Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Címke: rte-wysiwyg
1. sor: 1. sor:
Egy ősi templom ami [[Rath Preap's Island|Rath Preap szigetén]] található. A nyugati őserdő a szélén terül el, a sziget közepét uraló füves mezőkre néz. A hiányos feljegyzések szerint 1500 évvel ezelőtt a khmer nép ősein élősködő emberek jöttek és részben helyi, részben hozott kövekkel felépítették ezt az erőd és templom keverékét. A falakat kifürkészhetetlen ikonográfiák díszítik olyan tekergő alakokkal amik inkább hindinek látszik mint másnak. Néhány alak hasonlít a [[Predator|predatorokra]] (legalábbis [[Rath Preap]] ennek látta), arra soha nem derült ki miért vált lakatlanná a sziget. A templom kiépítése egyszerre védhető és védhetetlen, mintha két tervező kompromisszumot kötött volna. Középen egy magas és körkörös torony áll ami jól szolgál a védelemnek. Az iránytű négy égtája felé hosszú ékek nyúlnak ki ahol részben a lakóhelyek vannak. Ezek a nyúlványok megfigyelőállásokban végződnek de középtájt egy-egy torony kapott helyett ami a központi tornyot másolják. Ezeket a kis tornyokat könnyen be lehet venni mert a fő falon kívül vannak.
+
Egy ősi templom ami [[Rath Preap's Island|Rath Preap szigetén]] található. A nyugati őserdő a szélén terül el, a sziget közepét uraló füves mezőkre néz. A hiányos feljegyzések szerint 1500 évvel ezelőtt a khmer nép ősein élősködő emberek jöttek és részben helyi, részben hozott kövekkel felépítették ezt az erőd és templom keverékét. A falakat kifürkészhetetlen ikonográfiák díszítik olyan tekergő alakokkal amik inkább hindinek látszik mint másnak. Néhány alak hasonlít a [[Predator|predatorokra]] (legalábbis [[Rath Preap]] ennek látja), az soha nem derül ki miért vált lakatlanná a sziget. A templom kiépítése egyszerre védhető és védhetetlen, mintha két tervező kompromisszumot kötött volna. Középen egy magas és körkörös torony áll ami jól szolgál a védelemnek. Az iránytű négy égtája felé hosszú ékek nyúlnak ki ahol részben a lakóhelyek vannak. Ezek a nyúlványok megfigyelőállásokban végződnek de középtájt egy-egy torony kapott helyett ami a központi tornyot másolják. Ezeket a kis tornyokat könnyen be lehet venni mert a fő falon kívül vannak.
   
Rath Preap mikor megszerezte a szigetet kisebb-nagyobb módosításokat végzett rajta hogy jobban védhető legyen de nem is gondolta hogy 2008-ban ide vonul maradék katonáival. Itt is pusztul el az embereinek többségével. A [[South China Sea Predator|predator]] kihasználta a titkos átjárókat és ez részben segített a kezdésnél neki.
+
Rath Preap mikor megszerzi a szigetet, kisebb-nagyobb módosításokat végez rajta hogy jobban védhető legyen, de nem is gondolta hogy 2008-ban ide vonul maradék katonáival. Itt is pusztul el az embereinek többségével. A [[South China Sea Predator|predator]] kihasználja a titkos átjárókat és ez részben segít a kezdésnél neki.
   
 
== Előfordulás ==
 
== Előfordulás ==

A lap 2015. május 14., 19:27-kori változata

Egy ősi templom ami Rath Preap szigetén található. A nyugati őserdő a szélén terül el, a sziget közepét uraló füves mezőkre néz. A hiányos feljegyzések szerint 1500 évvel ezelőtt a khmer nép ősein élősködő emberek jöttek és részben helyi, részben hozott kövekkel felépítették ezt az erőd és templom keverékét. A falakat kifürkészhetetlen ikonográfiák díszítik olyan tekergő alakokkal amik inkább hindinek látszik mint másnak. Néhány alak hasonlít a predatorokra (legalábbis Rath Preap ennek látja), az soha nem derül ki miért vált lakatlanná a sziget. A templom kiépítése egyszerre védhető és védhetetlen, mintha két tervező kompromisszumot kötött volna. Középen egy magas és körkörös torony áll ami jól szolgál a védelemnek. Az iránytű négy égtája felé hosszú ékek nyúlnak ki ahol részben a lakóhelyek vannak. Ezek a nyúlványok megfigyelőállásokban végződnek de középtájt egy-egy torony kapott helyett ami a központi tornyot másolják. Ezeket a kis tornyokat könnyen be lehet venni mert a fő falon kívül vannak.

Rath Preap mikor megszerzi a szigetet, kisebb-nagyobb módosításokat végez rajta hogy jobban védhető legyen, de nem is gondolta hogy 2008-ban ide vonul maradék katonáival. Itt is pusztul el az embereinek többségével. A predator kihasználja a titkos átjárókat és ez részben segít a kezdésnél neki.

Előfordulás