FANDOM


Esélyek

Író: Paul Kupperberg

A USCSS Typhoon a Zeta 2 Reticuli rendszerbe ér és landol egy ismeretlen bolygón, hogy sürgős javításokat eszközöljenek, illetve a Weyland-Yutani számára felderítsék a helyet. London navigációs tiszt és Gilmore tiszthelyettes szkafanderben felderítő utat tesz, miközben Jepson tudományos tiszt a hajón maradva nézi a ruhájuk által küldött adatokat. Gilmore próbálja ignorálni társát, akinek szokásához híven be nem áll a szája. Az egyik óriási fából (ami inkább fűszál) London a tiszthelyettes hatására mintát vesz, majd rengeteg, óriási medúzaszerűséget látnak lebegni (az őshonos faj, a lebegők), amik mintha menekülnének. Az üldözőjük nem más, mint egy fekete kitinvázas, banánra hasonlító, szem nélküli fejjel rendelkező lény, ami a lények közé veti magát és sikeresen meglékel egy lebegőt. A két ember döbbenten nézi az eseményt, majd visszatérnek a hajóra, hogy kielemezzék a látottakat.

Jepson közli a legénységgel (amibe még beletartozik Lawford kapitány és Katz altiszt) a téziseit (alaposan kielemezte a rendelkezésre álló információkat), szerinte a lebegők egy őshonos faj, míg az "ugró" valahogy erre a bolygóra került és erősen ragadozó életet él. Jepson megírja jelentését, amit elküld a Weyland-Yutaninak. A Társaság felől válasz érkezik: szerezzenek egy ilyen "ugrót" élve vagy holtan, vigyázzanak, mert rendkívül veszélyesek, de ha sikerrel járnak, busás haszonban fognak részesülni. A bónusz pénztől megrészegült legénység felszerelkezik, a kapitány kiosztja a gépkarabélyokat és megindul a vadászat. A halott "lebegő" felé haladnak óvatosan, tüzelésre készen. Miközben a csoport mintát vesz a testből, addig London megnézi a sebet, így messzire kerül társaitól, akik hiába próbálják kommunikátoron elérni, a férfi nem fogadja a hívásokat. London azt forgatja a fejében, hogy ő fogja megszerezni a mintapéldányt, így neki több jár a jutalomból, persze nem bolond, tudja mekkora veszélybe keveri ezzel magát, de bátraké a szerencse. Mintát vesz a sebnél, mikor a testből egy alien robban elő. A férfinek van ideje megfogni a fegyverét és arrébb ugrani (az alacsony gravitáció miatt a xeno később ér talajt), majd a gépkarabély tusával (mivel nem volt ideje megfordítani) üti fejbe a lényt, majd menekülésre fogja, 3-4 métereket ugrálva próbál eltűnni.

A többiek is támadást kapnak, Jepson magát ostorozza, amiért ez a lehetőség eszébe se jutott. Az 5-6 méteres lények támadnának, de Katz a maga három gránátjával elégé elbizonytalanítja őket, hogy sikerülhessen meghátrálni. London bejelentkezik a headseten keresztül, jelezve, hogy közeledik, de szava egyszer csak elnémul. Londont ugyanis üldözője elfogja és az erdő mélyebb pontjára viszi. A többiek sincsenek jobb helyzetben, a xenok áradata tereli őket a fészek felé, ráadásul az emberek kommunikációs csatornája ugyan azon a frekvencián van, mint amivel a lebegők kommunikálnak egymással, amit persze az idegenek blokkoltak, vagyis a Typhoonon lévő kapitány nem kapta meg Gilmore üzenetét.

Katz tudja, hogy két opciójuk van: kitörnek és így halnak meg, vagy hagyják magukat terelni és ott meghalni. Utóbbi mellett döntenek, mert London még él és felé tartanak. A férfi jelenti, hogy bár a fészekben van, de amikor eljön a megfelelő idő kitud törni. Katz megadja ezt a lehetőséget: tüzet nyit a kint levő cirka 50 alienre, amik soha nem találkoztak lőfegyverrel, ezért könnyű őket lekapni, ráadásul elégé tömörülnek, amit idővel majd kompenzálnak, gyorsan tanulva hibáikból egyre nehezebb célpontot nyújtanak a három ember számára. London kijön a fészekből (pisztolyával, amivel nem is olyan rég még öngyilkosságot akart elkövetni most likvidálja az útjába kerülő három "ugrót"), majd a fészek bejáratánál leteszi tartalék oxigéntartályát és azt próbálja berobbantani, de sorra mellé lő, ezért Gilmore lövi ki helyette a palackot, ami jelentős tüzet okoz. A fekete szörnyetegek felhagynak a támadással és a fészekbe rohannak, menteni a több ezer tojást. A lehetőségen kapva kapva az emberek Katz szándékosan hátrahagyott nyomait követve visszatérnek a hajóhoz és amint lehet, felszállnak. Ugyan sikerült a növényzetből és a lebegőből mintákat kinyerni, de az "ugrókból" nem, de legalább élnek és ez is valami. Nem is sejtik, hogy London a fészekből magával hozott egy kis tojást, amit a szobájába tesz le, lezuhanyozik, majd aludni tér. Akkor éri őt a meglepetés, mikor álmából felriadva (ahol 5 aliennel pókerezett) azt tapasztalja, hogy valami az arcára tapadt és valami kezd lemenni a torkán.

Raj

Írta: Dan Abnett

A Conestoga osztályú USS Montoro dokkjából két UD-4L Cheyenne Dropship röppen ki, célja az LV-KR 115. 30 perc múlva mindkét gép belép az atmoszférába. A rossz látási viszonyok és a vihar jócskán megnehezíti a repülést, lévén szabad szemmel kint csak feketeséget látni, a 60 km/órás szelek pedig nem éppen pilótabarátok. A feladat kivizsgálni, hogy a Wey-Yu tulajdonát képező gigászi arató, a Consus miért állt le és miért nem válaszolnak már egy jó ideje. Az akciót Broome százados vezeti, de a maga egységével a másik arató felé tart, ahol minden normális. A tiszt szimplán hagyja érvényesülni Teller hadnagyot, aki előléptetésre vágyik, csak ehhez kellene is bevetéseket levezényelni. Az adatok szerint három hónappal ezelőtt teljesen megszakadt a kapcsolat a Consus nevű aratóval, amin valami hibát jeleztek, azóta néma csend van. A jármű letért a kijelölt útvonaláról, majd leállt, a Demeter nevű arató 5 alkalommal kísérelt meg kapcsolatot létesíteni, de a soha nem látott intenzitású vihar minduntalan visszakergeti a felderítőket. A távvezérlés szintén nem megy, még hibaüzenetet se kapni. Más lehetőség nem lévén a Wey-Yu kihívja a tengerészgyalogságot, akiknek tapasztalt pilótáik és megfelelő légi járműveik vannak, hogy célba jussanak.

Canetti pilóta képességeit próbára teszi a landolás, de nem véletlenül bőrnyakú, repült ő már rosszabb környezetben is. A nő a gépen marad, míg a hadnagy az embereivel (névről ismerten: Rogers, Bose őrmester, O'Dowd közlegény, Pator, Belfi és Gothlin) kiszáll. Nem tudni mire számítsanak, lehet egyszerű hiba, de nem lehet elvetni azt sem, hogy valaki szimplán csak bekattant és mindenkit megölt. Ez esetben nem éles lőszerrel, hanem a kék szalaggal jelzett plasztik lőszert használják (mindenkinél van 1-1 ilyen tár). A katonák felhelyezik a szemüvegeket és légszűrőket, mert a pelyva enyhén szólva zavarná őket. A Dropship a bálázóblokk teteje alatt landolt. A vihar hevessége miatt karabinerrel rögzítik magukat a Dropship rakteréből kihúzott pányvakábelekhez (5-5 fő/kábel). Keservesen haladnak előre és majdnem tragikus baleset történik. O'Dowd véletlenül kiakasztja magát és a vihar majdnem belelöki a bálázóba, ami 5 méteres zuhanást jelentett volna a fémeszközökbe. A közlegény elsodorja a hadnagyot, de az időben reagál és megfogja a katonát. Eközben Bose őrmester hegesztőjével felnyitja a zsilipajtót és a belső zsilipet is. Bent sötétség és hideg fogadja őket, a katonák váll- és fegyverlámpákra váltanak, hogy lássanak is valamit. Az őrmester figyelmét nem kerülte el az, hogy az ajtókat belülről zárták le, vagyis valamit kint akartak tartani. Érdekes módon bent eltűnt a falakról a festék, szemét sehol, sőt, a szkafandereknek csak a fém része van meg. Gothlin próbál az egyik csatlakozó révén energiát csiholni, de egyszerűen nincsenek meg a vezetékek, csak a fémkeret.

Négy ajtón kell magukat átvágniuk, itt gyűrűket, övcsatokat és bújtatókat (amibe befűzik a cipőfűzőt) találnak, de életnek nyoma sincs. A vezérlő épnek tűnik, Teller elküldi az őrmestert, hogy nyissa fel a viharernyőket, csakhogy azok nyitva vannak, szimplán csak a sötét vihar miatt tűnik úgy, mintha le lennének eresztve. Gothlin átnézi a gépen az adatokat, de semmit se talál, Teller utasítására a tevékenységnaplót is megnézi (ez automatikusan íródik és letörölhetetlen), ahol talál valamit. Eszerint 9 héttel ezelőtt az arató nekiment valaminek, ezzel felnyitva egy földalatti járatot, ahonnan termesz/sáskaszerű lények milliárdjai özönlöttek elő. Ezek a lények minden organikust felzabálnak, a Társaság pedig nem tud róluk semmit, eddig nem találkoztak velük.

Canetti látja, hogy a vihar enyhül, ezért kimegy egy kicsit körülnézi. Egyszerűen sehol sem látja a gabonát, amit a bolygón termesztenek, nincs semmi. A századost se tudja elérni, bár ezt betudja a viharnak. Eközben a vezérlőteremben a szekrényekből négy hulla kerül elő. A munkások belülről hegesztették le az ajtókat és éhen haltak. Ekkor tudatosul mindenkiben, hogy a soha nem látott fekete vihar nem természetes, ezek a sáskák, amiknek egy bolygónyi gabonakészlet áll rendelkezésre. Teller azonnal kiadja a parancsot a bolygó elhagyására.

Canetti megnézné az arató sárga oldalát, de a festés eltűnt. A vihar egyszer csak körbeöleli a nőt, akinek teste vérezni kezd, majd teljes mértékben eltűnik, egy sikolyra sincs idő. Az aratóban lévők se járnak jobban, hiszen nem zárták le az ajtókat. Bose hősiesen, a végsőkig lő, még akkor is lövi a fekete áradatot, mikor testét kezdik felemészteni és létezéséről egy kupac fém tárgy árulkodik.

Sakkfigurák

Írta: Rachel Caine

Hamarosan!

Eltűntnek nyilvánítva

Írta: Ívonne Navarro

A tengerészgyalogság úgy dönt, hogy missziót indít egy holdra. 5 évvel ezelőtt egy szakasz tűnt itt el, az ügyet eltusolták és hivatalosan az űrkalózok semmisítették meg az egységet, miközben az a Paradox nevű hajót akarta visszavenni. Mivel az égitest távol volt a Magterritóriumtól, így költséges a bevetés, eddig erre hivatkozva nem indítottak egységet a holdra, de most végre megváltoztatták döntésüket. Valamilyen csoda folytán Dwayne Hicks tizedes is az alakulatba kerül, az a szerencséje, hogy a parancsban nem említik az elesetteket, így a nevük se szerepel, vagyis senki se sejti, hogy a tizedes a feleségét vesztette ott, máskülönben instant kizárnák a csapatból. A feladat begyűjteni az otthagyott felszerelést, 8 nap múlva hajózzák be az embereket, ami Dwayne számára egy öröklét. A férfi tudni akarja mi történt feleségével, akit biztos, hogy nem kalózok öltek meg, hanem valami ismeretlen lények.

Egy szakasz indul útnak Maxwell őrmester vezetése alatt. Mindenki zöldfülű, leszámítva az ősz altisztet és a tizedest. Az út mindössze 5 hétig tart (a technológia tovább fejlődött, így az egykori 2 hónapos út lerövidült). Hick létszámellenőrzést tart, Schmid közlegény, Addison közlegény, Laff közlegény, Vernon, Horsley őrvezető, Trexler, Kneezuh, Knight közlegény, DePerte közlegény, Hagerty és Strand akcióra kész. A felszerelkezés után egyből kilépnek a bolygó felszínére. A tizedes szíve háromszor gyorsabban kezd el verni, amit betud az izgalomnak és dühnek. Próbál nagyokat és lassan lélegezni, de a biomonitor adatai így is eljutnak az őrmester szeméig, aki rászól az emberére, hogy mi lelte. Hicks kivágja magát, mondván izgatott, hogy a nap minden percében tengerészgyalogos lehet.

Az őrmester a hajón marad és a monitorokat bámulja, Hicks kivezeti egységét (védőöltözetben, mert levegő nincs). Addison fémdetektora észlel valamit, több kisebb fémdarabot, mintha egy hajó szakadt volna szét. A sötétséget a sisaklámpák fénye se tudja eloszlatni teljes mértékben, Trexler sugárzásmérője nyomra vezeti őket és több űrhajót lelnek. Hicks felismeri az egyiket, a Paradox az, aminek külső burkolatán fekete égésnyomok vannak. Szíve újra kalapálni kezd, ami miatt az őrmester megint rászól. A tizedes Vernomot és Hagertyt elküldi ellenőrizni a burkolatot, nem-e kapott léket, Addison és DePerte feladata az orr és annak környékét ellenőrizni, míg jómaga Schmid, Kneezuh és Knight társaságában behatol a hajóba (Maxwell kikeresi a kódot, ami nyitja a zárat a zsilipajtónál). Hicks beüti a kódot és bajtársaival bemegy, Stand átadja neki a kézi reflektort amivel rávilágít valamire. Vér, az első jel, hogy itt valami nagy zűr volt. Dwayne szól mindenkinek, hogy jöjjenek be a hajóba, ne bóklásszanak el és váltsanak éjellátóra, hiszen bent szuroksötét van.

A szakasz behatol a parancsnoki központba, amit teljesen szétvertek, így nem csoda, hogy nem szálltak fel vele. A falakon és a padlón kisebb-nagyobb vértócsák vannak, Dwayne bár tudja, hogy felesége halott, de azért reménykedik, hogy valahogy mégis életben maradt. Trexler sugárzásmérője testeket észlel, Schmid és Laff a jelzett irányba mennek, a tetemek csontjaira ráfagyott a bőr, de a névcímkék segítenek a beazonosításban. A tizedesről szakad a víz a szkafander hőszabályozójának ellenére is, szíve hevesen ver. Minden egyes elmondott név pörölycsapásként éri, bármikor előkerülhet a "Rachel" név. A testekből ítélve harcolva haltak meg.

