Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Talán személyiségzavarral küzdő, sápadt és idomtalan arcú, hosszú orrú férfi, akinek szemei túl közel ülnek egymáshoz, homloka olyan magas mintha nem érne véget, barna haja csak a feje tetején nő.

Tudományos siker helyett...

A Titánról származó kövületeket ő azonosítja mikroorganizmusoknak, ami a kutatókat majd elviszi az élő mikroorganizmusokhoz. Ez nagy felfedezés, de a cikkekben alig említik őt meg, ráadásul nézeteltérése támad Betty Luskinnal (egy fontos nő), aminek eredménye hogy Reynoldsot teljesen kizárják a Titán projektből (a másik ok, hogy a kiképzőprogram orvosát megvádolja, miszerint méreggel akarta megölni őt).

KÁNE ügynök

Felveszi a kapcsolatot egy KÁNE ügynökkel, személyesen találkoznak a Low-Grav Coctail Lounge nevű turistaállomáson. A nő ráveszi az exobiológust, hogy épüljön be az ENBT által kiküldött hajólegénységbe, aminek célja egy anomália megszerzése a Japetusz körül. Ha tényleg egy idegen űrhajóról van szó, akkor Reynolds jelez a közelben levő KÁNE hajónak, hogy jöhet. Reynolds haszna az egészből annyi, hogy őt teszik meg a hajó felfedezőjének és bármely KÁNE országban letelepedhet mint híres és gazdag Nobel-díjas. A férfi természetesen belemegy az alkuba, bár rosszul érzi magát, amiért hazáját elárulta.

Az anomálián

2058, Reynolds a Hornblower legénységi tagja, az egyedüli civil a fedélzeten. Senki sem kedveli és ha tehetik ugratják. Mint kiderül, az anomália tényleg idegen űrhajó, a legénység nagy része átmegy, Reynolds is megy, pedig mindenki inkább a Hornbloweren hagyná (Reynolds emiatt dühös, mindent amit eddig tudnak az űrhajóról, azt Ali Beresford mondja el neki az átszállás közben). Az anomálián ember számára lélegezhető a levegő, Reynolds az első aki leveszi a sisakját. Mikor a csapat egy giff hologramot néz, akkor Reynolds az aki meglátja, hogy mekkora karriert fog majd befutni eme felfedezés miatt.

Öröme tovább nő mikor egy halott giffet is találnak (ekkor a csapat már kettévált, Immanuel Cruz, Dorea Rondell és Reynolds van együtt), a két ember le is hagyja szándékosan a tudóst, az alkalmat kihasználva Reynolds üzen a KÁNE hajónak, hogy jöhetnek (a szerkezetet ki kell kísérnie a kijárathoz, hogy onnan már automatikusan elinduljon a KÁNE hajó felé). Reynolds DNS mintát vesz a giffből, a hangkulcsot is megtalálják, ami ajtókat nyit.

Xenomorphok

Tojásokra bukkannak (Reynolds ebben is a nagy karrierjét látja, mint híres és elismert tudós), Cruz megfertőződik, ahogy két másik férfi is, akit segítségnek küldtek (Ali Beresford és Horus Collindale). A legénység abbahagyja a további vizsgálódást, visszaviszik a triót a hajóra (Daryl Corgan kapitány adja ki az utasítást, amit Reynolds is támogat). Reynolds ekkor jön rá, hogy nincs garancia arra, hogy a KÁNE fegyveresek nem fogják-e őt is megölni, hogy ezt elkerülje, muszáj valami olyat tennie, ami miatt nélkülözhetetlenné válik.

Az exobiológus dühös lesz, amiért a kapitány elpusztítja a tojásokat, bár Reynolds is ott akar lenni, Nate Eusebiusék csak kinevetik. Reynolds feladata az, hogy valami mérget készítsen, ami megöli az arctámadókat, de a három férfiban nem tesz kárt. Erre nem lesz szükség, az arctámadók mivel elvégezték feladatukat, leesnek a megfertőzött három emberről. Reynolds az arctámadókat vizsgálni kezdi (emiatt Corgan felkeresi, nehogy a sav átmarja magát a hajón, de az exobiológus erre már gondolt és nem vágja meg őket).

