FANDOM


Aliens vs. Predator Duel 1

Kiadó:

Dark Horse Comics

Kiadás ideje:

1995 március-április

Írta:

Randy Stradley

Rajzolta:

Javier Saltares

Szöveg:

Steve Dutro

Tusrajz:

Jimmy Palmiotti

Serkesztő:

Chris Warner

Kétrészes AvP képregény, amit a Dark Horse Comics adott ki 1995 március-áprilisban. Randy Stradley írta, Javier Saltares rajzolta, a tusrajzot Jimmy Palmiotti végezte, Jim Sinclair betűzte, Steve Dutro volt felelős a szövegért és végül Chris Warner szerkesztette (egyben a borítókat is ő csinálta). Az AvP képregények sorában a Duel előtt az Aliens versus Predator: Blood Time jelent meg, egy időben jött ki mint az Aliens versus Predator: Deadliest of the Species, majd utánuk napvilágot látott az Aliens versus Predator: War.

Történet

Egy tengerészgyalogos alakulat éppen a Ryushi közelében megy el, így fogják az onnan érkező vészjelzést. A jelek nem emberi eredetűek, a katonáknak ezt kötelességük kivizsgálni. Lesser őrmester összeszedi az adatokat, amit a bolygóról lehet tudni, majd az eligazítás során közli a többiekkel. Eszerint egy sivatagos planétán fognak landolni, ami egykor a Chigusa birtoka volt, jelenleg egyetlen ember él itt, ő Machiko Noguchi. Murphy hadnagy a landolóegységgel kiteszi a katonákat, akik egy ATV-vel száguldanak a jelzés irányába, ami csupán percekre van Noguchi házától.

Reed kezd nyugtalan lenni, hiszen az LV-426-on is ez volt, az emberek idegen eredetű jeleket fogtak, majd jöttek az alienek. A katonák kiszállnak Machiko házánál, ám az épület üresen tátong, a nő már egy ideje lelépett innen. A tengerészgyalogosok a jelzés irányába száguldanak, egy kanyonba, ahol egy lezuhant hajó van. Egyikük sem tudja, de ez egy predator űrhajó volt. Reed megy elől, mozgást érzékel, majd tüzet nyit, ahogy a többiek is. A katonák fellélegezhetnek, mert nem egy alien, hanem csak egy tövisfarkas került csővégre.

A hajó belsejében két testet találnak, egy halott és egy eszméletlen predatort. Glass százados parancsba adja, hogy az eszméletlen lényt magukkal viszik. Carlson rálel egy kiláncolt királynőre, ami látszólag élettelen, látszólag. Glass hiába ordít rá, hogy azonnal menjen oda, Carlson legyint egyet, mondván a lény döglött, ám nagyot tévedett. A királynő könnyedén széttépi az ostoba férfit. A katonák kilyuggatják az úrnőt, majd az eszméletlen predatorral együtt kimennek, Bowen inaszakadtából rohan az ATV gépágyúja felé, figyelmen kívül hagyva felettese parancsát, miszerint maradjanak egyben. A közlegény az életével fizet ezért, a homokból egy alien mászik elő és széttépi a katonát. A tengerészgyalogosok egy kört alkotva próbálják visszatartani a homokból előtörő lényeket. Most már mind értik, hogy a tövisfarkas miért volt olyan rémült, bár azt nem, hogy az eszméletlen yautját miért nem bántották.

5 idegennel sikerül végezni, majd egy plazmalövedék telibe talál egy lényt. A kanyon tetejéről predatorok ugranak le. Light-Stepper elpusztítja a maradék négy savvérűt. A katonák időközben az ATV-hez futottak, Glass megtiltotta nekik, hogy a predatorokra lőjenek, hiszen ki tudja mit akarnak. Cogletti békésen megközelíti Light-Steppert, ám a yautja egyszerűen lándzsával felnyársalja a nőt. Mire a tengerészgyalogosok észbe kapnának, addigra a gyilkos lény már elugrott és álcázta magát. Glass közelről szétlő egy álcázott predatort, aki próbált az ATV-re feljutni. A jármű elszáguld, egyenesen a Noguchi házig, ahol a katonák kapcsolatba lépnek a landolóegységgel. Sali próbálja az eszméletlen predatort életben tartani, jóllehet fogalma sincs mit csináljon. A yautja teste elkezd rángatózni és megszületik belőle egy predalien.

Lesser kész lenne cafatokra lőni a lényt, de egy predator plazmalövedék megöli a férfit. A tengerészgyalogosok vaktában kezdnek lőni a szellem alakokra, majd az ATV-vel egyenesen az érkező landolóegységhez száguldanak. Glass hiába figyelmezteti Murphyt, hogy vigyázzon, egy yautja plazmavető atomjaira robbantja a gépet. France az ATV gépágyújával lelövi a láthatóvá vált lövészt és kilyuggatja a predatort.

A katonák Prosperity Wells romjaihoz mennek, ahol védelmi állást alakítanak ki. Beesteledik, Sali és Glass éppen azt beszélik meg ki menjen aludni, mikor az ATV alól előbújik az immáron kifejlett predalien. Farkával lemetszi Sali fejét, míg Glass időben leguggolt a csapás elől, Reed nem ilyen szerencsés, a xeno megfogja és összezúzza a fejét. A megérkező Magyesi a lövéseivel elzavarja az alient, ám ezzel tálcán kínálta magát a predatorok számára, akik plazmával lelövik.

Glass aktiválja az aknákat, amivel a másvilágra küld egy yautját, ám Light-Stepper túléli a robbanásokat, bár némi sérült szerez. A százados és France futni kezdenek, egy kört írnának le, hogy így érjék el a járművüket. A tisztnek nincs lőszere, míg társának csak három lövésre elegendő maradt. Glass hirtelen elesik, France pedig rálő a közeledő predalienre, ám egyik sem talál és hamarosan a másvilágon találja magát. Az alien nem foglalkozik az immár magányos századossal, figyelmét a katona mögött lévő predatorra összpontosítja. A párharc során Light-Stepper a homokba zuhan, a százados ekkor egy üres gépkarabéllyal a predalien fejére suhint, amivel így magára vonja a figyelmet. Sikeresen kikerüli a farokpengét, majd a meglepett alien felsikolt, Light-Stepper újra talpra állt és halálos csapásokat visz be a lénynek. A predalien holtan rogy a homokba, a predator és ember pedig teljesen kimerülten rogynak a földre, nem bántják egymást, egyszerűen túl fáradtak. Glass az eddig fejkendőnek használt zászlót átadja a vadásznak, majd közösen nézik a csillagokat azon morfondírozva, hogy kiért jönnek előbb ide.

Galéria

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.