Előkerül egy bizonyos R. Miller-Hicks nevű tetem, aminek fejét bezúzták. Schmid érdeklődik, hogy a pasi talán Hicks rokona-e, ám a tizedes kijavítja: ez egy nő volt, méghozzá a felesége. A kommunikátoron Maxwell hangja reccsen fel, a haragos altiszt nem érti hogy kerülhetett ebbe az akcióba bele. Hicks elteszi felesége gyűrűjét és visszazökken a valóságba, átnézeti a hajót, nehogy valami meglepje őket. A szakasz bár zöldfülűekből áll és ez az első bevetésük, de tökéletesen mozognak. A kryokapszuláknál szintén harc jeleire lelnek, de életnek amúgy semmi jele, még Maxwell infravörös letapogatása se jelez semmit.

Kneezuh valami fura anyagra lel a szekrénysornál, a többiek se tudják micsoda, hiszen soha életükben nem láttak még fészekhálót. Hicks már parancsot adna, mikor valami mozgást lát a sötétben, valami elragadja a nőt, aki megereszt egy sorozatot, miközben hasztalanul sikít. Hicks földre veti magát, nem tudja feldolgozni, hogy mit is lát, a szekrények közül óriási, rovarszerű fekete lények jönnek elő. Nem tudja igazán megnézni őket, mert egységét támadás érte, a káosz során a tizedes maga után vonszolja Hagartyt, akit pillanatok múlva az egyik lény felkap és a mennyezethez vág. A férfi pulzárfegyvere elsül és két tengerészgyalogos rogy holtan a földre.

Maxwell bömbölése ott cseng a tizedes fülében, mintha nem lenne elég a haldokló, vagy sikoltó bajtársainak zaja. Az őrmester tudni akarja mi van, illetve azonnal hagyják el a helyet. Hicks nem kockáztathatja meg, hogy lőjön, hiszen még embert találna el. Rángatni kezdi Trexlert, de ahogy ránéz, látja, hogy bajtársa arcát valami átütötte. A lézer és impulzuslövedékek egyre inkább elhalkulnak, mire teljesen megszűnnek. A tizedes maradt csak életben, bal vádlijába egy gellert kapott lövedék kerül, a szkafandere leszigeteli a részt, így nem szökik a levegő. Hicks nehezen, de feláll, a teremben egyetlen még harcoló alakot lát, a testalkatából ítélve Addison az, aki bátran tüzel, míg egy fekete test vágódik neki és elvonszolja.

Maxwell őrmester üvöltése rázza fel, eszerint már csak ő maradt. A tizedes többször is elvágódik, míg a nyomában valami fekete lény van. Dwayne időben leüti a zsilip modulját, az ajtó bezáródik, aminek nekicsapódik valami testes lény. Dudorok jelennek meg, majd átszakad az ajtó. Hicks ekkorra már a külső zsilipet próbálja bezárni, egyszer elhibázza a kódot, Maxwell újra, ezúttal lassabb ismétli el, így még időben lezárul a zsilip, amit már a lény nem tud átütni.

Az őrmester és tizedes jelentésébe bekerül, hogy ismeretlen, meghatározhatatlan külalakú lények semmisítették meg a szakaszt, ezzel kudarcba fullasztva a bevetést. A misszió során készült felvételek ezt alátámasztják, bár csak a fegyverek torkolattüze és néhol a kísértetiesen hömpölygő sötét testek látszódnak. A bevetés után a tizedes vizsgálóbizottság elé kerül, ahol kellemetlen kérdésekkel bombázzák. Ezután a hadosztályparancsnok zárolja az ügyet, Maxwell áthelyezésre kerül, Hicks visszakerül előző alakulatába, ahol századosa pokollá teszi életét, hiszen a tizedes részt vehetett egy akcióban, míg ő százados létére egy bázison rohad el.

Hicks szokósává válik, hogy éjszakánként újra és újra megnézi felesége videóüzeneteit, felidézi saját tapasztalatait, miközben az aranygyűrűt fogja, ilyenkor iszonyú harag gyűlik fel benne és reménykedik, reménykedik, hogy valahol valamikor lesz lehetősége még egyszer szembeszállnia eme lényekkel és megbosszulni felesége halálát.

Láncreakció

Írta: Christopher Golden

Cynthia Dietrich, Jette Malinka közlegény (ők ketten majdnem hánynak), Tim Stenbeck tizedes, Daniel Spunkmeyer, Dwayne Hicks, William Hudson, Jenette Vasquez, Ricco Frost, Trevor Wierzbowski, Tim Crowe, Zeller, Al Apone őrmester, Emma Paulson hadnagy a Khan tizedes vezette Dropshiben zötykölődnek a célterület felé. A Pollux rendszerben található Thesties egyik holdjára, a Clytemnestra mennek. A feladat megritkítani a helyi faunát, hogy a Weyland-Yutani kutatócsapata biztonságban legyen. A landolást követően Hudson jókedvűen rikolt, felőle mehet még egy ilyen "hullámvasút", Vasquez már most unja az egész bevetést, Hicks megveregeti Malinka térdét, lelket verve az újoncba.

Apone figyelmezteti Vasquezt, Hudsont, Stenbecket és Wierzbowskit, hogy rajtuk tartja a szemét, mert előírásszerűen kell levezetni a poloskavadászatot, hogy a szakasz új tagja, Jette lássa, hogyan is mennek errefelé a dolgok. Hicks a bevetés parancsnokától, Paulson hadnagytól kérdezi meg, hogy mi is ez a titkos bevetés, hiszen már a terepen vannak. A katonák csipkelődnek azon, hogy Jette még új, az őrmester állítja le a pofázást. A hadnagy kiköti, hogy erről a bevetésről senki sem szivárogtathat ki anyagot, máskülönben hadbíróság jár érte.

A Wey-Yu 11 évvel ezelőtt létrehozott két elem kombinációjából egy olyan anyagot, ami forradalmi üzemanyag lehetne a hajtóművekbe. A gond az, hogy a kettő ötvözése robbanásveszélyes (nem egy labor és űrhajó pusztul el emiatt), kellene egy stabilizáló anyag, 2000-nél is több kombinációt próbálnak ki hasztalanul, pár évvel ezelőtt leállítják a kísérleteket. Csakhogy nemrég egy drón a Clytemnestra atmoszférájában megtalálta a keresett stabilizátort. Ha minden jól megy, akkor hamarosan olyan űrhajókat lehetne építeni, ami az új üzemanyagot használja és elképzelhetetlenül gyorsabbak lesznek a jelenlegi hajóknál.

A gond ott kezdődik, hogy a holdon egy veszélyes faj él, ami két kutatócsapatot semmisített majdnem meg, a tengerészgyalogság feladata egy poloskavadászat lefolytatása. A mérgező légkör miatt exovázas félszkafandert kell ölteni, aminek Hudson nem örül.

A terepen Zeller a mozgásérzékelőjével jeleket fog. Dietrich plazmafegyverét odafordítja, de a hold poros atmoszférája miatt nem lát semmit. Körformációban várják a támadást, ami a légből érkezik. A terep határozottan a lényeknek kedvez, hisz a bőrnyakúak semmit se látnak, az erős szél meg mindig irányt vált. Dietrich plazmafegyverével rálő az egyik támadóra, ami kikerüli a lövést és egyenesen a nő felé tart. A katona előre vetődik, majd oldalra gurul, hat láb távolságra farkasszemet néz ellenségével. A magas, üvegszerűen sima fekete lény, melynek végtagjai pengékben végződnek két szemével a nőre néz és viszont. Zeller új bogarakat észlel, míg Wierzbowski üvölt, hogy semmit se lát a saját érzékelőjén.

Dietrich lő, de pont akkor, mikor egy szél gurítja arrébb, így lövése célt téveszt. A rovart felkapja a szél, miközben Stenbeck aggódva tart a nőhöz. Hudson szól rájuk, hogy később enyelegjenek, mert most harc van. A szakasz több tagja is lő, egyesek élvezik a küzdelmet, míg Wierzbowski tovább panaszkodik az érzékelőjére, míg Spunkmeyer ki nem veri a kezéből, mondván használja inkább a szemét, ne a bedöglött eszközt.

A lőfegyverek zaja elijeszti a lényeket, a katonák újra felveszik formációjukat, míg Apone elküldi Hicks tizedest megjavítani az érzékelőt. A tizedes szerszámok nélkül a lehető legegyszerűbb javítást választja: ütögetni kezdi a kezével. A szerkezet újra működőképes állapotba kerül és visszakerül gazdájához, pont akkor, mikor Zeller a sajátján látja, hogy újabb támadást kapnak.

Dietrich és Hudson hátrálni kezd, utóbbi felbukik valamiben: a Wey-Yu kutatócsapatának maradványaiban. A nő lövésével elkergeti a lényeket, ám Stenbeck veszélybe kerül. A férfi mögött két poloska tűnik fel, társai kiáltására hasra vetődik, Dietrich és Hudson egyszerre nyitnak tüzet, de nem találnak célba. Nem úgy a feltűnő Malinka, aki jól tud lőni, de ez az első éles bevetése, csak harmadik alkalommal találja el az egyik lényt. Alapos meglepetés éri a katonákat, ugyanis az eltalált kreatúra felrobban, ezzel magával viszi társát, ami már felhasította Stenbeck exovázát (a férfi úgy esett el, hogy fegyvere maga alá került, az utolsó pillanatig próbálta kihúzni a plazmakarabélyt). Malinkát leveri lábáról a robbanás (megsántul, de életben marad), Stenbeck meghal, Hudson nem akarja elhinni, hogy barátja meghalt, Dietrich húzza arrébb.

Az égben gyülekezik egy újabb roham. Dietrich egyet, míg Hudson kettőt lő ki. Hicks hangja csendül fel a headseten keresztül és tudni akarja a hadnagytól, hogy mik is ezek a szörnyetegek. A hadnagy szavát elnyomja a két mozgásérzékelős tengerészgyalogos figyelmeztetése az újabb támadóhullámról. A hadnagy figyelmeztet mindenkit, hogy távolról szedjék le őket, máskülönben közelharcban kell kivégezni a bestiákat. Dietrich testén jeges félelem fut keresztül, hiszen késsel mit érnek velük szemben? Csak ő és Frost veszi elő a pengéket, vagyis rajtuk múlik, hogy a többieket vész esetén kimentsék.

Dietrich reménykedik benne, hogyha meghalna, akkor testét kivonják innen, ne kelljen itt nyugodnia. A harc nem áll le, Paulson hadnagy eltalál egy dögöt, ami berobban és három fajtársát viszi a túlvilágra. Az égboltot robbanások láncreakciója pettyezi, jelezve egy-egy sikeres találat tényét, ugyanakkor egyre melegebb és melegebb lesz (a szkafanderen keresztül is érezni). Cynthia észlel egy lényt Zeller és Malinka felé közeledni. A nő késsel a kezében rohan oda, egy oldalra fordulással kikerül a bestia karmai elől, majd egy rúgással a földre küldi. Csakhogy a kés karcolást is alig ejt, Dietrich a hadnagyra szól, hogy azonnal vonuljanak vissza.

Egy másik lény túl közel kerül a Malinka-Zeller pároshoz, nem lőhetnek rá anélkül, hogy a robbanás ne végezzen velük is. A férfi késsel nekiesik a bestiának és átszúrja az egyik szemét, csakhogy ennek ára van, a lény felszakítja exovázát, ha a sebe nem is halálos, de az atmoszféra bizonyára végez vele. Dietrich három lövést ad le, elpusztítva a célpontot, a robbanás őt és Malinkát (aki csak most érti meg, hogy milyen is tengerészgyalogosnak lenni, milyen is halálközelben lenni, ahol bajtársak pusztulnak el) is leteríti. Dietrich egy kis időre elveszti eszméletét, az érte aggódó Hudson és Vasquez ér hozzá (utóbbi rántja fel a földről). A hadnagy kiadta a visszavonulást, a katonák harcolva hátrálnak meg, majd szállnak be a Dropshipbe.

Bent levetik fegyvereiket és exovázas szkafanderjeiket, Vasquez tudni akarja, hogy a pokolba robbannak ezek a lények. Khan, a pilóta feléjük fordulva mondja el: a Földön az élet alapja a víz volt, eme bolygón meg a propán, bár eddig ez csak teória volt. Apone kiadja a felszállásra a parancsot, de a tizedes ezt megtagadja, hiszen Paulson ezt nem engedi. A higgadt Hicks az, aki a falra ütve förmed rá felettesére, hogy ezek szerint tudták, hogy a lények berobbannak, ha eltalálják őket, vagyis miattuk halt meg két bajtársa. Apone a két ember közé áll be és leállítja tizedesét, de ő is tudni akarja azt, amit a hadnagy is. A nő tisztában van azzal, hogy a közhangulat ellene fordult, így mindent elmond. A küldetést a Wey-Yu megváltoztatta, a plató megtisztítása (hogy majd egy kutatótábort lehessen itt felhúzni) mellett meg kellett tudniuk, hogy honnan származik a stabilizátor, Khan tizedes jóvoltából a műszerek ezt behatárolták: a lények belélegzik a helyi gázt és kilégzéskor a stabilizáló elemet szórják szét az atmoszférában. Ez az elem felelős továbbá azért, hogy a hold nem robban be, vagyis ha túlságosan sokat ölnek meg a helyi fajból, akkor a bolygó destabilizálódik és egy lángoló égitestté avanzsál.

Dietrich jön rá, hogy mi is az új feladat: élve kell elfogni egy lényt, hiszen ez állítja elő a keresett elemet. A szakasz morgolódás nélkül újra beöltözik, hogy megint kimenjenek és elvégezzék eme feladatot.

Rovarirtók

Írta: Matt Forbeck

Sullivan 9, Cynthia Dietrick tizedes és Ricco Frost elsőosztályú közlegény az eső közepette betámolyog egy istenháta mögötti kocsmába, ahol lerázzák magukat. Már fél éve vannak úton a Külső Gyűrű felől egy lassú transzport révén. A hajó feltöltésre állt meg eme félreeső bolygón, ahol semmi sincs. Szakaszukat maguk mögött hagyva felkeresik az erdőben lévő csehót (egy dolgozót vesztegettek meg, hogy megtudják hol van). A kocsmában négy fej fordul feléjük, amikről süt a gyűlölet, leszámítva a csaposét, akit Bertonak hívnak. A két nő egymást támogatja a félhomályban (csak egy gázlámpás és egy italokat reklámozó lámpa ad fényt) a pult felé, ahol tequilát rendelnek. Jókedvűen meghúzzák, majd Frost tudni akarja, hogy itt mi lelte a többieket. Egy Jesse nevű nevű férfi szól rájuk, hogy tűnjenek el, amíg még tudnak, társa, Tim azonban azt gondolja, hogy már mindegy, már elkéstek.