A legénység (kisebb létszámban) megint átmegy az anomáliára (a tojásokat már szétégették), Reynolds a szerinte egykori növények maradványait kezdi vizsgálni.

Mindenki ellen

A csapat visszatér a Hornblowerre, mert a xenok megszülettek. Reynolds kihasználja a zűrzavart és a külső letapogatók vezetékeit elvágja, megfosztva a hajót, hogy üzenetet küldhessen. A drótvágót, a rádióegységet és a vezetékeket a szemétbe dobja, utána a döglött arctámadókból kivont feromont szétfújja, bárki aki ide jön megnézni mi lehet a gond, azt azonnal megtámadják a kifejlett alienek (ez majd három ember halálát okozza). Az exobiológus azt hazudja, hogy elaludt, ezért nem válaszolt a legénység hívásaira. Később átmegy az anomáliára, azt hazudva, hogy Corgan adott rá parancsot (a kapitány amint ezt megtudja, a kommunikátoron keresztül beszél vele, de hiába).

Reynolds talál egy hangkulcsot, amivel eljuthat a királynővé vált xenohoz, elkezdi tervezgetni hogyan ölhetné meg a KÁNE és ENBT embereit és hogyan írja be magát a történelembe. Az anomáliát (lebegővel) járja be, észrevételeit audionaplóra veszi fel (a giffeket ő eloidoknak, a hajót pedig Reynold's Discovery-nek nevezi el).

Mikor a KÁNE emberei átjönnek, akkor Reynolds számára véget ér a nyugalom. A katonák magukkal hozták Ashley Nortont, Corgant és Nate Eusebiust (már csak ők élnek, a Hornblower pedig elpusztult, dr. Kyu Kim és Corgan hiába hívják a tudóst, ő nem jön elő). A trió kiszabadul a fogságból és fegyvert szereznek, az exobiológus ekkor lebeg el magasan a fejük felett, amit Nate észrevesz, a rakétavetőjével megsorozza, de nem okoz halálos találatot. Reynolds fedezékbe jut, a bal csípőjébe került repeszt kezeli. Lemegy a királynőhöz, hogy megnézhesse a nemrég megfertőződött katonákat, az úrnő majdnem elkapja őt is, de ez nem szegi kedvét a tudósnak, hogy majd visszajöjjön és az arctámadó tetemekből feromont nyerjen ki (már kezd félni a xenoktól). Ezt végrehajtja és az így nyert szert szétszórja, KÁNE pártiak halálát okozva. Rájön hogyan lehet kezelni a hajó megfigyelő rendszereit, utána rájön hogyan lehet irányítani az űrhajót. 1 óra 20 perc alatt már a Földön is lenne, ha nem akadályozták volna meg.

Halál

Eddig sikerült a kifejlett alieneket távol tartani magától (feromonokat szórt szét távol magától), de most már három xeno akarja a halálát. A tudós szerencséje, hogy még korábban talált egy energiapajzsot, így sérthetetlen a meghajtóteremben. Corgan és Ashley (akik megjárták a Japetuszt és megtalálták az utolsó élő giffet, aki aztán idehozta őket) próbálják lebeszélni a tudóst tervéről (a Földre vinni a xenokat és a hajót), de Reynolds hamar kicsukja a headsetet. Úgy tűnik, mintha tényleg semmi nem állítaná meg, de azt nem tudja, hogy a felette levő teremben a megmaradt katonáknak éppen sikerült megölni a királynőt, a sav pedig átmarta a padlót, utána az energiapajzsot. A három alien gyorsan kihasználja az alkalmat és széttépi a tudóst.

Felszerelés

Előfordulás

Advertisement