tartalmazó teremben Holloway megbotlik, Shaw pedig észreveszi, hogy partnere nincs jól, valamitől beteg lett. Chance hozzányúlna az egyik urnához, amiből fekete folyadék szivárog, de a kapitány rászól, hogy ezt nem kellene. Valahogy a teremben lévő összes kapszula szivárogtatja magából az anyagot, ami nem így volt, mikor anno a csapat erre járt a vihar előtt. Előkerül Millburn teste, amit a hátára fordítanak, így látszik a roncsolt arca és hogy valami van a nyelőcsövében. Millburn szájából a törött sisakon át kiugrik egy kígyószerűség és el is tűnik, alaposan megrémítve Kate Ford doktort. Holloway állapota rosszabbodik, ezért a csapat kiviszi innen, Shaw jelenti a Prometheusnak, hogy készítsenek elő ápolócsapatot és egy karanténszobát.

Az RT csapatszállító eléri a Prometheust, de a rámpa nincs lenyitva, Janek pedig hiába parancsolja ezt meg. Holloway állapota romlik, látszik, hogy a vénáiban valami fekete anyag folyik, bőre elkezd megváltozni, a szemei is feketévé válnak. Vickers lángszóróval a kezében lép le a rámpán, nem hajlandó felhozni a fertőzött egyént, mert azzal mindenki más is elkapja ezt, bármi is legyen az. Janek és Shaw se akarja kint hagyni a férfit, de Holloway igazat ad Vickersnek, túl veszélyes a hajóra lépnie. A férfi elkezd a nő felé lépdelni, biztatva, hogy égesse el. Vickers végül megteszi és halálra égeti a fertőzött egyént, ezalatt Janek szorosan fogja Shawt, akit majd csak Ford tud kiütni nyugtatóval.

Később Janek furcsaságot vesz észre a hídon. Fifield sisakkamerája bekapcsolt, eszerint kint van a hajó előtt. Leszól a hangárba, hogy nézzenek utána mi is ez. A férfi mutálódott és teljesen agresszív, sorra gyilkolja meg az ott lévő embereket. Chance és Janek odamennek, előbbi egy söréttessel, utóbbi lángszóróval. Ám az egyetlen életben maradt biztonsági, B. Jackson tizedes már elintézte a veszélyt: egy járgánnyal legázolta a szörnyet, amit Janek eléget, miközben Chance sörétekkel pumpálja tele.

A Tervezők titka

Nagy meglepetést okoz az, hogy Peter Weyland nem csak él, de itt volt végig a hajón. A milliárdos átmenne az objektumba, vele tart többek között Shaw. A kapitány felkeresi a nőt annak szobájában. A férfi elmondja, hogy mire jött rá: ez a hold nem a Tervezők otthona, hanem inkább egy telephely, talán a hadseregük használta. Itt tömegpusztító fegyvereket hoztak létre, távol a saját világuktól, még jól is tették, mert az a fekete anyag kiirtotta az itt lévőket. A kapitány szerint okosabb dolog lenne, ha a hajóval most azonnal elhúznának innen. A nő elmondja, hogy van ott még egy élő Tervező, őt fogják felébreszteni, hát nem kíváncsi rá, hogy miket mondhat? A kapitányt ezt egyáltalán nem érdekli, de az biztos, hogy abszolút semmit se hagy a hajójára hozni, de ezt Shaw el is várja, innen semmi se kerülhet a Földre.

A legénység maradéka átmegy az utolsó Tervezőhöz. Ford, Jackson, Weyland, David és Shaw maradtak csak, míg a két pilóta, Vickers és Janek a hídról figyelik a kamerák képeit. Mivel David egy termet "raktérnek" nevez, ezért a kapitány szól Ravelnek, hogy a 3D-s térképről tüntesse el a nem odaillő dolgokat. Így kirajzolódik, hogy az emberek nem egy épületben, hanem egy patkó alakú hajóban vannak. Az is nyugtalanító, hogy David szerint a Tervezők a Földre tartottak, ám közbejött az incidens. Az emberiséget akarták kiirtani, hiszen csalódtak az emberben. Az utolsó Tervező felébred a mélyálomból, az android kommunikál vele, ám a békésnek hitt kapcsolatfelvétel tragédiába fullad. A lény letépi David fejét, majd megöli a milliárdost, Jacksont és Fordot, egyedül Shaw tud elfutni.

Vickers hidegen közli, hogy lehet hazamenni. Janek kiadja Chance számára a parancsot, miszerint a Prometheus visszatérhet a Földre, ám ezt módosítani kell. A hídról látszik, hogy a talaj kezd felnyílni, ez ugyanis egy siló, ami alatt ott a felszállni készülő patkóalakú hajó. Shaw fut a Prometheus felé, közben olyan dolgokat mond, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Meg kell állítani a Mérnök hajóját, mert a Föld felé fog menni és kiirtja az emberiséget. Vickerst ez hidegen hagyja, ő haza akar menni, ám Janek tudja, hogy nem lesz hová hazamenni, ha most hagyják a Mérnököt távozni. A Prometheus nem hadihajó, nincsenek fegyverei, de lehetséges magából a hajóból fegyvert csinálni. Az ionpropulzióval a légkörben ágyúgolyót csinálhatnak a Prometheusból, Vickers kabinját kilövik, így a nő 2 évig elélhet, vagy akár maradhat most meghalni. A nő haragosan távozik, a két pilóta viszont marad a kapitánya mellett, elvégre kell a szakértelmük. Miközben Vickers beöltözik, addig Emun emlékezteti társát, hogy ettől függetlenül a fogadásuk érvényes, csak legfeljebb a túlvilágon intézik. Csupán másodpercekkel a becsapódás előtt Vickers elkészül és egy kapszulával kilövi magát a felszínre, ami nem messze Shaw doktortól ér talajt.

A Prometheus nekirepül a Tervező hajójának, az ütközés során az emberi hajó darabjaira robban, de sikerül kiütni az égről a Tervező gépét is, ami zuhanni kezd. A balszerencse folytán Vickers életét veszti, mikor a hajó összenyomja.

Felszerelés

Előfordulás

Advertisement