A két katona kijelenti, hogy addig nem távoznak, amíg van pia, vagy a kapitányuk nem kezdi keresni őket. Meg aztán tudni akarják mi ez a komor hangulat, mert az elhangzottak alapján valami nagy gond van. Frost rácsap az asztalra, hiszen neki ne mondják meg, hogy húzzon el innen, pláne ilyen emberek. A csapos odaszól a két embernek, hogy mutassák meg miről van szó. A férfiak felállnak és odamennek egy harmadik társukhoz (akiről a két nő azt hitte, hogy már merev részeg) és felnyitják ingét, ami alatt egy páncélozott dzseki van. Frost röhögve kérdezi meg, hogy ez lenne a veszély? Így jár az, aki a helyi piát issza? A kocsmáros megrázza a fejét és utasítja a két bőrnyakút, hogy nézzék meg jobban.

Dietrich komoly hangon kezd el káromkodni, a fickó nem részeg, hanem olyan, mintha meghalt volna, a páncéldzseki pedig nem az, aminek látszik. Frost közelebbről is megnézi, a kitines "páncél" csak az alsó ing elülső részét védi, a hat karomszerű pánt rejtély hogy tartja meg magát, majd Frost ijedten hőköl hátra, mikor eljut az agyáig mit is lát: ez nem páncél, ez valami parazita! Berto szó nélkül tölti tele kétszer is a katonák poharát, akik megtudják, hogy Parker éppen kint bóklászott, a szokásos sétáját tette meg, mikor kiáltozni kezdett. Jesse és Tim azon nyomban kiment érte, de addigra Parker már eszméletlen volt és ez a valami rajta. Dietrich nem érti miért ide hozták, miért nem az állomás kórházába, vagy miért nem hívtak segítséget. Az ittlévők ezt megválaszolják: egyrészt kint még több ilyen lény mászkál, amik bárkit elkaphatnak, másrészt ez egy illegális kocsma, nincs semmiféle kommunikációs eszköz. Továbbá Tim megpróbálta leszedni az élősködőt, ami valamiféle savval tapadt a testhez és mikor alányúlt, megégette az ujjait, illetve Park (aki fájdalmában felordított) vérét fröcskölte ki. Már három órája ennek, azóta agyalnak hogyan juthatnának innen ki. A két nő ráeszmél, hogy a helyiek nem rájuk voltak haragosak, hanem a kétségbeesett helyzet miatt ilyenek.

Frost kinéz az ajtón, a forró eső még mindig esik, de láthatóak az állomás fényei, nem nagy táv, de ilyen helyzetben őrültség lenne kimenni. A kapitány meg reggelig biztos nem fogja őket keresni. Az EOK mintha látna valamit, maga mellé hívja Dietrichet, aki a villámlás nyújtotta fénynél szintén lát valamit. Lámpával odavilágít és egy tucat rovart világít meg, amik a fény elől szétszélednek. A tizedes kezét a szája elé kapja, hogy elfojtson egy sikolyt, Frost a vállára teszi a kezét, hogy nyugtassa, mondván ezek csak rovarok. Jesse ezt meghallja és megjegyzi, hogy Parker is így gondolta és lám hova jutott.

Az egyetlen terv a kivárás, majdcsak jön valaki. Frost mindenkit meghív egy körre, de a kocsmáros csak int, hogy hagyja a fizetést, most ettől eltekint. Frost még Parkernek is visz egy pohárral, a férfi orra alá teszi a tequilát, hátha az erős szag felébreszti. A test összerezdül, a meglepett Tim véletlenül leönti társát. Park nyitott szemében megjelenik az írisz, összpontosítani próbál a kocsmában lévőkre. Jesse megveregeti Park vállát, aki nem érti hol van és mi történt vele, pláne azt nem érti mi van a testén. Próbálna megszólalni, de nem jön ki hang a torkán. Köhögni kezd, egyre erősebben, látszik rajta, hogy komoly fájdalmai vannak. Frost és Dietrich az ajtóhoz rohan, futva akarják megtenni a telepig az utat és orvost hívni, ha mázlijuk van a rovarok nem tudják őket utolérni, meg a csúszós talajon se vágódnak el. Futottak már rosszabb helyzetben is, például amikor lőttek rájuk.

Park fájdalmasan felordít, a két nő becsukja az ajtót és kővé dermedve látják, hogy mi történik. A férfit (akit Jesse és Tim fog le, nehogy kárt tegyen magában) görcsök rázzák és vért okád fel, majd valamiféle fekete folyadékot. Frost nem tudja elfojtani felkívánkozó sikolyát, bár Tim ebben lepipálja. Park fekete váladékában valamik mozognak: rovarok. Ezek egyből az embereket veszik célba, Dietrich rohanna ki, ám Frost megállítja, lámpájával világít a lényekre, amik már rámásztak Tim és Jesse testére (a két férfi nem csak a félelemtől, hanem a keletkező égési sebektől is ordít), próbálva elkergetni a rovarokat, de igyekezete nem hoz tartós eredményt, mert nem tudja a két embert és magukat szimultán védeni. Rászól Bertora, hogy gyújtson világítást, a csapos pedig engedelmeskedik, maximumra állítja a gázlámpást, aminek fénye elkergeti a dögöket (amik egy része repülni kezd).

A lámpás alá állnak (a két férfit csúnyán összecsípték, biliárdgolyó nagyságú vörös sebek pettyezik őket), Tim megakarja nézni mi van Parkkal, aki a hányást követően hátrazuhant a széken. A két katona ezt ellenzi, hiszen a fickó bizonyára halott, felesleges azt kockáztatni, hogy ezek a csótányok a vállalkozókedvű Tim arcára ugorjanak. Frost nem akarja átadni a lámpát, hiszen retteg a lényektől és csak ezzel tudja őket elűzni, inkább mind mennek a test felé. Jesse arrébb húz egy asztalt ami mögül számos kis dög kerül elő. Frost rájuk világít, így a rovarok a fal felé rohannak, ahol az apró repedéseken át eltűnnek.

Az EOK majdnem öklendezni kezd, hiszen Park halott, de nem is akárhogy. A testére tapadt rovarból szinte csak héj maradt, ahol Park testéhez ért, ott mindent lemart, szabályosan látszanak a csontok és belsőszervek, már ami maradt, úgy tűnik belülről zabálták fel. Frost határozottan elakar innen menni, csakhogy kint sokkal több lény gyűlt össze, kisebbek és nagyobbak vegyesen. Innen csak úgy nem léphetnek le (a repülő egyedeket nem is tudnák lehagyni), Bertonak meg nincsenek zseblámpái, maximum csak gyufája. Frost áll elő azzal, hogy fáklyákat csináljanak: a széklábakra rongyokat tekernek, amit tequilával öntenek le és meggyújtanak. Ekkor alszik ki a gázlámpás, a rovarok bizonyára átrágták a gázvezetéket és mivel fény nincs, azonnal elkezdenek a kocsma felé menni. Mindenki pánikolva sikolt fel, Frost tér először észhez.

Az előttük lévő padlórészt leönti, majd bajtársára szól, hogy gyújtsa fel gyufával. Dietrich félelmében ügyetlenkedik, az első szálat kiejti kezéből, a másodikat (kiszórva jó pár gyufát) már sikerül meggyújtani és a leöntött padlóhoz érintenie (miközben Bertot a pult mögött ellepik a lények, Frost nem kockáztatja meg, hogy rávilágítson, mert akkor a többieket ítéli halálra). A tűz fellobban, egy szabályos lánggyűrűt alkotva, ami elriasztja a lényeket (néhány megég, a körön belül lévőket a két férfi tapossa el), Frost locsol a piából a pult felé, így oda is eljut a láng, elriasztva a kocsmáros testén lévő rovarokat, amik próbáltak a szájába bejutni, miközben számtalan helyen összecsípték. A pultos kétségbeesésében a lángokba dől, magából élő fáklyát avanzsálva. Jesse próbálja megmenteni, de jutalma csak a megégett kéz, Berto menthetetlen. Jesse próbál odamenni a már halott testhez, de az EOK megérteti vele, hogy semmi értelme.

Az emberek kapcsolnak: ha a rovarok átrágták a gázvezetéket és most a kocsma lángol, az nem fog jót jelenteni, mindenképpen ki kell futniuk. Dietrich megjegyzi, hogy nem kell lefutniuk a lényeket, elég ha a két fószernél gyorsabbak lesznek. 3-ról számolnak vissza, de Tim nem várja meg, Jesse a nyomában fut ki, majd őt követi a két tengerészgyalogos. Frost erős ütést kap a halántékára, a sárba zuhan, a lámpa kiesik kezéből, amit Jesse vesz fel és roham Tim felé. Az EOK tudja, hogy végük, itt fog meghalni Dietrich (aki felhúzza a földről) társaságában. A távolból két férfi ordítása csendül fel és a lámpa fénye kihuny.

Frost kétségbeesett tervet ötöl ki: a kezében még ott a piás üveg, megkéri bajtársát, hogy gyújtson meg egy gyufát (ezt némi komplikációval sikerül megoldani), amit a palackba dob. A terv az, hogy ezt hozzávágják a gáztartályhoz, ami így felrobban, hiszen a gáz szivárog. Még mindig jobb felrobbanni, minthogy a lények élve zabálják fel őket. Az EOK megcsókolja társát, majd eldobja a palackot. A robbanás mindkettőjüket a levegőbe dobja, Frost még érzékeli, hogy repül, majd beáll a sötétség.

Egy kórházban tér magához, az ápolók mondják el, hogy Dietrich a robbanás és közé állt, ő kapta a komolyabb sebeket és kétséges, hogy felépül (még mindig eszméletlen), de ki tudja, ő egy harcos, talán megcáfolja a dokikat. A kapitány, illetve később a Wey-Yu két embere kérdezi ki, de egyikük se hisz neki. Frost már kezdi azt hinni, hogy hallucinált, hiszen lehet Berto valamit beletett az italba, vagy a robbanás tett kárt a fejében. Csakhogy a magához térő Dietrich szintén emlékszik mi történt, megfogadja, hogy máskor visz majd magával egy lángszórót.

Élve vagy holtan

Író: Ray Garton

A Viper eléri az LV-426-ot. A fejvadász Madison Voss és szintetikus társa, Jex azért vannak, itt, hogy a Tartarus nevű börtönhajóról frissen megszökött két börtöntölteléket, Enzo Jaegert és Jack Batest elfogják, akik a Hadley's Hope közelében értek talajt. A kolónia nem válaszol, a fejvadász ezt jó jelnek veszi, hiszen ha a két célpont elérte a telepet, akkor arról lenne valami hír, a kolónia bizonyára valamivel elvan foglalva. Miközben beöltöznek, a szintetikus elmondja zanzásítva a két jómadár aktáját. Mad mindenképpen holtan akarja őket a hatóság kezére adni, hiszen rendkívül veszélyesek, habozás nélkül bárkit megölnének (Bates például a szabadulása során 23 őrt ölt meg puszta kézzel), ráadásul fegyverük van. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Hadley's Hope lakott, kitudja hány telepes esne áldozatul, ha nem azonnal ölik meg a szökevényeket. Voss pár gránátot, egy kést, egy elektromos boxert, egy .357-es Magnumot (Smith & Wesson), egy lefűrészelt csövű sörétest és egy .40-es Glockot vesz magához.

Eközben Jaeger és Bates szélben és esőben elérik a kolóniát. Nyugtalanító, hogy életnek semmi jele, egy Daihotai Tractor ráadásul elhagyatva ázik kint félig, valaki a tetejére eresztette a garázs ajtaját. A garázsnál sehol senki, emberek keltette zajok se hallatszódnak. Nem lehet igaz, hogy senki sincs itt. A földre pillantva árulkodó vörös nyomokat lelni, kétség se férhet hozzá, hogy itt vérontás volt, de holttest sehol. Jaeger előveszi a 12-es Mossberget, illetve megtapogatja a derekán lévő 9 mm-es Glockot. Apró neszek verik fel a csendet, Enzo rájön, hogy a kamerák fordultak rájuk, majd a hangszórón egy női hang követeli, hogy kik is ők, majd Lupo hangja csendül fel, akit kerestek. A férfi elmondja, hogy vigyázzanak, figyeljenek a sötétségre, bizonyosodjanak meg, hogy egyedül vannak, mert lehet már most veszélyben vannak. Jaeger körbenéz, az árnyak közt mintha valami mozogna.

A két fejvadász szintén eléri a telepet és ott hatolnak be, ahol a fegyencek is. Jex megjegyzi, hogy úgy tűnik a Társaság leállította a munkát, a telepesek valahova bezárkóztak valami elől. Eközben Jaeger kérdőre vonja barátját, hogy mi a fene történt itt. Lupo maga se tudja elmondani, de az biztos, hogy nem tud segíteni, azt se teheti meg, hogy beengedi őket magukhoz, mert lehet már most késő van, különben is sokkal biztonságosabb lenne ha inkább visszamennék a hajóhoz. Enzo megint hallja, hogy a női hang azonosításra szólítja őt fel, majd rádöbben, hogy ez nem hozzá, hanem a háta mögött lévő alakoknak szól. Tüzet nyitnak egymásra, majd fedezékbe bújnak. Bates retteg, Jaeger meg nem számíthat Lupora, ő nem fogja beereszteni őket, bárkik is a támadók, biztos, hogy holtan akarják őket kézre keríteni.

Mad és Jex kettéválnak, hogy két oldalról támadják meg a célpontokat. Lupo figyelmezteti őket, hogy inkább máshol rendezzék el a nézeteltéréseiket, mert itt nem biztonságos. A fejvadász nem érti mit jelentsen ez, ahogy azt se, hogy jex szerint nincsenek egyedül. A szintetikus tüzet nyit valamire, ami a sötétben lopakodott. A nő azonnal társa felé rohan.

Bates felsikolt, Jaeger odanéz, ahova társa és ő is meglátja a rémálomba illő szörnyet, egy magas, fekete kitinvázas rettenetet. Egyszerűen nem tudja levenni róla a tekintetét, miközben Bates hangja megvastagodik és már nem is rémület, hanem harag érződik belőle. A félelemtől lefagyott Enzo valahogy képes felemelni puskáját, már kész lenne lőni, mikor a fekete rettenetre valami ráugrik, az a valami, ami Bates volt. Az átalakult, rab maga is dühöngő szörnyé változik, ami verni kezdi az alient. Eközben Mad eléri társát, aki egy másik alienre lő. A nő sörétesével és Glockjával lőne, de nem fejezi be a mozdulatot, visszacsúsztatja tokjába a fegyvereket és gránátot dob el. A robbanás megzavarja a lényt, ami ettől függetlenül előre vetődik és elkapja a szintetikus jobb bokáját.

