FANDOM


1993 augusztusában készült el az Alien könyvtrilógia befejezéseként. Az írók Steve Perry és S.D. Perry. A könyv, mint a trilógia eddigi részei egy képregény alapján készült, de miután az Alien 3 filmet kiadták, kénytelenek voltak a képregényt a filmhez igazítani (így lett Newt helyett Billie, Hicks helyett meg Wilks), a Ripley Háborúja nagy eltéréseket mutat a képregényhez képest, hiszen a képregény azt mutatta be Ripley mit művelt az Aliens film eseményei után. A könyvnek van egy képregény folytatása, ami lezárja a könyvtrilógiát.

Történet

Két hete, hogy Davey Arthur Wilks és Billie a Gateway állomáson van és összebarátkoztak Ripley-vel. Ripley elkezdi összegyűjteni azokat az embereket, akik álmaikban fogják az anyakirálynő üzeneteit. Wilks barátnője, Leslie Elliot programozó lévén megszerzi az álmodók listáját. Ripley terve, hogy az álmodókkal behatárolják az anyakirálynőt és a Földre viszik (hogy összehívja az alieneket és amikor mind ott van, akkor atombombával megsemmisítik őket). Leslie talál 6 álmodót, akik részletesen betudnák határolni a bolygót, illetve még néhány katonai múlttal rendelkező egyént. Wilks megpróbál egy hajót szerezni Peters tábornoktól, de erre kicsi az esély, mert az elmúlt 4 hónapban 3 mentőakció torkollott kudarcba. Először 12 civilt mentettek ki, de a 8 fős tengerészgyalogos egységből négyen meghaltak. Második alkalomra a katonák majdnem mind odavesztek és nem hoztak ki senkit, harmadjára a mentőcsapat nem tért vissza.

Billie és Ripley elkezdi összeállítani a csapatot. Charlene Adcox hadnagy, Keith Dunston, Eric D. McQuade, Dylan Brewster, Falk, Jon Jones orvos, Carvey, Maria Tully elektrotechnikus és Ana Moto jelentkezik az expedícióra. Másnap egy véletlenül leadott élő adásban az állomáson sokan látják, ahogy a 4. mentőakció a Földön megbukik, 5 tengerészgyalogos halt meg a kudarc során. Ez az adás meggyőzi a csapat azon tagjait, akik még nem döntöttek teljesen. A tábornok nem bocsát a csapat rendelkezésére egyetlen hajót sem, ezért egyetlen választás marad: lopni kell egyet, a választás a USS Kurtz katonai teherhajóra esik. A hajót veszélyes vegyi anyagok szállítására tervezték, falai elég vastagok, hogy az anyakirálynő ne tudja áttörni. 10 évnyi élelem, 20 főnyi hely és egy APC van benne. Leslie megszerzi a szükséges kódokat, így a csapat egy fegyverraktárból fegyvereket szerez és még a hajót is sikerül ellopni.

A bolygóra való érkezés előtt három nappal ébrednek fel és az álmokból behatárolják a Xenomorph Primeot. Felderítésként az APC-vel Billie, Ripley, Wilks, Falk, Dunston, Adcox és Carvey megy. Egy vízzel borított terepen mennek, óriás tojásszerűségekre találnak (olyan széles mint a jármű, de kétszer akkora), amiket elkezdenek vizsgálni. A tojásokban levő óriás idegenek (akkorák mint egy normál királynő) azonnal megölik Carveyt. Dunston sem jár jobban, csak Falknak sikerül bemászni a járműbe (előtte lelő egy alient), ám az egyik xeno üldözi és az ajtón keresztül próbálja kirángatni Billiet, Adcox lövései tesznek róla, hogy az alien ne jelentsen gondot. A maradék három idegen súlyos károkat okoz az APC-ben, miközben az a leszállási zóna felé tart. Ripley kiugrik és a fészek felé tart, Wilks pedig a fedélzeti fegyverrel megsemmisíti a xenokat.

