FANDOM


A Weyland-Yutani egyik fontos tudósa az alienek terén. Ezért is választják ki, hogy a Tirgu-Miresre menjen.

A terepen

Well's Church régiójánál teszik ki, feladata csatlakozni Kira Nixhez, aki eligazítja. Így is lesz, a nő elmondja, hogy közösen mennek az alienek fészkéhez, ahol megfigyelést végeznek és majd ki kell hívniuk a cég fegyvereseit. Egy kifejlett idegen ólálkodik a közelükben, Nix egyetlen jól leadott lövéssel elriasztja. Pho bár izgatott amiért a bolygón lehet, ahogy érdeklődve gyűjti össze az információkat is (például a növényzet alkalmazkodott a xenokhoz), ám feltűnik neki, hogy Kira tudós létére hogyan lő ennyire jól.

A titok

A fészek felé haladva Pho túlságosan is a meredek út szélén sétál, így az leszakad alatta és lezuhan a mélybe. Bár túléli a zuhanást és nem esik baja, ám szemben vele egy falka alien várja. Pho nem rémül meg, hanem letesztelné elméletét, miszerint a xenok feromonokkal kommunikálnak. Erre nem jut ideje, hiszen lőfegyverek lépnek működésbe és az alienek hullani kezdenek, a W-Y fegyveresei akcióba léptek.

Pho futni kezd, ám elesik és Kira fogságába kerül, aki pisztolyt szegez rá és kétszer elsüti azt. Pho helyett a közelben lévő két fegyveres ember esik el, Kira a Gehelgod embere, jobban mondva szintetikusa, mert egy lövedék láthatóvá teszi belső alkatrészeit.

Új megbízó

Phot a Gehelgod egyik vezetője, dr. Caspar Tellurian elé kerül, aki kihallgatja és elmondja: már jó ideje figyelték őt és kell a szakértelme. Pho csak ekkor veszi észre, hogy titokban egy kamera volt rajta, nem kicsit dühös az előtte ülő férfira, aki ki akarja használni. Pho számára nincs választás, miután a Gehelgod megszerzett tőle mindent amit akart, örökre elhallgattatják.

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.