A fejvadász újabb gránátot dobna, de az eddig ignorált különös hang a feje fölül jön. A hang forrása, Bates az idegen testén landol, ami hasztalanul próbálta elhajítani felé a szintetikust (eredetileg az árnyak közé húzta volna). Jex jobb lába hiányzik, de még "él". A Bates szörny kegyetlenül püfölni kezdi új áldozatát, aminek karmos kezében ott az android lába. Voss felszedi társát és elhátrál a két bestia közeléből. Ahogy ezt megteszi, az előtántorgó Jaegert pillantja meg, a Glockkal ellövi bal térdkalácsát, így a férfi sikoltva a földre zuhan. A nő kirúgja a fegyenc kezéből a pisztolyt, majd az arcába néz, hogy tudatosuljon benne: egy nő intézte el. Jaeger felismeri a híres fejvadászt, akinek válaszol kérdésére, miszerint hol van Bates.

A két szörny harca elnémul, Jack ténfereg elő, testén karmolásnyomok, látszólag nem érti mi történt. Voss verbálisan inzultálja, Enzo meg hiába próbálja nyugtatni barátját, annak agyát újra elönti a vörös köd. Voss alig tudja felfogni, hogy az előtte lévő férfi pillanatok alatt valami szörnyé változik, a S&W-ből leadott lövés nem lassítja le, ám eldördül egy másik fegyver is, a Mossberg, ami lerobbantja Bates fél fejét. Mad Enzo felé fordul, akinél ott a puska. A férfi elakarja hagyni a holdat, reméli, hogy jó alkupozícióban van, hiszen megmentette a fejvadász életét, feláldozta az egyetlen barátját. Csakhogy Voss soha nem tervezte, hogy élve fogja el a célpontokat, vele nem lehet tárgyalni, felemeli a fegyverét és jobb szem fölött lövi Jaegert.

Mad a hátára kapja Jexet, illetve felszedi a lábat. Így hagyja el a kolóniát, miközben a két célpontnak az ujjait tartja magánál (az egy-egy ujjról majd DNS és ujjlenyomatot vesznek, ami bizonyítja kiktől származik), ami elég bizonyíték lesz a sikeres munka igazolásához. A nőt nem érdekli, hogy időközben az alienek utat találtak Lupo és menekült társai terméhez. Egy női hang kéri őket, hogy hozzanak segítséget, de Voss úgy ítéli meg, hogy ez nem az ő gondjuk. A női hang sikoltásba fullad, ahogy vele is végeznek a szörnyetegek.

Hős

Író: Weston Ochse

2182 július 9, Lambda Serpentis rendszer, LV-666. Franklin Sykes tizedes élvezi a nyugalmat és békét, hiszen itt semmi se történik, a helyi 19 fős tengerészgyalogos helyőrs legkomolyabb feladata a néha kitörő kocsmai verekedések leállítása. Csakhogy a keddi napon 05:53-kor aktiválódik a vészhelyzeti kommrendszer.

Az Alcon bánya 10-14-es alagutaiba azonnali mentést kérnek, 3 halott és 7 sebesült van. A tizedes szinte pánikol, kontrollálnia kell magát, hiszen nem lehet igaz, hogy itt a semmi közepén valami baj történik, aminek megoldását tőle várják el. Fejében megfordul az, hogy talán azok a savvérű lények kerültek elő, de nem valószínű, lehet, hogy csak valami egyszerű baleset történt. Az sincs a tizedes ínyére, hogy éppen játszott és online kellene lennie, hogy a stratégiai játékban legyőzze az ellenséges játékosokat.

Hasa görcsbe rándul, hányingere támad. Reménykedik benne, hogy csak vaklárma volt, sőt, ha nem figyel oda, akkor kiderül, hogy nem is volt semmi jelzés. A komm megint jelez, a hangra belép Haywald őrvezető (éppen fogat mosott), aki meglátja a gyomorbajos felettesét. Sykes gyorsan reagál, magabiztosnak mutatja magát és parancsba adja, hogy az első osztag vonuljon ki, illetve üzenetet küld a W-Y részlegigazgatónak, hogy új műszakot ne küldjön le, a bányában így is 217 fő tartózkodik. Az igazgató visszautasítja a katonák segítségét, Sykes pedig kapva kap az alkalmon, hiszen ő pedig mindent megtett volna, de ha a Társaság nem akarja a katonai intervenciót, az ellen nem tehet, legalább most visszamehet virtuális világába.

A kantinban eszik, mikor meglátja a teljes felszerelésben lévő Haywaldot, a Társaság mégis igényt tart a bőrnyakúakra. Franklin hisztérikusan üti az asztalt, hiszen ez kizárt. Az őrvezető szánja felettesét, kész maga kimenni az első osztaggal. Csakhogy Sykes nem bírja ezt a tekintetet, egy dolog gyávának lenni és másik az, ha úgy is bánnak vele. Kecsegtető az, hogy itt maradhat, de nem akar mások szemében egy féregnek tűnni, ezért maga is megy, a másik két osztagot pedig készenlétbe állíttatja. Az őrvezető távozik, Franklin pedig saját gondolataiban vagy ezerszer hal meg, félelmében alig tud járni, reggelije pedig a padlóra esik.

30 perc múlva már a bányaliftben van. Sisakmonitorán át látja, hogy az online játékban ellenfelei belesétáltak csapdájába, de ha nem tud rajtuk ütni, akkor oly sok idő kárba vész, teljesen megsemmisítik galaktikus birodalmát. Sykes a fogát csikorgatja dühében, hiszen semmit se tehet ez ellen.

Az osztagot a tizedes, Haywald őrvezető, Michia közlegény, Chevelon közlegény, Franks közlegény, Phillips őrvezető, Shire közlegény és Albright közlegény alkotja. Shiret és Philipset előreküldi felderítésre, eltűnnek a sötét folyosóban, majd tüzet nyitnak valamire és beáll a csend. Sykes forrong dühében, hiszen a szemlencsén látja, hogy a játékbeli ellenségei közel járnak a győzelemhez, ki tudja mennyi időbe telik majd újra felküzdenie magát a csúcsra. A csendet egy sikoly vágja ketté, ami megfagyasztja a vért a tizedesben, akin már csak Chevelon tesz túl, kezei között szabályosan remeg az M41A, bár a többiek is nyugtalanak.

Haywald őrvezető lát valamit és odaint, Franklin fegyverével odacéloz (utoljára a kiképzésen lőtt), szemébe izzadság csúszik, de nem törölheti le, hiszen akkor szem elől vesztené a dülöngélő, de gyorsan mozgó alakot. Haywald lövésre buzdítaná, de a tizedes még időben észreveszi kit is céloz: Shire az, aki az utolsó pár méteren elterül. A nőnek az arclemezét megkarmolták, de más sérülés nincs rajta, szeme tágra meredve a rémülettél és valami "köpetről" hadovál. A sisakján valóban van valami nyál, de hogy mi is történt vagy mi lett társával nem derül ki, a nő egyszerűen eszméletét veszti.

A rémült katonák mind a tizedesre bámulnak, aki rádöbben, hogy mindenki tőle függ, tőle várják mi legyen. Különös módon ez olyan löketet ad neki, amitől teste megtelik önbizalommal, félresöpri a virtuális világban lévő problémát és teljesen a valóságra koncentrál, igaz tengerészgyalogosként viselkedik, akit senki és semmi se gyűrhet le. Shire testét itt hagyják, majd visszafele felszedik, a cél meglelni Philipset és megtudni mi történt itt. A tizedes lelket önt a rettegő Chevelonba és megindulnak.

Elősírásszerűen halad előre, rálelnek egy halott bányászra, akit még Shire lőtt le. A bányászon nem látszódik semmi különös, de biztos okkal lőtték le. 15 m-re arrébb a bal oldali ajtóhoz mennek, ami az 57-es tárgyalóra nyílik, amin keresztül át lehet menni a komplexum másik szárnyába. Sykes a sisakjába épített szerkezettel deaktiválja a zárat és utasítja őrvezetőjét, hogy nyissa ki. A tizedes benéz, a felborult székek mellett hat bányász van, akik egy hetediket állnak körbe és köpködik. Franklin megereszt egy figyelmeztető lövést, a bányászok rohanni kezdenek felé támadó jelleggel, arcukon semmi érzelem nem tükröződik. A katona azonnal bezáratja az ajtót és agyában feldolgozza mit is látott.

Chevelon 10 méterre a folyosón vért talál, talán Philipsé lehet a véres kéznyom. Michia és Albright suttognak, ezt a tizedes meghallja és kérdőre vonja őket miről csevegtek. Albrightnak van egy elmélete, amit mielőtt előadhatna, három köpködő bányász tűnik fel. A katonák sortüze minddel végez, a veszély elhárultával végighallgatják a közlegény teóriáját. Anno a börtönben orvosok jöttek és mindenkinek beadtak valami szert, amit követően egy börtönlázadás tört ki. Itt is ugyanez lehet, a zárt közösséget alkotó bányászok a Wey-Yu tudósainak injekciói után hülyültek meg.

Sykes ebben lát rációt, ezért amint kimentik Philipset, lefogja záratni a bányát és erősítést fog hívni. 6-10 hónapig simán kitarthatnak, utána pedig szépen jelentést ír, ami majd elintézi a Társaságot, ami bányászait megfertőzte valamivel. A tizedes elemében érzi magát, mintha újjászületett volna, gyáva énje megszűnt létezni, csakis eme heroikus személyisége létezik.

Chevelon hangokat hall, Franklin jobban fülel és valóban, vízcsobogást hall, ami lehetetlen, itt nem szabadna lennie víznek. Sisakmonitorán ellenőrzi a levegő összetételét, hogy kizárja nem hallucinál valami gáztól. Pozícióba rendezi embereit, a tizedes fél, de nem mutatja ki. A csobogás alakot ölt: több tucat bányász, akik teljesen egyszerre, rendkívül lassan csoszognak előre, fejünk mind lehajtva. A katonák hangjára felnéznek, kifejezéstelen arccal bámulnak rájuk, miközben futni kezdenek.

Sykes visszavonulást rendel el, hiszen túl sok a fertőzött. A tárgyalóterembe megy, felnyitja, lekaszálj a 7 bányászt, majd összegzi a veszteségeket. Albright és Franks nem jutott be, Philips korábban eltűnt, Shire meg eszméletlenül van a folyosón. A túlélők közül Chevelon bal karja megsérül, ernyedten lóg le. A katonák várják a parancsokat, Sykes kezd bizonytalanná válni, elküldi Haywardot és Michiát megnézni sérült társukat, majd menjenek őrt állni az ajtóhoz.

A tizedest megdöbbenti, hogy a Társaság mit tett. A hold annyira félreeső és jelentéktelen, hogy tökéletes helyet ad bármiféle kísérletnek. Mivel a bányák kimerülőben, így értékét is kezdi elveszteni. Sykes csak most jön rá, hogy a bánya csapda volt, a zárt térben nem lehet kitérni a hatalmas tömeg elől. Szánja magát, hogy csak most gondol erre, az is kellemetlen, hogy a videó játékban most győzték le, több száz befektetett óra vált semmivé. Remény gyúl szemében, hiszen megfeledkezett arról, hogy a teremből egy másik ajtó kivezet a másik szárnyra. Megnézi, az ajtó nincs lezárva, ezért kinyitja és szembetalálja magát Philipssel. A közömbös tekintetű katona köp és köp. A tizedes gépkarabélyával kilövi, szerencsére az arclemez felfogta a köpeteket. Csakhogy az mintha valami amőba lenne, nyúlványokat növeszt és az arclemezen belülre mászik. Sykes gyorsan ledobja magáról a sisakot és kétségbeesetten tapogatja arcát. Rémülten látja, hogy egyik ujján valami nedves anyag van.

A következő pillanatban azt veszi észre, hogy bajtársai mellette állnak mozdulatlanul (elvesztette egy időre eszméletét, ekkor fertőzött meg mindenkit), kezeit nem tudja mozgatni, az idegrendszere nem úgy működik, mint kellene, mintha kikapcsolták volna. Elméje kezd elsötétülni először bánja, hogy hagyta magát hőst játszani, ha hagyta volna, hogy Haywald helyette menjen, akkor most boldogan élhetne és a játékban se vesztett volna. Később már a gondolkodást nehéznek találja, végül csak az inger marad, hogy köpjön és beengedje a fertőzötteket, de nem tud mozdulni. Michia és Haywald összerogy, a tizedes is érzi halála közeledtét, víz és élelem nélkül csak idő kérdése ez.

Sötét anya

Írta: David Farland

LV-426, Hadley's Hope. A USS Sulaco katonáit lerohanják az alienek az irányítóteremben. Carter Burke kihasználja a zűrzavart és menekülésre fogja, lezárja maga mögött az ajtót, fejben ostorozza Ellen Ripleyt, amiért nem értette meg micsoda haszon rejlik az alienekben. Burke testén jeges rémület árad végig, ahogy meghallja, hogy nincs egyedül a raktárhelyiségben, a warrior ráadásul nem akarja megölni, az ajtóhoz vágja és magával hurcolja. Burke arra eszmél, hogy repül, újra gyerek, de rá kell döbbennie, hogy szó sincs erről, az alien cipeli. A magát összevizelő férfi alkudozni, tárgyalni próbál a lénnyel, megörül annak, hogy a szörny magához fordítja, de csak azért, hogy a falhoz vágja. A sötétség eloszlása után Carter egy fészekben találja magát, a szirénavijjogás verte fel. Mozdulni se tud, arca fele bedagadt, így csak fél szemével lát.

Felismeri a helyet ahol van: az atmo alsó részében. Körülötte halott telepesek, kiknek mellkasán lyuk tátong. Burke próbál moccanni, próbálkozását siker koronázza: a bal kezénél még friss a fészeknyálka, így azt fokozatosan megtisztíthatja, terve, hogy kiszabadítja bal karját, majd letördeli a megkeményedett részeket a teste körül és végre kiszabadul. Ekkor észleli, hogy nincs egyedül. A királynő frissen lerakott tojását egy xeno Burke lába elé teszi. A férfi próbál egyezkedni az úrnővel, bármit megadhat neki, csak engedje el. A királynő természetesen nem akar alkudozni, Burke ezért vadul próbál kiszabadulni, de a warrior lecsitítja. A Társaság embere megérti, hogy a pofájába bámuló lény képes fájdalmat okozni, ha nem csillapodik le.

