Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki

Bátyja Otto Finch (Otto két évvel idősebb), aki ráveszi Curtist arra, hogy költözzenek az LV-426-on létesített kolóniára. Otto anyja vörös haját és kék szemét örökölte, míg Curtis az apjukra ütött barna szemű és hajú kinézetében. Mindketten földmérők és felderítők, akik mázlistának tekinthetik magukat, hogy a Földről kijutnak és a csillagok között alapozhatják meg jövőjüket. 2173 április 2-án megnyílik az új rekreációs központ. Semmi hivalkodás nem történik, még egy szalagot se vágnak át, Al Simpson igazgató csak megnyitja az ajtót. A Finch fivérek hoznak a házi whiskyiből a az ünnepségre, aminek sztárja az ekkor két és fél hetes Newt, aki az első itt született gyerek.

Mesés gazdagság helyett kemény munka

Bár Otto ötlete volt idejönni, de csupán pár hónap után a körülmények úgy megviseli őket, hogy egymástól is eltávolodnak. Persze ez érthető, a terraformálás ellenére csak részben sikerült az Acheron atmoszféráját betörni. Szinte egymás után jönnek a vad viharok, a szél még a nagy járműveket is képes felborítani, ráadásul a portól és kavicsoktól alig látni ekkor. Még a navigációs műszerek is hasznavehetetlenné válnak, így a veszélyes környezet és átlag alatti műszerek, gépek és felszerelés garantáltan vonzzák a fatális balesetet. A telepeseket kedvelik (köztük a Jorden családot, akikkel nagyon jóban vannak), de a többi felderítővel rivalizálnak, mert mindenki első akar enni abban, hogy valami fontosat találjanak a Weyland-Yutani számára. Otto kezd bekattanni emiatt és a nyomasztó hatást keltő kolóniától. Távozni akar, de a gondot a pénz okozza, nincs elég arra, hogy a Földre utazzanak haza és legalább 6 hónapra elég tartalékuk legyen.

2179 június 10-én a Finch fivérek egy rutin talajkutatásból térnének vissza a kolóniára, ám a heves vihar miatt effektív Curtis kénytelen vakon haladni. Curtis szíve hevesen ver, ajka kiszáradt. Több tucatszor tette már meg az utat, de a vihar miatt alig látni. Őrültség így vezetni, de így is jobb mint átvészelni kint a vihart. Ha nem tévedett, közel a biztonság. Curtis miközben vezeti a traktort, testvére ki van akadva, el kar menni a bolygóról, elege van a helyből. Marvin Draper őrmester szavakkal sértegeti, Curtis is megfojtaná testvérét, ráadásul Ankita Yousseff közlegény is megszólal (nem túl szép szavakkal illetve a kiakadt férfit). Curtis élvezné, ha Ankita teljesíteni Draper szarkasztikus kérését, hogy lőjék már le, mert nem bírja a két civil baromságát. Curtis eleve nem kedveli az izomagyú őrmestert, aki szintén nem rokonszenvezik velük. Draper állandóan veszélyt sugároz magából, de Yousseff se sokkal jobb, ezek ketten elütnek a többi katonától, akik a kolónián állomásoznak, azok nem árasztják magukból a vészjósló aurát.

A kolónia 20 mérföldre lehet, de a kemény vihar miatt alig látni, így Curtis lassan vezet. Nem bírja ki Otto nyivákolását, feléje fordul és vállon öklözi, Draper és Yousseff (aki ma először szólal meg, de akkor is káromkodva) figyelmezteti, de már késő. A traktor letért az útról és fennakad, Curtis tudja, hogy ennyi volt, ha tovább próbálkozna, csak beleborulnának az árokba. Curtis rádión hívja a központot, de az adást zavarja a vihar, nem tudni, hogy egyáltalán hallották-e. A férfi kicsatolja magát és megindulna kifelé, testvére tudja, hogy ez öngyilkosság lenne, Draper is megfogja, hogy ne menjen. A felderítő közli, hogy nem bolondult meg, kimutat, alig 100 méterre ott a 6-os atmoszféra átalakító. Ott meghúzhatják magukat, talán sikerül rádiózni is, ha meg nem, a PDT jeleket úgy is látják a kolónián és majd küldenek valakit.

