Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Ez a lap már nem szorul szerkesztésre!


Egy ősi templom ami Rath Preap szigetén található. A nyugati őserdő szélén terül el, a sziget közepét uraló füves mezőkre néz. A hiányos feljegyzések szerint 1500 évvel ezelőtt a khmer nép ősein élősködő emberek jöttek és részben helyi, részben hozott kövekkel felépítették ezt az erőd és templom keverékét. A falakat kifürkészhetetlen ikonográfiák díszítik olyan tekergő alakokkal amik inkább hindinek látszik mint másnak. Néhány alak hasonlít a Predatorokra (legalábbis Rath Preap ennek látta), arra soha nem derült ki miért vált lakatlanná a sziget. A templom kiépítése egyszerre védhető és védhetetlen, mintha két tervező kompromisszumot kötöttek volna. Középen egy magas és körkörös torony áll ami jól szolgál a védelemnek. Az iránytű négy égtája felé hosszú ékek nyúlnak ki ahol részben a lakóhelyek vannak. Ezek a nyúlványok megfigyelőállásokban végződnek de középtájt egy-egy torony kapott helyett ami a központi tornyot másolják. Ezeket a kis tornyokat könnyen be lehet venni mert a fő falon kívül vannak.

Rath Preap mikor megszerezte a szigetet kisebb-nagyobb módosításokat végzett rajta hogy jobban védhető legyen de nem is gondolta hogy 2008-ban ide vonul maradék katonáival. Itt is pusztul el az embereinek többségével. A Ragadozó kihasználta a titkos átjárókat és ez részben segített a kezdésnél neki.

Advertisement