Carter fejében reménysugár villan: még jó is az, hogy megfertőződik, mert így a saját testében vihet mintapéldányt a Wey-Yunak, csak időben ki kell innen szabadulnia, feljutni a hajóra és lefagyasztani magát. Szélesre tárja száját, az arctámadó akadály nélkül mászik rá. Burke ekkor döbben rá, hogy a lény elkábítja, vagyis eszméletlen lesz, nem lesz ideje kiszabadulni és itt fog a reaktorral együtt felrobbanni.

Ismét a szirénák vijjogására eszmél, tudja, hogy több óra is eltelhetett. Egy női hang mondja be, hogy 15 perc van hátra a robbanásig. Burke majdnem megőrül a rémülettől, ennyi idő nem lesz elég, talán egy hajóval kijutna a robbanás körzetéből, de honnan szerezzen egyet, amikor még a fészekfalból se tud kijutni, ráadásul a gyomra körül valami mozgolódni kezdett. Teljesen egyedül van, a királynő és alattvalója eltűnt, a boly ég, de a távolból alienek neszei és egy lángszóró hangja szűrődik felé. Burke nem adja fel a próbálkozást és sikerül kiszabadulnia, zsebében egy gránátot talál, fontolóra veszi, hogy a hangok irányába dobja, így megöli mindkét szukát: Ripleyt és a királynőt, hős lehetne belőle. Helyette fedezék mögé bújik, miközben Ripley elrohan mellette.

Burke szintén rohanni kezd és eléri a liftet, ami nem jön le. A lépcsőt kell használatba vennie, miközben a hely kezd szétesni. Két perce maradt a robbanásig, a tetőn még látja, hogy a Dropship (rajta a királynővel) távozik. Vége, innen már nem tud kijutni. Miközben a felcsapó lángok nyaldossák és talpa alatt rázkódik a létesítmény, Burke kiejti keze közül a gránátot. Nem akar öngyilkos lenni, hagyja hogy életet adjon egy szörnyetegnek. Az atmo robbanása elemészti a már halott testet és a frissen született lényt.

Huszonkettedik epizód

Író: Larry Correira

A fegyverek legendája 1. évad 22-ik epizódjában a közismert M41A kerül kivesézésére, technikai paraméterei mellett a történelmét is bemutatják a korai, gyermekbetegségtől küzdő fegyvertől a mára közismert típusig. Az adáshoz több tengerészgyalogos és fegyvertervező is hangját adja, beszámolva saját tapasztalataikról. Az epizódban feltűnik Chris Johanson őrvezető, Mike Willis törzsőrmester, Cheryl Clark tizedes, Trent Miller százados, Mario Cordova őrmester, Mike Raulston I. osztályú fegyvertechnikus, Aimee Morgan őrmester, Tripp Drosett őrvezető, Michael Ankenbrandt a Daihotai tervezőirodájának feje, Mordechai Yitzhak az Armat technikusa, Hank Reynolds főhadnagy, Daniel Walker őrvezető és Michael Newman főtörzsőrmester.

A riporter

Író: Keith R.A. Decandido

Röviddel a Hadley's Hope megsemmisülése után. Nickole Kejela, a Hasegawa Hírszolgálat riportere belép az elnök-vezérigazgató, Hiromi Hasegawa irodájába. Nickole eddig legfeljebb ha pár méterről látta főnökét, akkor is nyilvános rendezvényeken, ez az első, hogy négyszemközt fognak találkozni és beszélni. Izgalommal vegyes félelemmel lép be az irodába, előtte még NohtPadjába felhegyez pár dolgot a készülő cikkéhez, ami dr. Shalaballaz Raoról szól.

Egyből megállapítja, hogy főnöke erősen kozmetikázza magát, illetve hogy asztala nem igazi fából van, hanem műből. Megfigyelőképessége miatt van itt, Hirominak (aki barátságosan fogadja és tegeződnek, bár Nickole feszeng), ugyanis egy ilyen riporter kell a következő melóhoz. Kejela anno írt egy expozét a Weyland-Yutaniról, de az információhiány miatt nem jutott messze. Nos, ez most megváltozik. Kejela számára imponáló, hogy Hiromi dicséri munkáját, hiszen a legapróbb információkat is megemlíti, cikkeit az intelligens és átlag emberek ugyanúgy tudják olvasni.

A feladat szerint Emilio Cruz tábornok, az USCM vezérkari főnöke akar egy riportert, aki a tengerészgyalogosokat emberként mutatja be. Ez kapóra jön, hiszen így a riporter elcsíphet információkat, ami kompromittálhatja a Társaságot. Az már gond, hogy 1 évig kell a katonák között lennie. Hiromi nyugtatja, hogy ne aggódjon a vakációja és családja miatt, a tengerészgyalogság ideje zömét készenlétben tartja, ha meg akció is van, az zömében veszélytelen. A feladat kettős: valóban kell a tengerészgyalogságról cikket írni, de a fő cél fülelni, hogy az USCM és a Társaság mit tud Hadley's Hope pusztulásáról. Hasegawa biztos információból tudja, hogy a két szervezet együttműködött ama incidensben, talán a katonák elhintenek pár információt amivel támadhatóvá válik a Wey-Yu.

Másnap reggel Nickole jelentkezik a Camp Obama táborban Emily Berenato hadnagynál. A nevadai-kaliforniai határ közelében lévő bázisnál a J szakaszba osztják be. Az egység végzi a biztonsági jellegű feladatokat, de még mindig képzés alatt vannak, éppen a legmodernebb fegyverek használatát sajátítják el. A táborban nincsenek árnyékok, ami azért gond, mert az alváson kívül a katonák mindent kint végeznek. Nickole amúgy is sötét bőre mahagóniszínűvé válik egy hónap alatt.

A riporter egysége tagjairól készít anyagokat, hogy majd rajtuk keresztül mutassa be a katonák életét. Dmitri Carlos Sandoval közlegény (Kicsi D.), Dmitri Shostakovich Sando közlegény (Nagy D.), Ayed Stepanyan őrmester (ő csak jóval később lesz interjúvolva), Hakim Rashad tizedes, Li Hsu tizedes, Berenato hadnagy és Malik Washington közlegény mind nyilatkozik.

Ugyan Nickolet nem érdeklik a fegyverek, de olvasói között számosan akadnak, akiket majd fog, szóval odafigyel mikor oktatják hogyan kell kezelni az M41A Pulse Rifle MK2-est. Nickole végigcsinálja a képzést, a lövészetet, a sötétben való mozgást, terepgyakorlatokat, stb., de számára a legérdekesebb témát a informális képzés tartogatja. Egy nap Ayed Stepanyan őrmester kimenőt engedélyez, amit 6 katona mesterlövész pókerben tölt el. Négy gerendát visznek fel egy gerincre, minden 13 lappal, amiket 2 km-ről lőnek ki, mindenki egyet lőhet és az győz, aki a póker szerint a legjobb lapokat találja el. Fogadások köttetnek, sokan az egység legjobb lövészére, Rashid tizedesre tesznek.

Már csak a tizedes és Washington van partiban (Hsu tizedes eleve nem játszott, ő figyeli a játék állását). A pókert a tizedes nyeri meg, ám Nickole (aki kameráján jól látja a helyzetet) figyelmezteti őket, hogy nézzék csak meg még egyszer a lapokat. Így derül ki, hogy az igazi győztes Washington. Kicsi D., a bankos kifizeti a pénzt a riporternek (csak ő fogadott Washingtonra), a katonák zavarodottak és dühösek, Rashid pedig meglepődött. Kicsi D. nem érti miért fogadott Washingtonra. A riporter elmondja, hogy tudott a játékmackós sztoriról (Washington mindig elnyerte a vurstliban a céllövészet fődíját, a mackókat), továbbá most jól jön ez a plusz pénz, mert két hétig a Prince Edward szigeten fog nyaralni.

Stepanyan őrmester lerombolja ezt az illúziót: nem érdekli, hogy 1 éve tervezi ezt a nyaralást, mert most bevetés van. Éppen most jött az értesítés: a J szakasz azonnal menjen a Nelliere, ami az LV-418-asnál fogja kitenni a csapatot. A következő 24 órában Nickole csomagolással tölti az idejét, egy űrsikló viszi fel őket a hajóra, ami meg sem áll a célbolygóig. A riporter még elküldi szöveges és hangüzeneteit főnökének, aki csak egy üzenetet küld vissza, miszerint ne feledje az igazi célját.

Nickole lemondja a vakációját, frusztrált, amiért nem kapja vissza az előlegben letett pénzét és hogy Hasegawa így becsapta, még hogy nem kell aggódnia a vakációja miatt. A hajó elhagyja a Holdat, a katonák és a legénység befekszik a kryoba. Az ébredést követően Pókerarc (ez jobb név, mint a "riporter") tudni akarja miért is kellett lemondania a vakációt. A hadnagynő mondja el, hogy a bolygón egyetlen kutatótelep van, a tudósok kerültek bajba, néhányan éppen egy dolina felett voltak, mikor az beszakadt alattuk. A planéta egyetlen kontinense tele van ezekkel, a váratlanul megnyíló lyukak mindent elnyelnek, ami éppen felettük volt.

Nickole fellélegzik, egy egyszerű mentőakcióról lesz hát szó. Stepanyan megint pedzegeti, hogy ezután ő nyugdíjba fog vonulni, ez lesz az utolsó bevetése. Igaza lesz, valóban az utolsó bevetése lesz.

6 tudós alatt szakadt be a talaj, amikor mintát gyűjtöttek. Nagy D., Kicsi D., Rashad, Hsu és Washington leereszkednek és felhúzzák őket (szkafanderben, lévén nincs lélegezhető atmoszféra), majd ATV-vel visszaviszik őket a telepre. Eközben a riporter az állomáson várakozik, a hadnagy megengedte neki, hogy NohtPadján figyelje a katonák által küldött sisakkamera felvételeket. Emellett kikérdezi a telep vezetőjét, dr. Aparna Pradhumant, hogy miért küldte ki a tudósokat (nem ő küldte, mindenki magától ment ki).

A NohtPad lehalkítva van (Kejela nem is nagyon figyelt rá, hiszen később is megnézheti mi történik), de így is elég hangosan hallható Rashad káromkodása. A riporter ránéz az eszközére és látja, hogy a katona a verem legmélyebb pontján van. A közelében van egy második lyuk, aminek alján tojásszerű objektumok vannak. A katona nem mehet túl közel, mert még beomlik alatta a talaj, így nem tud mintát gyűjteni (a hadnagy utasította volna, de nem kockáztat emberéletet).

Kejela rákérdez a tudósnál, hogy ő tudja-e mi ez. Pradhuman nemmel felel, bár kellett volna neki ilyet látni, még mondana valamit, de inkább befogja a száját és elmegy, mintha nem akar túl sok dolgot kikotyogni. A sikeres akciót követően a telepen a tudósok összepakolnak, másnap reggel (már ami itt annak számít, hiszen mindig sötét van) majd a Nellie fedélzetén mindenki visszatér a Földre. Kejela végez az estefolyamán a videofelvételek átnézésével, de úgy gondolja, hogy csak illusztrációnak lesznek jók. Úgy dönt inkább megy interjút készíteni Stepanyan őrmesterrel. Kilépne a barakkjából, mikor megszólal egy csengő, ami jelzi, hogy valaki beakar jönni.

A riporter összerezzen, de beengedi Pradhumant. A doki részeg, átad egy adatlemezt, majd távozik. Nickole behelyezi a lemezt a NohtPadjába és kíváncsian nézi végig a rajta lévő adatokat. A Weyland Corporation a 2080-as években végezte el a felszíni vizsgálatokat, látszólag semmi különbség nincs eközött és a Nickole által anno előkészített cikkben. Letölti a saját cikkét és meglepő dologra lesz figyelmes: a tudósoknak készített lemezen szó sem esik a talajomlásokról, vagy hogy anno a Weyland Corp. biológiai jeleket vett, vagyis valószínűleg van itt egy faj. Eszerint a Wey-Yu eltitkolta a veszélyt a tudósok elől.

Mielőtt körvonalazódna a fejében mire is bukkant rá, hirtelen kialszanak a fények és a vörös lámpák kezdenek villódzni, a riadójelzés szüntelenül ordít, míg egy női gépi hang figyelmeztet a biológiai szennyeződésre, ami miatt karantén lett elrendelve. Nickole kamerával a kezében rohan az orvosi részlegbe, ahol bizonyára észlelték a vészt. Valóban jól döntött, Pradhuman, Stepanyan, illetve a bázis orvosa, Cho Duk Park figyeli az ágyon lévő Berenato hadnagyot, aminek arcán valami van.

Nickole rögzíti az orvos erőfeszítéseit, ami nem jár eredménnyel, hiszen ha leszedi a lényt, akkor a hadnagy meghal. 12 óra alvás után a riporter visszatér, Pradhuman és az őrmester vitatkozik, előbbi szerint itt kel hagyni a testet, így a többiek megmenekülhetnek, de ha maradnak, mindenki meghal, utóbbi pedig nem akar távozni. A vitát az orvos szakítja meg, aki újabb próbát tenne a lény levételével, de az magától leesik. A hadnagy teste hirtelen összerándul és a mellkasából valami előtör.

Később. Nickole a túlélőkkel a Pátióban (a telep azon része, ahol üvegablakon lehet a kinti tájat nézni) van. Rashad és Washington támasza még visszatartja a lényeket. Rajtuk kívül csak Stepanyan van életben, csakhogy az ő testét csúnya sav marta sebek borítják. Nem tudni honnan került elő ennyi sötét idegen, de az biztos, hogy mindenkit megöltek. Az őrmester és Kicsi D. az étkezőben próbálta a katonákat összegyűjteni, mikor az idegenek lecsaptak, csak az őrmester jutott ki élve sav marta sebekkel. Hsu és Nagy D. a kommunikációs szobába tartva esett el (6 lényt ölnek meg), ha sikerült az üzenetet elküldeni, akkor is 2 hét mire valaki fogja az adást, addigra meg már senki se él a telepen.

Nickole számára fontos, hogy az üzenet célba érjen, mert legalább a világ tudni fog mi történt itt, hogy a Társaság tudott a lényekről, mégse figyelmeztetett senkit. Az alienek újra feltűnnek, Nickole előveszi pisztolyát és segít a védelemben.

A riporter nem tudhatta, de az üzenete elérte a célt, vagyis Hasegawához kerül. A nő elégedett legjobb riporterével, hiszen csak sikerült rést találni a Társaságon. Milyen kár, hogy a Hasegawa Hírszolgálat és a tengerészgyalogság összeesküdött, miszerint tényleg megtalálnak egy rést, de azért, hogy így segítsenek a Wey-Yun. Kejela riportja törlésre kerül.

