Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Tengerészgyalogos közlegény, aki az Acheroni kolónián szolgál. Tekintete mindig nyugodt és fenyegető.

Az új parancsnok

2179 június 10-én Marvin Draper őrmester Yousseff védelemként utazik Otto Finch és Curtis Finch mellett. 20 mérföldre vannak a kolóniától, de a vihar miatt csak lassan haladnak, ráadásul Ottó kivan akadva, mániákusan hiszi, hogy a bolygón fog meghalni. Draper természetesen szekálja, Curtis pedig megöklözi a vállát. A nap folyamán Ankita ekkor szólal meg először, szavaival szidja három társát. Curtis nem az utat nézte és emiatt fennakad egy árkon. Nem jöhetnek csak úgy le, mert felborulnának, ezért inkább kiszállnak és a közelben levő atmo felé tartanak.

A létesítmény nem bizonyul menedéknek, az elmulasztott karbantartás miatt a szellőztető és a ventilátor eldugult és emiatt az egész szerkezet túlmelegedett, vagyis hamarosan robbanni fog. A társaság választhat aközött, hogy kimennek és valahogy átvészelik a vihart, vagy elhárítják a dugulást. Az utóbbit választják, Curtis elkezd felmászni egy létrán, amit Ankita és Otto tart. Egy újabb rázkódás következik be, Curtis lezuhan, lábát töri és eszméletét veszti. Draper felküldené Ottót kipucolni a dugulást. Az őrmester kétszer arcon vágja a férfit, akinek a szája felreped és az egyik foga részben letörik.

Otto hiába mondja, hogy nem ért ehhez, Drapert ezt nem érdekli. A férfi három létrafokot megy fel, majd leugrik és inkább vállalja, hogy az őrmester lelövi. Draper tényleg lelőtte volna, ám Yousseff leállítja és kedvesen próbálja rábírni Ottot a munkára, ígéri neki, hogy szabadon elhagyhatja majd a bolygót. Ehelyett Otto elveszi a nő pisztolyát és a közlegény fejéhez szegezi. Némi idő elteltével tengerészgyalogosok érkeznek ki, hogy kimenekítsék őket. Ankita ekkor találkozik új felettesével Demian Brackett századossal. A százados próbálja elsimítani az ügyet. Kiviteti Curtist és a szavát adja rá, hogy a testvérpár elhagyhatja az Acheront. Otto számára ez nem elég, ő a Társaságtól akarja ezt hallani, jóllehet erre nincs idő, mert az atmo hamarosan felrobban. Marvin megelégeli az egészet és lő, a lövedék átüti Otto bal szemét, a halál azonnal beáll.

Marvin ezután haverjai körében elhagyja a helyet, megtagadva Demian parancsát, miszerint a holttestet ki kell hozni. Ankita marad és segít kihozni a testet (nem dühös Ottóra, szányja őt, hogy így járt). Marvin sleppjéből csupán Yousseff lesz az, aki nem próbál új felettese idegeire menni.

Június 20-án a társaság részegen bemegy az állatfarmra, ahol Pettigrew gyerekkori szenvedélyének élt, a tehénborogatásnak. 12 óra múlva Brackett előtt állnak, ám a százados nem is nagyon a társaságot, hanem inkább Drapert rója meg, hiszen ő köztük az alfa vezér, rá néznek fel, őt kell tehát megingatnia. Az egész megrovás nem sokáig tart (csupán Ankita tanúsít megbánást), mert a százados ideges lesz annak hallatán, hogy a Jorden család katonai kíséret nélkül a Weyland-Yutani által megadott koordinátákra ment ki.

Harc a kolónián

A Jorden család valóban talált valamit, egy űrutas hajót, benne tojások ezreivel. Demian pár katonával kimegy, hogy behozza a családot, ugyanis Russ Jorden fejére egy arctámadó tapadt. Június 23-án megszületik az első mellkasrobbantó, amit a katonáknak és Weyland-Yutani alkalmazottaknak élve kell elfogniuk. Legalábbis ez volt a parancs, amíg ki nem derült, hogy lény képes továbbfejlődni.

A fertőzött emberekből sorra születnek meg az idegenek. Yousseff Demian és Khati Fuqua társaságában sietnek Marvinékhoz. Mire kiérnek, már csak az őrmester él (két embere halott), Marvin a warriort próbálja egy ajtó mögé szorítani hasztalanul. A százados parancsára elfut onnan, így a tiszt és Ankita lelőhetik a berohanó szörnyet. Másnap a medikai részleget éri támadás, Yousseff a százados, Hauer, Sixto és egy katona jelenlétében fut oda, de már elkéstek. Csodával határos módon dr. Hidalgo élve kerül elő.

Védelem

Június 26-án sikerül behatárolni a fészket, az 1-es számú atmo megtisztítása végett Demian 12 katonával elindul, csupán 6 katona marad Julisa Paris hadnagy vezetése alatt a telepesek (akik a raktárban vannak) védelmére, köztük Ankita is. A raktárhoz egyetlen utat hagynak nyitva, a többit lehegesztik és a katonák szétszóródnak őrt állni. Yousseff lövésekre lesz figyelmes, ezért odarohan, lekéste a harcot, Paris megölte az idegent, ami végzett Chenovskival. Ankita posztjánál az idegenek próbálnak betörni, az odarohanó Sixto és egy telepes az életével fizet.

A betörő lényt a két odaérkező nő lelövi. A raktárhoz rohannak, hogy a telepeseket a vezérlőterembe vigyék, ami jobban védhető, csupán csak 20 ember hajlandó odamenni. Paris és Yousseff hátramarad fedezni az embereket, hiszen az idegenek áttörtek és megöltek két katonát. A két nő két warriort talál meg, amiket elintéznek, miközben hallják, hogy a vezérlőteremben pánik tört ki, az idegenek bejutottak.

Yousseff segítene a telepeseknek, de Paris nem, hiszen csak azt érnek el, hogy ők is meghalnának. Ekkor tűnik fel Demian és Pettigrew, a fészek elleni támadás kudarcba fulladt, ellenben van egy hajó, amivel elmenekülhetnek. Feltűnik a harmadik alien, ám őt Demian könnyedén lelövi. A katonák a vezérlőterembe rohannak, hogy minél több embert magukkal vigyenek. Lekaszálják az 5 ott lévő idegent, majd Brackett magával hoz egy eszméletlen kislányt, Luisa Cantrellt (több embert nem tudna hozni, hiszen a hajóra már csak egy ember férne fel, de az idő is sürget, az idegenek közelednek). A folyosón megjelenő két warriort lelövik, majd futva érnek el a titkos W-Y hajóhoz. Az odavezető folyosónál Pettigrew meghal, egy kilépő alien öli meg, Yousseff pedig eltűnik a liftaknában, egy xeno magával ragadja és feltehetően keltetőként végzi.

Felszerelés

  • Sisak és páncél
  • Pisztoly
  • Rohamkarabély

Előfordulás

Advertisement