Curtis beüti a helyes kódot a bejárónál (Otto annyira fél, hogy elfelejtette, jobb is, hogy nem ő haladt elől, Curtis továbbá látja bátyja szemében a rémületet és sajnálja őt). Az automatizált atmo eltörpül a kolónia melletti fő egységtől, de bőven van hely. Otto tudja, hogy gond van, a csövekből sziszegve szökik a gőz, meg vibrálnak, eleve baljós zümmögés hallatszódik és meleg is van. Otto szól testvérének, aki Yousseff-fel flörtölget (Otto hideg szukának tartja a nőt, aki direkt hagyja, hogy Curtis flörtöljön neki, hiszen a férfi belezúgott). Durvábban szól rá, ami ugyan felkelti Curtis figyelmét, de ugyanakkor haragosan tart Otto felé, hogy megnevelje. Végre sikerül felhívnia a figyelmet, hogy Curtis figyeljen már és hallgasson. Draper nem érti, csak a gépek hallatszódnak, de Curtis kijavítja: a gépek, amik hamarosan tönkremennek. Túl sok por került az utóbbi időben az egységbe és a karbantartás is rég volt. Most azonnal ki kell tisztítani a szűrőket és ventilátorokat, mert már most túlmelegedett az egész rendszer. Draper nem érti: max lerobban az atmo, nem nagy dolog, ők mellette kivárhatják a segítséget. Curtis ránéz testvérére és közli a rossz hírt. Legjobb esetben az átalakító leállna, hogy ne melegedjen túl, de ez nem történt meg, így a másik eset fog bekövetkezni: az egész kóceráj felrobban. Ankita az ajtóhoz megy és kinéz, de a vihar semmit se csillapodott, szóval bent rekedtek.

Fatális baleset

Curtis elindul a létrához, ő kitudja pucolni a helyet még a robbanás előtt. Ankita arra kéri, hogy vigyázzon magára, Curtis egy "na mit mondtam, működik a flörtölés" arcot vág bátyjára, hiszen lám, a nő aggódik érte. A létra erősen vibrál, a férfi mászni kezd, de ekkor robbanás következik be az atmoszféra átalakítóban, a rengéstől Curtis lezuhan, hallatszódik, hogy csontja törik és nem mozdul. Draper rohan oda megnézni van-e pulzusa, Otto nem hiszi el mi történt, ez az ő hibája, ő akart az Acheronra jönni és tessék, emiatt testvére meghalt. A két katona Ottót győzködi (ész érvekkel és erőszakkal), hogy ő végezze el a javítást, de egyrészt Otto nincs erre képesítve, másrészt idegileg összeroppan. Valahogy Otto megszerzi a nő pisztolyát és túszul ejti a katonát. Ebbe a szituációba érkezik meg Demian Brackett százados, a nemrég érkezett új parancsnok. A tiszt azért jött, hogy kihozza innen a társaságot, de egy túszdrámába bonyolódik. Stamovich és Demian Draper mellé sorakoznak fel, célra tartott gépkarabéllyal, míg a többi katona fedezékbe húzódik. Julisa Paris hadnagy a magánál lévő Curtishez megy, a százados helyzetjelentést akar, de Draper szerint bőven elég az, amit lát, felesleges részletezni. Yousseff (akinek torka szorítva van és nehezére esik levegőt venni) közli, miszerint Otto el akar innen húzni, az egész bolygóról és most. A férfin látszik, hogy a legkisebb nyomásra összeroppan és lő, nem akarja, de Istenre esküszik, hogy megteszi. Nem akar egy dollárt se a munkájukért, csak tegyék őt meg Curtist fel egy hajóra a Föld felé. A síró, riadt hangú Otto nem éri be Demian szavával, miszerint hazaengedik. Az atmo teteje lerobban, közel a vég, a százados Curtishez megy, aki nem néz ki jól, de a férfi szerint csak percek vannak hátra. Draper és két cimborája közelebb megy Ottóhoz, aki fenyegetőzik, hogy lőni fog. Demian próbál értelmet verni belé, ez a hely mindjárt robban és mindenki itt hal meg, köztük Curtis is. Az idegösszeroppanást kapott férfi azt akarja, hogy akkor vigyék ki a testvérét. Nguyen, Hauer és Paris a százados utasítására kiviszik a sérültet, de előbb sínbe kell rakni a lábát. A vezérlőpanel ajtajával és a férfi felsőjével ezt megteszik, de a fájdalomtól Curtis eszméletét veszti.

Ebből Curtis többet nem tér magához. Ugyan kiviszik az objektumból (ami hamarosan fel is robban) és Haurer mindent megtesz érte, de a férfi elvérzik. Otto szintén halott, Draper egyszerűen lelövi, mert csak így tudta feloldani a túszdrámát, mielőtt mindannyian meghalnak a robbanásban. Az atmoszféra átalakító felrobbant, a két holttest bizonyára nem lesz elszálítva. Ha a Földön maradtak is hozzátartozók, őket nem érdekli ez, számukra a két fivér már akkor halott volt, mikor a távoli Acheronra mentek sok éve. Otto félelme nagyon is valós volt, az Acheronon valóban van valami gonosz, ami azzal fenyeget, hogy elnyeli az itt élőket. A Jorden családot megrázza a tragédia, hiszen régi barátok voltak.

Előfordulás