Üres fészek

Író: Brian Keene

Michael Lombardo őrvezető belép a fészekbe, bajtársai tetemei ott szikkadnak az üres tojások és kimúlt arctámadók között. Egyetlen élő emberi lény van rajta kívül még itt, egy nő. A katona nem hibáztatja a nőt, akin látszik, hogy mindjárt üvölt, igazság szerint ő maga is ezt csinálta az elmúlt órában. Azóta, mióta egysége megérkezett a Taurus 7-esre. A két lövészoszrajból álló osztagot Maffei vezeti. Ő, Kennedy hadnagy és a szintetikus tanácsadó Dylan az UD-4 gép belsejében maradnak. Az osztagot Thomas, a másik szintetikus viszi a célterületre az M577 APC-vel (ott is marad a kormány mögött).

Az egyik raj hatol be az objektumba, mind ott pusztulnak el, miközben az APC-nél maradt másik raj (Lombardo vezetése alatt) hallják a sikolyokat a sisakmikrofonokon át. Ugyanúgy nem tudják mi történt, mint ahogy a parancsnok sem. Az őrvezető egysége is behatol, így pusztul el Blazi, Heimbuch és Antonio. Lombardo bár jelenthette volna egysége pusztulását, de akkor nem lehetett volna ideje kiáltania a félelemtől.

Lombardo visszarezzen a jelenbe. Hányingere van és retteg, testét elönti az adrenalin. A fészek a telep légszűrő rendszerénél van, vagyis a komplexum közepén. Négy alient lát, bár a sötétben még több lehet, a királynőt ugyan nem látja, de a tojócsövét igen. Rendkívül szeretne megfordulni, hogy ellenőrzze a saját hátát, nehogy támadást kapjon onnan, de fél levenni szemét a fészekről. A fészekben lévő telepes nő 40 év körüli lehet, hófehér bőre szinte világít, szépnek látszik, de kórosan sovány, ruhái lógnak rajta, haja csapzott, töredezett. A katona nem tudja, hogy ezt a nőt miért nem gubózták be, miért nem ragasztották a falhoz, van valami nyugtalanító ebben. Az alienek jól láthatóan kommunikálnak egymáshoz, bár az őrvezető nem tudja hogyan teszik ezt.

Újra visszaemlékezés következik. Az osztagából Heimbuch halt meg először, alig 5 perce voltak a telepen, mikor egy alien átdöfte a farkával, az új típusú M3-1 páncél semmit se használt. Őt követi Blazi, aki az M56-os Smartgunnal közelről lövi cafatokra a lényt. A páncélja ugyan bírja a savat, de a bőre már nem, a katona pár lépést vakon tántorog, majd összerogy. A levegőt betölti az égett emberhús szaga, a veterán Antonio és Lombardo megállás nélkül sikít a félelemtől. Végül csak összeszedik magukat és rémülten továbbhaladnak (ignorálva a beérkező parancsokat, amik ellentmondanak egymásnak). Mindenre lőnek, ami mozog és néha arra is, ami nem. A kantinban állnak meg szusszanni és számbavenni a felszerelésüket. Antonio bakancsán ott van Blazi egy darabja, míg Lombardo arcaát beteríti Heimbuch vére.

Beszélnének arról ki miért is lépett be, de egy alien a szellőzőből magával rántja Antoniot. Pár pillanat volt az egész, az őrvezető csak azt észleli, hogy a társa hirtelen nincs előtte, hanem ordítva próbál szabadulni. Egy iszonyú cuppanás következik, majd a katona végérvényesen elhallgat. Lombardo lő, az M41A szüntelenül köpi magából a halált, a katona nem törődik semmivel, még azzal se, hogy a plafon elemei a nyakába szakadnak. Kimászik a törmelék alól, majd ellenőrzi bajtársa tetemét (az alien szintén halott). A kantinból jut majd el később a fészekig, így végetér a visszaemlékezés is.

A négy idegen felé tart, a katona bejelentkezik feletteseinél és jelentést tesz (egyetlen civil túlélőt talált, mindenki más halott). Nyugtatja a nőt, aki nem reagál, bár a nyugtatás az őrvezetőre is ráférne. Meghátrál, így maga után csalva azidegeneket. A zárt térbe tömörült négy lény ideális célpontot nyújt az M41A gránátvetőjének. Az M40-es gránát elpusztítja őket, bár a robbanás egy időre megsüketíti a civilt és katonát egyaránt. Lombardo belép a fészekbe, de nem lát újabb célpontot, szóval a telepeshez fordul és egy ideig hiába kérdezi (úgy véli ő is megsüketült egy kis időre).

A telepes Alice néven mutatkozik be, elmondása szerint ő az egyetlen túlélő (Lombardo nem kis örömére, mert így nem kell a többieket is megkeresni, hanem azonnal elhúzhat). A nő jól láthatóan tart a katonától és a sötétben segítség után néz, az őrvezető ezt betudja a sokk hatásának. Újabb jelentést tesz, miszerint kifelé jön a telepről. Alice segít a navigálásban, miközben beszél a katonának. Így derül ki, hogy ő rákos, nincsenek hozzátartozói, egyszer volt egy lánya, de a szülés közben halt meg, szeretett volna egy második gyereket, de az alienek közbeszóltak. A katona tudni akarja, hogy a nő miért annyira biztos abban, hogy az alienek (amik visszahúzódtak, hogy a királynőt védjék, ami valahol elbújt) nem fognak rájuk támadni.

Alice válasza pengeként vág a katonába: azért nem támadnak, mert mást küldtek maguk helyett. Lombardo a nyakához kap, ujjain vért lát, ugyanis Alice a tőrrel (ezt még az őrvezető adta neki amolyan bizalom jeleként) felvágta a nyakát. A katona nem érti az egészet, erőtlenül dől a falnak, miközben "partnere" választ ad: az úrnő lehetőséget adott neki, hogy mielőtt meghalna, még egy rövid ideig anya legyen és utódja szülessen. Lombardo még látja, hogy Alice mellkasa kezd kidudorodni és valami kitör belőle.

Leszáll a sötétség

Író: Heather Graham

Távoli jövő, Androméda galaxis, Upsalon Trident rendszer, Oleta. Angella Hall kertjében gondozza paradicsomait, mikor beállít hozzá Warrick Tarleton rendőrfőnök. A férfi tudja, hogy egykor katona volt és már került szembetűzésbe az alienekkel. A nő próbál nem figyelni, ezen a nyugis bolygón mégiscsak megtalálta a rémálom. A rendőrfőnök a kommunikátora kijelzőjén megmutatja, hogy mi is történt. Egy új ezüstbányát nyitottak meg, az erre rendezett nyitóünnepség pedig vérfürdőbe ment át. A bányában ugyanis valamik voltak, valamik, amiknek savas a vére, fekete kitinvázuk van és eddig négy embert öltek meg, két gyerek pedig eltűnt.

Angella retteg, nem akar a bányához menni, ő már nem katona. Utasítja a férfit, hogy inkább hívja ki a hadsereget, azok majd megbirkóznak a feladattal. Csakhogy Warrick ezt már megtette, a katonák sajnálatos módon zöldfülűek és ilyen esetre nem is készültek fel. Kénytelen letartóztatni az ex századost, akit az sem hat meg, hogy gyerekek vannak veszélyben. A légikocsiba beülve Hall már segítőkészebb, elfogadja sorsát. Újra átnézi a felvételeket, mert minden apró részlet számít. Bár a sötétség miatt keveset látni, de az fix, hogy az alieneknek több karja van a megszokottnál, vagyis valamiféle lényekből és nem emberekből születtek. Magyarán valakik nem csak tojásokat csempésztek a bolygóra, de szándékukban állt kifejlett egyedeket létrehozni, amire élőlényeket áldoztak be.

Ráadásul ahogy a rendőrfőnök mondja, a sereg francot se ér, a parancsnok, Simon Nicholson alezredes egy seggfej, aki a mostani helyzetre szilárdan hiszi azt, hogy valamiféle gáz őrjítette meg a bányászokat.

A bánya bejáratánál még áll a zenepódium és a mulatságra összedobott eszközök (padok, grillsütők, stb.), illetve két hatalmas katonai teherautó, amik között már felállítva van a parancsnoki központ. Az alezredesen látszik, hogy próbál határozottnak tűnni, miközben embereit utasítja (két szakasz megy be, egy liften, egy pedig lépcsőn keresztül, miközben gázmaszkot hordanak). A tiszt tipikus példája a gazdag ficsúroknak, akik kapcsolataik révén kerültek magas beosztásba és inkább megöletik az összes emberüket, mintsem másra hallgassanak. Várható módon a rendőrfőnökre és ex századosra se hallgat, mindkettejüket letartóztatná, hiszen ettől a pillanattól szükségállapotot hirdetett ki.

A monitorok közvetítik a beküldött katonákat, akiket pillanatok alatt véres masszává redukálnak a támadók (Hall szíve szerint elfutna, de tudja jól, hogy akkor is meghalna, mert az alienek elözönlenék a bolygót, itt legalább még talán van esély idejében elfojtani az infesztációt). Az alezredes azonnal beküldeti az újabb egységeket, miközben ignorálja Angella és Warrick utasításait. A rendőrfőnök elunja ezt és berohan a bányába, hogy mentse a menthetőt. Angella hiába győzködi a tisztet, hogy igenis alienek vannak a bányában és ne ölesse meg a rendelkezésre álló tengerészgyalogosokat. Simon hajthatatlan, hiszen a kormány szerint egy éve minden alient kiírottak a világból, de ha nem is: akkor is kellenének gazdatestek, az Oleta meg egy évszázaddal korábban egy lakatlan sziklagolyó volt.

A vonakodó katonák közül Joe Nicholson (az alezredes unokaöccse) kilép és megemlíti, hogy ott volt, mikor Simon apja arról beszélt, hogy túl könnyű volt a bányát megnyitni, mert valamik már kiásták az alagutakat, sanszosan kékhold százlábúak lehettek, amiket a cég a terraformálás során hozatott ide. Angella nem hisz a fülének: még a legmohóbb és legőrültebb személyek se lehetnek olyan ostobák, hogy alien tojásokat és kékhold százlábúakat ötvöz.

Egy Tommy 2-es szintetikus (Hall már dolgozott ilyen androiddal együtt, a végzetes bevetésén egy ilyen tudományos tisztje volt) jut szóhoz, aki megerősíti az alezredes állítását, miszerint a cég nem hozatott ide se százlábúakat, se tojásokat. Ugyan eme modell nem tud hazudni, de ez nem kielégítő válasz, mert mi van ha nem is tudott a cég üzelmeiről? Ezalatt a katonák bejutottak a bányába és az előző két szakasz sorsára jutnak. Ezúttal van némi fény, így látszódik egy százlábú alien és Tarleton rendőrfőnök, aki biztonságba löki az egyik gyereket, egy kislányt.

Angella számára ennyi elég, utasítja Simonst, hogy hagyja abba a katonák kis csoportokban való leküldését gázmaszkban. Egy nagy egységet küldjön le automata fegyverekkel, lángszórókkal, vessenek be minden nagyágyút, mert ezek igenis alienek. Az alezredes továbbra is értetlenkedik, ezért az ex százados saját kezébe veszi az irányítást: egy lángszórót vesz magához és egyedül indul kimenteni a gyerekeket. Meglepetésére a szintetikus és három katona is követi. A bejáratnál eldarálja a főbb tudnivalókat (vigyázzanak a savas vérre és a szekunder nyelvre). Alighogy leérnek a lépcsősor aljára, máris három százlábú idegen fogadja őket. A lángszórók csodát művelnek, meghátrálásra késztetik a bestiákat.

Angella megleli a kislányt a mészárszékké avanzsált járatban, de Warrickot nem látja (ami nem jelenti azt, hogy halott, mert test sehol). Kezében a lánnyal fut vissza, miközben a katonák fedezik (egy lény kimúlt, a másik kettő súlyosan megsérült). Úgy tűnik az alezredes időközben észhez tért, mert a harmadik hullámot készíti fel lángszórókkal. Hall megtudja a lánytól, hogy Tarleton él, elment a srácért (mint kiderül, a rendőrfőnök személyesen érintett ebben az esetben, mert a gyerekek az ő unokái, Jake és Dublin).

Angella visszamenne a bányába, de erre már semmi szükség: egy csomó százlábú idegen tör ki. Az este hirtelen ereszkedik le, nehezítve a bőrnyakúak dolgát, akik próbálnának harcolni, de alig van esélyük. Hall az egyik teherautóban helyezi el a lányt, aki hirtelen felvisít. Az ex százados megfordul és még időben lövi fejbe a rárontó alient.

Az alezredes pánikrohamot kap, próbál beszálni a teherautóba és elhúzni, amíg lehet. Angelle ignorálja őt, agya gyorsan kattog (emlékek tolulnak fel, zömében egysége haláláról, de akad egy zseniális ötlete). Gyermekkorában volt egy srác, aki sóval hintette be a csúszómászókat, miféle mázli, hogy pont van az ezüstbánya mellett egy sóbánya. Elhajol egy farokcsapás elől és rohanni kezd. Az ezüstbánya bejáratánál meglátja a Jake nevű fiút, de a rendőrfőnök sehol (Hall sajnálja, hogy a férfi esetleg meghalt, neki köszönheti, hogy megtalálta bátorságát). Egy sérült idegen szintén szemet vet a fiúra, ezért az ex százados kénytelen közbeszólni. Lángszórójával majdnem végez vele, majdnem, mert kiürül a tartály. A nő felkészül a halálra, csakhogy ekkora feltűnik Warrick, aki egy lángszóróval megsemmisíti a bestiát. A második hullámban leküldött katonák maradéka visszatért, hallották Hall ötletét, miszerint sót kell szerezniük. A szintetikus egy járművel tűnik fel, ami több tonna sót hordoz. Hamar a jármű csőréhez megy, amivel szórni kezdi az anyagot, ami szó szerint szétolvasztja az idegeneket.

A harc véget ér, a túlélő tengerészgyalogosok éljenzik a századost. Hall végigtekint a terepen, sok katona esett el, de az alezredes sajnos nincs köztük. A rémült tisztet sikerül előkeríteni és esküdözik, hogy nem ő tette ezt az egészet.

Az alezredes valóban nem tehet erről, Warrick maga jön rá, hogy az egész mészárszék megrendezett volt. A Nicholson család keze van a dologban, az apa idehozatta a kékhold százlábúakat járatokat ásni, ezek szépen itt maradtak. Joe meglátta a lehetőséget, alien tojásokkal megfertőzte őket, hogy kirobbantsa ezt a mészárlást, mert így keresztbe tehet az inkompetens Simonnak. Joe mindig is jobb katona volt, neki kellett volna tiszti akadémiát végeznie.

