Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki
Advertisement

Tengerészgyalogos százados, aki az USCM hivatalos folyóiratában, a Jarhead-ben nyilatkozik a 2170-es évek reformjáról, illetve ő hogyan is került a bőrnyakúak közé.

A családjában hagyomány a tengerészgyalogságnál szolgálni. Apja (és annak két testvére), anyja és a nagyszülők (leszámítva az anyja apját, aki az US Army-ban szolgált, ezért kilóg a sorból) egyaránt bőrnyakúak voltak. Családi összejövetelek során ha elég alkohol fogyott, mind ugyanarról beszélnek: a mai bokorugrók sorsa a csatamezőn egyre rosszabb a kor haladtával. A másik téma, miszerint a tengerészgyalogosok egyre puhányabbak lesznek, mert egyre inkább a technológiától függenek. A harmadik téma pedig szembemegy az előző kettővel: az emberiség soha nem változik, a bőrnyakúakra mindig szükség lesz míg világ a világ.

Persze Allen tudja jól, hogy talán még az ókori izraeliek Jerikó falainál is arról beszéltek, hogy bezzeg a régi szép időkben mennyivel jobbak voltak a katonák. Se szeri se száma azon történeteknek, hogy a kiöregedett katonák hogyan vélekednek (negatívan) a bárokban a fiatal bajtársaikról. A százados egy dologban egyetért családtagjaival: mindig szükség lesz egy emberre gépkarabéllyal a kezében, hogy védjen, vagy elfoglaljon egy földdarabot.

Allen szerint az USCM szívében egy szárazföldi egység. Nincs is annál jobb, mikor a sárban dagonyázva ítéletnapig tartanak egy objektumot. Lebutítva a harcok a katonákon állnak vagy buknak, a bőrnyakúak pedig bárkinél jobban használják fegyvereiket.

A Marine 70 program reformja még az "előző" korszak tengerészgyalogosait is meggyőzte, hogy jó irányba haladnak. Ami eddig jól működött, azt meghagyták, minden mást megváltoztattak, nem egy esetben vakmerő ötletekkel rukkolva elő. Az új taktikák, felszerelések, járművek szinte totálisan megváltoztatta az USCM, persze előnyére. Lehet, hogy a szülők és nagyszülők idején máshogy ment a dolog, de Egstad már egy olyan modernizált haderőnemben harcol, ami nagyban a mobilitásra, autonómiára és gyorsaságra épül, agresszíven lecsapva és kiaknázva a legkisebb lehetőséget is.

Előfordulás

Advertisement