Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Az amerikai tengerészgyalogság ezredese (azon belül a katonai hírszerzésnél dolgozik), aki egy alienek uralta bolygóra küldött csapat vezetője 2192-ben. Soha nem volt még harcban és tipikus íróasztal katona, ezt még Thomas A.W. Spears is tanúsíthatja, hiszen találkoztak már.

A kormány kezébe kerül a Dutton kék doboza, ami rögzítette a Junket hajónaplóját, vagyis megvan a Xenomorph Prime koordinátája. Orona mintapéldányokat akar, ezért expedíciót indít a bolygóra, viszont beszervezne egy tapasztalt katonát, aki nem csak találkozott a Halállal, de túl is élte, illetve elérhető. Stephens nem rajong az ötletért, hogy Davey Arthur Wilkst is az egységbe tegyék, hiszen a rimi akciója után látványosan lejtmenetbe ment a karrierje.

A MILCOM épületében, egy 12 fős ovális irodában Stephens és dr. Orona fogadják a zárkából éppen csak kiengedett Wilkset. Már a bemutatkozásnál kölcsönös ellentét alakul ki: a fontoskodó íróasztal katona és a bajkeverő veterán kezet se fognak. Nem úgy Orona, aki nem viseltet semmiféle ellentéttel a tizedes iránt. A tudós hallani szeretné a 2179-es rimi akciót, persze a jelentéseket látta, de szeretné a primer forrástól hallani hogy milyen volt a találkozás az alienekkel.

A tizedes nem szólal meg, ezért Stephens ripakodik rá (bár Wilkset hidegen hagyja, hiszen mit tehetnek vele, talán visszaküldik a cellába?). Elhangzanak hát az egyetlen katonai túlélőtől az események és hogy utána hogy kezdett lecsúszni az élete. Orona kitessékeli az ezredest, hiszen a jelenléte csak gátolja a kihallgatást.

Felkészülés

Wilks tizedest őrmesterré léptetik elő, belement a misszióba, egyetlen elöljárója csupán az expedíció feje, Stephens ezredes. A tengerészgyalogság a Benedict nevű hajót adja a kezére és az 1. Mélyűri Hadosztály 2. Ezredének Készenléti Csoportjának Róka szakaszát (annak mind a négy osztagával). 32 Utód szériás szintetikus, a hajó 9 fős legénysége és Wilks van a parancsnoksága alatt.

Egy alkalommal Stephens és Orona négyszemközt kezdenek beszélni. Az ezredes őrültnek tartja az őrmestert, aki az első adandó alkalommal szabotálja a küldetést és mindenkit megöl. Emiatt jobb lenne most kizárni Wilkset a misszióból, de Orona közli, hogy akár tetszik, akár nem, a fejesek ragaszkodnak egy veteránhoz. Persze ez ellen lehet tiltakozni, csak akkor majd Bill ne csodálkozzon, ha a nagykutyák pillanatok alatt kidobják a tengerészgyalogság kötelékéből.

A Benedictnél a berakodás során Wilks éppen felügyeli a dolgokat, megítélésének megfelelően szerelhette fel a csapatot, amit az elmúlt időszakban kőkeményen edzett. Éppen ezért hozat plazmafegyvereket, hiszen a tűzerő kell majd az idegenek ellen. Az ezredes amint ezt megtudja, azonnal leteremti Wilkset, hogy mit képzel: mintapéldányokat mennek gyűjteni és nem háborúba vonulnak. A sima M41-E karabélyok bőven elegek lesznek majd. Az őrmester szinte felrobban a méregtől, de higgadtan közli: legyen, de akkor majd ne csodálkozzon ha az egész expedíciót darabokra fogják majd tépni a bestiák.

Indulás

Senki sem tudja, hogy Stephens titokban a Bionatnak adta el magát. Tájékoztatja a céget, akik EXP szériás androidokat és egy szociopata gyilkost küldenek a katonák megölésére. A Benedict 2192 április 5-én, 09:00-kor startol el a Toowomba katonai kikötőállomásról és majd csak 2193 januárjában érik el a bolygót.

Aknamunka

A kryo kapszulából való ébredéskor az ezredes észrevesz egy hibát: egyel több fő van a fedélzeten. Próbálja kiszúrni ki lehet a potyautas, de a felsorakozott legénység közt nem tudja kiszúrni, hiszen eleve nem ismeri az embereket. Wilks négyszemközt beszél a tiszttel: játsszák meg, hogy Stephens kérte a civil nőt (akit Wilks mentett meg és hozott a hajóra az indulás előtt), mint amolyan szakértőt, így utólag majd nem fogja senki se letámadni az ezredest, amiért figyelmetlen volt egy kritikus missziónál.

Az út során Bill elkezdi aknamunkáját kivitelezni. Titokban kommunikál a Bionat emberével, előkészítve a támadást. Ezt a beszélgetést T.J. Easley is hallja. Az éppen járőrözést folytató szintetikust az ezredes leüti és kidobja az űrbe (szkafanderrel), egy időzített gránát társaságában. A legénység látja, ahogy tragikus öngyilkosság történik, bár senki se érti mi vitte rá Easleyt, hogy ezt tegye.

A következő áldozat Jones, akinek balszerencséje, hogy Stephens jelenlétében észleli a kijelző adatait. Valaki követi őket, pedig ez lehetetlen: a rendszer nem hibás, az űr ezen része pedig lakatlan, talán jobb lenne figyelmeztetni a legénységet. Egy pisztoly sül el, Jones pedig holtan végzi, ezzel egy kiiktatva egy szemtanút, mielőtt késő lenne.

A munka jutalma

Patrick Massey és androidjai átszállnak a Benedictre és hamar elfoglalják azt. Stephens ugyanis a fegyverekről leszedte az adagolószerkezetet, így a tengerészgyalogosok fegyverei nem működtek. Az se segített, hogy az ezredes mindekit a hátsó raktérba parancsolt, ahol majd a céges androidok elfogják őket. Ennek ellenére két android, illetve négy tengerészgyalogos hal meg és további két katona sérül meg.

Gyorsan és relatív erőszakmentesen sikerül a Benedictet elfoglalni. Wilks éppen saját fegyverével a kézben várja a támadókat, mikor Stephens a hátába kerül és lefegyverzi az őrmestert. Wilks számára ekkor lesz nyilvánvaló, hogy a tiszt mindvégig áruló volt és ő szabotálta a küldetést.

A megjelenő Massey gratulál szép munkáért és finoman közli, hogy immár feleslegessé vált. Stephens rádöbben, hogy ez mit jelent, mielőtt a testébe, szív környéken több lövedék fúródik. Massey nem vette volna hasznát, meg hát aki képes volt elárulni a bajtársait, nem éppen megbízhatóak, jobb biztosra menni. Az áruló testét később kilövik az űrbe.

Felszerelés

  • Szolgálati pisztoly

Galéria

Előfordulás

Advertisement