A katonák előkerítik Joet, aki a harc elején megpróbált kereket oldani. Hall és Warrick is szíve szerint elkenné a száját, de tartják magukat a törvényhez, mert ettől lesznek emberek. Letartóztatják a férfit, hagyják az igazságszolgáltatást, hogy az mondja ki az ítéletet.

Angella olyan dolgot érez Warrick iránt, amit már rég nem: szeretetet. Meghívja magához a rendőrfőnöket és két unokáját, miközben elgondolkodik arról, hogy esetleg tartalékos állományba vonul, bár nagy eséllyel a helyiek instant megtennék még a helyőrség parancsnokának is, hisz nélküle ez a bolygó elpusztult volna.


Látogatás

Írta: Mike Rescnick és Marina J. Lostetter

A Weyland-Yutani űrállomásán. Jones körbevezeti Amotz tábornokot és kétfős kíséretét (Ribar és Cortez), megmutatva, hogy a hely teljesen biztonságos és semmi akadálya annak, hogy az arctámadókat, illetve jobban mondva azoknak savas vérét felhasználják az iparban. Az USCM-et nem az itt folyó munka érdekli, hanem az, hogy a Társaság miféle biztonsági rendszert használ, hiszen az alienek egyre gyakoribb feltűnése miatt erre a seregnek is szüksége lenne. Az, hogy a térségben éppen épül egy tengerészgyalogos űrbázis, remek alkalmat szolgáltat arra, hogy "látogatást" hajtsanak végre. Amotz csak azért lett kiválasztva, mert ő volt a közelben a legnagyobb rendfokozatú katona, így a nő kénytelen kelletlen idejön két emberével.

Az egyik üvegfal mögött lévő sötét teremben több száz "semlegesített" arctámadó kap helyet tartályokban. Intermezzóként egy hölgy tűnik fel, aki Ribarhoz szól: a szálláshelyen hagyott Daniel gyógyszerbeszedésének ideje most jött el, de semmi sincs nála. Ribar helyreigazítja, hogy a fia csak ugratta az asszisztenst, aki felült ennek, szóval most nyugodtan visszamehet. Jones nem érti az egész közjátékot, ezért visszatér a túravezetéshez. Megmutatja a katonáknak a neutralizáló műveletet: az éppen sorra következő tojás elé egy bábut mozgatnak, ami szimulálja az embert (meleg teste van, feromont bocsát ki és "lélegzik"). Az arctámadó ráugrik a báb fejére, próbálja megfertőzni. Lézeres szikék csapnak hirtelen le, levágva a lény farkát és megtermékenyítő csövét. Amotz izmai végig megfeszülnek, kellemetlen látvány élőben látni egy ilyen kis dögöt, ami immáron "békés". Jones monoton hangon jegyzi meg, hogy immáron nincs mitől aggódni, hiszen minden esetben az arctámadó ilyenkor elveszti "feladatát", immár kezesbárány lett. Egy gépi kar fogja meg lényt és viszi egyenesen ahhoz a tartályhoz, ahol a többi "semlegesített" fajtársa van.

Csakhogy az arctámadó valahogy ezt megérzi és ellenkezni kezd. A kart irányító technikus komoly hibát vét: túl erősen fog rá a lényre, így a gépi karok letépik az egyik lábat, amiből sav ömlik ki. A testnedv károsítja a kart, ami kezelhetetlenné válik és nekicsapódik a tartálynak. Repedés keletkezik, a több száz fogoly lény egyként esik neki a sérült felületnek, egyre tágítva a repedést, míg át nem törnek.

Az állomáson végigmegy a riadó, Jones hiába nyugtat mindenkit, miszerint semmi gond, történt már ilyen, a tábornok nem hisz neki. A két testőre, illetve a Társaság két biztonságija fegyverrel a kézben vár és bízik abban, hogy a csontkezek armadája nem tudja átütni az üvegfalat. A tábornok észrevesz egy stratégiát: három arctámadó hagyja magát széttépetni.

A sav azonnal átmarja az üvegfalat, a hatalmas áradat pedig kiszabadul, elárasztva a folyosót. Jones, aki annyira bízott a Társaság mindenhatóságában ettől bevizel félelmében. A két biztonsági gépkarabéllyal, míg a katonák maroklőfegyverrel lőnek a hullámra, ami nem akar apadni. A levegőt a lőpor és sav szaga lepi be. Ribar lábszárára egy csepp sav kerül, ami gyorsan csontig lemar mindent. Pisztolyát a tábornok veszi át, hogy fenntartsa a tűzerőt, miközben a csapat hátrál a folyosón. Nem mehetnek még el, mert ha ők nincsenek, semmi se áll az áradat és a bázison rekedt emberek között.

Ribar a tábornok utasítására üzen a hajónak: dokkoljon be, mert vészhelyzet alakult ki (ekkor döbben rá, hogy a fia is az állomáson rekedt). Mindeközben Cortez majdnem áldozattá válik, még időben arca elé emeli fegyverét, ami megfogja a parazitát. A férfi elhajítja egyetlen pisztolyát, ő kiesett a harcból. Az egyik W-Y őr rosszabbul jár: a csontkezek hada leveri lábáról és egy szerencsés arctámadó a fejére tapad. Nem minden parazita lett "semlegesítve", ráadásul a dögök sikeresen lyukakat marnak a tojáskamrához. Az emberek hiába is próbálják kilőni az egyre több és több "aktív" arctámadót, a "semlegesítettek" élő pajzsként védik őket.

Amotz látja, hogy az egyik lény elrugaszkodik, de nem őt, hanem a mögötte lévő Jonest kapja el. Őt követi majd Cortez, végül az utolsó őr. Az áradat megszűnik létezni, nem azért, mert olyan sok halt meg, hanem mert kismillió lyuk tátong a folyosón. Hiába volt a hősies küzdelem, az arctámadók rászabadultak az állomásra. Amotz visszaadja egyetlen testőrének a pisztolyt és ráparancsol: irány a dokk, majd ő saját maga megy el a kölyökért. Ribar sajnálja, hogy kudarcot vallott (az ő feladata a tábornok védelme), de felettese leinti, hogy még él és ő az egyetlen, aki elérheti Danielt. A sérült katona elvonszolja magát, míg a nő felkapja az egyik őr karabélyát (a tár félig üres), amivel először is megadja az embereknek a kegyelemlövést, bűntudata van, de tudja, hogy ezzel megkegyelmez az embereknek.

6 folyosót kell megtenni, ami nem lenne sok, de egy több száz arctámadótól nyüzsgő zárt térben ez igenis rengeteg. A tábornok önbizalma kezd eltűnni, izzad, ugyanakkor hidege van, az állomás riadószirénája fehér zajjá szűkül számára, miközben szemével keresi a célpontokat. Útja során több embert talál, akik akaratlanul is inkubátorként végezték, nincs elég lőszere végezni velük, sajnálja, de ez van. 10 méterre a szobától, egy arctámadó hullik le a mennyezetről, gátolva az utat. A nő félreugrik (csúnyán felhorzsolva lábát), majd pontos lövéssel kiiktatja a lényt (apró savcseppek kerülnek az arcára, amik átégetik a bőrt). Daniel szobája zárva van, de hála égnek ez nem jelent rosszat: Daniel és az asszisztens, Campbell bezárkózott. A fiú nyugodt, míg a hölgy enyhén szólva sokkos állapotban van és a világ összes pénzéért se hagyná el a biztonságosnak vélt szobát.

Amotz nem vesztegeti az időt, hogy meggyőze a fiatal nőt, inkább hagyja magára. Daniel bár nem tudja mi történt, de azt igen, hogy nagy baj van. Próbál lépést tartani megmentőjével, de nem megy. A tábornok a hátára kapja a gyereket, akinek megparancsolja, hogy arcát fúrja mélyen a hátába és az istenért se nézzen fel. Amotz sietve teszi meg a dokkig tartó utat, egyre kimerültebb, de talán sikerülhet élve kijutni innen. Egyszer csak három arctámadó kerül eléje (ebből egy "aktív"), mindössze három lövéssel kilövi őket és rohan tovább.

Egyetlen folyosó maradt csak, a sors fintora, hogy több tucat arctámadó várakozik ott a lelógó kábeleken. A tábornok megfordulna, hiszen itt biztos nem jut át, csakhogy a háta mögött számos csontkéz tart felé, csapdába esett. A nő gépkarabélya összes lőszerét az "indákon" lévő lényekre üríti, a sav szabályosan szakadékot mar a padlóra. A kiürült fegyvert eldobja, a gyereket a melléhez veszi és átugrik a lyuk felett. A döglött arctámadók vére a hátára kerül, a kín elviselhetetlen, ráadásul éppen csak sikerült az ugrás. Úgy érzi ereje se maradt, ideje itt meghalni, csakhogy Ribar és a pilóta magukkal viszik (a nő ínszalagja megszűnik létezni a sav miatt, így még akkor se tudna futni, ha maradt is volna ereje), fel a hajóra. A paraziták nem tétlenkednek, követik a gazdatesteket. Az egyik dög ráugrik a tábornok lábára, de Rivar lelövi, eltüntetve felettese lábfejét.

Miközben a katona kilövi a közeledő célpontokat, sikerül lezárni a gép zsilipajtaját és elstartolni a halálraítélt állomásról. Amotz az eszméletlenség áldott állapotába merül, mire magához tér, egy kórházban fekszik, tetőtől talpig gipszben, a nyugtatók okozta kábulatban. Daniel és Ribar közösen látogatják meg a hős tábornokot, aki majdnem belehalt ebbe a kis "látogatásba" az állomáson.

Mélyfekete

Író: Jonathan Maberry

Fury-161, 2189. Egy tengerészgyalogos Starslip F-430 landol a bolygón. A vihar közepette gyorsan és észrevétlenül érkezik meg a négyfős különítmény, feladatuk felderítést végezni, hogy kik is jöttek erre a lakatlan helyre és mit csinálnak a börtöntelepen. A fedélzeten van Alyn Harper törzsőrmester, Lulo Hoops őrmester (ő teszi le a gépet, igazi profi), Bax Patel őrmester és a szintetikus Sid (pilóta).

A törzsőrmester veterán katona, akit képességei miatt küldenek egy felderítő misszióra a Fury-161-re. Az akciót megelőzőn Alyn egy mocskos melóban vesz részt, ahol szakaszával felszámol egy neoviking kalózbandát, ami a bolygójuk körül keringő űrállomáson leli vesztét. A neovikingek egy újfajta torpedót hoztak létre, amivel kereskedelmi hajókat támadtak volna meg. Egyetlen egy katona sem esik el, de persze a vikingek nem adják olcsón az életüket, így ez egy remek kis tűzkeresztség lett az újonc kopaszoknak. Az altiszt úgy hiszi, hogy egysége legalább három nap pihenést kap, ami alatt felkereshetik a kocsmákat.

Az állomáshelyen azonban egy új parancs várja: azonnal menjen a Fury-161-re. Nem viheti a szakaszt, csupán két embert, mert ez felderítés lesz. Alyn kiválasztja azt a két katonát, akivel már számos akciót bonyolított le, Lulo Hoops őrmester és Bax Patel őrmester igazi veteránok, akikre lehet számítani. Hármójuk mellé egy Sid nevű szintetikust osztanak be, aki majd a Starslip F-430-ast vezeti a négy hetes út során, míg az emberek a kryoban fekszenek.

Ébredést követően Sid megtartja az eligazítást, itt mondja el a küldetés teljes paraméterét. Így a három katona hallhat Ellen Ripley történetéről, hogy mit csinált a USCSS Nostromo fedélzetén, vagy az LV-426 kolóniáján és mi lett a USS Sulaco katonáinak sorsa. A történet folytatódik azzal, ami 10 évvel ezelőtt itt történt. Ripley meghalt, belevetette magát a folyékony ólomba, mert egy alien megfertőzte. A katonák döbbenten hallgatják, hogy mik is ezek az idegenek, mire is képes akár csak egyetlen példány. Az eligazítás azzal zárul, hogy a Társaság bár kivonult innen, de hátrahagyott szatelliteket. Ezek érzékelik, hogy egy jól álcázott hajó érkezett és ez az ismeretlen társaság újra beindította a bányát.

Akárkik is ezek, bőven van pénzük modern álcával bíró hajóra, vagyis fontos ügyben jöttek a Fury-161-re. Bármit is találtak ott, azt a Wey-Yu birtokolja, hiszen jogilag még mindig övék a bolygó. A katonák feladata kideríteni kik vannak a planétán és mit is találtak.

Lulu ül a pilótaszékbe. Szokásához híven őrült tempót diktálva teszi le a gépet a mínusz 22 fokos jégviharban. Alyn végig a biztonsági hevedereket ellenőrzi, bár tudja jól, ha lezuhannak, akkor mindegy, hogy jól be volt-e kötve. Keményen érnek talajt az időt nem vesztegetve azonnal nekikezdenek gyalog elérni a börtönkomplexumot. Alyn az alkarján lévő taktikai komputeren megnézi a térképet, szinkronizálja a többiekével és kiválasztják az utat. Ilyen időben csak egy őrült venné használatba, szóval pont ezért mennek ott, az ellenség nem számít erre.

Négy óra alatt 6 km-ert tesznek meg a viharban. A táj hóval lepett sziklákból áll, az egyetlen dolog ami felveri a csapatot az egy kis szőrös hatlábú lény, amit Lulu a hangtompítós fegyverével lelő. Mivel nem lehet arctámadó, ezért otthagyják.

Fél km-re a céltól megállnak pihenni egy kicsit, ekkor meleg vizet isznak és bekapnak pár energia és tápanyagszeletet. A befagyott óceán felőli sziklagerincet másszák meg, innen figyelik meg a célt. Egy Bái-Lóng osztályú felderítő cirkálót látnak, ami 70 wúgong fegyverest tud szállítani. Az elit céges katonák igazi kemény fickók, Alyn nem egyszer ütközött már meg velük különböző aszteroidákon és bolygókon. Nem egy bajtársat vesztett el miattuk, igaz, ő se maradt adós és jó pár wúgongost tett hidegre.

A hajó közelében több munkakonténert állítottak fel, pontosan a Sulaco egykori Type 337 EEV-je köré. Mozgásnak semmi jele, ezért Lulu hőszkennerrel átnézi a helyet. A börtönből semmi jelet nem vesz, ott nem lehet senki. A konténerek szintén üresek, de a hajó tele van. Jó pár hőjel kezd kihűlni, de ami a legfurább, hogy a hajtóműteremben mintha összetömörültek volna.

