FANDOM


Az Új-Mexikóban található katonai bázis, ami 1000 főnek ad otthont Athelry ezredes vezetése alatt. A közelben lévő Grants Airport miatt nem szokatlan a légi forgalom. A legközelebbi település egy La Barca De Oro nevű porfészek, ahol az egyetlen jelentős dolog a buszmegálló, ami a közeli, 700 fős Agate településig tudja vinni a katonákat, ha azok eltávra mennének.

Nyaranta szinte mindig kemencévé avanzsálnak a barakkok, mert 14 órán át szüntelenül süt rájuk a nap, ráadásul esténként nincs elég erős szél, hogy a nyitott ablakokba fújja a kellemes hűvös levegőt. A katonák zöme inkább megvárja az éji lehűlést, hogy betakarózzon. Mivel a bázis mindentől távol esik, így szórakozásra nem nyílik lehetőség. A katonák szabadidejükben leveleket írnak szeretteiknek, vagy sorban állnak a telefonoknál, esetleg kártyáznak, vagy pihennek.

Az UFO

1991 nyarán az egyik közeli völgyben egy UFO-t találnak. Az ezredes ezt bevontatja, ekkorra már világos, hogy ez egy idegen űrhajó, aminek gazdája már három katonával végzett és az egyetlen szemtanú Enoch Nakai tizedes. Másnap hajnalban a hangárban leemelnék a teherautóról a gépet, miközben az OWLF pár tudósa dr. Richards vezetésével szintén jelen vannak. Az egyik tudós figyelmes lesz arra, hogy a hajón vörös fények tűntek fel, pillanatokkal később az egész bázis felrobban. 1000 katona pusztul el egy szempillantás alatt, egyedüli túlélők Nakai tizedes, aki éppen hajnalban távozott, illetve a D-barakk emberei, akik meg Raton környékén gyakorlatoztak.

A katasztrófa után a kormány azt a mesét adja be, hogy egy nukleáris bomba egy csúfos baleset következtében felrobbant. Cibola megye lakói fel lesznek szólítva, hogy zárkózzanak be egy időre, Agate lakói pedig zömében távoznak, miközben katonák érnek a terepre egy ezredes vezetésével. A katonák azért jöttek, hogy kiderítsék mi történt, Nakai révén sikerül megölni a tettest: egy űrből jött vadászt, aki komoly veszteségeket okozott az ezredes emberei között.

Ismert személyek

Galéria

Előfordulás

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.