Az Alphatech Hardware tulajdonát képező napágyú. Egyetlen feladata a mérgező és veszélyes hulladékokat a közeli napba kilőni. Maga a létesítmény egy aszteroidára épült és legfeljebb ha pár tucat ember dolgozik itt.
Története
A 23. század első felében az állomáson várják a USS Melville érkezését, mert egy rakomány hulladékot hozna, illetve a cég vezérigazgatóját, aki szemlét tartana itt. Helyette egy Laing nevű hajó tűnik fel. Chorhiani, a főnök beengedi, hiszen máskülönben nem szabadulna meg, a Melville fedélzetén érkező Alphatech Hardware fejes, Beliveau pedig nem várhat. Osborne és három embere felnyitja a hajót és átszállnak. Sötétség, köd és valami fura nyálka borítja a gép belsejét. Kissé beljebb pedig organikusnak tűnő fal fogadja őket, miközben a plafonról fura nyálka csöpög. Sikerül helyreállítani a világítást, ami felfedi a több tucat alient (40-50 fő), amik pillanatok alatt felkoncolják az embereket.
Az Alphatech Security képtelen útját állni az áradatnak. Vinson parancsnok utasítja Chorhianit, hogy készüljenek lezárni mindent, az emberei hamarosan elérik a belső vészhelyzeti kaput. Azonban a telep vezetője máshogy dönt: mindent lezár, így a biztonságiak maradéka, négy fő csapdába kerül. A kamerák még közvetítik Vinson átkait, mielőtt az áradat lerohanja őket.
A Sungun telepen már csak az irányítóteremben vannak emberek. Chorhiani magához veszi Emardtot, hogy segítsen. Az állomás immár elesett részlegét akarja lerobbantani a többi résztől, de a protokoll beindításához két ember kell. Emardt ellenkezik, hiszen ezzel halálra ítélik azokat, akik a másik oldalt ragadtak. Hamarosan jön a Melville katonákkal és biztonságiakkal, ők majd kipucolják a helyet, csak várni kell, a xenok nem tudnak ide betörni. A főnök egy pisztolyt nyom beosztottja halántékához, nyomatékosítva, hogy nincs más választása. Hirtelen berobban az ajtó, megölve a két férfit. A Laing nem csak idegeneket hozott, hanem a Bug-Men névre hallgató fegyveres ember-alien hibrideket is.
Mire a Melville megérkezik, már csak egy Dinkel nevű munkás él, aki elbújt. A katonai hajó hiába próbálja felvenni a kapcsolatot, a Sungun néma marad. Az Alphatech biztonságai Vormitag vezetésével átmennek. A 6 fő hamarosan szintén elnémul, így a szakasznyi tengerészgyalogos átszáll. A katonák felveszik a harcot az idegenekkel és kipurgálják a helyet, személyes veszteségük 4 fő (ebből egy eltűnt), magukkal viszik Dinkelt, a kimentett Vormitagot és egy elfogott Bug-Ment. A Laing nevű hajó már korábban elhagyta a helyet, fedélzetén a fogságba esett munkásokkal, akiket átalakítanak majd szintén hibrid vallási fanatikussá.
Ismert emberek
- Carrol
- Chorchiani - a hely igazgatója
- Croeni
- Dinkel
- Duke
- Emardt
- Roger
- Osborne
- Murphy
- James
- Vinson - a biztonságiak parancsnoka