Mivel az EEV az USCM, a bolygó meg a Társaság tulajdona, így Alyn kijelenti, hogy nyugodtan csővégre kaphatják a kínai fegyvereseket. Csendesen, minden fedezéket kihasználva közelítik meg a mentőegységet. Meglepetésükre az csak egy üres héj, a Jingti-Lóng Corporation az utolsó csavarig elvitt mindent belülről, nagyon alaposak voltak. A jelentések szerint Ripleyt a mentőegységen fertőzte meg az arctámadó, a kínaiak pedig bizonyára ezért kapták szét az EEV-ét, sokkal alaposabban nézik át, mint a W-Y. A katonák feladata részben mintapéldányt szerezni (akár egy körömdarabka is jó lesz), illetve meggátolni az ismeretlen ellenséget ugyanebben. Alyn most ennek tesz eleget, kénytelen behatolni az ellenség hajójába. Gyomra mintha megfagyott volna, hiszen ezek a savvérű lények anno egy szakasz bőrnyakút zabáltak fel reggelire, akkor három katona mit érne?

A kínai hajó néma, a zsilipajtó felől hatolnak be, itt lelnek a vértócsára. Egy hatalmas vértócsára. Lulu rámutat a kilőtt töltényhüvelyekre, a falon meg egy nem emberi véres kéznyom látható. Kétség sem férhet hozzá, a kínaiak ráleltek arra, amire akartak, vagy a valami talált rájuk. A három katona fél, de a küldetés az küldetés. Bentről egy kínai könyörgés jut el hozzájuk, majd valami loccsanás, végül csend. Bax nem akar akár csak egy ilyen lényt visszavinni a Földre, Lulu hamar erre a belátásra tér, végül Alyn is, ahogy jó pár fekete kitinpáncélos szörnyeteg tart feléjük.

A veszedelmes préda

Író: Scott Sigler

Egy ismeretlen kolónián. Az emberek lemészárolnak egy alien falkát, csupán egyetlen idegen marad életben, ami sérült. A lény figyel és vár, nem érzékeli többé falkáját, ellenben a közelben lévő embert igen. Nem tudja leküzdeni a késztetést, hogy gazdatestként magával vigye, még ha tudja is: ha ezt megteszi abba belepusztulhat és akkor a fészek soha nem tudja meg az új veszélyforrásról szóló híreket. Ezek a veszedelmes prédák mások, mint a telepesek voltak, ezeknek kemény teste van, "hangosdöfőkkel" ellátva és rendezettek. A tengerészgyalogosok valóban nem mérhetőek össze az egyszerű telepesekkel. A védelmező az összecsapás során karjára több lövést kap be, mire felocsúdna, a harcnak vége, fajtársai mind meghaltak, a veszedelmes prédából meg szintén egy fő maradt, aki már csak mászni bír.

Az alien magával viszi a sérült katonát és visszatér a fészekbe megvinni a hírt. Tudja jól, hogy halálán van, de nem érdekli, az egyén élete semmi a közösséghez képest. Az útjába kerülő fajtársai érzékelik, a gazdatest köré gyűlnek, miközben a védelmező a fészekfalhoz megy és alacsony frekvenciájú vibrálást ad ki magából. A fészek így most már tud a hírről: új gazdatestek érkeztek, akik veszedelmesek. Több alien tűnik fel, moccanni se lehet, mind azért van itt, hogy tájékozódjon. A védelmező az alienek sajátos módszerével jelentést ad, hogy a falka 9 tagja halott, az 5 préda megsemmisítette őket. A fészek tisztában van immár azzal, hogy merre menjenek és mire ügyeljenek. Míg az új falka útjára indul, a sérült xeno a tojáskamrába viszi a sérült bőrnyakút.

Két fajtársa segíti felhelyezni a falra az embert, akinek sorsa egy arctámadó képével pecsételődik meg. A védelmező gyenge, lába megroggyan és majdnem egy tojásra zuhan. Már csak egy dolog maradt, amit a fészekért tehet. Fajtársai segítik a királynő elé kerülnie. A védelmező soha nem volt még úrnője előtt, de a vég következével ez is eljött.

Az úrnő haldoklik, a védelmező érzi. A királynő tudja, hogy gyermeke megjelölte az utat társainak és ráadásul még egy gazdatestet is hozott. A csodálatos úrnő "énekében" ott van a hála és elégedettség, bár ezt a védelmező nem tudja értelmezni. A fészek úrnője kitátja állkapcsát és elkezdi bekebelezni szülöttét, aki eme utolsó tettével is a fészket szolgálja.

A fészekből 116 alien özönlik ki a préda felé. A falkavezér megleli az emberek "fészkét", ami a sötétség ellenére világít és magasan az égbe tör felfelé. A tengerészgyalogosok detektálják a támadókat, a "hangosdöfők" több alient is kiiktatnak, a 8 katona rendes mészárlást csap a fedezékek mögül. A falkavezér ösztönös stratégiát alkot: három részre szedi társait, így rohanják le a telepet. Számos alien pusztul el, de sikerül lerohanni az embereket, a megmaradt telepesek és szerencsétlenül járt katonák gazdatestként fogják szolgálni a fészket. Azt a fészket, aminek belsejében megszületik az új királynő, ami egy napon majd leváltja a haldokló "anyját".

Tűzcsimbókok

Író: Tim Lebbon

Weller's World, az egyetlen kolónia a felszínen elnémul. A közelben lévő tengerészgyalogosokat, jelen esetben Akoko Halley őrnagy alakulatát odaküldik. A főtiszt nem sokat teketóriázik, kiválasztja az embereit és egy leszállóegységgel elhagyja az Ariel rombolót. A katonák két évet húztak le a Delta-kvadránsban, pihenőidejük lenne, de közbejött a misszió. Halley a 39. Űrgárda, az Ördögkutyák parancsnoka, a kis csapatba olyanokat válogatott be, akikkel többször küzdött már vállvetve. A fegyver- és rendszerellenőrzés után az őrnagy a pilótafülkébe hívja Durandot. Itt megteszi szárnysegédjévé és beszámol arról, hogy nem csak embereket jöttek menteni. A kommunikációs rendszerek épek, sérülések (legalábbis kintről nézve) nem látszanak. Nem tudni mi történhetett, de a fő feladat a Weyland-Yutani által végzett kutatási anyagot biztosítani.

A kolónia számos független cég képviselőjének adott otthont, illetve ott van a Társaság szekciója is. Huyck leteszi a siklót, így Nassise, Bestwick, Sprenkel, Misra és Eddols az őrnagy kíséretében páncélszkafanderben kiléphet a toxikus atmoszférájú bolygóra. A kolónia keleti oldalán hatolnak be. Egyenlőre nem látszik semmi rendellenes, a katonák belépnek a bázisra, Bestwick pedig lezárja a zsilipajtót, kívül rekesztve a tomboló szelet. A széles folyosó kihalt, ugyanakkor a régiség és elhasználtság jeleit mutatja (elvégre egy 200 éves épületről van szó), de harcra utaló jeleket nem látni. Nassie mozgásdetektora semmit se jelez ki (az adatokat mindenki a saját sisakvizorján látja). Eddols a fali kommportnál rácsatlakozik a bázis kommunikációs rendszerére, míg a többiek védik. 19 napja senki se nyúlt a rendszerhez, vagyis bármi is történt, az nem tegnap zajlott le.

A katonák szervezetten nyomulnak előre, irodákat, raktárakat, hálóhelyeket néznek át, de életnek semmi jele, ahogy annak se, hogy mi történhetett. A központi épületbe elérve sor kerülne a terület átfésülésére (Halley nem akarja kettészedni csapatát, inkább vállalja a hosszadalmas keresgélést, mintsem sebezhetővé tegye embereit), mikor Nassise mozgást érzékel a felsőbb szintről. A katonák felsietnek a lépcsőn, Durand a lépcső tetején valamit lát, bár nem tudja kivenni mit is (nem kockáztat meg egy lövést, de célon tartja fegyverét). Mire a tengerészgyalogosok felérnek, addigra a valami eltűnik.

Az emeleten égett hús szagát érzik, ami már kihűlt. A vezérlőterembe behatolva kegyetlen látványban van részük, Durand egy másodpercre sokkot kap. Bent minden összeégett, bútorok, gépek és a telepesek testei. Akármi tombolt itt, az valami irdatlan hővel mindent kiirtott, az emberek hiába próbáltak a vészkijáratokon menekülni, azok nem nyíltak fel. Az őrnagy Sprenkelt és Bestwicket bízza meg a holtak összeszámolásával. Cirka 40 testet számolnak össze, de a bázison 98 fő élt. A felsőbb szinten újabb testek kerülnek elő, akármi végzett velük, az nem hétköznapi lehetett, mert a termek nem károsultak, csak az emberek, ilyet plazmafegyver vagy lángszóró nem tud okozni. Durand hiába is próbálja kitalálni mi történhetett itt, továbbá hálát ad azért, amiért a tetemekről szó szerint leégett az arc, így azok nem néznek rá vádlóan.

Semmi mást nem találnak, ideje a bázis többi részét átnézni. Ekkor Sprenkel kiált fel, miszerint mindenhonnan mozgást érzékelnek. Halley számára felesleges kiadni a parancsot, katonái máris védelmi állást vettek fel, fedezve a folyosó két végét. Durand a többiekkel együtt lézertűzzel fogadja a kis, öklömnyi méretű repkedő lényeket, a tűzcsimbókokat. Minden találat után a lények felrobbannak, forró lángcsóvává avanzsálva. A nő fejében összeáll a kép: ezek voltak, amik élve elégették az embereket. A folyamatos tűz során hol lézerre, hol nanolövedékre vált, attól függően mennyire sűrűn tömörülnek a célpontok.

Elmélete akkor kap igazolást, mikor a folyosó másik részében Eddolst eltalálja egy lángcsóva, amit a lények okádtak rá. A harci szkafander ellenére pillanatok alatt égni kezd. A katona utolsó erejével a lények közé megy és gránátjával magával visz annyi tűzcsimbókot, amennyit lehet. A katonák hasra vetik magukat, senki sem sérül meg, míg a támadók megszűnnek létezni. Durand ennek ellenére tovább lő, bosszús, amiért barátja ilyen csúnya véget ért, ugyan eddig is látott már bajtársat elesni de ilyen brutálisan még egyet se. Halley állítja le, tekintete erőt és összeszedettséget sugároz. Misra, aki az idegen fajok specialistája nem tudja mik is ezek, Sprenkel adja a tűzcsimbók nevet rájuk (Bestwick elnevezése, a szarcsimbók után).

Sprenkel mozgást jelez, Durand sürgeti a távozást, míg Mistra maradna túlélőket keresni. Az őrnagy a kivonás mellett dönt, elvégre nem maradhattak telepesek, akik eddig kihúzták. Mistra köti az ebet a karóhoz, miszerint a feladat nincs végrehajtva. Csak Durand veszi észre, hogy a férfi milyen arcot is vág és hogy a fegyvere kicsit elmozdul a helyéről.

A tűzcsimbókok új hulláma ekkor éri utol őket. A műszerek nem jelezték őket, mégis elárasztják a folyosó két oldalát, egyszerűen mindenhonnan jönnek. A katonák mindkét oldalt tűz alatt tartják, a hőmérséklet emelkedik, ahogy egyre több lény robban fel, illetve a plazmafegyverek is jelentős hőt gerjesztenek. A szkafander védi a katonákat, de kezdenek megizzadni. Durand felveti azt az ötletet, hogy a keleti szárnyhoz vonuljanak vissza, amit majd lezárnak és visszarohannak a siklóhoz. A nő, Halley és Misra megindul a kijárathoz, míg a többiek fedezik őket.

A tüzelés nem áll le, a katonák ruházatára olvadt fém csöpög le, ami nem okoz sérülést (elvégre az alienek savas vérét is ideig-óráig bírja), de ahol fémcseppek kerültek, ott merevvé válik a ruha, nehezítve a mozgást. Egyszer csak a mennyezet egy darabja lezuhan, új utat nyitva a lények egy másik hullámának. A trió plazmára vált, amivel elsöprik a célpontokat. Duran vizorja és fegyvere kimúlik, mikor a fegyver hátrarúgása következtében elesik. Mielőtt pánikba esne, a rendszer újraindul. A látása visszatér, így megtekintheti, hogy Misra rájuk szegezi fegyverét.

A férfi szerint a misszió nincs végrehajtva, a többiek ezt nem értik, hiszen túlélők nincsenek. Halley jegyzi meg, hogy innen érzi Misra korruptságát, egy cég fizette le. A férfi színt vall: az ArmoTech egy embere kereste meg a bevetés előtt és rengeteg pénzt ajánlott fel, ha a kutatási anyagot visszajuttatja, ez esetben egy élő alient. A férfi ledöbben azon, hogy Halley mindezt tudja, ugyanis a cég őt is megpróbálta lefizetni, csak ő gerincesebbnek bizonyult, akit 1 millió kredet nem tesz árulóvá.

Halley úgy tesz, mintha Misra mögött nézne valamit. A férfi azt hiszi újabb tűzcsimbókok vannak a hátában, ezért megfordulna, mikor Halley, Durand és Bestwick egyszerre nyit rá tüzet. Két lézerlövedék vágódik a gyomrába, egy pedig a fejébe. Durand nem érez bűntudatot, már nem egyszer ölt árulót, de Misra különösen megérdemelte sorsát.

70 méterre járnak a kiúttól, mikor egy eddigi jóval nagyobb támadást kapnak. A tűzcsimbókok minden akadályt megolvasztanak maguk előtt, hogy a katonákra vessék magukat. Halley mindvégig halál nyugodt, mintha nem is egy csapdában lennének. Sprenkelt eltalálja egy lángcsóva, de kibírja. Durand segítene rajta, mikor megbotlik és elvágódik. Hátára fordul, így még kitud lőni egy feléje tartó célpontot. A dög vére elsötétíti vizorját, ráadásul alatta a sérült padló beszakad és zuhanni kezd. Talajt ér, életben van, de a szkafandere lemerült és eszméletét veszti.

Percek múlva tér magához az alagsorban, fegyvere nála van, de a szkafandere megsérült, az itt felhalmozódott víz pedig kisütötte az áramköröket, kész csoda, hogy az oxigénellátás még működik és nem fulladt meg. A víz a nyakáig ér, a lyuk melyen lezuhant három méter magasan van. Ugyan talál egy létrát és feltud mászni, de már nem hall többé lövéseket. Kellemetlen hang tódul felé: a sikló rakétáinak zaja. Magára maradt, ráadásul kommunikátora használhatatlan. Szíve gyorsan dobog, fejében körvonalazódik egy terv: majd a vezérlőteremből fog üzenni és akkor biztos visszajönnek érte. Csakhogy a tűzcsimbókok keresztülhúzzák számításait, cirka 50 tűnik fel, amik megfontoltabbak, óvatosabbak. A nő tudja: ezek játszani akarnak vele, hiszen magára maradt. Meghúzza fegyvere elsütőbillentyűjét és a világ lángra lobban körülötte.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.