Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Izmos pasas, akinek fizikai adottsága már irigylésre méltó. Haja aranybarna, a homlokán szinten mindig van horzsolás, hiszen valahányszor frissen ébred, mindig beveri a fejét a kabinja egyik támfalába. Hosszú időn át dolgozik teherhajókon, ahol munkaköre illik személyiségéhez: a hosszú utak unalmas lezajlása. Beosztottjaira nem szokott rátekinteni, ezzel is ösztönzi őket, hogy a munkájukra koncentráljanak és ne idegeskedjenek, hogy esetleg a főnök őket figyeli titokban. Továbbá az időbeosztásokat nagyon szigorúan szokta venni.

A 2180-as évek végén, vagy 2190-es évek elején a PlanComegy jól fizető melóval bízza meg Clark Sparrent, a Vinza kapitányát. A 17 hónapra a Földtől lévő Rosamond 6 egy terraformálásra tökéletes világ, ám valahogy megjelentek rajta az alienek a felfedezés és az első telepesek megérkezése között. Azóta Jocasta Malvaux és 51 másik kutató él a bolygón, akik a lényeket tanulmányozzák. Ám a cég most már jobbnak látja, hogy végre gyarmatizálják a planétát, a feladat evakuálni a tudósokat (vagy azonosítani a testüket) és kitenni az első adag méregrobotokat. A feladatra egy osztag tengerészgyalogos is elkíséri őt, illetve a törvény egy képviselője is. Az Idegen Fajok Törvénye ugyan védi az alieneket egy purgálással szemben, de azóta ezt módosították és bírósági felhatalmazás van az evakuálásra, ha Jocasta nyakasnak bizonyulna.

Clark személyesen is érdekelt a sikerben, ugyanis az egyik unokatestvérének egy cége van, ami majd a bolygó vizének megtisztításában fog szerepet játszani. A kapitánynak ez lesz az utolsó küldetése, ugyanis szerződést kötött a bányajogok egy bizonyos %-ára. Eme misszió során mindenki nagy prémiumot kap, amihez majd a jövőben jönnek a bánya profitjai Clark számára, vagyis ideje nyugdíjba menni. Ha a részvényei lejjebb mennének, akkor eladja, ha feljebb, akkor alrészvényeseket is bevon. A misszió igazi kincs: egyszerre lehet hős és még gazdag is. Terve szerint majd otthon termeszt guayulet, ez természetes hipoallergén latex, amit több iparágban is felhasználnak. Mindezt felesége, Nancy mellett.

A törvény képviselője Rory Theodor Malvaux nyomozó lesz, aki egyben Jocasta fia is. Rory és Clark 15 éve ismerik egymást, mindkettejüknek jól jön eme feladat. Clarknak egy hivatalos személy, egy zsaru kell, Rorynak meg már ideje volt pihennie. Az indulás előtt nem sokkal Rory megoldott egy ügyet, ahol pár év után végre megtalálta az elkövetőt, aki végzett az egyik kollégájával és annak családjával. Csakhogy a nyomozó agya elborult és az ügy végére a tettes vérbe fagyva végezte, ami felháborodást keltett a médiában. Ugyan a rendőrség fedezi Rory hátát, de ideje eltűnnie egy időre, amíg mindenki elfelejti az ügyet. A kryoba fekvés előtti két hónapban Rory kezdetben Clark mellett van, hiszen nem ismeri a legénység tagjait. De a nyomozó idétlennek érzi magát a barátja mellett, így Pocketnek kezd el besegíteni. Az út zömét, 15 hónapot álomban töltik, a előzetes tervek szerint igazából gyorsan összeszednek majd mindenkit a bolygón és azonnal távoznak, előtte kitéve a robotokat.

Landolás

Július 14-én a Vinza eléri a bolygót. A landolás során a hídra egy lény, egy óriásdenevér repül be, Barry, a pilóta oldalra dől, ám vele együtt a hajó is. A hídon kigyullad a vészvilágítás, hiszen ha így folytatják, a hajó befog csapódni a Rosamond 6-ba. Clark Sparren próbál rendet teremteni, emberei nem is a megzavarodott denevértől, hanem az egyre valószínűbb balesettől tartanak. A bekövetkező katasztrófa ellenére a kapitány az egyedüli, aki teljesen nyugodt. Rory előhúzza plazmapisztolyát, hogy kilője a denevért, de Clark még időben meggátolja ezt az őrültséget,h iszen a lövedék még kilyukasztaná a burkolatot. Clark a többiekkel együtt próbálja helyrehozni a Vinza landolását (a denevér repülés közben karmaival vért fakaszt a kapitány orrán), míg a nyomozó a saját kabátjával fogja majd el az állatot.

A Vinza épségben landol, a legénység megtapsolja a nyomozót, majd Clark azonnal elkezdi kiosztani a parancsokat. A rendszereket leállítani és biztonságos üzemmódba állni, a Cobb-tekercseket átállítani, a hajtóművet ellenőrizni. Theónak szólni, hogy eressze le az inhibitorokat és keressen valakit, aki ellenőrzi a sérüléseket. Gary és Mark menjenek és nézzék meg a cinklemezeket és terhelési transzmissziót. Gaylord végezzen teljes magnetológiai diagnózist minden rendszeren. Barry állítsa át a leerresztő szelepeket, Pocket nézze meg nem-e sérült a rakomány, mindezeket 13:30-ig.

