Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement
Hk nemesis

Feladat:

Alien fészkek felszámolása

Létszám/egység:

7 fő

Felhasználó:

Weyland-Yutani

A Weyland-Yutani az alapító és az irányítója ennek a szervezetnek, aminek célja az alienek elpusztítása. Egyik gyakorlati irányítója a programnak Alan Grigson. Az egységek hivatásosokból és önkéntesekből áll, az önkéntesek olyan bűnözők, akik önként vállalják, hogy x bevetést szolgálnak le, cserébe a cég eltörli a hátralevő börtönéveket (nemi erőszaktevők nem lehetnek Berserkerek), alapszabály, hogy az önkéntesek nem beszélhetnek bűneikről, ami miatt a börtönbe kerültek. Az űrhajók tekintetében a cég spórol: 20 éve elavult hajókkal látja el az egységeket, pl.: C-osztályú Etcetera gépekkel (Elit Team Teszt Cirkáló), ez a típus műszerek szállítására épült, de leállították a gyártást, mert nem volt elég hely az embereknek és felszerelésnek, ha megsemmisülnek az nem nagy veszteség a cégnek. Ellenben az önkénteseken nem spórolnak, mindegyikbe jeladót ültetnek, ami drága, de legalább meggátolják, hogy elszökjenek (ráadásul ez még mindig olcsóbb megoldás mint hivatásos alien pusztítókat felbérelni), kamerákat helyeznek el a hajókon és érzékelőket, meggátolva a zendülést.

Az önkéntes és hivatásos emberekre külön szabályok érvényesek. Mikor az akciósok megkapják a fegyvereket, a hivatásosoknak kötelező bezárkózniuk a vezérlőterembe, elejét véve, hogy a bűnözők vérengzést csapjanak, ugyanakkor ennek morálrontó hatása is van, mert az emberek így nem bíznak egymásban. Az önkéntesek nem kaphatnak alkoholt, pornót, drogot és egyéb élvezetjavítót, egyedül csak a csaliemberek kaphatnak nyugtatókat és serkentőszereket, mert övék a legpiszkosabb feladat. Az önkéntesekből akit kijelölnek vezérnek, azt elküldik egy tanfolyamra, hogy megtanulják mit lehet leszűrni az alájuk beosztott emberek viselkedéséből, mikor roppanthatnak össze, stb.

Egy átlagos bevetés során az akciósok elindulnak a fertőzött területre (kisméretű atombombával, amit időzítenek, ha meghalnának, akkor is megtisztul a fészek), a hivatásosok pedig a hajóból utasítják őket. A csaliember egyedül megy tovább, hagyja magát elkapni az alienekkel, hogy a fészekbe vigyék. Ekkor kezdik aktiválni a MAX egységet, amit az önkéntesek magukkal hoznak. A gép követi a csaliember jeleit a fészekig, ahol aztán pusztítani kezdi a xenokat. A csaliembert csupán egy speciális maszk védi meg az arctámadóktól, a MAX nem lőheti őt le az esetleges túlélő emberekkel együtt, mert egy program ebben gátolja. Ha esetleg maradnának még alienek, akkor az akciósok elvégzik a maradék munkát. Az idő haladtával a W-Y kihelyez minden egységhez egy-egy MAX technikust, hogy meggátoljanak egy újabb tragédiát (egy MAX ámokfutásba ment át és legyilkolta a Berserkereket).

Ha a fészek túl nagy lenne, akkor több Berserker egységet küldenek ellene, esetleg katonákat küldenek ki, ha meg már túl nagy a fertőzés, akkor egyszerűen atombombát dobnak rá. Az akció közben elesett önkéntesek családtagjait a Cég egy kék levélben tájékoztatja.

Alap felállás

  • Egy parancsnok és egy kommunikációs tiszt (hivatásos)
  • Három akciós (általában ők önkéntesek), ebből egy csaliember és egy vezér
  • Illetve később egy MAX technikus (hivatásos)

Ismert egységek

  • Hunter/Killer Nemesis (Taepe, Izzard, Pulaski, Mannings, Ellis, Lara, Jess) az utolsó három fő kivételével mindenki meghal. A hajó is felrobban.
  • Hunter/Killer Bosszúálló (Aberden, Borostás és egy csaliember meghal)
  • Hunter/Killer Exeter

Felszerelés

Felszerelésük jó, bár a munka nagy részét a MAX végzi el. Az akciósok M4X Armorban küzdenek, M56 Smartgunt és M41 Pulse Riflet használnak, ráadásul olyan mozgásérzékelőt visznek magukkal, ami pontosabbak és nagyobbak mint a hadseregben használt típusok.

Galéria

Előfordulás

Advertisement