Ripley lelő két alient mire előmászik az anyakirálynő, a Kurtz ekkor landol és Ripleynek sikerül becsalni az anyakirálynőt a ketrecébe (Ripley csak kisebb sérüléseket szerez). Eközben az APC lassan tönkremegy és az utasok kiszállnak a több ezer idegen közé, amik az anyakirálynő felé tartanak. A csapat tüzet nyit az alienekre, amiknek többsége csak elfut mellettük. Mire a Kurtz megérkezik (természetesen pár tucat dögöt összepréselve landoláskor) rengeteg kitinpáncélos fekete élettelen teste jelzi az emberek helytállását. Ripley és Moto zárótüzet biztosít a többieknek, ekkor Adcoxot hátulról megöli egy idegen. Habár a harcban három fő és az APC veszett oda, az anyakirálynőt sikerült elfogni és már csak a Földre kell szállítani.

A hajón Ripley elveszti eszméletét, Jones kivizsgálja és rájön, hogy Ripley egy android, akit alig lehet az emberektől megkülönböztetni. Ripley ledöbben és elkezdi magát gyűlölni, csak két nappal a legénység után fekszik mélyálomba. Gondol az öngyilkosságra, de végül az, hogy az alieneket elpusztíthatja, életerőt ad neki.

A Gateway állomás előtt 20 órával ébrednek fel. Egy titkos csatornán keresztül beszélnek Leslievel, aki közli, hogy az állomáson másfél hónappal később tervezték a felbukkanásukat. Az állomásról felszáll a USS Adams, hogy elfogja a Kurtzot. Billie tervét használva (tehetetlenséget színlelve hagyják, hogy vontatni kezdje őket az Adams, majd teljes sebességgel a hajtóművének ütköznek, tönkretéve azt) sikeresen elérik a Földet (Ripley az eset után újra mutatkozik a legénység előtt, mivel Billie és Wilks már mindenkivel közölte a hírt, nem nézik le a szintetikus nőt).

Orona komplexumát hegyek veszik körül, ezért az anyakirálynőt egy párkányra teszik le. A csapat ellenőrzi a komplexumot, hogy üres-e, a harc nyomain kívül nem találnak semmit. Ripley elkezdi a bombákat összehangolni, hogy egy időben robbanjanak, miközben Billie egy siklóval elmegy megkeresni Amyt (mindenki ellenzi ezt, de Billie nem hallgat rájuk). Az utolsó videó, amit Amyról látott, egy Észak-karolinai iparváros egyik gyárában vették fel. Eközben a bunkerhez féltucat fanatikus érkezik és tüzet nyitnak a csapatra. Falk könnyebb sebeket szerez (lelő egy fanatikust), Wilks rövid időn belül leszedi a maradék 5 embert, Ripley tovább dolgozhat immár zavartalanul.

Billie egy gyárkomplexumban talál rá Amy apjára, aki elmondja, hogy a lányt elvitték a közeli fészekbe. Billie a férfival pontosan odamegy, mivel az alienek többsége az anyakirálynő felé ment, ezért kevés őr maradt. A néhány alien megölése után egy sérült idegen imádó elmondja, hogy a lányt ajándékként viszik az anyakirálynőhöz. Természetesen a fanatikus a beszéd után impulzus lövéseket kap a testébe.

The Female War Cover

Amerikai kiadás.

Ripleyéket az alienek kezdik megtámadni, még időben feljutnak a Kurtzra és felszállnak. Billie visszatér a siklóval és közli, hogy ha kell, egyedül megy kiszabadítani Amyt. Ripley csatlakozik hozzá (Amy apját a Kurtzra viszik) és a siklóval a fanatikusok leszállt hajója felé mennek. A fanatikusok járműve pont útba esik az idegenek útvonalával a királynő felé, ezért több ezernyi xeno között szállnak le. Átharcolják magukat a hajóig, ahol 20 ember teteme között megtalálják Amyt. Visszamennek a siklóra (természetesen lelőve a támadó alieneket, a xenok hullái akkora dombba termelődnek, hogy egy fedezék jön létre). A siklót az alienek megrongálják és kifolyik az üzemanyag, amit Billie egy véletlen lövése meggyújt. Az égő siklóból a fanatikusok hajójába menekülnek (a tűz a xenok többségét visszatartja). Végül felszállnak a hajóval és a Kurtz felé repülnek. Nem messze a Kurtztól lezuhannak, de túlélik a becsapódást. Wilksék kimentik őket és együtt hagyják el a Földet. Ripley aktiválja a bombák visszaszámlálóját az ÉLET kóddal. A bombák 6 hónap múlva robbannak, elpusztítva az odasereglett xenok milliárdjait, legalábbis ezt hitték, mert valaki kissé szabotálja a tervet, hogy a bolygót magának foglalhassa el.
Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.