A hídra a hajóorvos, Bonnie Bardolf jön be, aki állatkáját, Vajasgombócot keresi. Mint kiderül, az állatot ajándékba kapta egy korábbi út során, eddig a kabinjában tartotta, de Pocket nyitva hagyhatta az ajtaját, mikor az ott lévő mágneses tekercseket. A legénység kidobatná az állatot, de Bonnie sírása miatt a kapitány megengedi, hogy maradjon csak a békés jószág, ami nem árt senkinek.

Clark iktatja a landolást (pontosan július 14-én, 13 óra 10 perc és 4 másodperckor), majd Rory társaságában megnézik a rakományt. A termetes dokkban az egyik konténerhez mennek, Clark nem titkolja, hogy ő fél a rakománytól, míg Rory próbálja ezt takarni. A kapitány arcán jól látszódik a felelősség terhe, ez élete legnagyobb feladata, ahol ha valamit elront, akkor mindenki meghal. A retina-, agy- és ujjlenyomatszkenner lefuttatását követően feltárul a konténer, melyben 500 robot van deaktiválva. Eme brutális gyilokgépeket direkt fajirtásra tervezték, a szenzoraik észlelik, ha egy bolygón valami DNS-e nem őshonos, ezt követően vagy pengéikkel, vagy méregnyilaikkal irtják ki a célpontokat és addig nem állnak le, míg az adott bolygón csak az őshonos lények nem maradtak. Csupán egy ilyen gép képes kiirtani egy kisebb várost, a Rosamond 6-ra pedig 90 db. konténert hoztak, amiben mind 500-500 robot vár az aktiváló kódra. Amint beindították ezeket (csak Clark tudja őket beindítani, illetve ha ő meghalna, akkor Theo, aki éppen most lép be a konténerbe, bár ő csak minden második kódot ismer, a maradékot a kapitány kabinjában leli). Kezdésnek a kapitány beüti a "felmelegítő" kódot, a gépek szkennerei elkezdenek energiát szívni magukba, egyenlőre nem veszélyesek, de amint kieresztik őket a konténerekből már nem lesz visszaút, addig nem fognak megállni, míg minden idegent ki nem irtottak, vagy le nem merülnek. A kapitány lezárja a konténert, nehogy a legénység idejöjjön bámészkodni.

Clark utasítására Theo a Vinza kommunikációs rendszerén keresztül mindenkivel tudatja, hogy eligazítás lesz. Az emberek szépen jelennek meg, köztük a téglavörös egyenruhájú tengerészgyalogosok is. Clark és MacCormac ezredes felváltva tartják az előadást, amit Rory néhol kisegít, hogy eloszlasson pár kérdést. A Rosamond 6 a PlanCom tulajdona, valamikor a felfedezése és az első emberek idejötte között valahogy alienek kerültek a planétára és a várható mészárszék bekövetkezett. Jocasta Malvaux ennek ellenére néhány kutatóval a bolygóra érkezik, hogy tanulmányozza a xenokat. A Cég időközben úgy dönt, hogy sterilizálja a bolygót, szóval a Vinza feladata kettős: a robotokat a bolygóra hozni, majd aktiválni, illetve előtte Malvaux csapatát kihozni. Ha minden jól megy, másnapra már távozhatnak is.

A gond ott kezdődik, hogy a tudósok faluja bár látszódik a hajó szenzorai révén, de életnek semmi jele, ahogy kapcsolatfelvétel se történt, holott a falura való lakóblokkok enyhén szólva nagyon ellenállók, aki ezekben elzárkózik, azt szinte semmi se tudja onnan kirángatni. A fél km-re lévő település a Vinza védelmi rendszerein belül van, ha lennének itt xenok, akkor azokat detektálták és semlegesítették volna. A terv a következő: először is napkelte után, világosban egy 100 m-es körben (aminek központja a Vinza) stabilizálják a helyszínt, senki sem akar meglepetéseket, ezt követően elmennek a faluba és elhoznak mindenkit, Rory létszámellenőrzést tart és ezt követően jöhet a felszállás (az 52 helyi csak a rajtuk lévő ruhát hozhatják, minden, még a felszerelések is a bolygón maradnak, majd ha a bolygó sterilizálódik, akkor visszajöhetnek a kutatási anyagokért). Remélhetőleg 10 órán belül végeznek a munkával és elhúzhatnak innen, hátrahagyva az aktivált gyilkos robotokat. MacCormac ezt követően beszél még az alienekről (bár mindenkinek kötelessége lett volna az anyagokat elolvasni) és hogy miféle védelmi terveket dolgoztak ki ellenük. A hajót 12 löveg fogja őrizni, így ha az emberi figyelem lankadna, a gépek tenni fogják a dolgukat, a cél az infesztáció elkerülése, egyetlen xeno sem kerülhet fel a hajóra. Továbbá a buborékgolyó-mező megsüt mindent, aminek nem emberi a DNS-e és legalább 5 fontnál súlyosabb.

A felfedezőcsapat minden egyes tagjánál lesz egy adag lúg, amivel a savat semlegesíthetik, továbbá Bonnie különleges képzést kapott ilyen sebek kezelésében. Az eligazítást követően Rory megmondja Clarknak, hogy az anyja biztos nem fog egyszerűen távozni, túl nyakas ahhoz. Ezt követően a jövőről beszélnek, a kapitány ebből az akcióból jól meggazdagszik és visszavonulhat, felajánlja régi barátjának, hogy költözzön majd hozzá és feleségéhez a Földön, ahol majd guayulet termesztenek, ami még több pénzt fog a konyhára hozni. Persze Rory tudja, hogy ehhez előbb a saját anyját kell meggyőznie, hogy távozzon, ami komoly akadály lesz.

Advertisement